Rögtön felvetődik a kérdés, mitől korhű egy zene? A korhűség többrétű – ahogy a Veszprémi Régizenei napok honlapján tájékozódtam – a zenei anyag (ld. eredeti kódexek, kéziratos kották, eredeti notáció) mellett korhű hangszerek használatát, a korhű játékmódot (ez nemcsak a hangszerjáték-technika, hanem a díszítések rekonstruálását is érinti), illetve a korhű játékkörnyezetet jelenti. A Veszprémi Régizenei Napok első három koncertje megmutatta, hogy a historikus zenélés mennyire sokszínű koncertezést tesz lehetővé.

A koncertek helyszínül szolgáló, fantasztikus akusztikájú Veszprémvölgyi jezsuita templom története messzire nyúlik a múltba, egészen 1018-ig, ekkor alapította Szent István, fia bizánci felesége kíséretében érkező apácák számára a kolostort. A legenda szerint itt hímezték Gizella királyné palástját. A kolostorromok mellé épített jezsuita barokk templom egyhajós, puritán belső tere jó választás volt a rendezők részéről. Nem mellesleg gyönyörű sétáló útvonal vezetett a templomhoz a Séd patak partján.

A spanyol Tasto Solo együttes La Flor en Paradis címet viselő koncertje nyitotta meg a koncertsorozatot, mely a 13 század végi, 14. század eleji spanyol és francia zenékből nyújtott színes válogatást. A motetták mellett az együttes az Ars Antiqua és a korai Ars Nova jellegzetes műfajaiból is válogatott, mint például az organum-florido (hosszú értékekbe szervezett gregorián ének, amelyet gyors és virtuóz díszítések vagy középkori megnevezésükkel "virágok" díszítenek), latin szekvenciák, hangszeres darabok vagy a miserend egyes tételeiből. Az énekes darabok a korabeli Mária kultusz köré szerveződtek, szövegviláguk sokféle nyelvi réteget egyesített: szent szövegeket, erotikus költeményeket például.

Nem titkolom, hogy nagy rajongója vagyok az együttesnek és már több évvel ezelőtt felfigyeltem Guillermo Pérez organettojátékára és zenei munkásságára. A július 19-i koncert főszereplője is a művészeti vezető hangszere, az organetto (angolul ’portative organ’) volt. A combra helyezett miniorgonán a bal kezével fújtat a játékos, míg a jobb kezével billent a játékasztalon, általában a hüvelykujjal lenyomva a fő hangokat, míg a többi ujj díszít. Pérez, az együttes alapítója és művészeti vezetője elmondta, hogy az organetto hangszíneit úgy kell „kikeverni”, ahogy egy énekes játszik a hangjával, vagy ahogy egy furulyás képzi a hangokat. A szuggesztív hangzásvilágú hangszer mellé dob, fidula és énekhang társult.

Osztanom kell Johannes de Grocheo véleményét, aki azt írta 1300 táján, hogy „az effajta zene nem való a köznép fülének, mivel ők nem tudják kellően értékelni annak finomságát és így élvezni sem képesek. Ehelyett inkább a papság és mindazok előtt kell játszani, akik a kifinomultságot keresik a művészetben.” Átfordítva a mai viszonyokra a párizsi doktor gondolatát, legalább olyan zenei képzettséggel, befogadói érzékenységgel volt érdemes beülni a Tasto Solo koncertjére, mint egy kortárs komolyzenei, vagy jazz koncertre. A közönségen látni véltem ezt az értést, mindenki nagyon koncentráltan figyelte a zenészek szoros, virtuóz „dialógusait”. Mivel a középkori zene hangszeres tánczenéjéről egyébként sem maradtak fenn kották, így a rekonstrukció nagy mértékben hipotéziseken alapuló, főként elméletközpontú zenei traktátusokból körvonalazódó, erősen improvizatív zenei tevékenység. Guillermo Pérezék profizmusa nemcsak a fantasztikus középkori ritmusképletekkel való játékban nyilvánult meg. A mise en scéne eszköztárából a színpadi elrendezés, a hangszeresek mozdulatai mind a középkor világának illúzióját keltették: minden játékos ugyanazon a helyen, körülbelül lineárisan helyezkedett el a színpadon, így az volt az érzésünk, mintha egy középkori miniatúra elevenedett volna meg.

A motetták közül a kiemelkedően szép és élénk Quand repaire la verdor-ban az énekszólamé volt a főszerep, egyébként a többi azonos műfajú darabokban a kvint hangközös harmóniák annyira felerősítették a hangszerek hangját, hogy az énekesnő Anne Kathryn Olsen hangja olykor teljesen beolvadt az organetto hangjába. (Persze ez tudatos játék is volt a felhangokkal.) Az inkább meditatív énekes darabokat vérpezsdítő hangszeres darabok váltották: volt arab zenére emlékeztető dobszóló, filmzenének is beillő organetto-dob kettős és népi dallamvilágú fidula játék.

A második nap estéjén a Recurring Company elektronikával dúsított késő reneszánsz, kora barokk kamara koncertjét hallhattuk. Az együttes 2017-ben második helyezést ért el a La Stravaganza nemzetközi kamaraversenyen. Repertoárjuk a 16. századi angol, német és olasz reneszánsz művektől egészen az érett barokk német és francia művekig terjed. Edőcs Fanni, az együttes karizmatikus csembalistája elmondta, a régizene előadásának lehetséges útjait keresik: az autentikus játékmód mellett a régi zenék párhuzamba állítását kortárs művészetekkel, autentikus és szabad improvizációt és ezek átmenetét, régi művek és live samplinggel való feldolgozását.

A Recurring Company koncertprogramja a kora barokk ismert zeneszerzőiből csak Monteverdit emelte be műsorába, egyébként a kevésbé ismert kismesterek (Lawes, Valderrabano, Salverde, Frescobaldi) műveiből építették föl műsorukat Metamorfózisok címadással, ami a reneszánsz zene korabarokká alakulására utalt. Mivel nem volt nyomtatott műsorfüzet, kérdéses, hogy a közönség mennyire tudta nyomon követni a műsor egyes darabjait. De talán ez volt a legnagyobb „hiba” az este során. A canzonék, fantasiák enyhén mélabús zenei világát abszolút kiváló stílusérzékkel kivitelezte az alapvetően háromtagú együttes (Illés Szabolcs-hegedű, Regős Júlia gamba, ének, Edőcs Fanni – csambaló, orgona). Kiemelném a hegedűs Illés Szabolcs remek díszítőtechnikáját.

Érdekes hangkísérlet volt az elektronikával, elektronikus komponálással való zenei közjáték Márfi Eszter közreműködésével. A tisztán hangszeres darabok közt elhelyezett elektronikus zenét Márfi Eszter azok alapján a szóló hangszeres darabok alapján készített hangmintákból rakta össze, amelyeket a zenészek előzőleg feljátszottak neki a lakásán. Az eredeti darabok karaktere és a modern elektronikus fantáziák közt nem volt hangulatbeli törés, igaz, azt sem éreztem, hogy hiányérzetem keletkezett volna ezek nélkül a rövid hangkísérletek nélkül. 

A koncert záró részében felhangzó olasz barokk darabok felpezsdítették a hangulatot. Girolamo Frescobaldi olasz orgonavirtuóz Cosí mi disprezzate kezdetű énekes passacaglia-ja igazi barokk slágernek számít a régizenések körében. A táncos lüktetésű, szenvedélyes, fokozódó ritmikájú darabot jó stílusérzékkel, szép fénnyel, bátran énekelte Regős Júlia. Összegezve a második nap koncertjét, a közönség bepillantást kapott a kora barokk gazdag variációs zeneirodalmába a korra jellemző friss, kissé nyers hangzásvilág autentikus előadása alapján.

A Recercare Régizenei Műhely Petrarca születésének évfordulója apropóján megzenésített Petrarca verseket tűzött műsorra a 14-17. század időszakából, ami egy elég sokszínű, ám hangulatilag egységes zenei anyagot eredményezett: Dufay, Landini a középkor híres zeneszerzőit, Mudarra, Ortiz, Falconieri követte, és az olasz késő reneszánsz Sigismondo d’India, Peri, Verdelot zárta. A Recercare Régizenei Műhely 2013-ban azzal a céllal jött létre, hogy elsősorban a Veszprém vonzáskörzetében élő, vagy oda valamilyen szállal kötődő, régizenével foglalkozó muzsikusoknak lehetőséget biztosítson együtt gondolkodásra, kísérletezésre és koncertezésre. A műhely nem csak állandó tagokból álló, kötött formáció, hanem egyfajta valódi befogadó műhely. Ennek eredményeképpen a tagok létszáma is változik annak függvényében, hogy éppen milyen zenével foglalkozik az együttes. Nem árt tudni, hogy ez egész Veszprémi Régizenei Napok a Recercare működéséből nőtt ki.

A július 20-i koncert vendégművésze Kállay Katalin furulyaművész volt, Reményi Árpád lanton, Kallai Nóra szoprán és basszus gambán, Sipos Csaba klaviorgánumon és ütőkön játszott, Suda Magdolna énekelt. Talán nem ez volt a Recercare legjobban sikerült koncertje, nekünk hallgatóknak, befogadóknak így is lélekemelő élmény volt az este, még ha a zenei anyag válogatása túlságosan is a mélabú irányába húzta a hallgatókat. A legnagyobb élményt Kallai Nóra gambajátéka és Kállay Katalin furulyajátéka adta, akik kőkemény profizmussal és kellő elánnal kivitelezték a rájuk eső diminuált részeket, improvizációkat és díszítéseket. A megzenésített Petrarca szonettek ritmusa leginkább egy lassú, vontatott, elmélkedő sétára emlékeztetett, megzenésítésük jól illusztrálta ezt a világnézetnek tekinthető melankolikus hangulatot. A Recercare koncertek védjegye, hogy a zenék mellé felolvasás is jár. Kovács Előd értőn és érzőn tolmácsolta a Daloskönyv koncertre válogatott darabjait.

Csak sajnálhatom, hogy nem tudtam maradni a Veszprémi Régizenei Napok további koncertjein, lemaradva olyan előadókról és együttesekről, mint a Budapest Bach Consort, a francia Les Bass Réunies, Concerto Armonico, Orlando Énekegyüttes, Nagy Csaba, Tóth Emese Gyöngyvér.

Fekvő kép a fejlécben: Csikai Gabriella:
A Recercare Régizenei Műhely van lantossal, énekesnővel, furulyással