„de te maradj, ha idáig eljöttél
siet, ki gyorsabb az erdőnél”

Kevesebb, mint egy éve hallottam őket először élőben, és azt hiszem, az akváriumos koncert elég erős kezdés volt. Korábban egy számukat sem ismertem, de rögtön magával ragadott zenéjük mélybe rántó, megfoghatatlan energiája. Ez a  mostani fellépés az elmúlt időszak egyik legmeghatározóbb élménye volt.

A korábban kihagyott koncerteket azóta bepótoltam; nyáron gyakorlatilag minden kisebb és nagyobb fesztiválon hallottam őket játszani, már-már az együttes működésébe és fejlődésébe is belelátva. Ezért amint kiderült, hogy ősszel játszanak a MÜPA-ban, rögtön tudtam, hogy ott a helyem.

Amikor meghirdették az eseményt, szerintem sokan elcsodálkoztunk. Nem ismerek olyan magyar populáris együttest, ami jobban ideillő zenét játszana, atmoszférája betöltené a teret, ám mégis támadtak bennem kétségek. Milyen lesz a MÜPA termeiben hangverseny helyett könnyűzenét hallgatni? Nem hiányzik majd a tánc és a közös Orange Nights éneklés? És vajon milyen lesz a zenekarnak egy ennyire hatalmas teremben, ülő közönség előtt fellépni?

„partért kiáltó víz vagyok
nincs már hol átérjek gyalog”

Nem, nem hiányzott se a tánc, se az éneklés, az összhang pedig talán még egyik koncertjükön sem volt ekkora. Ez a próbákon kívül nagyrészt a tudatosan összerakott setlistnek volt köszönhető, amin a 2016-os Orange Nights számaitól kezdve a legutóbb megjelent Atoms és a januárban érkező Partért kiáltó dalai is szerepeltek. Sőt, az új, magyar nyelvű számok mellett még két, eddig szintén ismeretlen feldolgozás is helyet kapott a műsorban. Az új lemez erős koncepciója mind zeneileg, mind a szövegek tekintetében átütő volt, és ugyanezt a megkomponáltságot éreztem ezen az estén is.

„az űrbe tátogok, vak vagyok
de sötétet ásnak a csillagok”

Ez a másfél óra a lassú, elmélyülős dalokba süllyedés, és a pörgősebb részek katarzisa közti hullámzás időtlenségében telt. A kontrollt teljesen elengedve hagytam, hogy szinte fulladásig tartsanak a víz alatt, majd egy pillanatra felengedjenek a felszínre – csak hogy újra megismétlődjön az egész. Nem tudom, hányan voltak már ennyi ideig libabőrösek; egyszerre felemelő és borzongató érzés – egy idő után pedig kicsit fáj.

„kérlek, magamra hagyjatok
nem eső ez, csak a tenger dadog”

Az atmoszférateremtést a Platon egyik legnagyobb jellegzetességének tartom. Csukott szemmel ülsz, és csak hagyod, hogy beszívjon magába a csend, a halk és hangos énekszólamok és hangszerek egymással harmonizáló zúgása. Ezt az érzést erősítette a most először játszott Arvo Pärt feldolgozás is – ehhez az angol versen alapuló dalhoz fordítást is készítettek. Az hangulatot, azt hiszem ez, az zenekar akváriumos live videója alatt talált hozzászólás sokkal jobban illusztrálja, mint ahogy én azt meg tudnám fogalmazni: „Ilyen mixét a gregoriánnak és a pszichedelikus zenének én még soha nem hallottam. […] Mikor a szíved összezsugorodik, majd kitágul, majd megéred egész múltad minden gyönyörű pillanatát és bánatát ... és kiesik kezedből a telefon, amin hallgatod... hát ez a Platon Karataev.” (Szentgallay Zoltán)

„ezért a mondatért jöttem
ezért a mondatért
ezért az emberért jöttem
ezért az emberért”

Mivel az új, 2022-ben várható lemezről hét szám is elhangzott, ez a koncert előhallgatásnak is beillett. Nem akarok sokat elárulni azoknak, akik nem voltak ott a MÜPA-ban, de annyi a sajtóanyagokból is kiderült, hogy az eddigiekkel ellentétben a Partért kiáltó magyar szövegű számokat tartalmaz majd. A concept album összekötő eleme a víz lesz, a szövegek pedig introspektív, ám mégis egyetemes témákat, érzéseket, állapotokat feldolgozó verseknek tekinthetők, amik önállóan is megállnák a helyüket. A különleges dallamvilággal, egymásra épülő szólamokkal, ritmusokkal kiegészülve pedig a jövő év talán egyik legerősebb magyar zenei anyagává állnak össze.

A Platon Karataevet október 23-án és 24-én hallhatjuk legközelebb élőben az A38 fedélzetén.