PRAE.HU: Visszatekintve mely eseményeket tartod fordulópontnak az életedben?

A Snétberger Központra egy meghatározó fordulópontként tekintek, amit már a 90-es években elkezdtem Berlinben. Mindig elkísért ez a gondolat: egy iskola alapítása olyan gyerekeknek, akik nem tehetik meg, hogy tanuljanak, mert olyan körülmények közül jönnek, hogy nem tudják finanszírozni, és emiatt a tehetségüket sem veszik észre. Akkor még nem tudtam, hogy ilyen nagy iskolává növi majd ki magát a központ. Ez az ötlet több embernek megtetszett Berlinben, úgyhogy 1995-ben alapítottam egy gitáriskolát, ami öt éven keresztül működött. Nem volt olyan nagyszabású projekt, mint az itthoni. Kisebb létszámú csoportokat indítottunk, de ennek is sikere volt. Ez nagy fordulópontja az életemnek.

Ezen kívül számos fordulat is bekövetkezett a zenei pályafutásomban: fesztiválok, nagy zenekarokkal való játékok, lemezek készítése. Akkoriban minden évben tudtam egy-két lemezt készíteni, ez nagyon visszaesett 2011-ben, amikor elkezdtük létrehozni Felsőörsön a Snétberger Központot. Rengeteg időmet vette igénybe, három éven keresztül folytak az előmunkálatok. Végül a Norvég Alap segítségével, a Magyar Kormány hozzájárulásával, Felsőörsön egy régi úttörőtábor helyén alakítottuk ki. Már tíz éve működik, és nagyon sikeres. Rengeteg gyereknek sikerült a Snétberger központban elvégzett kurzusok után felvételizni zenei intézményekbe.  Vannak, akik külföldön tanulnak, sokan lediplomáztak. Elértük a célunkat, sőt, azt hiszem, lehet mondani, hogy túl is léptük azt.

Személyes pályafutásomban 2013 jelentett komoly fordulópontot, amikor a híres ECM kiadó vezetője Manfred Eicher keresett meg és felajánlotta, hogy szívesen dolgozna velem. Három albumunk jelent meg azóta. Ez az együttműködés nagy megtiszteltetés számomra.

PRAE.HU: Fontosnak tartod a műfaji sokszínűséget az oktatásban is?

Persze. Leginkább klasszikus zenével, jazz-zel és a jazzhez elengedhetetlen improvizációval foglalkozunk. Édesapámtól tanultam meg az alapokat, de a legtöbbet a közös zenélésből tanultam. Így van ez a központban is. Vannak elméleti órák, egyéni órák, zenekari gyakorlatok, kamarazenekari próbák, szólamgyakorlatok. Vannak gyerekek, akik nem tudnak kottát olvasni, itt megtanulják. Mindenki másmilyen, és e szerint kell közelíteni a diákokhoz.

PRAE.HU: A központ modelljét berlini mintára álmodtad meg. Miben különbözik a német oktatás a magyartól?

A német zenei oktatás teljesen más. Valahogy olyan, mint a gyereknevelés, ami zenével párosul. Itt, a központban olyan gyerekekről van szó, akik tényleg nehéz körülmények közül jönnek, én is onnan jövök. Egyébként talán az volt az első fordulópont az életemben, amikor elhagytam Salgótarjánt és felkerültem Pestre. Nekem ez annak idején egy világutazás volt, pedig csak 100 kilométer. Egyedül, segítség nélkül, ismerősök által sikerült mindig valahol aludnom. Iszonyatosan nehéz volt. Nagyon nagy köze van ennek az iskolának ahhoz, hogy honnan jövök. Azért jött létre, hogy ezeknek a gyerekeknek könnyebb legyen.

PRAE.HU: Ha már gyereknevelésként említetted ezt a munkát: hogyan találod meg az egyensúlyt aközött, hogy tisztában legyenek a diákok a tehetségükkel, de mégse szálljanak el?

Próbálom nekik elmagyarázni, mennyi munkába kerül bizonyos helyeken fellépni, és hogy ez hány évembe került nekem is. Tisztában vannak azzal, hogy én honnan jöttem, és hogy mekkora lehetőség a központban tanulni, teljesen ingyen. Pestről különleges, elismert tanárok érkeznek hozzájuk, hogy őket tanítsák. A legjobbakkal fel is lépünk, sokszor meghívnak minket külföldre. Elismert ez a program, és ehhez jelentősen hozzájárul a Snétberger Alapítvány munkája is, ami szintén nagyon fontos a számomra.

PRAE.HU: Pesten éttermekben kezdtél el játszani, ha jól tudom...

Mindenfélét játszottam, mindenhol, mint minden zenész annak idején. A szüleim nem tudták a tanulmányaimat finanszírozni. Az érettségit is az esti gimnáziumban tettem le, mert dolgoznom kellett. Sokat játszottam filmzenékben, esküvőkön..., de egyébként épp ez az életvitel volt a legnagyobb iskola, ami létezett számomra. Emiatt nekem később már nem volt gond zenekarban játszani, mert óriási rutint szereztem.

PRAE.HU: Pesten mi jelentette a fordulópontot?

Amikor kikerültem a vendéglátózásból. Mindig is tovább akartam tanulni. Bekerültem a konzervatóriumba és az megváltoztatott mindent. Onnantól kezdve nagyon jó zenészekkel, kollégákkal kerültem egy közösségbe, minden könnyebb lett. Majd sikerült egy jó zenekart is összehozni, a Trio Stendhalt (Dés Lászlóval és Horváth Kornéllal, a szerk.). Ezt követően,‘88-ban úgy döntöttem, hogy elhagyom az országot.

PRAE.HU: Fontos, hogy hol élsz jazz zenészként? Magyarországon nem tudtál volna annyira érvényesülni?

Mindenhol nagyon nehéz a jazzből megélni. Nekem csak az volt a célom, hogy jól megtanuljak gitározni. Berlinben annak idején jóval több volt a lehetőség. Azért tetszett meg ez a város, mert nagyon multikulti volt. Az egész világ ott van a mai napig: a berlini kulturális élet nagyon színes minden területen. Nagyon szeretem Berlint, a második otthonom.

PRAE.HU: Eleinte ott is jazz klubokban léptél fel.

Persze, az ember elmegy egy jam sessionre, hogy megismerjék. Mindent teljesen elölről kellett kezdenem: Magyarországon akkor már ismert voltam, Berlinben viszont egyáltalán nem, és nagy volt a konkurencia, hiszen rengeteg zenész volt, nemcsak németek, hanem mindenféle nemzetiségűek.

PRAE.HU: Tehát a jazz klubokban összeszedett kapcsolataidon keresztül érted el az áttörést?

Hatalmas munka előzi meg ezt az egészet. Azon is sok minden múlik, ki milyen típus, ki milyen ember. Vannak erőszakos emberek, hogy durván fejezzem ki magam, és vannak, akik nem tudják magukat menedzselni. Hamar rájöttem, hogy kell egy menedzsment. A saját zenémet szerettem volna játszani méghozzá akusztikus gitáron, az elektromos gitár trendjével ellentétben. Nem volt egyszerű az sem, hogy nem vagyok, és voltam akkor sem egy egyféle zenei stílusba besorolható zenész. A jazz klub nagyon szűk kört ér el, de ha az ember bekerül fesztiválokra, az meghozhatja az igazi áttörést. Nekem nagyon sokat segített és segít a feleségem, a mai napig ő a menedzserem. Nem volt egyszerű az elején, de pár év után elkezdtek fesztiválokra meghívni, és ez állandó lett. A kapcsolatok nagyon fontosak.

PRAE.HU: Mik a terveid a jövőre nézve?

Szeretnék tovább dolgozni a központban, amíg bírom, és régi álmom egy nagy turné a gyerekekkel. Ismerik és elismerik a Snétberger Programot külföldön, rendszeresen lépünk fel határon túl is, de szeretnék egy nagyobb szabású turnét, ahol bemutathatnám ezt az iskolát. Ez eddig még nem jött össze, aminek leginkább anyagi okai voltak. Úgy látom, ehhez hasonló zenei központ nincsen még Európában és szeretnék ezzel példát mutatni: ez az igazi tehetségkutatás. Szeretném a saját projektjeimet, terveimet is megvalósítani, turnézni, új darabokat felvenni.

Fotó: Tóth Dávid, Horváth Károly

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Snétberger Ferenc tapasztalata, miszerint van, hogy 100 kilométer megtétele az országon belül lehet olyan, mint egy világutazás – ezt a hozzáállást képviseli a Snétberger Központ is.