art&design
Ez egy olyan lövöldözős játék, ahol az épen maradt, magányos agysejtjeinkre vadászunk – éjfél körül démonokat sejtve a tarkónk mögött és a tükrökben –, miközben már tikkadt, nyári színekben pompázik a game over felirat. Itt már nincsenek különálló egyének, mindenki ugyanaz a sajgó test, ugyanaz a koktél, csak különböző tengerpartokon és kamaszkori hálószobákban aszalódunk, lögybölődünk.
Eltérő mérgek által veszünk el: a kínlódás viszont univerzális és hangulatos. Amikor az idegrendszered már kiszállna a buliból és csak kósza asztráltestként kísérted magadat, akkor az elméd screenshotként menti a traumapanorámát. Innentől kezdve egész estés szórakozást nyújtó filmmé válik az életed, te pedig egy olyan képhibává, ami túl jól sikerült mellékszereplőként zavarja meg a jelenetek csendjét.
Lázár Kristóf digitalitásba menekített festészetében a knédlitestű gyilkosok, a hústoronnyá fokozott mumusönarcképek mintha egyenesen a tudatukba burkolnának minket, ahol már semmi sem lehet világos vagy egyértelmű. A csatakos tényfoszlányokból, megcsócsált fotórészletekből remixelt álvalóságra a homályosság, az elmosódottság másnapos szűrőjén keresztül sandítunk rá.
Ezek a hunyorgástól kontrasztos, szempillaszaggatott valóságok olyan létélmények, amit a társalkotóként bevont számítógép aligha fog fel. A gép valahol Lázár Kristóf tudattalanjában kutat, előbányászva a zavarbaejtően kicsiszolt, hatalmas terekben szcenírozott álomsűrítményeket. A masina kiismerhetetlen algoritmusok alapján szállítja a horrorisztikus részletgazdagságú textúrákat, Kristóf pedig az egzisztenciális kétely savát csepegteti a keverékbe.
A tágas, nagyfényes apokalipszist az előző évezred legnépszerűbb slágerei kísérik. A roncstelepeken felejtett autórádiókból szivárgó zajokból újrahangszerelt örökzöldek áthatják a kompozíciók olykor kifacsart, máskor lédús részleteit: ropogós bundában kirántott lombkoronák, csillogó gyurmafelületek és külvárosi hátsó kertekben komposztált Sváby Lajos-ecsetvonások emésztődnek a sziporkázó félhomályban. A gép forog, az alkotó alváshiányos. Ez a tapasztalat érzelmi és gondolati többletbe csap át: irracionális naplójegyzetek egy tudat margójáról.
A felhívás egyértelmű: igazítsd meg a hangulatodat, miközben csúszkál rajtad ez az idegen bőr és ide-oda forgolódsz a hangyafocisra cserzett burkodban. Az identitás itt mint egy többszörösen kimosott buszjegy, összegyűrten és kifakultan tárul a néző elé: a kérdés nem az, hogy kisilabizálható-e az egyén, hanem az, hogy hová visz ez a trip? Bátran mondhatnánk, hogy az olykor darkos, expresszív pusztulat ellenére tök jó minden, mert ez a film speciel még érdekel is, mivel pontosan megvan az, amikor az óriás pókkutya úgy rád ugat a langymeleg, középszürke délutánban, hogy felriadnak a gerinchúros reflexeid. Vagy, amikor hozzátapad az elzsibbadt alkarod az asztalhoz, miközben a felhevített billentyűzeten jól begyakorolt kombókkal mozogsz a beszűkült folyosókon, zombikat kutatva. Vagy talán az is ismerős élethelyzet, amikor emeletes, ázott Unikum-óriásként a Margit-híd mellett gólemkedsz, az emberi lépték hitványságát hátrahagyva. Egyébként a Simpson-családról és Spongyabobékról is lekoptak a tekintetek, de talán nem is baj, végre nem figyel senki, bámulhatsz a semmibe. Az ember akkumulátora mindig a nihil kiindulópontján születő állóképek részleteiből töltődik.
Reprodukciók a művész jóvoltából.
You can’t take another ache inside your body. Press F1 to get help.
Lázár Kristóf pop-up kiállítását július 31. és augusztus 1. között lehetett megtekinteni a Galeri ffrindiau-ban. Kurátor: Farkas Laura.
Helyszín: Galeri ffrindiau • 1116 Budapest, Csurgói út 15.