Néhol kissé erőltetett és túl aktualizált humorral átitatott produkciónak lehettünk tanúi. A nyelvi leleményekben bővelkedő, jó dinamikájú szöveg ugyanis adja magát, hogy teljesen a mai, hazai viszonyokra vonatkoztassuk az ártatlan ebéd közben elinduló családi tragédiasorozatot, amely egy nagyon fontos rokon elvesztésén, a kényszeredett alkalmazkodáson, elfojtások és elhallgatások sorozatán alapszik. Az önmagában is abszurd helyzetre – miszerint az elhunyt rokont elengedni nem akaró, kényszeres feleség kartonfigurával helyettesíti férjét – ráerősíteni #freeszfe-s pohárral meg aktuálpolitikai mondatokkal sokszor kontraproduktív folyamat. Bár ezek a gesztusok a közönség jókedvét és gúnyos felnevetését szolgálják, a kék díszletbe öltöztetett darab szövetéhez mit sem tesz hozzá pluszban. Pintér Réka egyszerre a babaházat és valami futurisztikus lakásbelsőt idéző díszletébe jól megférnek a videós megoldások is. Ötletes, ahogyan a Botticelli-festmény olykor-olykor különböző, az elhunyt zsarnoki természetére is rámutató családi videók színterévé válik. Egyszerre reflektál a kultúra – és minden más terület – digitalizálódására, valamint a kívül tiptopnak és harmonikusnak tűnő családtagok önmagukra és egymásra is káros viszonyaira. Igaz, a végén a képernyőn a nagytotálban megjelenő, rettegett és gyűlölt rokonként feltűnő Mucsi Zoltán isteni szózatként elhangzó videóüzenete „onnan föntről” szaporította az erőltetett és kissé didaktikus elemek sorát. Mucsi érdeme, hogy színészi jelenléte még a videós térben is erős és intenzív.

Érezhetően jó és harmonikus színészi összjáték jellemezte a produkciót, azonban nem minden karakternek volt jól kivehető íve. Udvaros Dorottya az özvegy Éva szerepében nagyon intenzív és szenvedélyes játékkal élt, ugyanakkor a szerep hisztérikussága váratlanul, néhol kicsit eltúlozva és a szükségesnél nagyobb hangerővel tört ki belőle. Éva fiát, az elnyomó apa mellett felnövő Zsoltit megformáló Varga Ádám elméje megbomlásának folyamata is inkább szinuszgörbeként, semmint kupolaként volt értelmezhető, ami olykor töredezetté is tette az amúgy színészi alkatához kifejezetten passzoló, érzelmekben nem szűkölködő karakter megformálását. A látszólagos családi egység felbomlásának pillanatában nagyon jó párost alkot az elhunyt sógornőjét alakító Parti Nórával, azaz Jucival. Kettejük kiderülő szerelmi viszonya, és az abból fakadó energiák szinte átjárják a színházi teret a fényekkel és zenével megtámasztott, megőrüléses jelenetben. Amely jelenet egyszerre mintázta a totális szabadság és az elszabaduló káoszt. Nézőpont kérdése, mint ahogyan a zsarnoki hatalom, az autokrata viselkedésforma is jelenthet elnyomást és szilárd, megtartó erőt.

E két végpont között őrlődik Éva testvéreként színen lévő Scherer Péter. Az ő Károlya talán a legjobban felépített szerep volt a darab folyamán. A kissé tutyimutyi, a feleségének és testvérének is folyton alámenő férfiból a megcsalatáson és a megaláztatásokon átmenve a szemünk láttára, fokozatosan tört ki a vadállat. Amely mindenkiben ott lapul, és ha úgy adódik, ki is tört. Scherer Péter játéka ezt az általánosságban érvényes univerzalitást képviselte.

A család – és egyben a történet – legnagyobb áldozata Juci és Károly lánya, a nagyon durván punkos, lázadó stílusban nyomuló Helga, az egyetlen, aki önmagát őszintén szeretné képviselni ebben a toxikus környezetben, és aki rájön: az életben maradáshoz alkalmazkodnia kell ehhez a környezethez. Ha mellékszereplőként is, de részt kell vennie a hazug családi színjátékban. Nem véletlen, hogy a korábban Varga által durván összetépett kartonfigurát az események vége felé éppen a Helgát megformáló Mosolygó Sára ragasztja össze és kelti életre, hogy végre újra „rend” és „béke” legyen. Hiszen „hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban; belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy; (...)”, írta Illyés Gyula. Mosolygó játéka nem egyenletes, de vannak jó és kifejező pillanatai. Főleg akkor, amikor csak némán áll a színpadon. Az arcjátékát figyelve sokkal lényegibb információt kaphat a néző a figuráról, mintha csak a mondatait figyeli.

Izgalmas és közönségbarát rendezése került a Szkéné színpadára, parádés szereposztással, jól beazonosítható jelmezvilággal. Tasnádi nem az elvont értelmezés irányába vitte saját írását. Talán azért is, hogy mindenki jól megértse, miben élünk vagy miben élhetünk ma is. Naivan reménykedem, hogy a türannoszok térnyerése, annak mértéke az alattvalókként és megalázottakként kezelt népen is múlik.

Tasnádi István: Kartonpapa
a Nézőművészeti Kft és a Szkéné közös produkciója
Éva: Udvaros Dorottya
Károly: Scherer Péter
Juci: Parti Nóra
Zsolti: Varga Ádám
Helga: Mosolygó Sára e.h.
Felvételről közreműködik: Mucsi Zoltán
Rendező: Tasnádi István

Bemutató: 2021. 06.13.
Szkéné Színház

Fotók: Mészáros Csaba