Legyenek bár alig ötperces, szinte reklám-, vagy – uram bocsá’ – YouTube-tartalom hosszúságú, akár ráérősebb, félórás játékidőben gondolkodó alkotások, a cikkben szereplő rövidfilmek egytől-egyig feszes ritmusban, precízen komponálva beszéltek el pontosan annyit, amennyi az érdeklődés felkeltéséhez és a gondolatok beindításához szükséges, hogy azután a túlbeszéltséget megelőzendő egyszeriben elvágva a képsorokat magunkra hagyjanak minket a zsigeri módon intenzív moziélménnyel. Miként a jó novellát, melynek témája figyelemfelkeltő, narrációja, elbeszélői szemszöge pedig váratlan, úgy a rövidfilmek ízét is a tartalom és forma esszenciális egysége emeli művészi rangra, bizonyítva, hogy a katarzist nem kilóra, de nem is hosszra mérik.

Hevesi István Őzek című műve alig tizenkét perc, mégis torokszorító pontossággal érzékelteti, mit jelent emberszámba venni valakit. Konok következetességgel vezeti végig az egyszerű kompozíciót, amivel minket, nézőket is beszorít két utasával az autó egyre fullasztóbb belső terébe. A hosszú snittekre épülő, szépen elrejtett vágásokkal dolgozó elbeszélés precizitást igényel, cserébe ellenállhatatlanul behúz a film világába.

Hevesi István: Őzek

Az Őzek közel tökéletesen hozza azt, amire ezt a műfajt kitalálták: egy feszesre fogott mikrotörténetben, alig magyarázva, a központi drámai helyzetet épp csak röviden feldobva exponál egy húsba vágó emberi-társadalmi problémát, jelesül, hogy mi, akik a többségi társadalom összkomfortos életét éljük, ugyanennek a társadalomnak a peremén tengődőket bármikor feláldozzuk a saját kényelmes biztonságunk megőrzése végett.

A Ballagási cipő félrekomponált kezdő képében alig látni a szereplőket, aminek köszönhetően szükségképpen kiélesedik az őket körülvevő atmoszféra: Schwechtje Mihály rendező a buszmegálló ismerős látványára, a halkan csepergő esőre fordítja a figyelmünket, és kényszerít, hogy küzdjünk meg apa és lánya elharapott mondatainak megértéséért. A háromjelenetes rövidfilm utolsó szakasza ugyanerre az alaphelyzetre rímel. Elmosódott, jelzésértékű képeket látunk, a lényegi cselekmény visszatükröződését, de ekkor már tudjuk, hogy ennek oka van. Hiszen a valóság megmutathatatlan, az igazi érzések pedig kimondhatatlanok.

Schwechtje Mihály: Ballagási cipő

Schwechtje minden munkájában nagyfokú szociális érzékenysége mellett arról is tanúbizonyságot tesz, hogy nem a levegőbe beszél, amikor hétköznapi emberek kínlódásait mutatja meg: az egyik legpontosabb, leghitelesebb, legéletszagúbb alkotások író-rendezője ő az utóbbi évek kisrealista filmes és színházi szcénájából.

A D-vitamin lakoma viszont nem is állhatna távolabb a mindennapok szociografikus igényű, csaknem eszköztelen bemutatásától. Nagy Lili filmje némi klasszikus műveltséget feltételez, minthogy Platón Lakomájának egy részletét adaptálta vászonra szürrealista látomásban. A látvány élvezettel tobzódik a melankolikus steampunkra emlékeztető elemek sokaságában. Arisztophanész megidézett beszéde a szerelemről, az emberiség egykori, de mára meghasadt egységéről szól, ennek megfelelően az extenzív mozgás és az emberi fizikum mint jel, valamint e kettő szoros kapcsolata, a mozgásművészet jelentős szerepet kap ebben az ízig-vérig kísérleti filmben.

Rudolf Olivér: X-Kryptonit projekt

Az X-Kryptonit projekt pazarul kivitelezett áldoku, amelyet a formatudatosság mellett nem kevéssé a fiatal főszereplő hiteles játéka tesz emlékezetessé. A műfajban rejlő játékosság és humor érzékletes példája ez az abszurd gegre építő film, melyben egy magyar kamaszlány arról számol be, hogy telepatikus úton tart kapcsolatot Supermannel.

Paradox módon éppen csendes líraiságával emelkedik ki a mezőnyből a Mint egy haiku, Mirtill Andella rendezése. A 20 perces időtartamot tökéletesen használja ki az alkotó választott témája kibontására. A középpontban két szimbólum áll, a sushi és a haiku, a materiális és a szellemi összefonódása. Egyszersmind két fiatal lány, akik az alkotás folyamatában váratlanul egymásra hangolódnak: a történet szerint a dokumentumfilmes diák egy fiatal, feltörekvő sushi séfről forgat, az elképesztően szépen komponált képek viszont önmagukon jóval túlmutatnak. Mirtill Andella hihetetlen formatudatosságról ad tanúbizonyságot, ahogyan finom érzékkel és hallatlan ügyességgel játszik az árnyalatokkal. Szinte éteri ez a sok-sok közelképre komponált film, melyet nem utolsó sorban a fiatal színészgeneráció két jelentős alakja, Kurta Niké és Mészáros Blanka finom, visszafogottságában is magabiztos játékának köszönhet. 

Ulrich Gábor: Dűne

Az élőszereplős művek mellett a magyar animáció is képviselteti magát a szelekcióban a rá jellemző, mámoros játékörömmel, tehát aki virtuóz és ötletgazdag animációkra vágyik, örömmel ülhet be például Ulrich Gábor Dűnéjére, amely a vonalrajzanimáció kiválóan kivitelezett iskolapéldája, maga a tiszta film: a többszörös jelentéstartalommal megtöltött mozgás, melyet a hozzákapcsolt hangsáv indít be, a látvány és a zajok, zörejek egymást oda-vissza értelmező tánca a feszültség kupolaívét rajzolja meg.

Az animációsfilm-készítés felszabadult, játékos öröméről ad tanúbizonyságot a műfaj biztoskezű profija, M. Tóth Géza is, aki egy kisfiúnak életről, játékról, felnőttekről, kötelességről, szabadságról, örömről, tehát csupa-csupa fontos és mélyenszántó témáról tartott monológját illusztrálja stop-motion animációval: az élet s a világ maga, gyufaszálakkal elmesélve. Nincs ember, akinek ez a kombináció nem csalna mosolyt az arcára.

M. Tóth Géza: Matches

Idén a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált május 27. és június 2. között rendezik meg a Toldi moziban, illetve szabadtéren. További információk a Friss Hús oldalán elérhetők.

Borítókép és négyzetes kép a leadben: Nagy Lili: D-vitamin lakoma