A társaság eleinte keresi magát a térben, de a FISZ-tábor hangulat kezdetektől adott. A korábbi helyszínekhez mérten szűk a tér, és néha elviselhetetlenül felforrósodik itt-ott, mégis valahogy otthonosabbá, közelebbivé tesz mindent és mindenkit. Ennél nyitottabb zártkörű rendezvényt nehezen tudok elképzelni. Bár eleinte bizonytalanul mozgok, az az érzésem, hogy bármelyik asztalhoz leülhetek. A kínzó napfényről pedig bebizonyosodik, hogy komoly közösségszervező ereje is van: az utolsó délután már szavak nélkül tetriszezzük be a padokat a tenyérnyi árnyékos helyekre.

Meglep, hogy a lírások kevesebben vannak idén. Három prózaműhely indul, Bán Zsófia, Kiss Tibor Noé és Solymosi Bálint vezetésével. Lírából két műhely alakult, az egyiket megszokott módon Nádasdy Ádám, a másikat Terék Anna vezeti. A kritikaműhely Károlyi Csaba, az idén először induló gyermek- és ifjúsági irodalmi műhely pedig Kalapos Éva Veronika és Kollár Árpád vezetésével valósul meg. Amennyire meglepett az új műhely indulása, annyira remélem, hogy hagyománnyá válik. A szövegpokol során üdítően más, érdekes és szórakoztató történeteket hoznak a műhely résztvevői. Emellett Zelei Dávid koordinálásával egy PesText műfordító műhely is megvalósul, elhivatottságukat jelzik a tér több pontján felbukkanó PesText-matricák.

Naponta négy órát töltünk szervezetten műhelymunkával, de minden más szabadidőt is, túlzás nélkül, az irodalom tölt ki. Még a mosdóban és az ebédre várakozó sorban is a balladaköltészetről vagy a nyelvjárások dominanciájáról szóló okfejtéseket hallgatok, önhibámon kívül. Persze a legkevésbé sem bánom.

A délutáni sztársávnak keresztelt időperiódusban egy kicsi távolságot tudunk venni az irodalomtól, persze azért nem távolodunk el tőle túlságosan. Ez az, amikor kiderül, kik a legerősebbek, akik, dacolva a folyamatosan vándorló, kibírhatatlan napfénnyel, igyekeznek figyelni, miközben intim és kevésbé intim testtájaikról törlik az izzadtságot. Első nap Enyedi Ildikóval és Wilhelm Drostéval találkozunk, akik művészházasságról, alkotásról és leginkább Füst Milánról beszélgetnek Ildikó hamarosan megjelenő új filmje kapcsán, melyet egy két és fél órás Füst Milán-reklámfilmként aposztrofál a rendező. Pénteken Dániel András mesél nekünk gyermek- és felnőttirodalom közötti határátlépésekről, nyucákról, azaz nyulak és macskák hibridjeiről, szöveg és kép kapcsolatáról és az unalom fejlődéslélektani jelentőségéről. Az utolsó napon Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet látogatnak hozzánk és, eleget téve a konferátori kérésnek, beszélgetnek. A leggyakrabban elhangzott szó, azt hiszem, a figuralitás, de szóba kerül a közös kiállításaik története, művészi indulásuk és egy Örkény-egyperces is. Miklós megnyugtató hangján, tökéletesen megszerkesztett mondatokban mesél, mintegy kedvet csinálva A földön élni ünnepély című, nemrégiben megjelent önéletrajzi kötetének, melynek címét a stégillatú raklappadlóra húzódva, véletlenül A földön ülni ünnepélyként jegyzek le.

Az estéket szeretem a legjobban, ilyenkor a terasz otthonossá, szinte falusivá válik. A hangulat több mint idilli. Nyáresti kellemes lehűlés, holdfény, a virágok tálcájáról boldogan csorog a víz, a tábor egyetlen kutyája, Minnie, még vakkant is néha egyet.

Az első este programját Politikum és költészet címmel André Feri, Sánta Miriám és Vida Kamilla zárja. A kerekasztal-beszélgetés leginkább egy tíz labdával játszott pingpongmeccsre hasonlít. Kapkodjuk a fejünket, miközben újabb és újabb labdák röpülnek az asztalra. Egységesnek nevezhető-e a magyar kultúra, képviselheti-e valaki nőként a társadalom felét, mik a mai legitim irodalmi szerepek, milyen hiányosságai vannak a szakmapolitikának, mennyire öncélú az irodalom? Konkrét konklúziókat nem kapunk, de megmozdul valami, az est során több társaságban is komoly vitákat szülnek a felvetett kérdések.

A második este olyan, mintha az ember egy napon két nagymamájánál is ebédelni szeretne. Nem kisebb témát, mint az erdélyi magyar irodalom múltját és jelenét kíséreljük meg körüljárni az esti órákban. Serestély Zalán és Sánta Miriám a 2019-ben megjelent Közös hűlésből és a Hétfőn meghalszból olvasnak fel, miközben a test felszabadításáról, határátlépésekről és ciklusrendről beszélnek, valamint kitérnek arra is, hogy milyen tapasztalat egy kötetet két évvel a megjelenése után bemutatni.

Ezt követően a konferátor három merőben különböző szövegvilágot igyekszik közelíteni egymáshoz: György Alida, Mărcuțiu-Rácz Dóra és Sztercey Szabolcs köteteit ismerhetjük meg jobban, bár eddigre már valamennyien végignéztük és végigfogdostuk őket a lenti padokra berendezett FISZ-standon. A kötetek egyéni témaköreit érintő kérdéseken túl, a konkrét és erőszak nélküli traumákról, valamint az anyaság problematikájáról beszélnek a szerzők. Egy kérdéskörhöz három bejáratot is nyitnak. Az est zárásaként a Címtelen föld antológia jelenlévő szerzőit, valamint Kollár Árpádot és Terék Annát mint határon túli szerzőket köszöntjük a terasz színpadnak használt részén. 

Az utolsó estét a szövegpokol névre hallgató maratoni felolvasással zárjuk. Minnie kedvéért a felolvasásokat taps helyett csettintés követi, ami még csöndesebbé teszi az amúgy is elmélyülten figyelő közönséget. Bebizonyosodik, hogy nem hiába túlórázott és skandált egyik műhely sem. A műhelyvezetők feledkeznek el leginkább magukról, saját csoportjuk felolvasóit hallgatva csak sokadjára sikerül a tapsolásból csettintésre váltaniuk.

A tábor napközisként volt meghirdetve, ez azonban rendkívül félrevezető elnevezés, hiszen korántsem marad ki az éjszakázás a programból. Hihetetlen, de a személyzet nem csak remekül főz és végtelenül laza, de még ilyenkor is figyelmesen és derűsen csapolnak és készítik a termelő gyümölcsfröccsöket. A fakultatív örömszerzés általában este tíz óra után, a tetőteraszi sörpadokat körülülve történik, de a harmadik nap végére az alagsorban is komoly buli alakul. A hangulat valahol a baráti összejövetel és egy kis fesztivál között mozog. Mindenki elfáradt, a hattérből jó zene szól, éjfél után a világmegváltás is elkezdődik. A témák változatosak, az etikus pornótól a tördelés rejtelmeiig minden szóba kerülhet.

Nehéz szívvel hagyom ott ezt a miliőt, különösen, hogy ma már nem kell az éjszakain a másnapi házi feladatot sem megírnom. Szokatlan, de az elköszönésemre minden asztaltól érkezik válasz. Hiába görgetem a Spotifyt hazafelé, a FISZ-tábor utáni, fáradtsággal vegyes örömhöz és hálához nem találok megfelelő aláfestést. Ha rendhagyó módon is, de FISZ-nek FISZ és tábornak tábor volt ez a javából.