film
A Hasadék már expozíciójában a határátlépés hangsúlyos gesztusával választja le fő témájáról az itt és most világát, amelyben a főszereplő Bálint pályája csúcsán járó, sikeres nőgyógyász, elit budai környéken élő, leendő édesapa. Előrehaladott terhességben járó, fiatal feleségét azonban néhány napra kénytelen magára hagyni, ugyanis egy temetés miatt vissza kell utaznia rég hátrahagyott szülőföldjére, a Máramarosi-havasokba. Innentől pedig minden megváltozik: ahogyan Bálint elhagyja az általunk is jól ismert budapesti közeget, egy ritkább levegőjű, ám súlyos konfliktusokkal terhelt, ősi közegbe tér vissza, amelyben a modellszerűen vázlatos szereplők maguk is mintha egy mitikus kor reminiszcenciái lennének.
A film élvezettel időz el a határvidék végtelen hegyormainak és fenyveseinek látképén, az operatőr Réder György kihasználja a táj minden adottságát, hogy dermesztő és lefegyverző világot fessen elénk. Minden vizuális törekvés arra irányul, hogy a Hasadék nézőjét mindinkább maga alá gyűrje az esztétikai gondolkodásban fenségesként ismert minőség.
Ez a hátborzongató, roppant túláradás – mely egyébként a 20. századi modern művészet központi problémája volt, s ekként bemutatkozó művével Krasznahorkai maga is hangsúlyosan ehhez a hagyományhoz kíván csatlakozni – egy az emberi kultúrával egyidős, örök és nagyjából változatlan történethez szolgál háttérként. Bálint ugyanis nem csupán a gyökereihez tér vissza, mely önmagában felforgató erejű, hanem mára csaknem felnőtt fiával is szembesülnie kell, akit bár eddig teljességgel ignorált, most nem maradt más választása, mint hogy felelősséget vállaljon érte.
A férfi eleinte nem engedi, hogy szülőföldje bűvkörébe vonja őt, elutasít minden közeledést, megpróbál kibújni a következmények hatása alól, igyekszik továbbra is idegen maradni az övéi között. Ahogyan azonban a szó fizikai és elvont értelmében egyaránt egyre mélyebbre sodródik ebben a világban – úgy a magashegyek végtelen erdeiben való bolyongáson, mint a fiával és családi örökségével kapcsolatos erkölcsi küzdelmeken keresztül –, fokról fokra válik ő maga is eggyé saját, ősi szerepével és kijelölt sorsával.
Élet, halál, születés és gyilkosság forog kockán itt, a határvidéken, ahol minden pillanat egy újabb döntés jó és rossz, fekete és fehér között. A Hasadék nem cizellált ábrázolásmódjával, hanem sarkos állításaival és a tudattalan rétegeiben megbújó, örök történetekbe ágyazottságával tűnik ki a kortárs filmművészet merítéséből. Apának és fiának története végül a szülés és születés szimbolikus aktusában tetőzik, mellyel Krasznahorkai megkísérel hozzáférni a teremtéshez magához, amennyire az ember, illetve a férfi számára lehetséges.
Hasadék, színes, magyar filmdráma, 2021. Rendező: Krasznahorkai Balázs. Forgatókönyv: Krasznahorkai Balázs, Lengyel Balázs, Lovas Balázs. Operatőr: Réder György. Producer: Angelusz Iván, Reich Péter, Szántó Gábor. Koproducer: Molnár Levente, Rajna Gábor, Sipos Gábor, Stalter Judit. Vágó: Politzer Péter. Hang: Zányi Tamás. Szereplők: Molnár Levente, Babai Dénes, Orbán Levente, Kovács Lajos, Lovas Rozi. Forgalmazza a Budapest Film. Bemutató: 2021. szeptember 9. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Képek: Budapest Film