A pénz boldogít

Bryan Caplan Szabad a pálya című könyvében szuggesztív erővel érvel a bevándorlás mellett. Néhány példát említve: a migráció kiutat jelenthetne a globális szegénységből; még a legképzetlenebb bevándorlók is produktívabbak egy fejlett országban, mint a hazájukban; a nyitott határok mellett a becslések szerint 50-150%-kal növekedne a bruttó világtermék és még a nyugati kultúrába is „új életet lehelnek” a bevándorlók. Caplan olyan sommás politikai szólamokkal vitatkozik, mint például, hogy a bevándorlók elveszik a helyiek munkáját, ingyenélők módjára veszik igénybe a jóléti állam szolgáltatásait, hagyományaikkal feszültséget okoznak a befogadó társadalomban. A migrációt közgazdasági szempontból hosszú ideje kutató, több tudományos publikációt is jegyző szerző rengeteg kutatást, statisztikát, elméletet hoz fel az álláspontja mellett.

Azonban nem árt tudni, hogy a Szabad a pálya elsősorban közgazdasági szempontú állásfoglalás a nyitott amerikai határok mellett. A borítón is hangsúlyos alcím talán pontosabb volna így: Vajon mit mond a közgazdaságtan a bevándorlásról? A gazdasági szempontok figyelembevétele mellett ugyanis feltűnően hiányzik a szociológiai érvelés, és bár van egy fejezet, ami a kultúráról szól, és sok helyen felvetődnek a politikai szempontok, ezeket a kötet inkább csak érinti.

Különösen szembeötlő ez például a 6. fejezetben, amelyben Caplan ún. „kulcslyukmegoldásokat” kínál, vagyis olyan utakat vázol fel alternatívaként, amelyek a bevándorlás óvatosabb támogatóinak, sőt akár az ellenzőinek is elgondolkodtatók lehetnek, mivel egyszerre nyitják meg a vágyott desztináció kapuit és védik a helyiek jóléti államát. Ilyen kulcslyukmegoldás Caplan szerint például, hogy a bevándorlók fizessenek magasabb adót, és a befizetéseikből kompenzálják a helyiek veszteségeit. Vagy, hogy korlátozzák a bevándorlók jogosultságait az ingyenes vagy támogatott állami szolgáltatásokra. Caplan alapelve, hogy bár a kulcslyukmegoldások igazságtalanok a bevándorlókra nézve, még mindig kevésbé kemények, mint kitiltva lenni az USA-ból. Hogy ezeknek a megoldásoknak milyen nem gazdasági következményeik lehetnek, arról érdemben nem esik szó. A könyv szerint a közös, globális cél a jólét kiterjesztése a gazdasági eredmények növelésével.

Mivel nem vagyok közgazdász, naivan és laikusan olvastam a közgazdaság-tudomány érveit, és Caplan érvelése kétségkívül lehengerlő: magabiztos, okos, jól felépített, humoros, és látszólag megfelelően alátámasztott is. Humán érdeklődésű tanárként számomra azért néhol kényelmetlen is volt a könyv nézőpontja: Caplan a globális termelés növekedését, a GDP számainak feltornázását egy az egyben megfelelteti a nagyobb boldogságnak. Érvényes-e még az, hogy a pénz nem boldogít?

Szórakoztatva tanít

A képregényekhez képest sűrűbb, szárazabb szöveget Zack Weinersmith rajzai ellensúlyozzák. Weinersmith több díjat és nagy népszerűséget szerzett webcomicjával, a Saturday Morning Breakfast Cereal (SMBC) sorozattal, az ott megszokott ironikus kockák, rejtett poénok, popkulturális utalások a Szabad a pálya kötetben is megjelennek, de néhol kifejezetten figyelni kell, hogy észrevegyük a rajzokat a szövegbuborékok mögött. Weinersmith tehetsége nem kérdéses, remek választás egy népszerűsítő-ismeretterjesztő képregényhez, üdítő, amikor okos és finom iróniája például a narrátor Caplant célozza, és a nem éppen akciódús téma ellenére is képes több mint 200 oldalon át friss maradni. Ugyanakkor a Szabad a pálya sok-sok mondanivalója – hiába a könnyedebb hang – néhol túlfeszíti a képregény kereteit, a szöveg mennyisége le-lenyomja a vizualitás erejét.

A Szabad a pálya kifejezetten szórakoztató, de a rengeteg hivatkozott statisztika, felmérés, becslés és elmélet miatt nem adja könnyen magát, a laza, könnyed hanggal együtt is olykor tankönyvszerű. Megismerhetünk olyan fontos közgazdasági fogalmakat, mint az Overton-ablak, és a tudományos világ sztárjaival, például Fabio Rojas szociológussal kerülhetünk párbeszédbe, egy rövidebb ismertető kereteibe bele sem fér az a rengeteg elmélet és adatsor, amit a Szabad a pálya bemutat. Az érvelést Caplan forrásokkal, precíz hivatkozásokkal, végjegyzetekkel támasztja alá. Kifejezetten kreatív, ahogy a lábjegyzetelés alternatíváját Weinersmith képregénye megvalósítja: az idézett elemzők, kutatók megjelennek a rajzokon, és nemcsak a vonásaik árulkodnak róluk, hanem egy-egy személyes jellemzőjük is. A Szabad a pálya így nem pusztán egy fontos és aktuális témát mutat be, hanem népszerűsíti a tudományos érvelést és magukat a tudomány művelőit is.   

Vitára hív, kérdésekre késztet

A könyvben megjelennek olyan felvetések is, amelyekre a sodró lendületű érvelés nem feltétlenül ad meggyőző választ. Például a végén, ahol a nyitott határok melletti abszolút érvként a szerző az Európán belüli szabad mozgás sikerességét említi. Miért nem kérdez vissza egy képregényfigura, hogy ez mégis miért nem olyan, mint most az USA-n belül, az államok közötti szabad mozgás? Miért éppen a globális migrációra jó példa Európa? A visszakérdezés hiánya itt azért is feltűnő, mert a Szabad a pályában a narrátor Caplannel gyakran vitatkozik valaki: Uncle Sam, egy UFO, neves filozófusok, történelmi személyiségek és a mindenkori szavazók is visszakérdeznek, felhívják a figyelmet az érvelés ellentmondásaira, amelyeket aztán a képregényhős Caplan igyekszik feloldani.

Nem mindig teljesen meggyőző, de a Szabad a pályának ezek a gyenge pontjai valójában az erősségei is. Hiszen ez a megoldás azt üzeni, hogy jó, ha kérdéseket teszünk fel, jó, ha vitába szállunk, jó, ha engedjük kimozdítani magunkat a megszokott nézőpontból – és éppen ezt az attitűdöt fontos erősíteni a célközönség, a fiatal olvasók körében.

A Szabad a pálya nagyon amerikai: Amerika érdekeiről beszél, magabiztosan győzködi Amerikát, hogy jól jár a bevándorlással – a világ nem amerikai része számára viszont nincsenek speciális, nem egy vezető ország szempontjából megfogalmazott érvei.  A könyv olvasása során számomra a legproblémásabb talán az volt, hogy a migráció által felvetett kérdéseket csak a befogadó ország, Amerika érdekei felől vizsgálja a szerző: mit profitál az USA a bevándorlásból, és mit a bevándorlók az asszimilációból, az amerikaivá válásból. Caplan például a globális IQ növelését is a bevándorlás melletti érvként hozza fel: a gazdaságilag fejlettebb országokban magasabb az emberek IQ-ja, tehát a szabad határok lehetővé teszik, hogy a jobb körülmények közé költözött bevándorlók az IQ-jukat is növelhessék, ahogy a képregényhős Caplan fogalmaz, a nyitott határok lehetőséget adnak elmenekülni a „mentális nyomorból”. A téma ezen a ponton át is vált egy következő nyugati érték, a szabadság kérdéseire. Ám Magyarországról olvasva ezt a néhány oldalt felvetődhet egy sor további kérdés: az otthagyott földön, az óhazában vajon mi fog történni? A szakképzett munkaerő kivándorlása ott esetleg épp a nemzeti IQ csökkenését fogja magával hozni?

Saját laikus kérdéseim is csak megerősítik, hogy a Szabad a pálya valódi vitára hívja olvasóit. Bryan Caplan alapossága, nyitottsága és Zach Weinersmith kreativitása együtt jó hangulatot teremt, megmutatja, hogy így is lehet beszélni fontos, égető ügyekről, szívesen vállalja a kezdeményező szerepet az értelmes párbeszédre. Ám a magyar piacon nincs könnyű dolga ennek a különleges könyvnek: a magyar közönség nem csak a bevándorlással, a képregénnyel is távolságot tart. Drukkoljunk hát a Szabad a pályának, hogy jusson el minél több olvasóhoz.

Bryan Caplan – Zach Weinersmith: Szabad a pálya. Vajon mit mond a tudomány a bevándorlásról?

Wunderlich Production Kft., Bp., 2021, 250 oldal, 4500 Ft