A délelőtt ismét a munka jegyében telt, Egressy Portugáljának fordítandó részlete kezdi elnyerni végső spanyol, udmurt vagy szerb (és még jónéhány más nyelvi) formáját. Közben elbúcsúztunk előző napi vendégeinktől, Grendel Lajostól és Fodor Pétertől, majd tovább izzasztottuk magunkat: Tom Bass-zel, aki az Egyesült Államokból érkezett (de tizenöt éve él Magyarországon), és Mónával versenyeztünk, ki bír többet enni az ebédre felszolgált forró gulyáslevesből, melyből új tálat is hozatnunk kellett. A második fogáson, a szilvásgombócon kicsit fennakadtunk (Grendel óta marhapörköltet akarunk tarhonyával), de azért igyekeztünk legyűrni a desszertnek is beillő gombócokat. Móna elég hamar feladta (azt hiszem, inkább még egy kis gulyásra vágyott), Tom pedig az utolsó darabnak az utolsó falatjával nem bírt megküzdeni, noha elmondása szerint normális (hőmérsékleti) körülmények között akár tizenötöt is képes befalni. Én nem szeretem a szilvásgombócot, várom tehát továbbra is a grendeli marhapörköltemet.

Délután érkezett Károlyi Csaba az Élet és Irodalom képviseletében, hozott mindenkinek ÉS-t, majd beszélt egy kicsit a könyvheti megjelenésekről. Méltatta Háy János, Kántor Péter, Borbély Szilárd új köteteit, Grecsó Krisztián Tánciskoláját, Esterházy Péter Semmi művészetét és Závada Pál Idegen testünk című regényét pedig részletesebben is ismertette. Elmondása szerint fontos írók jelentékeny műveiről van szó, azonban egyik sem éri el szerzőjük egyes korábbi műveinek színvonalát, amint az egész könyvheti termés is leginkább átlagosnak mondható: sok érdekes és jó könyv jelent meg, de átütő erejű nem igazán.

Aztán kezdődött a gyakorlatilag újra és újra ismétlődő vita az intertextualitásról, Esterházyról és az idézés szabályairól: Magda Noszticzius idézés, átvétel és plágium viszonyáról érdeklődött, Paolo Driussi pedig – akinek feltett szándéka, hogy olaszra fordítja a Toldit – továbbra is utálja Esterházy műveit, meg az egész posztmodern hóbelevancot. Legközelebb magát a mestert (Esterházyt) kellene meghívnunk, megfelelő védőöltözetbe csomagolva, védje magát, ahogy tudja, bár itt mindenki félni fog egy picit, hogy könnyfakasztó, megható védőbeszédéről egyszer csak kiderül, szó szerinti idézet csupán.

Este Györe Balázs és Báthori Csaba volt terítéken, beszélgetőpartnerük, Bedecs László azonban csak némi kavarodás után tudott kijutni hozzánk. Elmondása szerint valahol letért a főútvonalról, és mindenféle göröngyös földúton bumlizva magányos kutyasétáltatók segítségével találta csak el a megfelelő irányt. Semmi gond, homlokról az izzadság zsebkendőbe került, kezdetét vette egy hosszúra nyúló performansz, melyben mintegy a délután taglalt Esterházy-regény analógiájára az apafigurák fölötti egzisztenciális–leszármazástörténeti–erkölcslogikai és persze irodalmi töprengés kapta a főszerepet, illetőleg az, hogyan lehetne a kilencvenes évek óta olyan divatos, de egyre kényelmetlenebb és kiüresedőnek tetsző nyelvi játékosságot egyfajta egzisztenciál-komolyság szolgálatába állítani. A beszélgetés aztán jódarabig csámcsogott e kérdéseken, komolyság és apaság váltották egymást, Báthori Csaba és Györe Balázs azonban végig egymáshoz, illetve Bedecs Lászlóhoz beszéltek, a közönség szinte láthatatlanná vált, kívülálló lett. A legutolsó ponton Móna próbált a Báthori által készített József Attila-fordítások kapcsán kérdezni, Báthori azonban unottan az órájára pillantva úgy reagált, hogy „éppen ezt a kérdést akarta elkerülni”. Nos, a műfordítók boldogak lehettek ezzel a zárszóval, bár a beszélgetés becsületére legyen mondva, azért sikerült kicsikarni néhány információt a német József Attila-kötetről. Az is kiderült, hogy ugyan Györe Balázs is készített műfordításokat, azonban ezek sajnos nem jelentek meg.

A késő esti borozás kulturális értelemben hozott néhány érdekes meglepetést. Amikor Olga Vitaljevna Ignatievának, aki Udmurtiából érkezett hozzánk, „külsővel” próbáltam bort tölteni (azaz a jobb kezemmel jobbra döntve az üveget), figyelmeztetett, hogy inkább „hagyományosan”, „belsővel” töltsek, mert az ellenkező megoldás a halottak részére van fenntartva. Ezt Zlatko Omerbasic ugyancsak megerősítette (ő Szerbiából van itt). Az italozásról folyó beszélgetés során Olga mesélt arról is, hogy náluk nincsenek kocsmák, az emberek egymáshoz járnak át, ha alkoholt akarnak fogyasztani egy kellemes társalgás közben. (Ugyanakkor vannak alkalmak, amikor úgyszólván mindenkinek „szabad a pálya”, ilyenkor enyhén szólva is alaposan kirúgnak, fiatalok és idősebbek egyaránt, a hámból…)

Éjjelre egész hangulatos kis spontán humorfesztivált sikerült összehoznunk; a nyelvek közti hangzásbeli hasonlóság, de jelentésbeli eltérés kisiskolás korunk óta kiapadhatatlan forrásnak bizonyul. Mind József Attila, mind Egressy szövegei hozzájárultak a hangulathoz, a bor mellé fogyasztott kovászos uborka és sajtok nemkülönben. Ezt követően Bedecs László magányos szaunázásba kezdett – a társaság pedig szép lassan eltette magát másnapra, felkészülve a műhelymunkában a Rácz Pétert váltó Szabó T. Anna fogadására.