PRAE.HU: 2020-ban fejezted be a londoni Royal Academy of Music PhD-képzését. Miért ragaszkodtál hozzá, hogy előadóművészként doktori fokozatot szerezz?

A gyakorlati zenélés mellett fontos számomra az analitikus gondolkodásmód: érdekel az általam előadott művek története és struktúrája, szeretem komplex elképzelések alapján összeállítani a koncertprogramjaimat, sőt az egész művészi működésem, kreatív ténykedésem és szakmai építkezésem mögött összetett koncepció rejlik. A PhD képzés azért is vonzott, mert úgy gondoltam, megtanít a művészi kérdésekkel kapcsolatos legmagasabb szintű, elmélyült, strukturált gondolkodásra, ami önmagában is nagy érték. Mivel a tanítás számomra nagyon fontos, ezért természetesen az is motiváló szempont volt a diploma megszerzésében, hogy a felsőfokú tanításhoz ma már a legtöbb helyen a zenészektől is elvárják a doktori fokozatot. Tíz éve dolgozom fiatal tehetségekkel a Royal Northern College of Music Zeneakadémián Manchesterben, valamint óraadóként tanítom az RNCM és a The University of Manchester fuvolista növendékeit, viszont saját osztályom egyetemi szinten még nincs. A doktori cím tehát ehhez is létfontosságú lehet majd a jövőben. A londoni Royal Academy of Music több szempontból is izgalmas választás volt: a legtöbb zeneakadémia hasonló képzése DLA (Doctor of Liberal Arts), vagy DMA (Doctor of Musical Arts) diplomát kínál hangszeres előadóművészeknek; a Royal Academy of Music ezzel szemben lehetőséget nyújt a PhD-fokozat megszerzésére. Az már csak a hab volt a tortán, amikor megtudtam, hogy ebben a kiváló intézményben a doktori képzésre előttem még egyetlen fuvolaművész sem nyert felvételt, így én lehettem az első fuvolás a RAM PhD programjának történetében. Ez a tény komoly motivációt jelentett, sok végigdolgozott éjszakán segített át.

PRAE.HU: Meg tudod fogalmazni, mit jelent számodra a siker?

Ahogyan emberileg-művészileg változom és érek, mindig mást.

Amikor elkezdtem komolyan készülni a zenei pályára, azt tekintettem sikernek, ha felvételt nyertem bizonyos kurzusokra vagy intézményekbe. Aztán sikernek éltem meg, ha ezeken a helyeken meg tudtam felelni az ottani magas elvárásoknak, helyt tudtam állni a vizsgákon, és eredményesen szerepeltem a különböző versenyeken. Most egészen másként szemlélem a sikert: művészi szempontból jóval hosszabb távon gondolkodom, a sikeresség inkább egy belső folyamattá vált számomra, aminek során saját elképzeléseimnek igyekszem megfelelni és lépésről lépésre próbálom megvalósítani önálló céljaimat. Siker tehát, ha létre tudok hozni olyan, művészi szempontból izgalmas műsorokat, együttműködéseket, koncerteket, felvételeket, írásokat, amelyek azokat az értékeket képviselik és azt az életpályát, létezést erősítik meg, amilyennek művészként elképzelem magam.

Két kisgyerek mellett mindennapi siker az is, ha képes vagyok jól gyakorolni, ha tudok olyan elmélyülten dolgozni, ahogyan azt elvárom magamtól. A művészi sikerérzetem most tehát jobban elválik a külső értékeléstől, kiritkától. Ezt a tendenciát az elmúlt, pandémiával terhelt időszak tovább erősítette. Sietek hozzátenni, hogy nem gondolom, hogy valamiféle zen-létállapotot értem volna el, hiszen bizonyos szempontból mégis számít a külső visszajelzés, sőt az építő kritika is, de a hangsúlyok most érezhetően máshova kerültek.

A szakmai célok mellett az életem kiteljesedése a legjelentősebb siker: nemcsak fuvolaművész, hanem feleség és családanya is lehetek. Ezek a szerepek is rengeteg minőségi figyelmet és energiát kívánnak meg tőlem, így ha mindezeket képes vagyok egymáshoz hangolva kibontakoztatni, az nem csupán óriási sikerélmény, de igazi ajándék is számomra. Mindezek összehangolásához fontos kulcs az idő jó beosztása és kezelése, és persze fontos cél lett számomra az is, hogy a munkásságomat minél hosszabb távon jól és egészségesen tudjam folytatni. Miközben nagyon sokat foglalkozom a két lányunkkal, gyakran töprengek azon, milyen lehet a karrierem íve, mennyi idővel gazdálkodhatok, és azon belül hogyan tudok építkezni. Mivel a fúvós hangszerjáték fizikálisan kifejezetten megterhelő, ezért elengedhetetlen kialakítanom egy olyan technikát, amely energiatakarékos, tehát később, idősebb korban is sikeresen működtethető. Ezzel a kérdéssel először a terhességeim során foglalkoztam intenzíven, hiszen úgy kellett akár versenyműveket is előadnom, hogy közben a fizikumom – például a jóval kevesebb rendelkezésre álló levegő miatt is – akadályozott a hangszerjátékban. Fantasztikus volna, ha ilyen szempontból valóban tökéletesíteni tudnám a technikámat és még sok-sok évtizedig működhetnék aktív fuvolaművészként.

PRAE.HU: Szerinted mennyire fontos az iskola a fuvolisták képzésében?

Meghatározó. Minden szakmában alapvető jelentősége van a tanároknak, mentoroknak. A megfelelő fejlődéshez a különböző zenei és technikai fogásokat elengedhetetlen egy értő szakembertől elsajátítani. Ezen túl létfontosságú megtanulni azokat a célravezető gyakorlási módszereket is, amelyek a gyümölcsöző egyéni munka alappillérei, hiszen hosszú távon minden zenész legfőbb tanára végül saját maga lesz.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, mivel gyerekkoromtól kezdve sok országban éltem, rengeteg különböző fuvolázási metódust és iskolát ismerhettem meg. Tizenévesen egy évet töltöttem Japánban a szüleimmel, ahol az akkor vendégprofesszorként ott dolgozó Kovács Lórántnál tanultam. Ezután szintén egy évre a világ túlfelére, Amerikába költöztünk. Itt Frances Blaisdell-lel dolgozhattam, aki egy egészen különleges fuvolaművész volt: az első nő, aki felvételt nyert a Juilliard Schoolba, illetve első női szólistaként játszhatott a New York-i Filharmonikusokkal. Itthon Gyöngyössy Zoltánnál tanultam a Bartók Konziban, majd Prőhle Henriknél a Zeneakadémián. A mesterdiplomám befejezése után pedig Bécsben Barbara Gisler-Haasénál képeztem tovább magam. Vele rengeteget foglalkoztunk a száj körüli izmok építésével, ami később, amikor egy állkapocsműtét után gyakorlatilag újra kellett tanulnom fuvolázni, rendkívül hasznosnak bizonyult. A bécsi posztgraduális képzés mellett Münchenben, Adorján András osztályában szereztem szólista diplomát. Végül a tanulmányaimat a Royal Academy of Music PhD címe koronázta meg. Fantasztikus lehetőség volt ennyi nemzetközileg kimagasló művésztanárral dolgozni, akik folyamatosan inspiráltak a saját világom, zenei nyelvezetem és kifejezésmódom kialakításában. A velük való munkának köszönhetően persze nemcsak zeneileg fejlődtem, hanem különböző kultúrákat is megismerhettem, kapcsolatokat alakíthattam ki zenészekkel és nem zenészekkel egyaránt, és azt is megtanulhattam, hogyan tudom megértetni magam idegen nyelveken, külföldi környezetben.

PRAE.HU: Hogyan találtad meg azokat az utakat, amelyek külföldi lehetőségeket nyitottak meg előtted?

Már a konzis tanulmányaim alatt rengeteg időt és figyelmet fordítottam arra, hogy megismerjem a szakmám vezető művészeit, intézményeit, fesztiváljait. Minden brosúrát kijegyzeteltem, igyekeztem minél több felvételt, koncertet és versenyt végighallgatni, hogy megtudjam, ki hogyan játszik, és kik azok a művészek, akiknek a növendékei is izgalmas, egyedi előadók. Ennek köszönhetően szélesebb repertoárismeretem is kialakult, és viszonylag hamar rálátást nyertem a szakmára, a nemzetközi szakmai történésekre. Ezzel a tudással a kezemben ügyesen és bátran tudtam, mertem jelentkezni olyan lehetőségekre – itt kurzusokra, továbbképzésekre, táborokra, fesztiválokra, versenyekre, ösztöndíjakra gondolok –, amelyek kifejezetten érdekeltek, és amelyeket egyrészt magas színvonalúnak, másrészt hozzám illőnek láttam.

A koncertlehetőségeket, értékes hosszútávú munkakapcsolatokat végül ezek közül leginkább a külföldi egyetemi tanulmányok és fesztiválok hozták. Ezeken a helyeken olyan művészekkel, alkalomadtán programigazgatókkal tudtam megismerkedni, akik később meghívtak bemutatkozni egy-egy koncerten. Érdekes, hogy az én életemben a versenyek csak nagyon kis részben hoztak ilyen jellegű lehetőségeket, a nagyobb sikereim inkább abból fakadtak, ha valaki hallott egy koncerten, vagy a közös zenélés során megismert. A kapcsolatépítésben előnyt jelentett az, hogy alapvetően nyitott a természetem, és az is, hogy sok különböző nyelven tudtam kommunikálni másokkal. Hogy végül melyik meghívásból, vagy kapcsolatból mi nőtt ki, az még visszanézve is esetleges, ezért fontos minden munkát komolyan venni és
minden helyzetben a maximumot nyújtani. Sohasem lehet tudni, hogy miből mi származhat. Hozzátenném még, hogy bármilyen karrier vagy szakmai kapcsolatrendszer felépítése hosszú távú folyamat. Sok-sok évnyi kitartó, folyamatos és koncentrált munkát szükséges belefektetni ahhoz, hogy a munka gyümölcse lépésről lépésre elkezdjen beérni és megtérülni.

PRAE.HU: Tudsz mondani olyan meghatározó élményeket, amelyeket utólag fordulópontnak tekintesz?

Rengeteg izgalmas élményben volt részem az eddigi pályafutásom során, ezért sok olyan szakmai eseményt lehetne kiemelni, ami utólag visszagondolva fontos pillanat volt, és ami valamilyen módon előrelendítette az akkori karrieremet.

Mégis talán azt tartom a legfontosabbnak, és arra vagyok a legbüszkébb, hogy az évek során nemcsak sikereket tudtam elérni, hanem a sikertelenségeimnek köszönhetően azt is elsajátítottam, hogyan kell a nehézségekkel megküzdeni, és miként tudok talpra állni és újra lendületbe jönni egy-egy megpróbáltatás után. Ezek a helyzetek megmutatták nekem azt is, hogyan tudok gazdagodni, fejlődni, növekedni akkor is, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan azt reméltem.

Jó példa erre a müncheni posztgraduális diplomám felvételijének története. A Zeneakadémia befejeztével, friss diplomásként már komolyabb fesztiválokon is rengeteget koncertezhettem, de szerettem volna még tovább fejlődni, illetve több külföldi kapcsolatot kialakítani. Így elhatároztam, hogy felvételizem Adorján András kiváló osztályába, Münchenbe. Erre a mesterdiplomát követő szólistaképzésre sokszoros a túljelentkezés, nagyjából ötven emberből egynek jut hely. Amikor a kemény felkészülés után megpróbáltam a felvételit, elsőre nem sikerült. Korábban még nem történt velem ilyen, így óriási kudarcnak éltem meg, hogy a diploma után ez megtörténhetett; valósággal összetörtem. Mivel szerettem volna megérteni, miben kell fejlődnöm ahhoz, hogy megfeleljek egy ilyen megmérettetésen, tanácsot kértem Adorjántól. Elmondtam neki, mennyire fontos lenne számomra ez a képzés, és arra kértem, hogy tegyen javaslatot, mit léphetnék ebben a helyzetben. Garantálni persze nem tudott semmit, de részletesen elmagyarázta a kritikai észrevételeit, és azt tanácsolta, menjek el Bécsbe Barbara Gisler-Haaséhoz tanulni. Ez akkor óriási kanyarnak tűnt: teljesen más jellegű képzés, más felvételi eljárás, ráadásul egy olyan tanárral, akit egyáltalán nem ismertem. Az egész ötlet hatalmas erőbefektetésnek tűnt valami olyanba, amire addig egyáltalán nem vágytam. Kisebb gondolkodás után mégis úgy döntöttem, hogy fontos megbízni egy ilyen kiváló szakember tanácsában, és végül ezek a bécsi tanulóévek életem egyik legmeghatározóbb időszakának bizonyultak. Rengeteget fejlődtem, hihetetlen mértékben gazdagodott a tudásom. Ráadásul később sokat játszottam a Bécsi Operaház Zenekarában is, ahol barátságot kötöttem a Bécsi Filharmonikusok művészeivel. Bécs után a következő évben visszamentem Münchenbe, és Adorján fel is vett az osztályába, ám ezt a felvételit már egész másképp éltem meg, mint az elsőt. Ugyanúgy akartam, hogy sikerüljön, de jelen volt már egy másik erős szakmai szál is az életemben, ami nagyobb önbizalmat adott, és levette rólam a stressz nagy részét. Így utólag visszanézve, ez a sikertelen felvételi vizsga egy apró kis botlásnak tűnik egy valóban komoly megpróbáltatáshoz képest. Mégis az, ahogyan akkor ezt a számomra kihívást jelentő helyzetet kezeltem, jelentősen formálta a személyiségemet és a karrierem további alakulását.

PRAE.HU: Miért éppen a nehézségeket tartod a legmeghatározóbb állomásnak?

Fontos lecke volt szembenézni a különböző szakmai és élethelyzetekkel, amik az életem során hol kisebb, hol sokkal nagyobb megpróbáltatások elé állítottak. Értéknek tartom, hogy minden erőmet összpontosítva végigküzdöttem magam ezeken a kihívásokon. Vállaltam a megpróbáltatásokat, nem pedig megfutamodtam előlük. Megértettem és elfogadtam, hogy kisebb-nagyobb problémák, rövidebb-hosszabb gyötrelmes periódusok mindenkinek az életében előfordulnak: nincs olyan karrier, amiben valaki állandóan csak szárnyal. Úgy érzem, hogy ezek a tapasztalatok megerősítették a kitartásomat és a munkabírásomat, illetve plusz mélységet, többrétegűséget és kifejezésbeli gazdagságot kölcsönöznek a művészetemnek. Ez az érettség teszi hitelessé az előadóművészi munkásságomat, de még a diákjaimnak adott tanácsaim is megalapozottabbakká váltak ezáltal. Mindezek pedig összességében ahhoz segítenek hozzá, hogy merjek nagyot álmodni, értsem, hogy most hol tartok, és hová fejlődhetnék még tovább.

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek szempontjából különösen fontos Győri Noémi tapasztalata, miszerint a koncertlehetőségeket, értékes hosszútávú munkakapcsolatokat leginkább a külföldi egyetemi tanulmányok és fesztiválok hozták. Ezeken a helyeken olyan művészekkel, programigazgatókkal tudott megismerkedni, akik később meghívták bemutatkozni egy-egy koncerten. Érdekes, hogy az ő életében a versenyek csak nagyon kis részben hoztak ilyen jellegű lehetőségeket, a nagyobb sikerei inkább abból fakadtak, ha valaki hallotta egy koncerten, vagy a közös zenélés során megismerte.

Győri Noémi honlapja: https://www.noemigyori.com