Az egy szál ének mindig is lenyűgözött, a lányok tiszta hangjukkal, mintha a víz sodrását idéznék, ami hol vadul, hol gyengéden folyik. Később közülük két tag dobokkal is becsatlakozik, erősítve a víz szilajságát. A produkció megalapozza a hangulatot, és a délelőtt témáját is előkészíti. Eztán Szilágyi Enikő színésznő szavalja el Szőcs Géza Árvíz a Sétatéren című versét a tavaly elhunyt költő emléke előtt tisztelegve, az átvezető szövegből pedig kiderül, a Magyar Kultúra első számát is az ő emlékére ajánlják. 

Demeter Szilárd érkezik a színpadra, aki lazán, reflektálva a slam-poetry műfajára, olykor a telefonjára pillantva mondja el köszöntőbeszédét. "A kultúra, az a terület, ahol másnak lenni jó." Hangzik el a szövegben. Nincs szükség arra, hogy bármelyik más nemzetre hasonlítson a magyar kultúra, a debütáló havilap pedig a kortárs magyar értékeket közérthető nyelven szeretné közvetíteni kortárs szerzők tollából, illetve bemutatni mindazokat, akik folyamatosan alakítják kultúránkat és inspirálnak bennünket. Arról is szó esett, hogy véleménye szerint ebben a digitalizált világban, ahol elég két görgetéssel elolvasni szövegeket, még igény van az emberekben arra, hogy újságot lapozzanak, és "benne éljenek saját életükben."

Innentől kezdve a délelőtt háziasszonya Juhász Anna, aki a kultúra fontosságát emeli ki, azokat a halhatatlan életműveket, amelyek hatással vannak az életünkre, külön kiemelve az idei évfordulósokat: Pilinszky Jánost, Mészöly Miklóst, és Csoóri Sándort. Tarpai Viktóriát kéri meg, hogy szavalja el Csoóri Sándor Haragos óra című versét. 

A vers elhangzása után, a lap főszerkesztője, Bonczidai Éva és a lap igazgatója Pál Dániel Levente, érkezik a színpadra. Juhász Anna elsőként Bonczidai Évához fordul, hogy megtudja, miért a Duna témája köré szerveződik az első szám. Bonczidiai elmeséli: mikor a pandémia alatt megkeresték, hogy legyen egy újonnan induló lap főszerkesztője, rengeteg Dunával kapcsolatos verset olvasott. Többek között Szálinger Balázstól, József Attilától és Ady Endrétől. Különösképp Ady A Duna vallomása című verse keltette fel érdeklődését, s izgalmas ötletnek találta, hogy kortárs költők válaszoljanak Ady szövegére. 

Egy új folyóiratnál mindig felmerül a kérdés, hogy mivel tud többet nyújtani, mint a többi - jegyzi meg Juhász Anna. Pál Dániel Levente egyetértően bólint, majd kifejti, hogy mindenképpen szerettek volna teret adni a nyomtatott sajtóban is azoknak a szerzőknek, akik a Petőfi Kulturális Ügynökség apró műhelyeinek a tagjai, hiszen fontos gondolatokkal, erős történetekkel rendelkeznek.

A történetekre reflektálva Juhász Anna arról kérdezi a főszerkesztőt, hogy mi volt az indíttatása annak, hogy több interjút tartalmaz a Magyar Kultúra, mint más kulturális magazin. Bonczidai Éva úgy gondolja, hogy a világjárvány után rettenően nagy igény van a beszélgetésekre, hiszen hónapokon keresztül távoli ismerősökkel, barátokkal csak online térben zajlott a párbeszéd, de az enyhítéseknek köszönhetően újra megnyílt a világ. Különösen kedves emlékként él benne a Visky Andrással készített interjú, ugyanis a dramaturgot még egyetemről ismeri. Megtörve a tanár-diák viszonyt, ez a különleges helyzet lehetőséget kínált számára, hogy olyan kérdéseket tegyen fel volt oktatójának, melyeket máskor nem kérdezhetett volna. Mint például, hogy hogyan élte meg a munkatábort a Duna-deltánál, vagy ki volt az első halott, akit életében látott.

Eztán a lap szerzői közül, hárman olvasnak fel részleteket szövegeikből: Száraz Miklós György, Zsille Gábor és Farkas Wellman Endre. Száraz Miklós György novellájának, a Lisszabon, Vlagyivosztok elbeszélője egy idegen alak öngyilkosságának szemtanúja. Míg figyeli az ismeretlent, miképp egy hídról szándékozik levetni magát a mélybe, régi emlékei törnek felszínre, ugyanis hasonló szituációban már egyszer sikerült megmentenie egy hölgyet a haláltól. Ugyanakkor az elbeszélő kapcsolata a folyóval kerül előtérbe, hogy milyen misztikus és örökkévaló a víz. Beláthatatlan vonal, ami összeköt két távoli pontot, valahol az élet és a halál kettősségén áll.

Zsille Gábor keserédes Duna-tükör című verse azt a pillanatot ragadja meg, mikor a gyermek a felnőtté válás útjára lép, a valóság találkozik a realitással, a gyermek a lebomló ideákkal. Azt az érzést közvetíti, mikor hősnek vélt alakokra már egyszerű, hús-vér emberekként tekintünk.

Farkas Wellmann Endre Hannibal Lecter látlelete egy káeurópai folyó partján című versében a lírai én kollektív emlékezést közvetít. A múlt század eseményeire tekint vissza, s arra, hogy ez hogyan hat a jelenre. A vers végén a lírai én az Istennel való, találkozásban lel vigaszra. 

Mielőtt még Juhász Anna, Bonczidai Éva és Pál Dániel Levente elbúcsúzna, a főszerkesztő elárulja, hogy a következő lapszám témája a család lesz, azon belül is inkább a kapcsolattartás és -ápolás az idősödő rokonokkal. Interjút olvasható majd többek között a Bagossy fivérekkel, a Gryllus testvérekkel, Juhász Annával és testvéreivel. 

Végezetül a Duna Művészetegyüttes két tagja zárja az eseményt. A hagyományos néptáncot modern elemekkel ötvözik, így a szokásos csujogatás és dinamikus tánc helyett egy érzéki történetet mesélnek el mozgásukkal. Egy férfi és nő kapcsolatát közvetítik, ahol a férfi az uralkodói szerepet tölti be, a nő pedig görcsösen, olykor ellenállva mozog körülötte. Szilágyi Domokos Hagyj örökre című verséből részletek hangoznak el, és az olyan mondatok, mint Asszonyocska, édes ízem/madaracska, kicsi csízem/énmellettem tűzön-vízen/kiábránduláson, tízen feszültségkeltő hatással bírnak, mintha a nőnek nem lenne választása, mindenképp a férfi mellett a helye. Végül a feloldást az adja, mikor a hölgy ugyan bágyadtan, de mosolyogva tekint a közönségre

Mindenesetre a táncelőadás után azt éreztem, mintha a következő lapszámból kapnánk ízelítőt. Így kíváncsian várom, hogy a következő Magyar Kultúra vajon reflektál-e a családmodellekre, a családi vagy akár a férfiak és nők között lévő kapcsolatokra.

Képek forrása: Magyar Kultúra kulturális folyóirat hivatalos Facebook oldala