Hiába élünk civilizált társadalmakban, a rasszizmus, a sovinizmus és a xenofóbia sajnos máig aktuális problémák, amelyekkel időről időre behatóan foglalkoznak filmek és sorozatok is. Magyarországon nem tudnak, mernek vagy akarnak beszélni alkotóink olyan nyíltsággal a hétköznapi rasszizmusról, mint ahogyan azt az Amerikai história X vagy a Tűnj el!, illetve ahogyan Barry Jenkins nemrég debütált történelmi sorozata, A földalatti vasút tette. Sőt, a magyar filmkultúrából hiányoznak az olyan alkotások is mint Radu Jude Aferim!-je, ami Jenkins szériájához hasonlóan történelmi kontextusban mutatta meg, milyen mélyen gyökeredzik a „másikkal” szembeni rasszista gyűlölet a kultúrában, a társadalomban és a hatalmi mechanizmusokban.

Fliegauf Bence Csak a széljét és Vranik Roland Az állampolgárját leszámítva Magyarországon jobbára bátortalan filmkísérletek születtek, ha egyáltalán születtek a témában. Goda Krisztina Veszettekje nemes céllal készült, de túlságosan is távolságtartó, nincsenek benne a nevükön nevezve a szembenálló csoportok (a romák és a szélsőjobboldaliak), mintha még mindig az államszocializmusban élnénk, amikor alkotóinknak virágnyelven kellett megfogalmazni a társadalomkritikát. M. Kiss Csaba Brazilokja már sokkal bátrabb volt, direktebben értekezett a vidéki magyar romák helyzetéről, diszkriminációjáról, de gyakran engedett a bohózat és a romantikus komédia ártalmatlan műfajai csábításának, így ha el nem is bagatellizálta, viszont gyengítette társadalmi üzenetét. A rasszizmus és az idegenség problémájával már több filmjében foglalkozott Nagy Viktor Oszkár (Apaföld, Két világ közt, Hivatal), akinek Becsúszó szerelem című, legújabb dramedyjében volt potenciál, ám sajnos a zsánerklisék és a szerelmi (melo)dráma itt is maguk alá gyűrik a romák és nem romák konfliktusát.

A sztori egy tipikus ébredési folyamatot mesél el, ami ismerős lehet a fentebb említett alkotásokból, ilyen módon meglehetősen kiszámítható is. A főhős Gyula, egy szenvedélyes fociultra, aki a Kinizsi Black Army nevű, szélsőjobboldali banda tagja. Barátaival és „elvtársaival”, élen a sokgyermekes főkolompos Alexszel és az amúgy ügyészként dolgozó, a csapat zűrös ügyeit elsimító Mátéval rendszeresen járnak meccsekre, amelyeken nem is annyira a játékkal, hanem a rivális szurkolótáborral, így például a hozzájuk hasonló, magyargyűlölő szélsőséges szlovák ultrákkal foglalkoznak (értsd: szidják őket, és rendszeresen összeverekednek).

Első látásra érthetetlen is, hogy a liberálisabb szemléletű Mariann mit keres Gyulával, és miért akar tőle gyereket. Persze ez a vágya nem teljesülhet, mert mint az orvos megállapítja, az amúgy hipermaszkulin alfahím módjára viselkedő férfi nem elég „férfias”, azaz nincs elég hímivarsejtje az utódnemzéshez. Párja találja ki, hogy akkor fogadjanak örökbe egy frissen született gyermeket. Mivel törvényes úton nem megy, Mariann az intézetben élő Lüszit szemeli ki, aki éppen várandós, és hajlandó eladni a párnak születendő babáját. Viszont Gyula pechére a lány roma, ő és a bandája pedig (elvileg) gyűlölik a romákat. Szóval a főhősnek választania kell: vagy félreteszi előítéleteit, és bevállalja a cigány származású gyermeket, vagy két szék közé, a pad alá kerül, mert Mariann azzal fenyegeti, hogy örökre elhagyja, ha nem áll kötélnek.

Mindjárt szögezzük is le az elején, hogy bár a forgatókönyv tisztességesen ki van dolgozva, ahogy a „nagykönyvben” meg van írva, úgy követik egymást a fordulatok, olyanok a karakterrajzok, ám éppen amiatt, hogy a klasszikus történetmesélés ennyire markánsan érvényesül, a Becsúszó szerelem kiszámíthatónak és átlagosnak hat. Nagy Viktor Oszkár remek kisjátékfilmjében, a Hivatalban sokkal mélyrehatóbban mutatta be a társadalmat, sőt az intézményeket (ebben az esetben a Bevándorlási Hivatalt) átható rasszizmust, illetve annak az általános problémáját, hogy ebben az országban az „idegent” szó szerint hivatalból potenciális veszélyforrásnak tekintik. Nagy nem látványos jelenetekben, csak az ügyintézők és bevándorlók, illetve állampolgárságért jelentkezők párbeszédeiben vázolta fel a helyzetet, azonban így is súlyos kérdések kerültek elő korábbi filmjében, és láthatóvá vált, hogy az intézményes rasszizmusnak nemcsak egyének, hanem egész családok válhatnak az áldozataivá.

A Becsúszó szerelem meg sem közelíti a kisjátékfilm mélységét és komplexitását, sőt kifejezetten felületesen skicceli fel a romák oldalát: konkrétan két karakter, Lüszi és szobatársa képviselik a cigányságot, és utóbbit meglehetősen sztereotip módon (komikus romaként) ábrázolja a film, a főhősnő pedig bár szükségképp összetettebb karakter, ám ehhez képest alig ismerjük meg a háttértörténetét vagy a cigányság ellen irányuló rasszizmussal kapcsolatos félelmeit.

A történet centrumában persze ezúttal a szélsőjobbos Gyula áll, illetve a rasszista és idegengyűlölő csoportok kifigurázása, gyűlöletük értelmetlenségének és mesterségességének bemutatása a film elsődleges célja. Ám mégsem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy mennyire felületesen ábrázolták az alkotók azoknak az oldalát, akik ellen a diszkrimináció irányul.

Gyula és Lüszi a sztori főhősei, pontosabban előbbi a protagonista, utóbbi pedig az antagonista, aki az előbbit cselekvésre, elvei felülvizsgálására kényszeríti. Nyilvánvaló, hogy az alkotók igyekeztek elkerülni a csapdát, hogy Lüszit tipikus, sztereotip módon viselkedő romaként ábrázolják, és éppen az itt a lényeg, hogy Gyula és a „Kinizsisek” pusztán a bőrszíne és a szokásai (például, hogy roma hip-hop zenét hallgat) miatt utasítják el őt anélkül, hogy megismernék mint embert. Azonban ettől még dramaturgiai szempontból problémás a főhősnő karakterének kidolgozatlansága.

Néhány félmondaton kívül alig tudunk meg valamit Lüszi háttértörténetéről, és azt sem igazán ismerjük meg, hogy egyáltalán mi a véleménye a szélsőségesekről, vagy milyen érzések kavarognak benne, amikor például az egyik házibuli alkalmával, Gyula egyik szobájába bezárkózva hallja Alexék rasszista, bántó cigányvicceit. „Szökése” persze árulkodó, de ennél azért többre lenne szükség ahhoz, hogy markáns, összetett karakter rajzolódjon ki előttünk. Pedig aki beszélt már romákkal erről, az tudhatja, ők nagyon is tisztában vannak azzal, hogy bizonyos csoportok gyűlölik őket pusztán a származásuk és a kirívó esetek alapján nekik tulajdonított „kollektív bűnök” miatt, és nagyon határozott véleményük van a szélsőségesekről.

Nincs túlzottan kidolgozva Gyula sem, és a fejlődési íve is tipikusnak mondható, bár azt legalább fokozatosan, lassan haladva, mértéktartóan rajzolják fel az alkotók. A gond persze az, hogy ebben az esetben is szinte látjuk magunk előtt, hogy „igen, ez az első fordulat, ott a középső fordulat, itt meg már kezdődik a végjáték, a harmadik felvonás” – szóval nagyon is feltűnő, hogy ezúttal a klasszikus szabályrendszer szerinti, „jól megcsinált filmet” kap a mozijegy áráért a néző. Gyula ráadásul nem eléggé meggyőző szélsőséges, még akkor sem, haa film alapvetően vígjáték, és nem az Amerikai história X-hez vagy a Veszettekhez, tehát a kőkemény drámákhoz húz.

Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben is van annak funkciója, hogy sem a főhős férfi, sem társai nem kegyetlen emberek, azaz nem szívtelen, elvakult és fanatikus szélsőségesek, hiszen szeretni is tudnak, nem csak utálni. Gyűlölködésük inkább tűnik egyfajta bizarr sportnak, „feszültséglevezetésnek”, semmint komoly, elkötelezett, ártó szándékú kampánynak.

Ez leszűrhető abból is, hogy a szlovák nacionalistákkal ugyan összeverekednek, de inkább blőd, saját gyártású klipeket küldözgetnek egymásnak, „Megisszuk a veretek budos magyarok” vagy „Mocskos szlovák cigányok” szlogenekkel, így rivalizálásuk elmérgesedett vetélkedés, nem pedig tényleg vérre menő küzdelem benyomását kelti. Éppen ezért is válik végső soron súlytalanná az alapkonfliktus, és tűnik inkább álkonfliktusnak: mivel Gyula haverjai nem is annyira „rossz arcok”, így valójában annak sincs sok értelme, hogy a férfi titkolja Lüszit, főleg úgy, hogy a kapcsolatuk elején még nem éreznek egymás iránt semmit, és tényleg csak a gyerek megszülése miatt vállalja hősünk, hogy a lány ott tanyázzon a lakásán. Rendben, így működik a rasszizmus, hogy a bőrszín és származás alapján utasítják el az embert a többiek, és úgy működik a csordaszellem, hogy Gyula nem akar egyedül és védtelen maradni, így hiába látja már magához hasonló emberként, és nem más bőrszínű, „alacsonyabb rendű” egyénként Lüszit, csoportidentitását féltve a cselekmény utolsó harmadáig ő is elutasító a lánnyal szemben.

A Becsúszó szerelem tehát nem igazán tud erős antirasszista filmként működni, még ha zárójelenete ebből a szempontból jól eltalált, valóban megindítóra sikeredett is. Nagy Viktor Oszkár filmje elé jobb szerelmi drámaként leülni. Persze így is sematikus drámai komédiát kapunk, azonban a Gyulát játszó Ötvös András alakítása és a puszta jelenlétében is erős Gombó Viola Lotti, illetve a közöttük tapasztalható vibrálás átélhetővé teszik a kibontakozó szerelem élményét. Ebből a szempontból kifejezetten zseniális húzás a szülés vezérmotívuma, hiszen ideális esetben a leendő apa és a leendő anya között még elmélyültebb, intimebb viszony alakul ki, ahogy a baba és vele a nő hasa egyre növekszik.

Gyula mesterkélt rasszizmusát e folyamat során győzik le apai ösztönei, és Lüszi éretlenségén, felnőtt kora ellenére még meglevő gyermeki attitűdjén is felülkerekednek anyai ösztönei. A növekvő pocak megérintése, a baba rúgásainak hallgatása, a közös „mesemondás” (ami Gyula részéről a Kinizsi-induló cigánygyűlölettől mentesített változatának dúdolását jelenti) mind-mind egy hullámhosszra hozzák az ideológiák által mesterségesen elválasztott két embert.

Az ösztönből kialakul a tudatosabb törődés, a másikra való odafigyelés pedig lassan-lassan lángra lobbanó szerelemmé izzik. Nagy Viktor Oszkár valóban szépen, mértéktartóan, giccstől mentesen bontotta ki ezt a sokunk számára ismerős, érzéki és emóciókkal telített folyamatot.

A Becsúszó szerelem tehát fontos film lenne, de semmi újat nem tud mondani a rasszizmusról, illetve nem képes újszerű módon megközelíteni a témát. Ez utóbbi kitétel azért is lényeges, mert sajnos nincs új a nap alatt, a fajgyűlölet tombol napjainkban is, csak a „ma” szélsőségesei nem feltétlenül keresztet égetnek, vagy nem Dávid-csillagot ragasztanak a stigmatizáltakra, hanem videoklippekkel, öltözködéssel, szimbólumokkal vagy verbálisan kívánnak félelmet kelteni a „másik”-ban. Szóval elismerhetjük, hogy nehéz eredeti módon értekezni az emberiségnek erről az évszázados vagy évezredes problémájáról, ám ahogy mondjuk a Tűnj el! vagy az Aferim! bizonyította, hogy lehet, úgy a Becsúszó szerelemtől is elvárható lenne, hogy elrugaszkodjon a sémáktól, és kicsit komplikálja a szokványos cselekményt, még ha alapvetően zsánerfilmről van is szó.

Becsúszó szerelem – színes, magyar dráma, vígjáték, 92 perc, 2020. Rendező: Nagy Viktor Oszkár. Forgatókönyv: Nagy Viktor Oszkár, Bárány Márton. Producer: Erdős Melinda, Gerő Marcell, Sára László. Zene: Tövisházi Ambrus. Operatőr: Kürti István. Szereplők: Gyula (Ötvös András), Gombó Viola Lotti (Lüszi), Thuróczy Szabolcs (Alex), Stefanovics Angéla (Mariann), Hajdu Szabolcs (Máté), Orosz Ákos (Prof), Piller Ádám László (Arnoldka), Rajkai Zoltán (Wienhofer), Tenki Réka (Éva), Pelsőczy Réka (Emese), Berényi Bianka (Aporka), Szabó Simon (Tatra Kápó). Bemutató: 2021. július. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Korhatár: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!

A cikkben szereplők képek forrása: Vertigo Media Kft.