PRAE.HU: A pályád kezdetétől szorosan kötődsz a vizualitáshoz, a képekhez. Fel tudsz idézni olyan konkrét pillanatot, amikor úgy döntöttél, hogy alkotó leszel?

Gyerekkorom meghatározó élményei voltak a családommal együtt megnézett mozifilmek. Később, még mindig gyerekként, gyakran bábjátékoztam, a díszleteket is én magam készítettem. Rajzolni, festeni mindig szerettem. Emlékszem egy alkalomra, amikor talán tizenhárom éves korom körül szerettem volna másolatot készíteni egy Tiziano festményről. Ez nagyon nem sikerült. Az élmény hatására úgy döntöttem, a festészetet érdemesebb elfelejtenem, nincs hozzá tehetségem. Lemondtam az egészről, mígnem középiskolás koromban találkoztam a különböző digitális rajzeszközökkel, programokkal, amelyek újra felkeltették az érdeklődésemet aziránt, miként lehet alkotni, most már az új technikáknak a felhasználásával. Valahol ezen a tájon gyökerezik a vizuális effektek iránti érdeklődésem. Tizenkilenc-húsz éves koromra pedig már kristálytisztává vált az irány, ekkor döntöttem el, hogy vizuális művészetekkel szeretnék foglalkozni. Ekkor iratkoztam be szülővárosom Képzőművészeti Szabadiskolájába.

Hogwarts in the Snow (personal artwork)

PRAE.HU: Képzőművészeti tanulmányaid után hogyan fordultál a filmipar felé?

Először Szegeden szereztem rajztanári diplomát, majd a Képzőművészeti Egyetemre jártam. Az egyik volt Képzős tanárom közvetítésével csöppentem bele az animáció világába, amikor elhívott, hogy segítsek be neki egy projektjébe. Meghatározó élmény volt, mert ekkor tapasztaltam meg, hogy hihetetlenül élvezem a csapatmunkát. Nagyszerű érzés együtt haladni a közös cél felé, együtt alkotni, közösen létrehozni valami nagyobbat. Az animációs tapasztalatszerzéssel párhuzamosan sokat nézegettem a régi DVD-kiadások extra lemezein a filmek elkészültéről szóló videókat. Gyakran többet foglalkoztam a forgatást, a díszletkészítést, a trükköket bemutató anyagokkal, mint magával a filmmel. Érdekelni kezdett a kérdés, miként tudnám az animációban megszerzett tapasztalataimat érvényesíteni az élőszereplős filmek világában, elkezdtem utánajárni annak, hogy pontosan hogyan működik, mi az a szakterület, amelyen felhasználható volna a tudásom. Ettől fogva másfél-két évig dolgoztam olyan portfólió összeállításán, amellyel volt esélyem bekerülni egy nagyobb stúdióba.

Avengers: Infinity War (© Marvel / Disney)

PRAE.HU: Hogyan kerültél be a nemzetközi körforgásba? Ahhoz, hogy külföldön tudj boldogulni, tudatos karrierépítésre van szükség ebben a szakmában, vagy jobbára szerencse dolga?

Nagyon tudatos munka eredménye ez. Nagy nehézséget jelent, hogy az igazán jelentős stúdiókhoz nem lehet csak úgy bekerülni. Teljesen elképzelhetetlen lenne egyszerűen az utcáról bekopogni az anyagommal... Ha artist lenne valaki (azaz a filmek látványvilágát komputeranimációval és grafikai munkával kiegészítő, ún. vizuális effect alkotó művész – a szerző), azzal az elvárással szembesül, hogy legalább három-öt év játékfilmes tapasztalatra lenne szüksége ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak vele. Ezt pedig pályakezdőként elképesztően nehéz elérni. A pályafutásom során nem egy emberrel találkoztam, aki a stúdiónál runnerként (a stábon belüli hierarchia alsó fokán álló produkciós asszisztens – a szerző) kezdte a munkát: tehát a szó szoros értelmében kávéfőzéssel és egyéb konyhai munkákkal. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lehetne fokozatosan följebb lépni. Ha valakiben komoly az elhatározás, annak van lehetősége ezt az utat végig járva kijutni egy nagy, nemzetközi stúdióhoz. De létezik egy másik út is, amelyen keresztül én magam is eljutottam külföldre. Ez akkor indult, amikor másfél-két évig dolgoztam egy anyagon, miközben folyamatosan képeztem magam, dolgoztam az iparban és különböző kurzusokon mélyítettem el a szoftveres ismereteimet. Végül neveztem egy online versenyre, amelyet pályakezdő fiataloknak hirdettek meg. Sokezer diák küldte be a munkáját a különböző díjak reményében. Engem nem a díjak izgattak, hanem az a lehetőség, hogy az anyagaink alapján néhány nagyobb stúdió kiválasztotta közülünk a legjobbakat, és lehetőséget biztosított nekik. Már nem emlékszem, hány forduló volt összesen, először bekerültem a legjobb tízbe, majd a legjobb ötbe, míg végül megkerestek a DNEG-től, így kerültem oda 2011 augusztusában. Végül is nem én választottam őket, hanem ők engem. Nyilván nagyon szívesen jelentkeztem volna hozzájuk egyébként is, de úgy, hogy nem volt élőszereplős filmes tapasztalatom, ez teljes képtelenség lett volna. A demóanyagom viszont elég meggyőző volt ahhoz, hogy ajánlatot tegyenek nekem, ami hihetetlenül nagy dolog volt, hiszen a DNEG ekkor már csupa olyan filmen dolgozott a Harry Pottertől Christopher Nolan Batman-filmjeiig, amelyeket nagyon szerettem. Elképesztően boldog voltam, hogy az egyik legnagyobb londoni stúdióhoz kerülhetek, és nagyon kíváncsi voltam, hogy mi alakul ki ebből. Az első alkalommal egy kéthónapos szerződést írtunk alá, ami aztán hosszabbra nyúlt...

Rembrandt meets Star Wars (personal artwork) 

PRAE.HU: Mondhatjuk, hogy ezzel megváltottad a repülőjegyed. A visual artist szakmának van Magyarországon bármiféle intézményi keretek között zajló képzése? Szükséges egyáltalán ezen a területen a diploma, vagy más képzettség megszerzése?

Az elszántság a legfontosabb. Azt nehezen tudom megítélni, hogy ma Magyarországon milyen lehetőségek vagy képzések adottak. Az alatt az idő alatt, míg főiskolára és egyetemre jártam, illetve négy éven át egy művészeti szakközépiskolában tanítottam, nem láttam olyan állami képzést, amely fel tudott volna készíteni erre a pályára. Különböző alternatív utakon el lehet végezni egy-egy kurzust, ezek viszont nem átfogó képzések, inkább csak részterületeket vagy egy-egy adott szoftver kezelését lehet megismerni általuk, és egytől egyig önköltségesek. Külföldön sincs sok ilyen iskola, de akad egy-kettő Los Angelesben, Vancouverben vagy az Egyesült Királyságban, ahol nagyon komolyan készítik fel a hallgatókat erre a pályára. Ez mindenképpen megkönnyíti a munkát, mert ezeken a helyeken nem egy-egy program használatát tanítják meg, hanem azt az egész folyamatot, amely a forgatókönyv megírásától a levetíthető anyag elkészültéig tart. Az is biztos, hogy amikor én kezdtem a pályát tíz évvel ezelőtt, nehezebb volt megszerezni a szükséges tudást, ma ez már sokkal könnyebben elérhető az interneten egy-egy online kurzus, videóanyag, tutorial vagy leírás formájában. Ha valaminek utána akarok járni – hiszen ebben a szakmában napról napra érkeznek az új szoftverek, új megoldások –, akkor minden szükséges információt megtalálok.

PRAE.HU: Mi volt a karrieredben az eddigi legnagyobb, leküzdendő akadály?

Maga a bekerülés a szakmába. Azt hiszem, mindenkinek ez lehet a legnagyobb akadály, még a Képzőn is azt mondták, hogy bekerülni a legnehezebb, utána már sínen van a dolog.

Inferno (© Sony Pictures)

PRAE.HU: Talán magából a földrajzi távolságból is adódik, hogy mennyire nem látszik a nagy stúdió számára egy egyébként nagyon tehetséges fiatalember Magyarországon.

Nehéz kitűnni, de ma már az is sokkal egyszerűbb, a különböző közösségi média platformoknak köszönhetően. Ezen felül a pandémia nagyot változtatott az iparágon, általánossá vált az a korábban elképzelhetetlen jelenség, hogy mindenki távmunkában, otthonról dolgozik. Még nem tudni, mit hoz a jövő, de egyre valószínűbb egyfajta “hibrid” munkavégzés. 

PRAE.HU: Érdekes új vetületet ad a járványhelyzet annak a kérdésnek is, hogy számodra alkotói szempontból számít-e, hol dolgozol, milyen kulturális hátterű emberek vesznek körül. El tudod képzelni, hogy másként dolgoznál, ha Magyarországon élnél, nem pedig Londonban? Vagy ebben a szakmában ez nem releváns kérdés?

Nem tudom, mennyiben dolgoznék másként, ha Magyarországon élnék, az viszont biztos, hogy a kollégák befolyásolják a közös munkát, és meghatározzák az alkotás folyamatát. Ezt már a filmek előtt is tapasztaltam, motiváltuk egymást azokkal a barátaimmal, akikkel együtt dolgoztunk, már a digitális grafikai munkák előtt is, például a közös festések alkalmával. Egy nagy stúdiónál pedig különösen igaz ez, sokféle nemzetiségű, kultúrájú, korú ember dolgozik együtt, és változatos módokon hatunk egymásra.

PRAE.HU: Mi jelenti ezen a pályán az abszolút sikert? Mikor érezted vagy éreznéd magad nagyon sikeresnek és elégedettnek?

Nem tudom, talán nincs is tökéletes elégedettség. Lehetnek olyan pillanatok, amelyeknek nagyon tudunk örülni, de már rögtön ott lebeg egy újabb cél a szemünk előtt, amely felé elindulunk. Legalábbis az én esetemben sosincs folyamatos elégedettség-érzés, még most sem, amikor a Tenet (Christopher Nolan, 2020) Oscar-díjat kapott a vizuális effektjeiért. Ennek az elismerésnek nagyon-nagyon örültem, de ez nem jelenti azt, hogy most már nyugodtan ülök a babérjaimon. Mindig kell, hogy legyenek újabb célok, amelyek felé haladhatok tovább.

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Menyhei Szabolcs tapasztalata, miszerint nagy nehézséget jelent, hogy az igazán jelentős stúdiókhoz nem lehet csak úgy bekerülni. Ha valakiben komoly az elhatározás, annak mégis van lehetősége ezt az utat végig járva kijutni egy nagy, nemzetközi stúdióhoz.

Menyhei Szabolcs honlapja: https://www.menyhei.com/