Az 1960-as években alakult egy – ma is működő – társaság, az OuLiPo nevű művészcsoport. Alapítói és törzstagjai – többek közt – Raymond Queneau, François Le Lionnais, Jacques Roubaud, Marcel Duchamp, Italo Calvino, Ian Monk, Paul Fournel, George Perec. A magát kísérleti irodalmi szemináriumként is meghatározó szerveződés neve mozaikszó, az Ouvroir de Littérature Potentielle kifejezésből ered, mely szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy a Lehetséges Irodalom Műhelye. Szigeti Csaba említette nekem, hogy az „Edit” emlékezteti egy OuLiPo-s gesztusra, amivel ő is élt egyszer. („De nem én csináltam az Editet!” – tette hozzá gyorsan.) A gesztus lényege Mallarmé személyiségének kiterjesztése azáltal, hogy a költő szavai, szókapcsolatai felhasználásával – bizonyos megkötöttségekkel – új verseket alkottak. Ezeket a verseket megjelentették az Action Poétique című folyóirat különszámában. A lapszám nagy feltűnést keltett a Mallarmé-kutatók körében, s számos tanulmányt indukált, melyben átértékelték a költő életművét az újonnan előkerült versek tükrében. Az OuLiPo-sok csak a következő számban közölték, hogy ezeket a verseket ők készítették, az általuk „moule – farce” technikának nevezett módszerrel. Mentségükre legyen mondva, hogy a versek alá nem írták oda Mallarmé nevét, nem datálták, nem másolták le a szavakat pszeudo-kéziratba, s nem adták be aukcióra sem. Viszont sikerült olyan verskompozíciókat alkotniuk, melyek alapján az irodalmárok ezeket Mallarmé versekként azonosították.

Szigeti Csabára nagy hatással van az OuLiPo munkássága, számos tanulmányt közölt róluk. Miskolci egyetemi tanár korában – mintegy OuLiPo-hommage-ként, de József Attila-kutató bátyja bosszantására is – ezzel a „moule – farce” (öntőforma) technikával írt József Attila szavaiból – tökéletes haikukat. Meghívatta magát a Kossuth Rádió egyik műsorába – az imposztorságba beavatva műsorbéli partnerét Péterfy Gergelyt is –, és felolvasta ezeket az „újonnan talált” verseket, egy filológiai és verstani eszmefuttatás keretében: miszerint József Attila Kosztolányi Dezső haiku-fordításai hatására írta ezeket a műveket, melyek most kerültek elő, a versek példa nélküliek az eddig ismert életműben, így felbukkanásuk mérföldkő lehet a József Attila-kutatásban. (Valami ilyesmiben reménykedtem én is, Bíró-Balogh Tamás Antikvárium.hu-n megjelent kampányszövegének olvastán.) Ámbár Szigeti Csaba úgy bűvészkedett József Attila szavaival, hogy belehelyezkedett a költő lírai énjébe…

Az OuLiPo a következő számban leleplezte magát, s Szigeti Csaba is így tett, tíz perccel a műsor után a rádióban. Bíró-Balogh Tamás önleleplezésre viszont hiába vártunk. Így fel kell tételeznünk, hogy nem az ő tréfája az „Edit”, és valaki ügyesen visszaélt felfedezés iránti vágyával és óvatlanságával.

Miért hitték el a francia irodalomtudósok, hogy valódi Mallarmé verseket látnak? Azért, mert az OuLiPo-sok nemcsak a költő szavait vették kölcsön, hanem egész költői eszköztárát is. Az sem volt meglepő, sőt rá jellemző volt, hogy korábbi versei szavaiból alkotott új verset. Fiatalkori műveit később újra meg újra átdolgozta, tudatosan egyre homályosabb értelművé formálva azokat. A József Attila szerzőségét még mindig lehetségesnek tartó gondolatkísérletek megfogalmazóinak azonban efféle mentség nem adatik.

(A fotó címe: Az uborka felmutatása. A 2009-es Tokaji Írótáborban készült képen az uborka felmutatója: Bazsányi Sándor, s akik hódolnak szentségének: Kéri Piroska, Jenei László, Szigeti Csaba, Sárközi Éva.)