A könyvbemutató nyitásaként a szerző a kötet első versét, a Függőt olvasta fel. Fehér Renátó szerint a nyitóvers megmutatja a Személyes okok eredendő technikáját, azt, hogy mindannyian függő beszélgetésekben vagyunk. Fehér Renátó elsőként arról kérdezte Lángot, milyen érzései vannak a második kötetével kapcsolatban. Láng elmondta, hogy Lapis József szerkesztésével állt össze a kötet az elmúlt öt évben született versiből. Hiába érzi úgy, hogy a legutolsó versek tűnnek a legjobbnak, legfontosabbaknak, a szövegeknek mégis szükséges átesni egy szűrőn. Így az elmúlt öt év abból a szempontból is jó volt, hogy képes legyen elengedni szövegeket.

Eztán a címre terelődött a szó. Fehér Renátó izgalmasnak tartja, hogy a személyes okok nyilvános térbe törnek a kötet által, a személyes és a nyilvános, a megosztható és a megoszthatatlan párbeszéde nyilvánul meg a kötetben. Példaként a Charles Baudelaire: Az albatrosz című verset említette. Fehér a vers és az irodalom kapcsolatáról kérdezte Lángot, arról, hogy hol vannak a határai a versnek és az irodalomnak, mennyire hódíthatják meg a verseket a személyes okok. Láng úgy gondolja, a költői nyelv attól sajátos, hogy a szerző miként szublimálja a személyest, hogyan játszik az arányokkal, mennyire van igénye a személyesség bevitelének. Mégis a kitettség, amit a publikálás ad - még akkor is, ha valaki csupán az asztalfióknak ír -, segít megérteni önmagunk, miként működünk. Hozzátette, ha nem szeretne teher lenni, nem is írna, azonban ez bevonzza azt a kérdést is, hogy mi az a pont, amitől az ember tehernek számít.

Fehér ezután arról kérdezte, hogy mit gondol, vajon a költészet-e a legalkalmasabb felület arra, hogy feltárjuk személyes okainkat. Láng szerint a költészetnek valóban van egy olyan privilégiuma, hogy a minden műfajra érvényesíthető eszköztárt mutasson, talán jobban megengedi a kitárulkozást.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fehér Örkény István Ballada a költészet hatalmáról című egypercesének összefoglalójával vezette fel, hogy a Személyes okok miként lép párbeszédbe a hagyománnyal, hiszen a kötetben megjelenik Wittgeinstein, Mészöly vagy akár Baudelaire. Láng elmondta, mindig esetleges, hogy épp ki gyakorol rá hatást, azokkal az alakokkal foglalkozik, akiket épp érdekesnek talál, egyes szerzőknek inkább a személyes vonási foglalkoztatják a szövegekben. Ugyanakkor a párbeszéd jelleg a kötetben különböző formákban fellép, akár önmegszólításban, de a tartalomjegyzék is szembe áll egymással, mint két beszélgető tag.

A 61-es fúga című vers felolvasása után Fehér arról beszélt, hogy metaköltészeti kísérletet is tartalmaz a kötet, szemben az előző, Bordaköz című könyvével. A versre, mint szövegalapítóformáról kérdezte, hogy mennyire volt a megoszthatóság egyik szökésvonala. Láng úgy érzi, ahogy Ottlik is mondta, egyszerűen kevesek a szavak, nem feltétlen adják vissza, amik bennünk zajlanak. Láng úgy gondolja, hogy az új kötete átgondoltabb, a célja pedig az lenne, hogy a műveltséget is levetkőzze. Fehér szerint a szavak alkalmatlansága a forrásvidéke annak, hogy generációs költői tapasztalattá szervesül a hallgatás, vagy épp a vers mögé nézése.

Fehér arra a kíváncsi, hogy mi a személyes és a nyilvános oka Lángnak arra, hogy a „Barátaimnak” szót választotta dedikációként. Úgy érezte, hogy ez a kötet olyan gesztus, amit a barátainak tud adni, hozzátette, számára egyszerűen elképzelhetetlen, hogy egy idegen ember tudomást szerez a gondolatairól. Mindig abban reménykedik, hogy barátai elolvassák, s elárul valami olyat róla, amit másként nem tudna közvetíteni.

Láng Fehér Renátó kérésére elmesélt a könyvborító történetét. Kiderült, hogy maga az írónő készítette, s teljesen véletlenszerűen rögzült ebben a formában a fénykép. Pontosan így képzeli el a pillanatot, ahogy a boltív alatt belemozduló férfi árnyéka még megmarad, de a teste már elmosódik.

A beszélgetés felvétele visszanézhető a Prae Kiadó Facebook oldalán.

Fotó: Lakos Gábor