Balogh először arra kérte Nádorit, hogy meséljen egy kicsit Schulze korább munkásságáról – hiszen ez a német szerző hatodik magyarul megjelent könyve, aminek fordítása az ő nevéhez köthető –, illetve arról, hogy mi fogta meg őt ezekben a szövegekben, hogy ennyire sokat dolgozzon velük. Nádori elmondta, Schulze számára nagyon fontos Magyarország, mivel keletnémet származása miatt gyerekkorában nagyon sokat nyaralt itt, és mert az 1989-es határnyitás után is sokszor megfordult országunkban. A fordító szerint Schulze és ő rokon lelkek, emiatt is adja vissza szívesen magyarul annak gondolatait. Azt is szóba hozta, hogy szinte mindegyik könyve olvasható hazánkban, fikciós művei közül csak egyetlen egyet nem fordítottak még le, a Peter Holtz boldog élete című, saját életének elbeszélő művet. Egy anekdotát is elmesélt, miszerint megkereste a szerző egy korábbi kiadóját, és jelezte feléjük, hogy szívesen odavinné a frissen lefordított regényt, amire ők azt a választ kapta, hogy nehéz helyzetük miatt szinte már csak tizenkilencedik századi regényeket mernek kiadni, mert szerintük már csak ezeket veszik az olvasók. Nádori ezt elmesélte Schulzénak, aki azt válaszolta, hogy nagyon igyekszik ilyeneket írni, és valóban, ez a könyv minden irónia nélkül egy – a klasszikusoktól megszokott – nevelődési regény, amely pátoszával és egy irányba tartásával igyekszik a lehető leghitelesebben tizenkilencedik századivá válni. Arra is válaszolt, hogy legjobban a politikai témák fogták meg, hiszen Schulze nagy témája a jelen, arról ír, amiben él, sokat foglalkozik a kelet- és nyugat-német konfliktussal, és szerinte ez legjobban ebben a könyvben nyilvánul meg, itt teljesedik ki.

A moderátor ezután Závadához fordult, aki szövegeiben szintén érdeklődik a jelen problémái, a történelem buktatói és a szociológiai kérdések iránt, és arról kérdezte, ő hogyan viszonyul Ingo Schulze műveihez. Závada elmondta, hogy ha a német szerző neve szóba kerül, mindig eszébe jut egy korábbi beszélgetésük, amikor is Schulze nekiszegezte a kérdést: miért ír mindig történelmi regényeket. Kettejük között éppen ezért van nagy különbség, hiszen azokhoz a témákhoz, amelyekhez Závada nyúl, a valóságban nem volt soha köze, sosem láthatta saját szemével, amiket megír, ellenben Schulze csak olyan eseményeket dolgoz fel, amelyek őt magát is érintik. Závada elmondta, nem tudott a kérdésre kimerítő választ adni, azonban azt megfigyelte, a szerző számára talán sokkal fontosabbak magyar kollégái, mint a németek vagy a más nemzetiségű írók. Éppen ezért folyamatosan próbál kapcsolódni is a magyar irodalomhoz, főként Esterházy Péter és Kertész Imre volt a két személy, akikkel mély barátság is összekötötte, írt is róluk. Olvasóként és íróként mindig érdekelték, milyen témákat dolgoznak fel a hozzá közel álló, a vele személyes kapcsolatot ápoló írók, Schulze pedig sokszínűen és gazdagon vonultat fel olyan dolgokat, amik őt magát is foglalkoztatják.

Ezután Balogh felvetette, foglalják össze, irodalmi vonatkozás tekintetében milyen ez a könyv. Válaszul Závada felolvasta a regény első mondatát: „Drezda Blasewitz nevű városrészében élt egy antikvárius, aki könyvei és műveltsége révén, valamint azáltal, hogy csekély hajlandóságot mutatott meghajolni kora elvárási előtt, egyedülálló hírnévnek örvendett.” Elmondta, olvasás közben az a gondolata támadt, ez akár egy Kleist-novella nyitómondata is lehetne, majd elolvasva a Jóravaló gyilkosok eredeti nyelven írt szövegéről szóló kritikákat, amelyek bizonyították, hogy ez többeknek is eszébe jutott. Ez a mondat kettős szerepet játszik: egyrészt bemutatja, hol és mikor játszódik a történet, ki a főszereplője, másrészt megnyit egy bizonyos tekintetben hagyományos, tradíciókra építkező elbeszélői technikát, ami később aztán sokkal mélyebbre ás, majd visszanyúl a kezdetekhez.

A későbbiekben Závada röviden ismertette a történetet, miszerint Norbert Paulini a sokak által ismert és szeretett antikvárius igyekszik fenntartani üzletét a Vasfüggöny lebontása utáni időkben, amikor is régi vevői kezdenek elmaradozni. Könyvritkaságokkal próbál vásárlókat szerezni, a rendszerváltás utáni Kelet-Németország viszont sorsdöntő következményekkel járó helyzetekbe sodorja Paulinit és az őt körülvevőket. Ezek a felkavaró események az önmagukkal amúgy is küzdő embereket megváltoztatják, lelki világukat, nyugalmukat feldúlják, szétzilálják. Paulini közvetlen és barátságos személyisége hirtelen indulatossá és embergyűlölővé válik. A kérdés már csak az, válhat-e az írott szó, a könyvek szerelmese egyik pillanatról a másikra gonosztevővé?

Végezetül a címadásra terelődött a téma, Nádori arról mesélt, nehéz dolga volt, hiszen Die rechtschaffenen Mörder a regény eredeti címe, ami nagyon sok mindent jelent. Benne van a valaminél jobbra való törekvés, a tisztességesség, a tiszteletreméltóság, a köztiszteletnek örvendés, a jogszerűség, de a jobb mint irány is. Elmondta, végül úgy találta meg a szerinte leginkább megfelelő – jóravaló – jelzőt, hogy utánanézett, irodalmi művekben (Kleistnél) hogyan szokták a rechtschaffen német szót leggyakrabban magyarítani. Azt mondta, szerinte azért is találó a cím, mert sokan érzik magukat a szereplők közül olyan embernek, aki jóra törekszik, valaminek a megjavításán dolgozik, de sokan valaki vagy valami gyilkosává válnak. Ez többször ki is van monda egészen konkrétan a szövegben, de akár az olvasó is azonosulhat ezekkel a szerepekkel.

A beszélgetés után a fordítóval dedikáltatni is lehetett az újonnan beszerzett példányokat. A könyv hátteréről hallott információk és Závada ismertetője alapján mindenképp izgalmas olvasmánynak ígérkezik, amit a fordító is megerősített.

A beszélgetés megtekinthető a Prae Kiadó Facebook-oldalán.

Fotó: Lakos Gábor