Shakespeare Lear királya számos konfliktus megragadására ad alkalmat, és Zsámbéki pontosan méri és fogalmazza a színpadra az ezekkel való számvetést. Shakespeare-nél és az előadásban is onnan indulunk, hogy adott egy világ, amely meglehetősen bizonytalan, ahol a hatalmas, hatalmasok engedhetnek érzelemvezérelte szeszélyüknek, hogy tönkretegyenek bárkit és bármit, hogy bárkiből valaki lehessen, és valakiből senki és semmi. Nem éppen az építkezés radikális szépségében, hanem az önkény játékában lesz mindenki bábu. Lear feloszt, versenyeztet, ad és elvesz a pillanat iszonyatában, mint ahogy mindenki más is, Glostertől kezdve a két nagyobb lányon keresztül Cornwallig. A hatalom romboló szeszélyét teszi hétköznapivá a másik konfliktus, a generációk, a hatalommal rendelkező és azzal még nem rendelkező, de arra vágyó generáció között, ahol az öregek leváltása tűnik egyetlen lehetséges megoldásnak. A törvény és a törvénytelen között húzódó határ konfliktusa tovább árnyalja a helyzetet, hiszen a zabigyerek megalázása és kisemmizése ugyanúgy belefér e világ kódjába, mint az, hogy a bűnt elfedi a gazdagság, az „arany páncél”, vagyis inkább arany mellény, míg a kegyvesztett, a szegény csak büntetésre számíthat. Ezektől pedig már nincs messze a ráció és őrület, a látás és vakság, a méltóságteljes és bolond konfliktusa, amiket szépen ábrázol az előadás.

Ebben a reménytelenül problematikus és mai világban a néző szemét a színpadkép (Khell Csörsz munkája) és a jelmezek (Szakács Györgyi) vezetik a szereplők tudatába. A csupasz színpad perspektivikusan zárt, alulról és felülről emelkedő illetve süllyedő, oldalról fémszerű oszlopokkal lehatárolt tere a sötét semmibe, a hiányzó fókuszpontba vezeti a tekintetet. A színpad reményt nélkülöző perspektivitását egy-egy szimbolikus díszlet töri meg: egy groteszk méretű szög, egy trónként szolgáló szék és egy kaloda. Nem is kell több, hiszen a karakterek tudata a tét, és nem a külső tér, a külvilág csak a belvilág tükre, ahogy a vihar is a belsőt jeleníti meg. A kosztümök sem hivalkodóak, inkább visszafogottan és kortalanul modernek, amelyek egyetlen célja hasonlóan a díszlethez a tudatig vezetni a tekintetet, a belső változásokat hűen tükrözni.

Hegedűs D. Géza Learje maga a tökély. Az aranymellényes, hatalmával szeszélyesen, vakon visszaélő uralkodótól pontosan vezeti végig a karaktert a gyenge őrületen, a magába forduló öregen, aki a halálszagot dörzsöli a kezéről, hogy térden könyörögjön Cordelia (Tóth Zsófia) bocsánatáért, az újra erős királyig, aki megöli a lányát felakasztó katonát, majd aki rongyokba öltözve emeli Cordeliát, birodalma szívét a ledöntött trón élére, és aki belehal a fájdalomba a fordított-felmagasztalt pietàszerű installációban. Mert ilyen Lear, a látszólag sérthetetlen, közben mégis halálra készülő szeszélyes király, akiből őrületében ember lesz, hogy aztán ismét király lehessen, és egyszerre legyen gyermek és szülő. Hegedűs D. pontosan formálja ezt a folyamatosan, pillanatról pillanatra változó, különböző tudatállapotokba forduló karaktert.

A Pietà képéhez illeszkedik Keresztes Tamás szenzációs Edgarja is, aki hasonló metamorfózison megy át. A darab elején még a szerencsétlen jófiú, aki naivitásában az atyai szeretettől a gazdagságig mindent elveszít, hogy alkalma adassék megtapasztalni Lear passiójához hasonlóan az emberi lét mélységeit és a kiszolgáltatottságot szegény Tamás szerepében. Az átalakulás során ruháitól megfosztott Krisztus ikonná válik, valamint marad a bolond is percről percre változtatva a hangját, testtartását. Az emberi mélységek megjárása után pedig visszanyeri méltó helyét, és elmondhatja Albany hercegével (Kocsis Gergely), a tragédia mai valóságra rímelő félelmetes mondatát: „E súlyos időknek meg kell felelnünk”. Itt nincs erény, lélek, csak a túlélő megfelelés, a súlyos időkkel való szembenézés és elbukás marad.

A súlyos időkben a megfelelés egészen természetes gonoszságként is megjelenik az előadásban. Goneril és Regan nem tűnnek kifejezetten aljasnak, csupán morális gátjaik hiányában belesodródnak a gaztettek sorozatába. Pelsőczy Réka és Ónodi Eszter pontosan megformált Gonerilje és Reganja könnyed természetességgel vezetik le az ésszerűség nevében, hogy Lear megöregedett, és már elvesztette a kapcsolatát a valósággal, így hát nem lehet szüksége sem 100, sem egy lovagra, ahogy a királyságra sem. És ugyanígy habarodnak bele az életerős, hozzájuk hasonlóan kétszínű Edmundba (Tasnádi Bence), hogy ennek okán haljanak meg maguk is ön- vagy a másik keze által. Persze mindez rettenetes gonoszság is, de ebben az előadásban egyszerre az is benne van, hogy ők morális korlátok hiányában csak eszközei a sokat emlegetett isteneknek. Hasonlóan Edmund sem maga a gazság itt, ahogy apja Gloster (Bezerédi Zoltán) sem gonosz a darab elején, inkább csak a domesztikált érzéketlenség a bűne, amiért, az aljasnak tűnő lányokkal ellentétben, megkapja a büntetését, hogy aztán magára találhasson Learrel együtt.

A pompás rendezés, színészi játék és díszlet mellett meg kell említeni Nádasdy Ádám fordítását is, amely könnyed eleganciájával, pontosságával organikusan illeszkedik az előadásba. Modern annyira, hogy nem követel külön erősfeszítést a megértése, a színészek természetesen tudják mondani, és költői annyira, hogy lehetőséget adjon számos jelentésréteg kibontására az előadás folyamán.

Zsámbéki Gábor finomra hangolt, pompásan kivitelezett Lear királya hatalmas színházi és intellektuális élmény. Mert ebben az előadásban minden a helyén van, a koncepciótól a díszletekig, a színészi játéktól a szövegig, az utolsó szögig. A szöget pedig kegyetlenül, rémületesen beverik. Hogy hova? A válasz megtalálása maradjon a néző feladata.

William Shakespeare: Lear király
Fordította: Nádasdy Ádám
Lear, Britannia királya: Hegedűs D. Géza, a Vígszínház művésze
Goneril, Lear legidősebb lánya: Ónodi Eszter
Albany herceg, a férje: Kocsis Gergely
Regan, Lear középső lánya: Pelsőczy Réka
Cornwall herceg, a férje: Rajkai Zoltán
Cordelia, Lear legkisebb lánya: Tóth Zsófia e.h.
Kent gróf: Bányai Kelemen Barna
Gloster gróf: Bezerédi Zoltán
Edgar, a fia: Keresztes Tamás
Edmund, Gloster házasságon kívül született fia: Tasnádi Bence
Lovag Lear kíséretében: Dankó István
Öreg bérlő, gazdálkodó Gloster birtokán: Bán János
Oswald, Goneril udvarmestere: Ujvári Bors e. h.
Francia trónörökös: Szécsi Bence e.h.
Burgund hercege: Gloviczki Bernát e.h.
Bohóc: Katona Péter Dániel e. h.
Cornwall szolgája: Jakab Balázs e. h.
Díszlet: Khell Csörsz
Jelmez: Szakács Györgyi
Világítás: Bányai Tamás
Dramaturg: Török Tamara
Zene: Keresztes Tamás
Súgó: Schaefer Andrea
Ügyelő: Héricz Anna
Asszisztens: Tóth Judit
Rendező: Zsámbéki Gábor
Bemutató: 2021. május 29.
Katona József Színház
Fotó: Szilágyi Lenke