PRAE.HU: Milyen szakmai képzésben részesültél?

Hatéves koromban kezdtem hegedülni tanulni szülővárosomban, Szegeden, ahol a konzervatórium első két osztályát is elvégeztem. Emellett magánúton zeneszerzés órákat vettem a város akkor egyetlen „hivatásos” zeneszerzőjétől, Huszár Lajostól. Többek között az ő ösztönzésére Budapesten folytattam tanulmányaimat a Bartók Béla Konzervatóriumban, itt és később a Zeneakadémián párhuzamosan végeztem el a hegedű és a zeneszerzés szakot. Egy fél éves római ösztöndíjas időszak után beiratkoztam a Zeneakadémia Doktori Iskolájába, ahol idén szereztem meg DLA fokozatomat.

PRAE.HU: Kit tartasz meghatározó mesterednek? Milyen egy jó mester?

Fekete Győr István és Jeney Zoltán személyében két olyan zeneszerzéstanár irányította tanulmányaimat, akik – számomra mindenképp, de sok kollégámnak szintén – szakmailag és emberileg is a legmagasabb rendű példát jelentették, miközben ezek a példák egymástól igencsak eltérőek is voltak. Fekete Győr olyan igényességet és következetességet nevelt a középiskolás zeneszerző-tanulókba, ami nagyon biztos alapot képezett ahhoz, hogy az egyetemen gyümölcsöző lehessen Jeney szabadabb, inkább szemléletekkel és példákkal, mint instrukciókkal operáló tanítása. Egy verseny különdíjaként egy évig Eötvös Péter mentoráltja voltam, mellette rengeteg praktikus dolgot lehetett elsajátítani. Az akadémia számos, más tárgyat tanító tanárára is gondolok még mesterként, például Dukay Barnabásra, Wilheim Andrásra vagy Somfai Lászlóra, és nem kevésbé voltak meghatározók zenei gondolkodásom alakulására legjobb kamarazene-tanáraim. Szintén a kamarazenélés, elsősorban vonósnégyesezés révén kerültem tanítványi kapcsolatba az utóbbi fél évszázad legnagyobb mestereivel: Rados Ferenccel és Kurtág Györggyel. Ha kicsit szabadabban értelmezem a kérdést, akkor pedig még ennél is több mesterem volt, sőt van: azt hiszem, senkitől nem tanultam annyit arról, amit csinálok, mint például Bachtól és Haydntól.

PRAE.HU: A Zeneakadémián jelenleg oktatsz is. Fontosnak tartod az intézményes képzést a szakmán belül?

A zeneszerzés esetében nem gondolom feltétlenül szükségszerűnek az intézményes képzést: nem tudunk valakiből zeneszerzőt csinálni, és remélhetőleg ez fordítva is igaz. Ugyanakkor a közeg, ami nemcsak a szerzőket, hanem az egész zenei életet jelenti, nemigen választható le a legfontosabb intézményekről, iskolákról. Elég kicsi a szakma. Szinte lehetetlen úgy zeneszerzői egzisztenciát kiépíteni, hogy az ne kapcsolódjon ezer szálon például a Zeneakadémia közegéhez. A zeneszerzőknél ez különösen jól látszik, de arra is lehet gondolni, hogy milyen kiváló szerzők tanítanak más (pl. zeneelmélet) tanszakokon.

PRAE.HU: Zeneszerzőként érvényesülés szempontjából mennyire mérvadó a marketingtevékenység egy-egy művész körül?

Úgy tűnik, mint mindenben, ebben is nagyon fontos. Ettől mindig elszomorodom. Nem azért, mert igazságtalannak érzem, inkább méltatlannak ahhoz, amiről számomra a művészet szól. De nehéz erről hitelesen beszélni. Krasznahorkai László – akinek műveit nagyon tisztelem és szeretem – egy nem régi interjújában a magaskultúra halálát vizionálja az elpiaciasosodott világban, amit azért az író elismertségét, példányszámait ismerve nem sikerült minden disszonancia nélkül olvasnom. De elég saját magamra gondolni: miközben szeretném, ha a hangokkal való foglalkozás spirituális tisztaságban maradhatna, és ezért – legalábbis gondolatban – szívesen tekintem magam akár amatőrnek, dilettánsnak (a szavak eredeti értelmében), közben mégiscsak legnagyobbrészt ebből a tevékenységből tartom el a családomat. És ilyen értelemben nagyon is számít, hogy mennyire vagyok sikeres a külvilág szemszögéből nézve.

PRAE.HU: Dolgozol együtt akár itthoni, akár külföldi menedzsmenttel?

Nem.

PRAE.HU: Mit tartasz sikernek?

Rengetegféle siker van, amiket nem lehet összehasonlítani. Például: 1. Találtam egy jó hangot az előző után. 2. Ki mertem törölni egy utólag hibásnak talált fél oldalt. 3. A zenészen látom, hogy többet lát egy darabban, mint amennyit épp játszik. 4. „Tapintható” csönd egy darab elhangzása után. 5. XY kollégát megleptem. 6. XY (nem szakmabeli) olyan gondolatokat oszt meg a darabom hallgatása kapcsán, ami nekem eszembe sem jutott. 7. Taps, díj, megrendelés, stb.

PRAE.HU: Milyen (akár külföldi) lehetőségeket rejt egy zeneszerzőverseny díjazottjának lenni?

Ez attól függ, milyen versenyről van szó. Miközben úgy tűnik, hogy a versenyek az érvényesülés feltételei, szerintem a kívülállók általában túlbecsülik a jelentőségüket, főleg ami a közvetlen következményeiket illeti. Leszámítva azt, amikor eleve a díj része egy bemutató vagy megrendelés, ritkán van ilyenfajta hatása egy győzelemnek. Bizonyára azért is, mert egyre több a verseny. Azt látom, hogy a meghatározó személyiségek ajánlása sokkal többet nyom a latba, mint egy-egy versenyeredmény. Ez nem is baj. Mióta, immár több alkalommal, a zsűrizés oldaláról is megismerhettem a zeneszerzőversenyeket, még kevésbé gondolom, hogy az eredménynek szakmailag, művészileg nagy jelentőséget lehetne tulajdonítani. És ezt egyáltalán nem az esetleges korrupció miatt gondolom, bár biztosan van ez is, én szerencsére ilyennel nem találkoztam. Sokszor annyira különböző zenéket kell összehasonlítani az önmagában is heterogén zsűrinek, akinek ráadásul egyetlen anonim kotta alapján még annyi benyomása sem lehet a pályázóról, mint egy hangszeres verseny esetében, hogy elvileg sem születhet minden szempontból igazságos eredmény. Ugyanakkor kétségtelen előnye a zeneszerzőversenyeken való indulásnak, hogy felfoghatók a zeneszerzői munka melléktermékeiként, vagyis beküldhetők olyan darabok, amik keletkezése akár független volt a verseny(zés)től. A legnagyobb díjjal járó versenygyőzelmemnél például a darab írásakor még fogalmam sem volt a pályázat létezéséről. Jó példa erre Bartók III. vonósnégyesének amerikai díja is. Viszont nemzetközileg kialakult mára egy „zeneszerző-verseny-darab-stílus”, amibe a pályaművek 70-90%-a tartozik. Ezt szomorú látni. Szerencsére hallgatni ritkán kell.

PRAE.HU: Számos országban játszották már a szerzeményeidet. Hogyan találtad meg ezeket a határon túli lehetőségeket?

Ezek egy része szorosan kapcsolódik előadói tevékenységemhez is. Másrészt azokhoz a kapcsolatokhoz, amik külföldi zeneszerzőkkel, művészekkel alakultak ki, s melyekben a nemzetközi kurzusoknak, fesztiváloknak nagy szerepük volt. Több külföldi bemutatót köszönhetek Eötvös Péternek és az Editio Musica Budapest kiadónak is.

PRAE.HU: A zeneszerzés mellett hegedűn és brácsán játszol, kamarazenélsz, tanítasz, a februári DLA zárókoncertedet pedig Te vezényelted. Inspirál a zenei tevékenységed sokszínűsége az alkotásban is?

Elválaszthatatlan tőle. Az aktív zenélés és a komponálás egymásra hatása kölcsönös, nem tudom elképzelni egyiket a másik nélkül. Nem rég jöttem rá, hogy talán ez nemcsak szakmai, de pszichés szükségszerűség is: az alkotás végletesen magányos tevékenységét bennem a zenélés szociálisan legérzékenyebb és élőbb formája, a kamarazenélés tudja kiegyenlíteni.

PRAE.HU: Milyen célokat szeretnél még elérni?

Végtelen a kérdés. Pár válasz, más-más dimenzióból, a teljesség igénye nélkül:

1. Közönség előtt koncertezni, maszk nélkül.

2. Olyan darabokat létrehozni, amit most el sem tudok képzelni.

3. A Dixit elhangzása Pannonhalmán.

4.a Véglegesen belátni, hogy az opera nem nekem való műfaj.

4.b Operát írni.

5. Luigi Nono vonósnégyesének előadása, esetleg a Feldman 2. kvartett magyarországi bemutatója.

6. Átaludni az éjszakát. (Egyéves ikrek mellett...)

Fotó: Kérges Máté – http://facebook.com/kergesmatephotography

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Tornyai Péter tapasztalata, miszerint meghatározó személyiségek ajánlása sokkal többet nyom a latba, mint egy-egy versenyeredmény. Úgy tűnik, hogy a versenyek az érvényesülés feltételei, a kívülállók általában túlbecsülik a jelentőségüket, főleg ami a közvetlen következményeiket illeti. Leszámítva azt, amikor eleve a díj része egy bemutató vagy megrendelés, ritkán van ilyenfajta hatása egy győzelemnek.