Markó Róbert nem először foglalkozik ennek a négy nőnek a sorsával, hiszen már a KV Társulat 2011-es feldolgozásban részt vett dramaturgként. Az eredeti, Pászt Patrícia fordításában megjelent drámaszöveghez képest elég gazdaságosan, de annál kimértebb és precízebb hatásfokkal dolgozik az előadás. Ráadásul nemcsak szívfacsaró, de néhol a lengyel drámáknál már megszokott groteszk humortól sem fosztja meg a szöveget, ami disszonanciájával igyekszik cseppet kizökkenteni a már érzelmileg teljesen bevont nézőt. A négy nő sorsa változatlan, mégis ki vannak téve a történelem vasfogának, ami teljesen felemészti őket és az egymás közötti viszonyokat. Nem mellesleg azt a tényt sem szabad elhanyagolni, hogy Elżbieta Chowaniec Tadeusz Słobodzianek híres lengyel író köpönyegéből bújt elő, a drámaírást mint történelmi tragédiák feldolgozására alkalmas formát a színházigazgató Drámalaboratóriumában sajátította el, majd önterápiás céllal írta meg a Gardéniát.

A 20. század viszontagságos politikai eseményei, ideológiái és azok egyénekre való hatása illetve a problémák öröklése, az azokkal való dacos harc kelletlensége lengik körül a Ruszt József Stúdiószínház előadótermét. A négy nő között esélytelen a direkt kommunikáció. Nem értik egymást, és meg sem akarják magyarázni a másiknak történeteiket, egyedül az ólomsúlyú emlékek nehezednek a szereplőkre, amikből folyamatosan aggatnak a lányaikra is, mert van belőlük elég. Ez azt is eredményezi, hogy elbarikádozzák előttük a változás legapróbb lehetőségét is.

Cziegler Balázs díszlete is erről a mozdulatlanságról árulkodik. Bár egyáltalán nem tolakodóan, de felidézi mindannyiunkban nagyszüleink konyháját, annak bútorait és edényeit. Ezeket mi mind ismerjük, és közvetve vagy közvetlenül, de nem először vagyunk részesei azoknak a beszélgetéseknek és vitáknak, amik elhangzanak a színészek szájából. Nyilván sokkal kevesebb az utalás és a konkrét esemény a Lengyelországban történtekre, ezért számunkra is jobban befogadhatóvá válik és sokkal könnyebben rokonítható a kelet-közép-európai élménytörténetünkhöz.

Mindezek ismeretében szólal meg az anyák és lányaik tragédiája, ami a Nő I, a dédmama monológjával, Csombor Teréz játékával indul el, és rögtön leveti az előadás végéig a fogason csüngő, fölösleges és alig használt, de féltetten őrzött szőrmekabátját. Az első Nő szónoklatát hallgatva a többiek a színpad négy sarkában elhelyezett hokedlik egyikén várakoznak saját történeteikre. Kiderül, hogy a dédmamát férje elhagyta, pedig ő kényszerítette rá arra, hogy bájologjon a német katonáknak. Elveszíti vagyonát, és a talpa alól kihúzzák a biztonságot jelentő család ideáját, aminek következtében meg sem lepődünk, hogy a pohár alján találja egyetlen vigaszát. Lánya Nő II, akit Csapó Virág visz színre, a dédmama szöges ellentéte. Elítéli anyját tétlenségéért és italfogyasztásáért, pörgős duettjeiket pedig a borongós szürkeség és verbális erőszak jellemzi. Villámcsapásként éri, hogy lányából, a cseppet esetlen, de butaságától annál bátrabb Hajdú Melinda játékában megjelenő harmadik Nőből is, a dédmamához inkább hasonló semmirekellő cseperedik, aki szintén folyamatos konfliktusban van az előtte majd az utána lévő generációval. Támadi Anita e. h, a negyedik és legfiatalabb Nő már szeretne önállósodni, eltávolodni mind a három elődjétől, akik befolyásolhatnák az életét. Marketingesként dolgozik, pszichológushoz jár, van egy élettársa, és próbálja levetni azokat a súlyokat, amiket a Karády Katalin dalokat éneklő elődeitől örökölt. Ez nem sikerült maradéktalanul, hiszen bárhová elmenekülhet, de a család folyamatosan követni fogja. Annak ellenére, hogy ez a ciklikusság végeláthatatlan tornádóba torkollik, az előadás folyamán elkészülő, ínycsiklandozó almás lepény illata a leghátsó sorban ülőket is eléri, és bizakodást, biztonságérzetet ébreszthet közönségben. Felidézi az otthon illatát.

A megközelítőleg egy órás előadás nagyon közel hozza nézőihez a rég- és közelmúlt szorongásait, amit az élethű párbeszédek és a nézők közé közvetlenül kiszólaló magyarázkodásnak ható monológok is hangsúlyosabbá tesznek.

Nő I.    Csombor Teréz
Nő II.    Csapó Virág
Nő III.    Hajdú Melinda
Nő IV.    Támadi Anita e.h.

Rendező: Markó Róbert
Fordító: Pászt Patrícia
Koreográfus: Barta Dóra 
Díszlettervező: Cziegler Balázs  
Jelmeztervező: Bobor Ági  
Zenei vezető: Drucker Péter
Zenei szerkesztő: Cseri Hanna    
Súgó: Patyi Szilvia    
ügyelő: Csitári Tamás    
Rendezőasszisztens: Frigyesi Tünde 

Bemutató: 2020. augusztus 8.
Az előadás hossza: 75 perc szünet nélkül

Képek: kecskemetnemzeti.hu