Losteiner elsőként arra kérte Florenciát, hogy három szóban írja le, mit érez jelenleg. Izgatottságot, mert ez egy közeli és fontos anyag számára, feszültséget, de jó értelemben, illetve kíváncsiságot, hogy mi sül ki az estéből. Eztán a moderátor az alkotói folyamatról kérdezte. Florencia elmondta, eleinte csupán az asztalfióknak írogatott, azonban a sikerek és írótáborok azt sugallták, érdemes komolyabban foglalkoznia az írással. Kiemelte a Sárvári és Hajdúböszörményi írótábort, az utóbbiban Áfra János csoportjába került, ahol eddig számára ismeretlen, az úgynevezett automatikus írást próbálhatta ki a költő vezetésével. Tulajdonképpen készülő kötetének egyik alapszövege ilyen módon íródott a tavalyi hajdúböszörményi táborban. Rájött, hogy az említett technika használatával sokkal őszintébb és bátrabb szövegek születnek, el tudta engedni azt a nyomasztó kényszert, hogy írásainak feltétlenül verseknek kell lenniük. Úgy véli, hogy ez a módszer ugyan terápiás írásnak is tűnhet – sőt részben az is –, azonban miután az így keletkező szövegek átmennek a szerkesztésen, egészen más irányt vesznek.

A moderátor a terápiás írás apropóján arról kérdezte, van-e más inspirációja, vagy csupán terápiás folyamatból indulnak ki versei. Florencia elmondta, a készülő kötetben ugyan van egy-két vers, ami valóban ezt a vonalat képviseli, de amint elkészült a kötetterv, tudatosan szerkesztette verseit, próbált bevonni olyan szálakat, melyek szorosan kapcsolódnak a kötet témájához, s azokat igyekezett minél inkább kibontani.

Losteiner arra volt kíváncsi, mikor kezdődött a kapcsolata az irodalommal, hogyan lett világos számára, hogy az írás lesz az útja. Kiderült, a fiatal költőnő már egészen korán, négy-öt éves korában megtanult írni-olvasni, már akkor mondókákat írt. Kitért arra is, sokáig bizonytalan volt abban, hogy a költészet, az írás lesz az útja, ugyanis tizenegy évig zongorázott, még a konzervatóriumba is készült. Irodalmi pályázattal először a gimnázium első évében találkozott, magyartanárának köszönhetően. Először nem igazán foglalkoztatta, azonban később egy megbetegedés miatt sokáig otthon kellett maradnia, így lábadozása alatt írt egy verset a pályázatra. Először durván elutasították, azonban egy hónappal később egy másik pályázatot megnyert.

A moderátor a zene témájához kapcsolódva megjegyezte, a ritmikusság feltűnő elem Florencia szövegeiben, így arról érdeklődött, hogy a forma vagy a tartalom fontosabb számára. Mindenképp a tartalmat tartja fontosabbnak, majd viccelődve megjegyezte, eleinte ő is páros ragrímes versekkel kezdte, majd gyakorolta a keresztrímeket és bokorrímeket is, azonban nagyobb szabadságot biztosít számára, ha nem formában kell gondolkodnia. Arra pedig mindenképp törekszik, hogy visszatérő motívumok, ismétlődések szerepeljenek szövegeiben.

Mielőtt még az első vers elhangzott volna, Losteiner a Móricz irodalmi alkotói ösztöndíjról kérdezte Florenciát. Első körben ismertette a három kategóriát (műfordítói, drámaírói, irodalmi) melyet a Petőfi Irodalmi Múzeum hirdetett meg, majd elmondta, hogy milyen csatolmányokra volt szükség a pályázathoz: egy publikációs listára, egy munkatervre, illetve szövegmutatványokra. Hozzátette, még ajánlásokat is lehetett csatolni a pályázathoz. Két hónap várakozás után derült ki, hogy ki az a tizenhárom ember, akik végül megkapták az ösztöndíjat.

Elsőként a készülő kötet valószínűsíthető nyitóversét, a Higany vagyok, fény vagyok, csík vagyok, mész vagyok, föld vagyok címűt olvasta fel. Losteiner arról érdeklődött, vajon van-e olyan filozófiai irány, amely foglalkoztatja a költőnőt. Florencia elmondta, ugyan szeret szentimentalista műveket olvasni, és az egyetemen vannak filozófiával kapcsolatos tárgyai, de különösebb kötődése nincs egyik irányzathoz sem.

A Hogy elteljen című vers felolvasása után Florencia készülő kötetét ismertette, ami jelenleg Hiátus munkacímen fut. A szó maga nyelvi árkot jelenet, amikor az „i” és az „á” betű közé beékelődik egy „j” betű. Tehát ebben a kötetben egy anyafigura segítségével azt szeretné körbejárni, mi történik, amikor a hiány helyére bekerül valami. A kötetben megjelenik egy beszélő, aki azonos a szerzővel, azonban a szövegek nagy részében a lírai én egy anyafigurához vagy épp róla beszél, majd megjegyezte, van egy olyan ciklus is, amely metanyelvi vonásokat tartalmaz, illetve egy olyan tömböt is szeretne, melyben azt fogalmazná meg, hogy számára mit jelent a vers.

Miután több szöveg is elhangzott, Loisteiner kiemelte, több versben is feltűnnek vallásos elemek, mire Florencia elárulta, hogy gyermekkorában ugyan járt hittanra, bérmálkozott is, de különösebb kötődése nincs egyetlen valláshoz sem, csupán érdeklődő. A moderátor végül arról kérdezte, milyen érzés felolvasni ezeket az önéletrajzi elemeket tartalmazó szövegeket. Florencia elmondta, még számára is meghökkentő módon reagál írásaira, mikor közönség előtt olvassa fel őket, egyszerre dolgozik benne a szorongás és a megkönnyebbülés. Hozzátette, ketten is segítik verseinek szerkesztését, Áfra János és Kemény István, a javított darabokat pedig olyan felolvasni, mintha újra megírná őket.

Az utolsó versek elhangzása után a közönség egy tagja az automatikus írás működéséről kérdezte Florenciát, a moderátor pedig a készülő kötet borítójáról. A költőnő egy rövid anekdota keretében elmesélte, Áfra János egy meditációs szöveget olvasott fel, amely olyan elemeket tartalmazott, mint föld, talaj, víz és lépcső. A tudattalanban megjelenő képeket kellett lejegyeznie a résztvevőknek. Fontos volt, hogy mindent, ami csak felvillant, le kellett írniuk, tilos volt visszajavítani, visszatérni, az elírásokat, helyesírási hibákat is meg kellett tartani. A költőnő elmondta, továbbra is ezt a módszert alkalmazza, s csak a végén szokott korrektúrázni, egy nagy szövegtömbből kihúzza a giccses, zavaró részeket, és meghagyja a működő sorokat. A borítóval kapcsolatban Florencia elmondta, hogy valamilyen egyszerű, letisztult képet szeretne, esetleg vízzel kapcsolatos elemeket is el tudna képzelni, hiszen az egy központi elem a kötetben.

Zárásként Florencia még felolvasott pár szöveget, majd Losteiner megköszönte a figyelmet, s hozzátette, mindenképp egy értékes, hiánypótló kötet lesz a Hiátus, amely sok embernek segíthet traumáik feldolgozásában.