A tematika egy hozzánk is közelálló, aktuális problémakört dolgozott fel művészetterápiás eszközökkel, amelynek naplószerű lenyomatát magunk is szemügyre vehettük a kiállítótérben. Juliana Höschlová még a pandémia első hullámában költözött prágai otthonából a Krkonoše hegyekbe. A környezetváltozás nemcsak közelebb vitte a természethez, de általa elkezdett egy tudatosabb, önfenntartóbb életformát folytatni, amely a megszokott kényelmes életszínvonalunkhoz képest hatalmas szintkülönbség.

...megtapasztalta nemcsak az évszakok változásából fakadó kitettséget, hanem azt is, hogy mit jelent, amikor az ivóvizet a közeli patakból hozod és amikor azzal kell foglalkoznod, legyen elég tűzifa télen a fűtéshez.”[1]

A rousseau-i „vissza a természetbe” indíttatású romantikus elvágyódás jellemző kortünet lett a világjárvány hullámai alatt, ahol a túltechnicizáltság és szorongató bezártság élménye sokkal inkább a természeti környezetbe „üldözte” elszenvedőit. Ahogy a címben is olvashatjuk, hátrahagyta a luxusként értelmezett kényelmes, modernizált körülményeket és nomád életmódra váltott. Maga a tárlat elrendezése is tudatosan próbálta imitálni a búvóhelyek jellegzetesen biztonságos elszigeteltségét, lelógó textiljei mögé akár mi is elrejtőzhettünk a fojtogató külvilág elől. Juliana a hegyekben tett sétái és terepmunkái alatt különböző természeti formákat, mintákat, anyagokat gyűjtött vizuális referenciaként, hogy azokat később digitális megmunkálás után festményekké, rajzokká és textilprintekké alakíthassa át.

In luxury times, the bug is missing című kiállítás enteriőrfotója 

A rajzok absztrakciója alól felsejlenek a mintákat adó természeti formák, amely kíváncsi találgatásra ösztönözte a befogadót, hogy miféle kőzetek, fakérgek vagy ásványok torzult harmóniáját láthatja épp. Mégis színvilágában kilép a természeti környezetre jellemző zöld, barna vagy szürke árnyalatokból és erősen domináló piros, kék, lila vagy sárga vonásokkal tarkítja azt. Külön izgalmas a digitális eszközökkel manipulált kép, mint forma: így jön ki az organikus és szintetikus dimenziók ambivalenciája, a karantén adta kettősség, a természetbe való elvágyódás, mégis a technikának való kiszolgáltatottság dilemmája. A címben említett „bug” utalhatott a program vagy a grafika meghibásodására, a kép ábrázolásának gépi meghamisítására, amely által létrejött ez a csúsztatott, hamis vagy akár „digitálisan hibás” műalkotás. Első ránézésre kevésbé keltették a digitális képek a természet „igazi” arcmását a torzítások és szerkesztések után. A fiktív képek sokkal inkább egy színes gomolyban tapogatózó „felhő játékra” hajaztak – ebben a játékban gyerekként a fellegekben kirajzolódó alakzatokat különböző formákkal kötöttünk össze. Szabad asszociáció alapján tölti ki fantáziánk élettel a homályos részleteket, akárcsak memóriánk halvány emlékeinket. Olykor pedig az alkotó vezetett minket orrunknál fogva és virágokat, faágakat rajzolva próbál minket mégis visszaszédíteni a szilárd valóság és annak egy deformált természeti talajára.

A torzítás esztétikája magába foglalja a művészi szemléletmód és a valóság realitásának keveredését, ezáltal az igazság eltúlzását, átalakítását. Reigl például minden művészhez különálló képzeletvilágot tulajdonít,[2] vagyis minden alkotó saját maga elképzelései szerint alakítja, manipulálja és torzítja valóságát képein. Ezért bizonyos stílusok „természetidegenségét” nem nem-tudásként, hanem nem-akarásként kell értelmezni. A tárlaton pedig pont a valóságosból alkotott valótlant tapasztalhattuk meg, ahogy Juliana Hörschlová szinte felismerhetetlenségig manipulálta a képeket, míg absztrakt digitális festménnyé nem alakította a természeti formákat.

Az egész tárlatot átjárta a homályos álom- vagy emlékszerűség, hiszen a képek az alkotó túrázásainak és terepszemléinek torzított dokumentációi, amelyet tekinthetünk vizuális naplónak a karanténban, mégis inkább a természetben töltött napoknak könyvelhetnénk el. A terápiás alkotófolyamat során felszabaduló energiák adnak hozzá némi érzelmi töltetet, akár vehemenciát, dühöt, magányosságot a megformálásoknál, így digitális gesztusfestészetnek vagy absztrakt expresszionizmusnak írnám le munkáit. Ahogy a tájképeknél is, itt is fontos a természet és az ember kapcsolata. A művész kavargó érzései rávetülnek a cseh hegyvonulatokra és tájaira, sőt mi több, abból építkeznek és formálódnak meg, létrehozva egy fiktív emlékképet, dokumentációját az elvonulásban töltött időszaknak, amellyel megelevenedik a diverzív digitális természet oximoronja.

In luxury times, the bug is missing című kiállítás enteriőrfotója 

Mindenki máshol, máshogy és más érzelmekkel töltötte el bezártságra ítélt napjait, de az általánosságban elmondható, hogy a túltechnicizált világba szorított ember újra kilépett a természetbe vagy legalább tett felé egy lépést. A művészeknek a végtelen idő és csend végett életpályájuk legtermékenyebb vagy legválságosabb időszakaként szolgálnak a pandémia általi újabb és újabb lezárások. Ha terápiás folyamatként mindenki csinálna a karantén alatt hangulatnaplót, vajon milyen egyezések, kortünetek lehetnének észlelhetők a különböző hullámok alatt? Ki mire emlékezik, miből építkezik és mi az, ami mégis eltorzítja azokat?

Juliana Hörschlová kiállítása 2021. 07. 07-től  07. 28-ig volt látható a Pincében.
A kiállítás kurátora: Gadó Flóra
Fotók: Gyuricza Mátyás

[1] Juliana Höschlová: In luxury times, the bug is missing. A kurátor, Gadó Flóra kiállítás leírásának részlete.

[2] Ramachandran, Vilayanur S. (2004): The Neurological Basis of Artistic Universals.