A hat női előadó egytől egyig a színházelméletben magasan kvalifikált. Csak kapkodta az ember a fejét, ahogy Kékesi-Kun Árpád konferálásában sorolta az elvégzett vagy éppen folyamatban lévő tanulmányokat. Kettőjükről kiderült, hogy a „civil” foglalkozásuk is a színház világához köti őket – Szántó Viktória igazgatóhelyettes a veszprémi Kabóca Bábszínházban, míg Lázár Helga gyakorló bábművész. A Többiek civil foglalkozását homály fedte, bábesztéta énjüket domborították ki csupán.

Nagy ívet írt le tematikusan a konferencia. A nyitó előadásban a báb különböző női attribútumait vizsgálta Antal-Bacsó Borbála, az utolsóban a robot és a báb működésének hasonlóságára kérdezett rá Kocsis Eszter. Ez utóbbi új távlatokat nyitott – nemcsak azért, mert utolsónak hangzott el, hanem mert rákérdezett a világunk automatizálódásának esetleges következményeire.  Megismerhettük belőle az animatron fogalmát, amely az élettelen tárgyak életre keltését jelenti, vagyis az animálást elektrotechnikával. Az előadás rávilágított annak távlataira, hogy mi a különbség a valaki által kívülről mozgatott báb és a magától mozgó, technikával működő szerkezet között.

A második és a harmadik konferencia-előadás vizsgálati módszere a Filter-módszer volt, mely meghatározott szempontok szerint a különböző színházi előadások elemzését állítja középpontba. Abban is megegyezett Tóth Réka Ágnes és Szántó Viktória problémafelvetése, hogy egyaránt a történetiséget vették alapul. Az előbbiben a magyar amatőr bábmozgalom egyik fontos résztvevője, az Orfeo-bábegyüttes működése került górcső alá, az utóbbiban pedig a veszprémi bábszínházé, a Kabócáé. Szántó Viktória látásmódja azért is volt különleges, mert a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyetteseként a gyakorlati szemszög is a sajátja. Itt az intézménytörténet kutatásának bemutatása mellett egy csecsemőszínházi előadás (amely kisgyerekeknek szól) részletes értelmezése is helyet kapott, ami azért is volt érdekes szempont, mert átvezetett a negyedik-ötödik előadó kérdésfeltevéséhez.

A negyedik előadásban Lázár Helga a figuraszínház műfaját mutatta be. Lázár Helga  gyakorló bábszínészként jelenleg is Németországban él, és ezt a speciális műfajt gyakorolja. Elméleti képzését a gyakorlatra alapozza, jelenleg doktori hallgatóként.  Megtudhattuk tőle, hogy ebben a speciális helyzetben nem szerepértelmezésről, hanem figuraalkotásról van szó, ahol nincs történet és nincs szereplő, egyfajta posztdramatikus színházról, ahol az improvizáció érvényesül. Feltehetőleg azért áll közel a csecsemőszínházhoz ez a műfaj, mert ott sem a történetmesélésen van a hangsúly, hanem a látott alakzatok formálódásán.

A legelvontabb előadás az ötödik volt, Goda Mónié. Itt Francesca Bettini és egy magyar művész, Molnár Gyula úgynevezett tárgyszínházi munkásságát ismerhettük meg, mely az előadók és a hozzászólok lelkesedéséből láthatólag teremtően hat az alkotásra, általában a bábművészetre.         

A konferencia egyaránt élvezetet nyújtott a szakmának, a gyakorló alkotóknak és az érdeklődő nagyközönségnek is. Alaptudásként könyvelte el, hogy a bábszínház teljes jogú felnőtt színpadi műfaj. Az első előadó ebben az értelmezési tartományban kezdte, az utolsó pedig ebben fejezte be értekezését. Tágította tehát a báb műfajáról szóló általános vélekedést, mert a színházba alig vagy nem járó, vagy csak „élőszereplős” előadásokat látogató emberek többsége még mindig gyerekműfajnak tartja, legalábbis Magyarországon. A konferencia továbbá mozgó és mozgatott kapcsolatát elvont síkra helyezte, a bábesztétika egyik alaptézisének nevezte.

2021. május 31. streamelt konferencia