A Gloster Kft. esetében hangsúlyosan a mai Magyarország felsőbb köreiben járunk, a Gellért Szálló impozáns belső terei szolgáltatják a kulisszát ahhoz a hatalmi harchoz, amely nemcsak különböző ambíciók, hanem nemek közt is zajlik. Akárcsak a történelmi Rózsák háborújában, itt is kiütközik a nyers akarás a civilizált, politikus felszín mögül mindhárom szereplőnél, a kérdés csupán az, ki tudja ezt a leghatékonyabban kamatoztatni, azaz végül ki ver át kit. Vörös István zseniális fordulatra építi a III. Richárd-átírását – itt nem a nagy gazember által legyőzött, a halott férje koporsója mellől elhódított Lady Annát látjuk, hanem Réti Anna néven Petrik Andrea válik a legsikeresebb gazemberré, férjét öngyilkosságra, főnökét, Gere Lászlót (a Richárd-figurát) megadásra kényszerítve. A kezdeti Richárd-monológot egy Anna-monológ keretezi a végén: nem kétséges, ki nyeri a nemek és akaratok harcát.

Már a kezdeti képsorokban megmutatkozik egyfajta hatalmi csúcspont utáni lanyhulás: a bálteremben előző éjszaka lezajlott buliból, modern csapatépítő tréningből csak a felfordított székek maradnak, a középkorú Gere/Richárd egy fehér szállodai fürdőköpenyben kerül szembe a kis fekete ruhában a fehér zongora mellett ülő, hallgatásában és rezignált válaszaiban erőt sejtető, szexuálisan is vonzó fiatal nővel. Petrik Andrea kiváló választás erre a szerepre, akárcsak vele szemben Znamenák István. Ugyan látszólag a férfi a főnök, és ebből a hatalmi pozícióból fordítja férje ellen az asszonyt, igazából Anna manipulálja őt a számára legkedvezőbb pozíció és fizetés felajánlásába. A kamera állandó billenő mozgásai, minden irányba való nyugtalan mozgása jól tükrözik a köztük zajló hatalmi harc hullámait.

Anna csak akkor bizonytalanodik el, mikor férje hűtlenségéről ad cinikusan élő bizonyítékot Gere: a mobilját kihangosítja, így Anna kénytelen hallani, hogyan csalja őt a titkárnővel férje. Ez a jelenetrész a szállodai folyosón zajlik, jelezve nemcsak az utat, ami Annát eljuttatja a következő lépéshez, hanem egyben sebezhetőségét is – mivel ő megy elöl, arcán kendőzetlenül láthatjuk érzelmei hullámzását fájdalom és undor között. Mire elér a szállodai szobába, ahonnan villámgyorsan kidobja a titkárnőt, már ismét ő az erősebb férjénél – jelentésteli, ahogy a férfiuralmat jelképező íróasztalon erotikus pózban elnyúlva érzelmileg „kicsinálja” Oroszt, aki Pál András kitűnő alakításában egyszerre szenvedélyes és gyenge, egyszerre korrupt gazember és áldozat. A kameraváltások itt is izgalmasan jelzik, ki a főszereplő: forog a kamera folyamatosan, de valahogy mindig Anna kerül a középpontba, néha egészen meglepő szögekből érkezik rá a tekintet. Az öngyilkosságot jelző pisztolylövés sem rendíti meg: talán nem feltétlenül ezt várta, de nem is bánja, hogy így történt.

Ezek után nem csoda, hogy az utolsó jelenetrészben vizuálisan is Anna marad a hatalmi harc irányítója és végül győztese: Gere/Richárd csak a tükörben, kisebbítve jelenik meg, míg a nőt teljes alakban látjuk, és már nincs szüksége pisztolyra sem. Gerét „más fegyverrel”, pénzmosási machinációinak leleplezésével teszi semmissé, és a bár ablakában elmondott végső monológja világossá teszi: akárcsak a Shakespeare-drámában, a legerősebb kutya nyer, akit érzelmei nem befolyásolnak, mindegy, hogy férfi vagy nő. Itt viszont, az eredeti művel szemben, nincs feloldozás, megmentő jobb szándékú hatalom: a mai Magyarországon ilyen alakok uralkodhatnak továbbra is, nem jön Richmond.

Lackó Gábor egy gondolatra, egy karakterre és egy színészre fűzi fel A velencei kalmár-átiratát. Már a cím jelzi, miről lesz szó: a Szellemidézés, avagy a Shylock-effektus hatástalanítása nem más, mint egy hosszú monológ a Rumbach Sebestyén utcai frissen felújított, gyönyörűszép de még üres zsinagógában, melyet a Cserna Antal által meggyőzően és hatásosan alakított mai – de tradicionális öltözetet hordó – zsidó férfi intéz a kis mellszoborban megidézett Shakespeare-hez, illetve az ő szelleméhez. Ugyan a színészi jelenlét erős, a tér csodálatos, és ürességében a Peter Brook-i „üres teret” vagy a Globe oszlopos színpadát is megidézi, és a kameramozgások igyekeznek még több dinamikát vinni a jelenetbe, egy idő után mindez kevésnek tűnik ahhoz, hogy igazán lekösse a figyelmet.

Talán az a probléma, hogy a kiindulási pont nem elég meggyőző: vajon tényleg számon lehet kérni egy négyszáz éve halott szerzőn mindazt az atrocitást, amit a holokauszt jelentett a zsidóságnak, köztük a megrendítően megidézett magyar zsidóknak? Vajon egy mai Kalmár-előadás után az egyes nézőktől érkező antiszemita megjegyzésekért („Ezek mind ilyenek.”) is Shakespeare és az általa teremett Shylock-karakter a felelős? Főszereplőnk szerint igen, és ebben a szellemben kéri számon Shakespeare-t, és javasol más, pozitívabb zsidó-megjelenítést és befejezést a tárgyalási jelenethez, fizetetlen „szellemíróként” („ghostwriter”).

Sok remek és hatásos ötlet, szép pillanat van itt: a modernkori Shakespeare-színjátszás fellegvárának számító Royal Shakespeare Company feliratú papírszatyorból kihúzott kóser szilvapálinka, magyar és személyességében megrendítő családtörténet, kántori ének, és így tovább, de valahol sántít a még oly szelíd hangon is elhangzó számonkérés. Hiszen nemcsak a shakespeare-i karakter összetettebb annál, mint hogy csupán „álnok, pénzsóvár zsidó” legyen, hanem a dráma utóélete is bonyolultabb ennél. Így viszont a zsidókat menteni kívánó zsidó főhősünk ugyanolyan egysíkú színházértésről tesz tanúságot, mint az antiszemita nézeteit az előadás után hangoztató néző. Mindez nem kisebbíti annak a kiemelten, visszhangosítva elhangzó kiáltásnak az érvényességét, amely a mai is dúló rejtett vagy nem is annyira rejtett antiszemitizmusra utal („ki kell metszeni a kártékony elemeket!”).

Nádasdy Ádám II. Richárd-átirata más utat választ: egyrészt tanárosan, de egyben játékosan, a szereplők visszaemlékező dialógusába szőve elmagyarázza, kik is ezek az egymással meg nem férő rokonok a III. Edwardot követő, nagyon bonyolult uralkodási láncban, amit még egy A3-as papírra felrajzolt családfa is megmutat, egyfajta vizuális fricskaként. Talán mindez nem annyira szükséges, mert önmagában elég erős az az alapötlet, hogy a két vetélkedő főúr másnapi párbaját levezénylő Marsall (Bezerédi Zoltán) és felesége (Oroszlán Szonja) Wekerle telepi háztáji-kispolgári környezetébe érkezik inkognitóban, melegítőben a fiatal király, II. Richárd (Porogi Ádám), hogy tanácsot kérjen, hogyan lehetne a legjobbat kihozni ebből a párbajból, hiszen joggal sejti, hogy az egyik fél, Bolingbroke, a saját unokatestvére, veszélyes az ő királyi hatalmára. Politika ez a javából, csak a háztáji, kisszerű fajtából.

Mert itt minden kisszerű vagy kisszerűvé lett: a piros és fehér rózsák, a York- és Lancester-ág szimbólumai egyszerű papírrózsák hurkapálcán, melyeket a tyúkok mellett tűzköd a földbe a Marsall, a párbaj középkori rituáléja már annak fő megtestesítője, a királyi vívómester, a Marsall számára is régies („nem jössz, hanem jősz”). Ez az anakronisztikus játékosság megkérdőjelez mindent, a nemesi páncélból nehezen felvett vívóplasztron lesz, a hős férfiakból pedig csak a büdösség marad meg – ahogy a Marsallné megjegyzi, „Már nagyon kéne, hogy valaki feltalálja a dezodort”. Ebben a megvilágításban csak egy dolog marad jelentőségteli: a politika. Richárd azt akarja megtudni, miközben jóízűen falatozza a Marsallné rántottáját, hogy mi a legjobb sakklépés a párbajt tekintve: bundázzák meg a meccset, végeztesse ki a párbajozókat, jelentsen valaki beteget, vagy mégis, hogyan érhető el az a végeredmény, ami számára a legelőnyösebb? Kisszerűségében tragikus, hogy a korlátolt de józan ésszel bíró Marsall és a Marsallné adja meg a tökéletes választ (száműzze mindkettőt párbaj helyett), és sokat elmond korunkról, hogy ugyan Shakespeare maga is sokat alakított Holinshed történeti krónikáján a dramatizálásban, a döntést mindkét 16. századi változatban a királyi tanács, a főurak hozzák meg. Ma már nincsenek ilyen volumenű királyi tanácsadók, a kicsit korlátolt, de kispolgári józansággal bíró senkik, hivatalnokok állnak az országot érintő döntések mögött.

Porogi Ádám Richárdja egyszerre áraszt királyi fenséget és rejtett gyengeséget, Bezerédi Zoltán és Oroszlán Szonja meggyőzőek beszűkült gondolkodásukban, jószándékú (bár kissé amorális) segítőkészségükben, és a tárgyi-fizikai környezet is sokat hozzátesz a jelenet erejéhez. Mindhárom produkcióban kiemelkedő szerepe van a környezetnek, a jelmezeknek, a kelléknek, szinte szereplővé válnak ezek is, így teremtve meg egy teljes színházi előadás vagy film többdimenziós élményét. Kíváncsian várjuk, mi jön még.

Vörös István: Gloster Kft.
Szereplők
Gere László – Znamenák István
Orosz Sándor Tamás – Pál András
Réti Anna – Petrik Andrea
Orosz titkárnője – Takács Dorisz 
Focuspuller – Mészáros Péter
Kameratechnikus – Magács Vince
Mikrofon – Nagy Botond
Világosító – Kovács Bálint
Hang – Necz Balázs
Smink – Domonkos Eszter
Asszisztens – Kovács Krisztián
Jelmezterveztő – Bartos Letícia
Felvételvezető – Vízy Laura
Produkciós Manager – Kozák Rebeka
Gyártásvezető – Szatai Zsófia
Animáció – Buda Flóra Anna
Operatőr – Meister Natália Nóra
Rendezte – Magács László
2021. június 16.

Lackó Gábor: Szellemidézés, avagy a Shylock-effektus hatástalanítása
Szereplők
Shylock – Cserna Antal
Kameraasszisztens, focuspuller – Nagy Tamás
Fővilágosító – Diósi Zoltán
Hang – Necz Balázs
Mikrofon – Nagy Botond
Asszisztens – Kovács Krisztián
Felvételvezető – Vízy Laura
Produkciós Manager – Kozák Rebeka
Jelmeztervező – Bartos Letícia
Colorist – Vándor Ádám
Gyártásvezető – Szatai Zsófia
Animáció – Buda Flóra Anna
Operatőr – Meister Natália Nóra
Rendezte – Magács László
2021. június 30.

Nádasdy Ádám: II. Richárd-átirat
Szereplők
Marsall, királyi vívómester, 58 éves –Bezerédi Zoltán
Marsallné, a felesége, 38 éves – Oroszlán Szonja
II. Richárd, Anglia királya, 30 éves –Porogi Ádám
Focuspuller – Szebeni Gábor
Hang – Necz Balázs
Mikrofon – Nagy Botond
Smink – Farkass Flóra
Jelmeztervező – Bartos Letícia
Felvételvezető – Vízy Laura
Produkciós Manager – Kozák Rebeka
Gyártásvezető – Szatai Zsófia
Animáció – Buda Flóra Anna
Operatőr – Meister Natália Nóra
Rendezte – Magács László
2021. július 14.
Fotó: Kuttner Ádám