Hendrik Höfgen (Alföldi Róbert) minden vágya, hogy minél sikeresebb, minél elismertebb színész legyen, célja elérése érdekében képes bármit megtenni. Mindig oda húz, ahol több lehetőséget lát: ha kell, Dora Martinnak (Péterfy Bori), az ünnepelt színésznőnek hízeleg, ha a Forradalmi Színházban látja a potenciált, akkor azt csinálja.  Úgy építgeti útját, hogy a vidéki színházból egyenesen a Berlini Állami Színház igazgatójává válasszák, de ehhez meg kell alkudnia a hatalmon lévőkkel, még akkor is, ha terveikkel, az ideológiával nem ért egyet. Útja során kénytelen elárulni családját, feleségét (Huzella Júlia) és sötét bőrű szeretőjét (Hartai Petra), nem törődve azzal, hogy utóbbira milyen sors vár. Hendrik nem gonosz, csak hatalomvágyó és gyenge jellem. Aki képes eladni magát a hatalomnak pusztán azért, hogy végül olyan pozícióba kerüljön, amelyre mindig is vágyott.

Hendrik Höfgen karriertörténete csupán táptalajul szolgál Urbán András rendhagyó rendezésében. Keretet ad egy zsigerileg ható társadalomkritikára és arra, hogy égető kérdéseket vessen fel a színházzal, a nők szerepeivel és a rasszizmussal kapcsolatban. A jelenetek nem a klasszikus értelemben követik egymást, ezáltal könnyen el lehet veszni a történetvezetésben, azonban  központi kérdése mégiscsak egyszerű és világos: mi a színház, a kultúra funkciója? Lehet-e cenzúrát alkalmazni a színházban vagy diszkriminálni valakit a bőr színe vagy vallási nézetei alapján? Illetve be szabad-e hódolni a hatalomnak az előrejutás jegyében? Hendriknek ugyan van egy saját igazsága, az elvárásokhoz mérten igazítja véleményét.

Bár a darab legelején megismerjük Hendrik háttértörténetét, céljait, kérdéseit, mégis már az előadás negyedétől bekúszik egy másik fontos kérdéskör: a nők helyzete. Ugyanis Alföldi Róbert mellett öt nő kapott szerepet a színpadon: Hartai Petra, Huzella Júlia, Nagyabonyi Emese, Péterfy Bori és Tornyi Ildikó. Ez az erős női jelenlét teret ad a nők helyzetének alaposabb megvizsgálására. Az előadás folyamán mindannyian több szerepben tűnnek fel, ezáltal több női sorsot közvetítenek. Így láthatjuk Péterfy Borit Dora Martinként, SS-tisztként vagy épp önmagát alakítva. Reflektálnak a színházon belüli szexuális zaklatásra, a családon belüli erőszakra és arra, hogy milyen társadalmi elvárások vannak a nőkkel szemben, különösképp hangsúlyt fektetve a nők egyik legfontosabb „feladatára: a szaporodásra”.

Az előadás folyamán nem mindig egyértelmű, hogy a szereplők mikor alakítják megírt karakterüket vagy épp önmagukat. Ez az eszköz kétszer szakítja meg a történet linearitását: először akkor, mikor Alföldi Róbert (vagy Hendrik Höfgen) felolvassa Az Emberei Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, másodszor pedig akkor, mikor egy agresszív rendező képében lép fel, és kéri számon kollégáit egy próbafolyamat során. Ily módon megszűnik a tér a színész és a néző között: szemtanúja lehet egy erőszakos rendezőnek, aki megalázza, verbálisan és fizikailag bántalmazza kollégáit, s Tornyi Ildikó hiába áll ki társaiért, próbálkozása kudarcba fullad. Amikor pedig Péterfy Bori felolvassa naplóbejegyzéseit, és a színészek belső gondolatait, hallhatjuk, leránt még egy réteget a színfalak mögött uralkodó rivalizálásokról, pletykákról, illetve pontosan kinyilvánítja a produkció célját. Összeségében az egy férfi, öt nő felállás jól reprezentálja az aktuális helyzetet: bár teret kaptak a nők, és lehetőséget a nyílt beszédre, az őket körülvevő problémák továbbra sem szűnnek meg.

A kabaré műfaját idéző, a háttérben sűrűn felaggatott aranyszalagokat leszámítva, üres tér áll a színészek rendelkezésére, amit Widder Kristóf koreográfiái és Gátos Iván vezette zenekar tölt be olyan ismert dalokkal mint a Szeress úgyis, ha rossz vagyok vagy Péterfy Bori dala, a Nem ma. Pető Kata extravagáns jelmezei külön humorforrást biztosítanak, ilyen Nagyabonyi Emese matyóhímzéses öltözéke vagy Hartai Petra rövidre szabott magyaros népviselete.

Az erőszakos jeleneteket jellem- és helyzetkomikumok oldják fel, a húsba maró szövegeken pedig olykor a könnyed zene lazít vagy épp erősít rá, ennek következményeképp egyszerűen fáj nevetni. Rettentő vékony a határ a szarkazmus és a viccnek szánt szövegek között, azonban a színészek ügyesen vezetik a nézőket. A hangos nevetés - mély hallgatás ismétlődése végigkíséri a darabot. Alföldi Róbert különösen jól mozog ezen a vonalon, pontosan érzékelteti a témák súlyát: könnyedén vált a röhejes agresszorból egy mély és érző művészbe, aki vergődik az elvárások és saját igazsága között.

Urbán darabja nem kíván áthallásos lenni, szükségszerűen egyenesen és tisztán közöl, egyértelműen világít rá az elmúlt évek problémáira, és nyitja tágra a közönség szemét. Odaszúr a nézőknek, ugyanakkor önkritikát is gyakorol. Megannyi témát közvetít, így könnyen el lehet veszni az események sorozatában. Fontos és mellbevágó előadás, ami érzékenyen érintheti a nézőt, de pont annyira szélsőséges és durva, mint a világ, ami körülvesz bennünket. Mindenesetre egy jelentős Mephisto-feldolgozás, amit kétségkívül érdemes látni, hiszen még mindig jobb a színházban szembesülni önmagunkkal, mint kinn, a való világban.

Fotók forrása: Lakatos Péter és Mészáros Csaba

Klauss Mann: Mephisto című regénye nyomán
Átdolgozta: Mikó Csaba és Kukk Zsófia
Játsszák: Alföldi Róbert, Hartai Petra, Huzella Júlia, Nagyabonyi Emese, Péterfy Bori, Tornyi Ildikó
Zenekar: Gátos Iván (zongora), Nagy Zsolt (dob), Studinczky László ’Zsatyi’ (basszusgitár)
Koreográfus: Widder Kristóf
Zenei vezető: Gátos Iván
Jelmez: Pető Kata
Fővilágosító: Ilyés Róbert-Leó
Súgó: Zsolnay Andrea
Segédrendező: Bali V. Gergő
Produkciós koordinátor: Nyulassy Attila
Műszaki vezető: Czibor Attila
Produkciós menedzser: Studniczky László ‘Zsatyi’
Producer: Zsedényi Balázs
Produkciós vezető: Ugrai István
Rendező: Urbán András
Bemuató: 2021. 06. 27.
Átrium
Az előadás megtekintése 18 éven felülieknek ajánlott