PRAE.HU: Tévésorozaton vagy filmen szeretsz inkább dolgozni? Az Űrpiknik az első nagyjátékfilm-forgatókönyv, amely kikerült a kezeid közül, de sorozatokon hosszú évek óta dolgozol már. Melyik jelent nagyobb kihívást?

Nagyon mást jelent filmen dolgozni, mint tévésorozaton. De sokszor még sorozat és sorozat között is óriási a különbség. A filmírás lelkileg és egzisztenciálisan is borzalmasan megterhelő munka. Különösen fontos, hogy a szíved közepében hordozd a témát, a történetet, a karaktert, amelyet dédelgetsz, mert fogalmad sem lehet, hogy mennyi ideig fog elhúzódni a projekt. Így történt az Űrpiknik esetében is, ezen a filmen 2015-ben kezdtünk el dolgozni. Már a fejlesztés is nagyon elhúzódott, a gyártás pedig a COVID miatt úgyszintén.

PRAE.HU: A Boglárka című rövidfilm után Badits Ákossal már egyből elkezdtétek az Űrpikniket tervezni?

A Boglárka Ákos diplomafilmje volt, utána azonnal elkezdtünk nagyjátékfilmben gondolkodni, már csak azért is, mert bennünket a rövid forma nem kifejezetten érdekelt. Nem akartunk több kisfilmet csinálni, arra vágytunk, hogy nagyobb ívben gondolkodhassunk végre.

PRAE.HU: Már a vizsgafilmen is érezhető volt, hogy sokkal nagyobb anyag lett beszorítva a kisfilm keretei közé.

A Boglárka kísérlet volt arra, miként lehet összesűríteni egy hosszabb történetet, hiszen egy kifejezetten epikus méretű mese kifordításával játszottunk – és próbáltuk belepasszírozni a rendelkezésre álló rövid időbe. Nem sikerült tökéletesen, de remek gyakorlat volt arra, hogy megismerjük saját kreatív határainkat. A Boglárka előtt készítettünk egy másik kisfilmet, amelyik szintén a tanulási folyamat nagyon fontos állomásának bizonyult. Akkor megtanultuk, hogy ha adott egy nagyon merész ötlet, azt mindenképpen el kell tolni a falig, mert ha félúton megállunk az ötlet megírásával, megvalósításával, akkor az valahogy beszorul... Úgy pedig nem elégíted ki a klasszikus nézői igényeket sem, viszont igazán új, nagy dobás sem kerekedik belőle.

PRAE.HU: A pályádon tehát előtanulmányként foghatók fel a rövidfilmek? 

Azt hiszem, ez mindenkivel így van. Muszáj kisfilmet csinálni, mert kiváló gyakorlóterep.

PRAE.HU: Hogyan működik Badits Ákos rendezővel a közös munka? A kezdetektől együtt gondolkodtok, vagy mindenki a saját térfelén – te az írásban, ő a rendezésben – van jelen markánsabban?

Az együttműködésünk nagyon-nagyon szoros, néha már attól félek, valami biológiai módosulásban is tetten érhető ez a sok együtt töltött idő, ugyanis elértük az annyira szoros egymásra hangoltság állapotát, amikor az a kényelmes helyzet áll elő, hogy nem nagyon kell magyarázkodni, ha támad egy ötlet. Ez a kapcsolat már az egyetemen, sőt talán az első pillanatban megszületett közöttünk, emiatt nagyon nehéz lenne szétszálazni, hogy kitől érkezik maga a kezdeti gondolat. Annyira organikusan gördül tovább a közös munka.

PRAE.HU: A filmírás nagyon kötött forma – sok szempontból a sorozat még annál is inkább –, ez nem korlátoz téged? Milyen érzés ennyire kötött keretek között kreatívan alkotni?

A korlátok sokszor hihetetlenül hasznosak, mert keretet adnak az ember gondolatainak. Nekem nincs problémám azzal, hogy így dolgozzak. Az Űrpiknik viszont éppen végtelenül szabad és saját ötlet volt. Önmagában luxus, hogy egy ennyire a miénknek érzett ötletet valósíthattunk meg, ahelyett, hogy valaki más keresett volna meg egy többé-kevésbé kész ötlettel, ahogyan az igen gyakran történik.

PRAE.HU: A sci-fi kifejezetten kockázatos műfaj Magyarországon, kevés film készül ebben a zsánerben – még ha kultikus darabokat számíthatunk is ide a Szíriusztól a Meteóig. Akár még a fejlesztés fázisában foglalkoztattak valamennyire a megvalósíthatóság korlátai?

Nem szabad, hogy ez foglalkoztasson, amikor elkezdek gondolkozni valamin. Mivel van háttértudásom, tudom, hogy hol vagyok térben és időben, ráadásul már sok éve írok, így nem vagyok képes tökéletesen kizárni a megvalósíthatóság kérdését. Elméleti szinten viszont igyekszünk elengedni magunkat, Ákos ráadásul az a típusú rendező, aki mindig biztat, hogy írás közben ne foglalkozzak semmivel, majd később módosítunk a dolgokon, ha kell. Az én tapasztalatom az, hogy egyáltalán nem érdemes olyasmivel dolgozni, ami neked magadnak nem tetszik, mert ez mindenféle alkotáson érződik – a filmről pedig távolról meg lehet mondani, ha nem érezte igazán a sajátjának, aki csinálta. Én azzal a humorral írtam ezt a filmet, Ákos pedig azzal a szándékkal rendezte, hogy mi magunk elégedettek legyünk vele. Elképzelhető, hogy végül nem leszünk teljesen elégedettek bizonyos pontokon, de a filmünk mindig annak a lenyomata, ahol az adott pillanatban tartottunk, amit akkor viccesnek és helyénvalónak éreztünk. A műfajokkal való kísérletezés pedig a közös alkotómunkánk kiindulópontja, alapvetően ez hangolt össze minket. A tiszta műfajok sosem izgattak bennünket igazán, mindig úgy gondoltuk, sokkal érvényesebben tudunk elmesélni egy klasszikus történetet, ha speciális, kevert műfajokat használunk hozzá.

PRAE.HU: Van olyan filmműfaj, műfaji keverék, vagy akár téma, toposz, ami az alkotói bakancslistádon van?

Ákos nagyon igyekszik rám erőltetni a kosztümös horror műfaját, amelyben magam is látok fantáziát, de a horrorfilmekhez való viszonyom éppen hosszú evolúciós fejlődésen megy át. Nagyon sok horrorfilmet kellett végignéznem Ákos ösztönzésére, nagyon sok rossz éjszakát okoztak ezek a kalandozások, de mára megtanultam érteni és értékelni a műfajt. Nem állítom, hogy nem azért járunk még mindig együtt moziba horrort nézni, mert ő élvezi, hogy én mennyire rettegek, de egyre inkább el tudom képzelni magam ebben a világban, főként, hogy mostanában kifejezetten érdekes és kifinomult, ráadásul műfajilag is kevertebb alkotások születnek. Egy indie horrort nagyon is el tudnék képzelni, amelyből természetesen nem nélkülöznénk a humort!

PRAE.HU: Vajon elvárássá vált veled szemben, hogy bármit csinálsz, mindig humoros dolgokkal rukkolj elő, vagy te magad sem adnád semmiért ezt a hangvételt, megközelítést?

Ha megkérne valaki, hogy minden humortól mentes, színtiszta drámát írjak, természetesen, amennyiben érdekel a téma, teljesíteném a kérést, de sokat beszélgetnénk arról, hogy miként erősítik egymást az eltérő műfaji-stilisztikai elemek, és hogy a legdrámaibb, legtragikusabb helyzetekben is képes fokozni a hatást a humor. Igyekeznék meggyőzni az illetőt arról, hogy jót tenne az ő mégoly súlyos anyagának is egy kis humorral való oldás.

PRAE.HU: Az Űrpiknik eredeti ötlete 2015 tájékáról mennyit változott, amíg megszületett az a verzió, amit most láthatunk a moziban?

Borzalmasan sokat. A legfontosabb, ami változott, az Zalatnay Cini személye. Hosszan kerestük a megfelelő énekesnőt, aki a vágy tárgya lehet. Nagyon sokáig mentünk olyan draftokkal, amelyekben Karády Katalin volt az a nő, akiért az űrlény eljön a Földre. Abban a verzióban is voltak számomra nagyon kedves dolgok, ám egy ponton be kellett látnom, hogy Karády Katalin zenéivel az Űrpiknik nagyon más hangulatú film lenne. A Cinivel és a hetvenes évek rockos hangzásával érkező, sokkal kúlabb hatás nagyon jót tett a film egészének. A filmezés aránykérdés: szépen be kell állítgatni a sci-fit, a zenét, a karaktereket, megtalálni a megfelelő arányokat, hiszen minden egyes részlet hat a nagy egészre.

PRAE.HU: Amikor megtaláltátok Zalatnayt, éreztétek, hogy ő lesz a tökéletes?

Nem tagadom, nekem azonnal eszembe jutott, hogy jól fog hangzani a filmben – a legfontosabb, hogy mi magunk élvezzük a filmet, de nem elhanyagolható szempont, hogy a nézőket is berántsuk, és tudjuk vinni őket magunkkal. A munka során rengeteg időt töltöttünk zenehallgatással és archív felvételek nézésével. Kiderült számomra Ciniről, hogy sokszínű, személyiségében és karrierjében is nagyon stramm nő, ez pedig hihetetlenül jót tett a filmnek. Szépnek találtuk azt a motívumot a pályafutásában, hogy operaénekesnek készülve egy mandulaműtét során megsérültek a hangszálai, amitől karcosabb lett a hangja, ezért váltott műfajt. Ez ugyan csak apró háttérinformáció, de szépen illeszkedik a filmbe. Az Űrpiknikben ugyanis a karakterek saját hátrányukból kovácsolnak előnyt azáltal, hogy selejtesnek hitt képességükkel megmentik az egész bolygót.

PRAE.HU: Tetszett az ötlet Zalatnay Saroltának is, amikor először meghallgatta?

Úgy tudom, hogy Ákos rettegett. Noha biztonságosra írtuk a forgatókönyvet, hogy ha esetleg Cini még a székről is lefordulna felkérés hallatán, akkor is tudjunk kezdeni valamit azzal, amink már van... De az igazság az, hogy ő nemhogy nem fordult le a székről, hanem nagyon hamar rá tudott kapcsolódni az ötletünkre.

PRAE.HU: Forgatókönyvíróként gondolsz előre a látványra?

Ó, persze! Nagyon is. De ebben az a nagyszerű, hogy ez is egy folyamat. Amit eleinte beszélgetés közben elképzelünk, nagyon sokat változik. Aztán nagy meglepetés a számomra, mikor látom, hogy a rendező a látványtervezővel és más szakemberekkel közösen hogyan díszítették fel a víziómat. Ha a stáb jól dolgozott együtt, és mindenki közös nevezőn van a filmmel kapcsolatban, akkor persze csak pozitív meglepetést okozhatnak, és csak jobb lehet a végeredmény annál, mint amit elképzeltem.

PRAE.HU: Milyen magyar filmek szolgáltak inspirációul az Űrpiknikhez?

Nem tudok konkrét filmeket megnevezni – sokkal inkább mondanám azt, hogy a magyar és a nemzetközi filmművészet valósággal „át van rajtunk szellőztetve”, és ebből az áttételes inspirációból születnek az alkotásaink. Az evés mint olyan jutott eszembe: valószínűleg soha nem fogok olyasmit írni, amiben valamilyen módon az ételekhez és az evéshez való viszony ne jelenne meg. Tudom, hogy borzasztóan merész asszociáció az Űrpiknikről a Szindbád érzéki ebédjelentére gondolni, de mit tegyünk, ha egyszer a két film az evés motívumán keresztül kapcsolódik.

Fotó: Oláh Gergely Máté, prae.hu