PRAE.HU: Milyen közösségi zenei jelenségekhez kötődsz, felhasználod-e valamely nép zenéje vagy a populáris műfajok motívumait, vagy ezek milyen más módon hatnak rád? 

Elég sok művemben dolgoztam fel népzenei témákat, népénekeket, de alapvetően saját témákkal szeretek dolgozni. Az már egy másik kérdés, hogy ezekben a sajátnak tekinthető témákban, harmóniai fordulatokban milyen mértékben tükröződnek vissza népies vagy populáris hatások, vagy akár annak hatása, hogy évtizedek óta foglalkozom egyházzenével. Ilyen szempontból még nem vizsgáltam meg a műveimet. Elég sokféle zenét hallgattam, hallgatok most is a metáltól a hip-hopon keresztül az experimentális művekig, de tudatosan nem használok adaptációkat. A magam zenei világán belül szeretek újszerű, érdekes dallamokkal, ritmikákkal, harmóniákkal dolgozni, és a populárisnak hívható fordulatokat kerülni, de, ugye, ez relatív: néhány kísérleti zenei stílushoz képest az egész életművem populárisnak tekinthető. Persze a papír vagy a monitor mindent elbír, de nekem mindig az volt az alapfelfogásom, hogy csak olyan zenét írok le, ami nekem zenehallgatóként is élményt nyújt. A műveken belül törekszem a stílusegységre, ez szerintem fontos, de szigorú értelemben nem kötődtem, és nem is kötődöm közösségi zenei jelenségekhez, zeneszerzői iskolákhoz, egyszerűen csak hagyom, hogy felfedezéseim, tapasztalataim és benyomásaim alakítsák a stílusomat.

Kodály és Bárdos után száz évvel például igen nehéz népdalokat vokálisan feldolgozni. Egyrészt a mai generációkból – magamat is ideértve – már hiányzik az a fajta autentikus népi közösségi élmény, amelyet Bartók, Kodály, Lajtha és a többi népdalkutató zeneszerző átélt. Persze számos népzenei és világzenei koncerten részt vettem, de városban élve nehéz „megélni” ezeket a népdalokat. Emellett a népdalok tonális struktúrája és az átlagos kórusok adta korlátok miatt nehéz újító módon adaptálni azokat. Elég, ha csak például Ligeti Györgyre gondolunk, aki kórusra írt népdalfeldolgozásaiban sokkal konzervatívabb, mint szabad tematikájú, úttörő jelentőségű műveiben.

Idén januárban készítettem egy népdalszvitet Szivárvány havasán címmel nőikarra zongorakísérettel, amelyben a címadó népdalon kívül még három erdélyi népdal csendül fel, egy nagy tételben. A műben több helyen visszaköszön a modalitás, és néhány konvencionálisabb népies fordulat, de igyekeztem egyedi harmóniai köntösbe öltöztetni a népdalokat, már amennyire a fenti korlátok tekintetében ezt lehetségesnek találtam.

PRAE.HU: Milyen előnyt és milyen hátrányt látsz abban, hogy a magyar közösséghez tartozol, és felhasználod-e ezt az identitást valamelyik művedben? 

Hátrány még szerencsére nem ért magyar származásom miatt, sem személyesen, sem szakmailag. Előnyeit inkább külföldön, orgonaművészként tapasztaltam, ahol mindig üde színfoltként fogadják a magyar műveket a mindent letaroló francia-német repertoár mellett. Orgonaművészként és karnagyként is elsősorban magyar zenét tolmácsolok, úgy érzem, ezt tudom a legőszintébb és legértékesebb módon közvetíteni a közönség felé. Vokális műveimben is többnyire magyar verseket, énekeket, népdalokat dolgozok fel, de ezt inkább ösztönösnek nevezném, magyar anyanyelvűként ezen a nyelven tudom a legtermészetesebben kifejezni magam zeneileg is.

Második orgonaszvitemben parafrazeált módon dolgoztam fel magyar népdalokat, népénekeket, tehát ezek eredeti formájukban egyszer sem hangzanak el a műben. Az első két tételben a Te vagy a legény, Tyukodi pajtás valamint a Túl a vizön, a tengörön népdalokat transzformáltam hármas lüktetésbe, ez utóbbi népdal viszont a második tétel végén tükör, és ráktükör fordításban is megszólal. A harmadik tételben a kuruc kori Győzhetetlen én kőszálom melódia csendül fel, azonban az eredetileg metrikus népének egy népies hangulatú rubato improvizációként jelenik meg. A zárótételben az idei Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére a Győzelemről énekeljen kezdetű 1938-as eucharisztikus himnuszt dolgoztam fel egy tokkátában, amelyben a dallam – a témafej tükörfordítású bemutatását követően – könnyen kihallható, azonban itt is megváltoztattam az eredeti ritmust, hogy illeszkedjen a tokkáta különleges, 15/16-os lüktetésébe.

PRAE.HU: Kiknek komponálsz, van-e célközönséged, milyen társadalmi réteget, esetleg csoportot szólít meg a zenéd?

Nincs célközönségem, szerintem a jó művek előbb-utóbb megtalálják a közönségüket. Ha tudomásul vesszük, hogy sohasem volt és sohasem lesz olyan zene a földön, ami mindenkinek maradéktalanul tetszik, akkor ezzel szerintem jobb nem foglalkozni. A saját magam elképzeléseit valósítom meg, meglehetősen ösztönös komponista vagyok, az meg majd kiderül, hogy ez kinek tetszik, kinek nem. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennének megtervezve, felépítve a műveim, de, mint már említettem, csak olyat írok le, amit magam is szívesen meghallgatnék. Az azért elmondható, hogy máshogy állok neki komponálni egy vegyeskari népének feldolgozásának, amely a vasárnapi misén fog elhangozni, és máshogy egy olyan borgonára írt szvitnek, ami főként borozgatás mellé készül, és megint máshogy egy félórás latin nyelvű oratóriumnak, amelyet egy hivatásos szimfonikus zenekar fog előadni, többnyire hozzáértő közönségnek egy koncertteremben. A közönség szerencsére sokszínű, és mindig változik. Nyilván a nehezebben befogadható, összetettebb, kevésbé tonális műveimet, amelyek megértéséhez több feltétel szükséges, nem mindenki fogja érteni, de szerintem a legtöbb kórusművem, kisebb hangszeres kompozícióm azért elég jól befogadható a zeneileg kevésbé képzettek számára is.

PRAE.HU: Mennyire vagy befogadó az európain kívül eső zenei rendszerekkel, szerinted hozhat-e minőségi változást a harmadik világ (tiers monde) egyéni és közösségi zenéinek európai  importja? 

Mindig befogadó zenehallgató voltam, ugyanakkor műveimben nem igazán jelenítek meg harmadik világból származó zenei elemeket. Fellépőként és magánemberként is szeretek utazni, új kultúrákkal megismerkedni, eddigi utazásaim során hallhattam autentikus kínai operát és dél-amerikai népzenét is, de számomra ezek megmaradtak az őszinte kíváncsiság szintjén, az én zenei stílusomba nemigen tudtam ezeket integrálni. Bizonyos értelemben a népzene – legyen akár európai, akár távolabbi – több mindent elbír, mint a műzene. Azt látom, hogy európai hangrendszerekbe és hangszerekbe oltva könnyebben megtalálják a helyüket az Európán kívüli hatások a műzenében, mint ahogy Debussy vagy Stravinsky esetében ezt láthattuk, de nagyon kényes az egyensúly. A mikrotonalitás, vagy az experimentális zene is már évszázados történelmi távlatból köszönt ránk, de valahogy még mindig nem talált magának utat az európai nagyközönség felé. Persze mondhatjuk, hogy Liszt és Bartók művészetének megértéséhez is évtizedekre volt szüksége a zenehallgató közönségnek, de abban is biztosak lehetünk, hogyha hoz is minőségi változást egy ilyen zenei import, az ezeréves tonalitáshoz és diatonikus dallamokhoz szokott európai fül számára nem lesz egyszerű műzenei szinten értelmezni és megszeretni az ebbe nem illeszkedő zenei koncepciókat.