Jeli Viktóriát dramaturgként és forgatókönyvíróként lelkesítette a kreatív kihívás, hogy regényformába ültesse Shakespeare-t. A kezdeti örömöt aztán riadalom követte: milyen új kifejezési mód érhet célba a kamaszok korosztálynál, hogyan csinálja jól?

Gimesi Dóra (dramaturg, író, rendező) hasonlóan érzett a felkérés kapcsán. Shakespeare-rajongóként csodálatos lehetőséget látott benne, amíg a jeges rémület belé nem hasított: „ki vagyok én, hogy Shakespeare szövegéhez nyúlok?”

Gimes Dórát végül az segítette az írói munkában, hogy színdarabként vizionalizálta az eseményeket. Dramaturgi és rendezői tapasztalataira támaszkodva úgy tett, mintha egy rendezői példányt készítene tele margójegyzetekkel a szereplők mozgásáról, külleméről, jelleméről. Így máris könnyebb volt regényformába ültetni a Makrancos Katát.

Ezzel szemben Jeli Viktória filmként tekintett a Rómeó és Júliára. Tempós, feszes, „filmes” vágásokat használt. A jelenetek húzásánál fontos volt számára eldönteni, mely mozzanatok szolgálják a cselekmény ívét. Hangsúlyozta, hogy ezzel együtt óvatosnak kell lenni a kurtításokkal, vágásokkal: figyelni kell, sérül-e a karakter, a viszonyrendszer, a történetmesélés és az információátadás.

A hozzáírás az adaptációs technikák másik fő eszköze: a kreatív fantázia itt nagyobb teret kap. Jeli Viktória ennél a technikánál megérzéseire hagyatkozott, és ott toldott be ráadás jeleneteket, ahol hiányt érzett. Az ilyesféle hozzáírások Gimesi Klára Makrancos Kata átiratában a legszembetűnőbbek. Mellékszálként Galileo Galilei kalandjait követjük, aki a padovai egyetemen tanított a dráma idejében. Gimesi érdekesnek találta, Galilei elméletei hogyan kötődnek a Makrancos Kata történetéhez. A korábbi világrend felborul, ahogy bizonytalanná válik, ki van a középpontban. A Föld körül kering-e a Nap, a Nap körül kering-e a Föld; egyértelmű-e valóban, hogy a világ férfiközpontú.

Pikli Natália méltatta a szerzőket, amiért nem cenzúrázták Shakespeare szövegének szexuális utalásait. Jeli Viktória elmondta, hogy számára ez volt az egyik első döntés, melyet meg kellett hoznia. A Rómeó és Júliában a poénok jó 90 százaléka szexuális jellegű. Úgy érzi, nem lehet meghamisítani ezeket a tartalmakat. A Regényes Shakespeare-t így tizennégy éves kortól felfelé ajánlják. Gimesi Dóra hozzátette, hogy nem támogatja a finomkodást, és szerinte a kamaszközönség hálás ezért. Nem szükséges körbeírni a szexet: lehet róla éppolyan nyíltan beszélni, ahogy maga Shakespeare tette. Regényformában könnyebb az efféle utalásokat és poénokat megérteni, mint a lírai, tömör drámaszövegben. Ehhez nemcsak adaptációk kellenek, hanem a friss fordítások is. A kamaszoknak fontos, hogy ne tabusítsuk a szexualitás kérdéskörét: a szexualitás a világuk része már. Valljuk be nekik, hogy Shakespeare világának is az.

Jeli Viktória úgy érzi, hogy bár a Shakespeare szöveg fennköltségét és helyenkénti elavultságát érdemes a mindenkori adaptációknak egyszerűsíteni, viszont a varázsának nem szabad elvesznie. Gimesi Dóra minél többet igyekezett átmenteni az eredeti szövegből: ahol tehette, ott Nádasdy Ádám kortárs fordításában használta Shakespeare-t, hogy a szójátékok és szellemességek az eredetihez minél közelebbi formában szerepeljenek a Regényes Shakespeare-ben. Ezek ösztönözhetik az olvasókat az eredeti szöveg elolvasására.

A könyvsorozat valószínűleg folytatódik majd. Ehhez meg kell találni azokat a Shakespeare-darabokat, melyhez a fiatalok tudnak kapcsolódni. Pikli Natália kiemelte, hogy Shakespeare négyszáz éve köztünk él, és a populáris kultúrának éppúgy része, mint a magas kultúrának.