A három szerző ugyanis mind azt kutatja és sikeresen meg is mutatja kötetében, hogy a könyvekben olyan rejtélyes erő rejlik, ami átsegíti az embert dolgokon, amivel súlyos történéseket lehet elviselni és problémákat áthidalni. A beszélgetés ebben a szellemben alakul, ahogy kibomlanak előttünk Ferencz Mónika Búvárkodás haladóknak, Nagy Hajnal Csilla Hét és Érsek-Obádovics Mercédesz Az angyalok nem sírnak című kötetének témái és motivációi.

Ferencz Mónikát főképp az önműködő írás gyakorlata érdekelte a kötet írásakor. Egy fő verset írt meg, amelyet szétroncsolt, és a kötet további verseit alkotta meg belőle. Noha terápiás módszerrel született, de nem terápiás szöveg. Nagy Hajnal Csilla kötete eredetileg egy novella volt: egyetlen szereplőből és a hetes számból indult ki, mígnem a szereplők valóban heten lettek, hogy egy regénnyé álljanak össze. Érsek-Obádovics Mercédesz pedig eredetileg egy novelláskötetet akart írni, amelyben minden novellát egy vers követett. Végül kiadójával a versek megjelentetése mellett döntöttek, így a novellákat követő versek mellé még új szövegek is kerültek, amelyek szintén megtartották a novellákra jellemző időbeli folytonosságot.

Érsek-Obádovics elmondása szerint a kötetében magát boncolja, a párkapcsolati eseményeket, tragédiákat. Kiemeli, fontos számára, hogy az írása a belső szomorúságából vagy öröméből fakadjon, számára elsődleges, hogy az olvasó tudjon az érzelmekkel azonosulni. 

A könyvben rejlő erő kérdésére Nagy Hajnal Sylvia Plath Üvegburáját említi, mivel ennek néhány évenkénti újraolvasása újrakezdést jelent Nagy Hajnal számára, amikor a könyv hatása után újjáéledhet. A Hétben meg is jelenik az a motívum, hogy a könyveknek jelenlétük van, viselkednek a polcon. Az egyik szereplő pedig könyveket visz be a börtönbe, mindig véletlenszerűen kiválasztva, hogy kinek, ami szintén az olvasmányoknak ezt az elsöprő formáló erejét jeleníti meg.

Csepely Adrienn helyesel azzal kapcsolatban, hogy egy könyvtárgy egyébként is mindig többet jelent önmagánál, maga az elkészülte több ember keze munkája. A szerzők kiadója, a Scolar esetében például a borítók tervezőjét, Papp Ritát emelik ki, aki segít az emlékezetes, a szerzők elképzeléseihez illő könyvtárgyak megalkotásában.

A könyvek belső szerkezetét feltérképezve tudomásunkra jut, hogy Nagy Hajnal egy egészen bonyolult, 7x7-es szerkezetrendszert állított fel a könyvben, és a regény írásakor térképet készített saját magának, hogy ne vesszen el a regény vezetésében, és hogy a szereplők és a cselekményszálak jókor és jó helyen találkozzanak. Elmondása szerint így is adódtak kisebb gikszerek, amikor nem ott és úgy ért össze a cselekmény, ahogy azt ő szerette volna, és akkor mindent újra kellett kalkulálni.

Érsek-Obádovics örömmel üdvözölte a versek írásakor, hogy végre nem szerepet kell játszania (ahogy azt eredeti szakmájában színészként teszi), hanem csak befelé figyelni. Színészként megviselték azok a karakterek, akikkel nem tudott azonosulni, akiket nem szeretett eljátszani, így az, hogy a versekben a saját értékrendjével azonosan tud beszélni, nagy felszabadulás számára. Ferencz a második kötete írásának egy fontos tanulságáról számol be, mégpedig arról, hogy valójában az számít igazán, hogy ő szeresse megírni a kötetét és elégedett legyen annak végkimenetelével, ne a szakma vagy más külső megerősítésére várjon.

Csepely értelmezésében a három könyv közül Az angyalok a tragédiákat írja meg, míg a Búvárkodás és a Hét a traumák utóhatásait. Ferencz ki is emeli, hogy ebből a szempontból fontos, hogy a versek terápiás jellegűként is hathatnak, mivel a depressziónak például egy jellemző tünete, hogy az ember nem tud nagy lélegzetvételű prózákra koncentrálni, ezért inkább verseket olvas. Azt persze valamennyire rá kell tukmálni az emberekre, hogy kortársakat olvassanak, hiszen az irodalomoktatás a jelentől való bizarr különidejűségéből adódóan a kortárs olvasók olyan jellemzőket kérnek számon a verseken – például a rímelést –, amely más művészeti ágban abszurdul hatna: képzeljük csak el, ha a mostani filmekben a korai huszadik századi filmekre jellemző lassúságot, vagy netán a némaságot hiányolná a néző.

Nagy Hajnal számára egyébként kevés valós mozzanat van az írásaiban, keveset merít a saját életéből. Sokkal inkább a karakterekből szólnak ki hozzá a történetek, például a regénye főszereplőjének mondható Regina meglehetősen sokat beszél hozzá, ám kevéssé érhető módon, épp ezért izgatja ennyire a karakter Nagy Hajnalt. Érsek-Obádovics teátrálisnak tartja a saját verseit, ugyanis számára az a vers, amit elő tud adni. Itt kiderül, hogy szavalta már egyébként Ferencz egyik szövegét is.

Végül előkerül a külvilág reakciója is a szerzők szövegeire, akármennyire is a saját véleményük a mérvadó elsősorban: Ferenczről kiderül, hogy az irodalmi barátain kívül először a macskájának olvassa fel a szövegeit. Nagy Hajnal az irodalomban szintén otthon lévő párjának, aki szeme emiatt úgy tud működni, mintha az a szerzőé lenne, csak kívülről. Nagy Hajnalnak ez az objektív, mégis hasonló ízlésű szemlélet tud sokat segíteni a szövegekkel való haladásban. Érsek-Obádovics először egy blogon, álnéven osztotta meg az írásait, valamint irodalmi Facebook-csoportokban. Ezt a kijelentést érdekesnek találja Csepely, és meg is kérdi a többi szerzőt, milyen a viszonyuk a közösségi médiával, milyen, amikor egy-egy szövegre instant kapnak visszajelzést. Ferencz csak a fordításait szokta közvetlenül publikálni a Facebookon, a verseit legtöbbször folyóirat-publikációkon keresztül osztja meg, Nagy Hajnalnak pedig épp felfüggesztették az Instagramját, aki inkább ezt a felületet kedveli képek, szövegek együttes megosztására.

Amint feloldják Nagy Hajnal Instagram-fiókját, valószínűleg azon keresztül is valamennyire meg lehet majd tapasztalni az erőt, amit könyvnek hívnak. Szerencsére a kérdés, hogy vajon a közösségi médiában, vagy másban van-e a könyvek jövője, nem került terítékre. Talán épp a könyvtárgy állandósága az, amin keresztül ereje van, ahogy ezt Ferencz Mónika, Nagy Hajnal Csilla és Érsek-Obádovics Mercédesz kötetei olvasása közben is megtapasztalhatjuk. 

 Fotó: Scolar Kiadó