Az előadás Rómeó-misszió címen futott a fesztiválprogramban, ami kissé félrevezető, mert azt gondolhatnánk, hogy a szerelmesek fiú tagja erőteljesebben, határozottabban jelenik majd meg – de erről szó sincs: Rómeó és Júlia egyaránt és egyensúlyban jelentetnek meg, de nem egy színész formálja meg őket, hanem mintegy túladagolva a szerelmet, minden lány Júliaként és minden fiú Rómeóként jelenik meg a színen. A produkciót a Várszínház kamaratermében játszották, egy alapvetően barátságos, kicsi térben, ahol egészen közelről lehetett látni a fiatalok játékát, gesztusait, mimikáját is. A szereplők egyszerű fekete ruhája, a minimális díszlet és csak néhány kellék használata hangsúlyosabbá tette a szöveget és a mozgást is. A már klasszikusnak nevezhető Mészöly-fordítás volt a kiinduló szöveg, melyet az alkotók alaposan meghúztak, leginkább a szerelmesek dinamikájára és a leghíresebb jelenetekre fókuszáltak. Az előadásba beleszőtték a fiatalok mindennapjainak ki- és beszólásait is, és hangsúlyt kapott (sok ismétléssel, zenével, ritmizálással) például a szerelmesek neve: Rómeó neve minden fiút, Júliáé minden lányt szólongatott, hívogatott, időtlenebbé és általános érvényűbbé téve a szerelmes karaktereket.

Nem színpadon, hanem egész közel a közönséghez egy kis emelvényen játszódik a fő cselekmény, de éppolyan fontos az is, ami az emelvény körül történik. Végig jelen vannak a színészek, és végig láthatók, végig benne is maradnak a főszerepeikben: szerelmesek, fiatalok, játékosak, szépek. A mozdulatok és a gesztusok jól komponáltak és arra a felbonthatatlan egységre és felemelő szerelemre utalnak végig, ami a címszereplők között kialakul.

A főbb szerepeket minden fiatal együtt játszotta: minden fiú helyes, ifjú Rómeó, mindnek saját szép Júliája van, és a párok felváltva játsszák a különböző jeleneteket. És bár könnyen követhető az előadás, szépen alakulnak az események, és épül a tragédia – mégis ahány páros, annyi Júliát, annyi Rómeót látunk. És bár ugyanaz a két karakter, mégis hét különböző pár jelenik meg: minden színésznövendék természetesen kicsit másképp fogja meg Shakespeare alakjait. Júlia hol szomorúbb, hol vidámabb, hol szerényebb, hol kacérabb; Rómeó pedig hol vadóc, hol komor, hol határozatlan, hol tréfás – nem csak a darabbéli épp aktuális hangulatuk teszi azzá őket, de a színészek sokfélesége is rásegít erre.

A mellékszereplőket is többen játsszák – aki épp nem Rómeó és Júlia, az alakul át Dajkává, Mercutióvá, Tybalttá, Benvolióvá, bravúrosan peregnek az események, sodró lendülettel halad az előadás a végkifejlet, a szépen megkomponált tragikus halál felé. Ezt a sodró lendületet és a tényleg élvezetes előadást csak néha szakította meg egy-egy olyan jelenet, amely a színihallgatók magánéletét, köztük levő feszültségeket jelenítette volna meg – mintegy felvillantva a mai Rómeók és Júliák, osztályon belül feszülő Mercutiók és Tybaltok ellentétét, de ezek a szálak valahogy elvarratlanok és felületesek voltak, és kissé öncélúak maradtak. Csak úgy, mint a darab mögött folyamatosan szóló zenei aláfestés (hol David Bowie, hol klasszikus zene) – minden rendszer és értelem nélkül. Nemcsak az volt ezzel a gond, hogy néha hangosabb és hangsúlyosabb helyet erőszakolt ki magának a háttérzene, mint az egyébként többnyire szépen mondott szöveg, hanem az is, hogy ott volt a rendező és az ifjúság kezében (szó szerint) gitár, basszusgitár, fuvola és dobok formájában a tökéletes megoldás arra, hogy a produkció harmóniáit és feszültségeit zenével is megjelenítsék: a kezdő jelenetben nagyszerűen aláfestették a hallgatók a nyitányt zenével is, az előadás teljes hossza alatt rájuk lehetett volna bízni a „hangadást” – biztos vagyok benne, hogy megbirkóztak volna a feladattal.  

A Rómeó és Júlia ebben az előadásban azáltal vált különösen aktuálissá, élővé, hogy – minden esetlenség és esetleges hiba ellenére is – a fiatalok lüktető életereje, sokfélesége, szépsége önmagában is azt a szerelmet, azt a tragikus életigenlést hozta elénk, ami a Shakespeare-darab sajátja is. Ha ki is zökkentek épp a szerepből, ha nem is a színpadon játszottak, hanem csak körülötte ültek, álltak – elég volt az arcokra nézni ahhoz, hogy tényleg ifjú és bohó Rómeókat, kedves és harcos Júliákat láthassunk. És lehet, hogy attól működött ilyen jól ez az előadás, hogy örök szerelmet és fiatalságot talán csak valódi, szerelmes fiatalok tudnak ilyen játszi könnyedséggel, mégis hitelesen megjeleníteni, mert hiszen attól él a többszáz éves szöveg ma is gond nélkül, mert minden szerelmes fiatal lány Júlia, és minden bohó ifjú Rómeó.

William Shakespeare: Rómeó és Júlia – Rómeó-misszió
Szereplők: Csabai Csongor, Csapó Judit, Farkas Laura, Foltányi Edina, Hajdú Csaba,
Katona Levente, Kövesi Csenge, Madácsi István, Martos Hanga,
Sándor Soma, Szentgyörgyi Dániel, Urszinyi Ádám, Virágh Panna
Rendezte: Vidnyánszky Attila
2021. június 29.
Gyula, Shakespeare Fesztivál
Fotó: Kiss Zoltán
https://www.beol.hu/galeria/a-romeo-misszio-cimu-eloadas-gyulan/