– Egy feladata lenne még, amit az új szabályok szerint el kell végeznie. A kinyesett szöveteket el kell vinni elégetni. Szigorúan nyilvántartott dolgok ezek. Kap kísérőlevelet, amit majd át kell adnia, de a visszaküldést megoldja a krematórium.

– Micsoda?!

– Tudja, ahol a hamvasztást végzik.

– De hát ez csak egy kis rendellenes szövetcsomó, minek van erre szükség?

– Tetszik tudni, a jelen helyzet mindent felülír. Látszólag racionális dolgok válnak tarthatatlanná, és ami korábban elképzelhetetlen volt, most megtörténhet.

– Ha csak így nem...

– Így nem fertőzhet, a protokoll szerint.

– Bocsánat, már értem.

– A megsemmisítést végző cégek listája egy papíron a küret mellett található, a kolléga betette a táskába.

– Köszönöm – Gyöngyi nem tudta, álmodik-e vagy ébren van, és már el is köszönt. Hazafelé menet kiválasztotta a legközelebbi, hamvasztással foglalkozó vállalkozást. Nem akart sokáig együtt élni a problémával, egyébként pedig, ha valaki megkérdezte volna, hogy érzi magát, kénytelen lett volna azt válaszolni, hogy ennél jobban még soha, de soha az életben nem undorodott magától.

xxx

– Ezt a cisztát ki kell majd vágni a járvány után, Mária, írja bele a zárójelentésbe – mondta a doktornő, és szárazon köhintett. – Gyöngyi, a ciszta ott van a petefészeknél, és napról napra nagyobb lesz. Nem rosszindulatú, reméljük, nem is válik azzá. Erős hasi fájdalmat fog érezni. Néha azt gondolja, hogy nem bírja ki. Gyakoribb vizelési ingerrel is jár, és természetesen jobb, ha tartózkodik a szexuális együttléttől. Vigasztalja, hogy várhatóan csak három hónapot kell kivárni. Ha nagyon jelentős változást észlel magán, telefonon keressen bennünket.

Gyöngyi feje zúgott, mikor felszállt a villamosra. Nőtt valami a hasában, amiről pár napja még fogalma sem volt, de nem az a jó érzés fogta el, mint a gyerekek megfoganása utáni hónapokban. A gyerekek jók, össze lehet bújni velük. Itt most idegennek érezte magát. Az Alien jutott eszébe: félelmetes történet, de az ő esete mennyire más. Nem egy idegen lény van benne, a saját sejtjei élnek önálló életet. Nem az zavarta, hogy valami borzasztó kinézetű dolog lehet benne, hanem a tény, hogy nem odavaló. Automatikusan lépkedett, csak a járdát nézte, úgy jutott el a villamosmegállóig. Hogy meglepődnek majd a fiúk, amiért ilyen sokáig távol van. Régóta nem ment sehová nélkülük, ők pedig végképp nem mozdulhattak ki az anyjuk nélkül. A közös rituális mozgás, séta külön programként vonult be a családtörténetbe. Nem voltak szabadok, mint ahogy senki sem volt az. A megállóban egyedül volt, nem várakoztak rajta kívül. Megkönnyebbült, mert a megérkező villamoson rengeteg hely volt. Minél nagyobb a magány, annál inkább elmélyülhetünk a fájdalomban. Gyöngyinek erre néha szüksége volt, a tömegtől amúgy is irtózott.

Hazafelé még gondosan megvette a szükséges élelmiszert. Hosszabb időre, ha már egyszer az utcán volt. Régebben amikor csak tehették, beültek kávézni az ismerősökkel. Ám ahogy az utóbbi időben, most sem volt senki, akivel összefuthatott volna beszélgetni.

Otthon már zsibongva várták a gyerekek. Az energiájukat mindig csodálta.

– Tornásztatok is ma? Az órák megvoltak?

– Képzeld, mama, meg tudom csinálni a... – és már ment is a kisebbik fiú a labdához. Sokan irigyelték a rengeteg vidámság miatt, és a férjére sem panaszkodhatott: Laci jól keresett, néha még a konyhába is beállt, bár a házimunka többi részét nem szerette.

A következő hónapokban betartottak minden szabályt. Laci és a gyerekek is. Úgy gondolták, a sors minden kihágásukat halállal büntetné. A sajátjukkal és a hozzátartozókéval. Ez így leírva könnyű, de Gyöngyinek minden egyes perc nehéz volt a szabadság hiánya és a fájdalom miatt. Ráadásul tudta, a többiek miatta még kötelességtudóbbak lettek, még jobban odafigyelnek a higiéniára. A naplólapok viszont üresek maradtak.

Amikor bevonult a kórházba, vihette a szokásos holmiját. Fogkefe és fogkrém, pizsama, törölköző, vécépapír, okostelefon. Ott viszont semminek sem volt otthonos hangulata. Azt éreztette minden szeglete az emberrel, hogy sem az épülettel, sem vele nem foglalkoznak. Talán a műtő, remélte, de azt nem láthatta, az aneszteziológus jól végezte a munkáját.

A műtét is jól sikerült. Az orvos azt mondta, egy ideig nem is lehet vele semmi baj. Persze mindig jobb figyelni a nem várt jelekre, de tényleg megnyugodhat, a betegség jó lefolyású volt, a teste is jól viselkedett. Egy ideig bent tartották, de egyértelmű esetnek tűnt. Megbeszélték, mikor jön majd kontrollra.

xxx

A krematórium kapujában Csiga, volt gimnáziumi osztálytársa volt a biztonsági őr. Azonnal megismerték egymást, pedig annak idején nem sokat beszélgettek. Az a négy év azzal ajándékozta meg őket, hogy az agyuk szinte mindent magába szívott. Az arcok több évtized után is átlényegültek a korábbi harmonikus, vagy épp diszharmonikus önmagukká. A fej alatt, a törzsben inkább a járás formája emlékeztetett a korabeli valóságra.

– Szia Csiga, nahát, te itt? – kérdezte a kissé hajléktalan külsejű férfit.

– Heló, Gyöngyi, de örülök, hogy látlak! Jaj... Sejtheted, hogy ez itt a lecsúszás egy fázisa, de nem tudok mindent elmesélni.

– Képzeld, azt álmodtam, hogy kivágtak belőlem valamit, amit el kellett ide hoznom. Tök jó, hogy te vagy itt, olyan ismeretlen ez az egész.

– Nem álom volt, tudod jól.

– Dehogynem, az egész rendezett életem rémálom lett.

– Versenyzünk a tekintetben, kinek rosszabb? – kérdezett vissza Csiga. Mostanában nem te vagy az egyetlen, aki a saját testéből kioperált szövetekkel állít be hozzánk. Sajnálom, ha úgy kívánod, hogy valósággá vált az álmod, biztos nem szeretted volna.

– Úgy félek ettől az egésztől. Haza kell majd vinnem egy urnában? Vagy itt kell hagynom?

– Egyik rosszabb, mint a másik. Aki hazaviszi, előbb-utóbb kidobja a kukába, vagy beleőrül. Aki itt hagyja, az úgy érzi, nem volt elég gondos, cserbenhagyta önmaga egy részét. Nem tudok segíteni neked ebben.

Gyöngyi bebattyogott, leadta a szövetcsomót, majd elment. Csigának csak intett. Inkább cserbenhagyja önmagát egyszer, minthogy azzal éljen együtt, ami ő volt egykor, de már nem lehet feléleszteni. Hazament, boldogan élt a gyerekeivel, férjével.