PRAE.HU: Mesélj a borítóról! Kinek az ötlete volt ez a telitalálat?

Oh, köszönjük. :) Amikor megvolt a cím, hogy Piros, arra gondoltam, biztos piros lesz a borító. Vagy majd azzal 'játszik' a grafikus, és akkor mehetünk korábban ebédelni. Hát nem, gondoltam, pont hogy ne legyen rajta semmi piros. Kicsit a Monty Python macskaösszezavarós jelenete jut most eszembe, akasszuk meg a vásárlót, hátha olvasó lesz belőle. Meg az, hogy így, kék-fekete-fehérben a borító jelzi, a nyelvi jel, pláne szépirodalomban, nem utal csak úgy a valóságra. Már amennyire egy borító valódibb, mint a nyelv, csak mert látvány. Szóval az ötlet ennyiben az enyém, de telibe Nagy-Balogh Györgyi talált.

PRAE.HU: A kötet és-sel ér véget (vagy csak az én példányom?). Véget értek az álmok?

A kötet befejezetlenül ér véget, ahogy az ajánlás „Hédinek (2017- )” kötőjele után sem számok, hanem zárójel áll. A Maffiózók utolsó része óta szerettem volna valamit így félbehagyni, mintha lenne, lehetne tovább, de nincs. Pláne, hogy A drót utolsó részének is -30- a címe, mint az utolsó versnek, amivel, mint kis utánajárással megtudtam, az újságírózsargonban jelölik a sztori végét. Szóval a kötet hangsúlyosan van félbehagyva.

PRAE.HU: Négy verseskötetet írtál eddig. Melyik a kedvenced?

Az előzőt, Semmi meglepő vagy fontos, azt hiszem, elég kevesen szerették, kicsit talán méltatlanul, így próbálom pótszeretni.

PRAE.HU: A négyből három megvan, a Semmi meglepő vagy fontos-t egyébként én sem olvastam. Valahogy a címe elvette a kedvem tőle. Most kedvet kaptam hozzá! Jó cím, de lebeszél, mint a 30Y (Semmi szédítő magasság), vagy mint Tibor Fischer könyve, aminek az a címe, hogy Don't read this book if you're stupid (habár ennek a címnek most belegondolva nem kellene lebeszélnie).

Lol.

PRAE.HU: Valahogy azt érzem, egyre felszabadultabb, viccesebb verseket írsz. Az egyikben még Trump is benne van! Te hogy látod? Tévedek? (Mármint, Trump tuti benne van az egyikben!)

Olyan vicces, hogy még Trump is benne van – ezt még ízlelgetem kicsit. „A legtöbben meg akarnak hatódni, holott a kisgyermek panaszai óta erre nem igen van alkalom”, írja József Attila Kosztolányi kapcsán. Nem mintha sarujuk szíját stb., de azt hiszem, a szempont hasznos: az első kötetemben fiatal költő, szerelmes, boldogtalan, van meghatódni való, aztán két kötet küzdelmes felnőttkor, szerepversek, cselekvésleírások, voltaképp formagyakorlatok, míg a Pirosban fiatal apa, középharmincas férfi bizonytalanul elgyászolt anyával, megint van alkalom meghatódni.

fotó: Szolcsányi Ákos

PRAE.HU: Persze a vicchez hozzátartozik az is, hogy nem bánsz kesztyűskézzel saját magaddal. Kafka hozzád képest egy öntelt pali. Mintha túlsúlyban lenne az „Ébredés. Bűntudat.”-életérzés, az „Ébredés. Könnyű, tétlen tudat.” rovására. Vagy nincs? Te hogy látod?

Hát, ennek lenne az ellensúlya, hogy közben az apa-beszélő annyira laza, hogy fél kézzel gyereket nevel, fél kézzel verseket ír róla. Azt hiszem, itt egy személyes, voltaképp, ha az olvasó is úgy akarja, érdektelen perspektívában játszódik újra a „nem szabad élni muszáj” dilemmája, vagyis, hogy a szégyen le kéne győzze a vitalitást, aztán nem győzi le.

PRAE.HU: „Tizenkét fős közönséget várunk a Csehország-kötetre, tízen vannak.” Ezen például felnevettem! Ugye a debüt-kötetedről van szó.

Igen. Egyébként 'tényleg' tizenkettő volt az álmomban a szám, gondoltam, elég kicsi ahhoz, hogy ne írjam át, aztán már nyomdában volt a kötet, amikor a tizenkét tanítvány motívuma eszembe jutott. Szóval én vagyok az isten, legalábbis ezt várjuk tőlem, gondoltam. De aztán kicsit továbbolvasva később „már rég nem tizenketten” vannak, de ravaszul nem említve, annál többen vagy kevesebben. Szóval megnyugtatóan ködösítettem, legalábbis én megnyugodtam.

PRAE.HU: Mi a siker? – tette fel egyszer a kérdést Jónás Tamás nekem. Továbbpasszolnám.

A Károli Gáspár Református Egyetem magyar szakának egy általam személyesen nem ismert tanár által tartott szófajtan-alaktan szemináriumán 2008-ban kötelező olvasmány volt az -ék morfémáról írt tanulmányom, holott magam 2009-ben diplomáztam le a magyar szakon. Amikor hiábavalónak érzem az életemet, mindig erre gondolok, és ettől meggondolom magam.

PRAE.HU: Hogy jött a Műút? Milyen volt a szerkesztési folyamat?

Már megvolt a kötet váza, java, amikor egy lapszámbemutatón megismerkedtem Mezei Gáborral, ittunk, beszélgettünk, megvolt a kémia, már nem tudom, ő mondta-e előbb, hogy kéziratokat keresnek, vagy én, hogy kiadót, mindenesetre hamar nyélbe ütöttük a dolgot.

fotó: Szolcsányi Hedvig

PRAE.HU: Lesz ennek a kötetnek bemutatója? – teszem fel a kérdést tudva, hogy lett volna, csak a Covid máshogy döntött. De miért nem lesz online? Vagy lesz?

Lesz igazi, Hasekkel szólván: a háború után ötkor. Ezért nem lesz online addig sem.

PRAE.HU: Te hol élsz most? A kötetben hangsúlyos szerepet kap a szűkebb értelemben vett otthon, és a haza is. Folyamatosan egymásra fényképezésekről tudósítasz. Madrid, Berlin, Budapest, Pilis.

Délkelet-Berlinben, azt hiszem, száznál kevesebb lakás van a városban, ami közelebb van Magyarországhoz. Különös, ahogy az álmokban összekeverednek a lakások, és mégis tudom, melyikben vagyok – mintha egy zebráról tudnám, a fekete vagy a fehér-e az alapszíne. Ilyen értelemben van is, nincs is haza, mert persze, hogy nincs, de az otthonosság mégis effektív, létező érzés. Legalábbis éreztem már. Ha az az volt.

PRAE.HU: Nem létező táj, talán a hazám – kezded az egyik versedet radnótisan, szerintem ez az egyik legszebb hazavers amúgy.

Köszi :)

PRAE.HU: Másik fontos szál a kötetben az anya, apa. Nyilván a(z) (f)elszámolás részeként.

Amikor még nem tudtam, hogy Piros lesz a kötet címe, a Csókolom kazettaborítójához hasonlót akartam, egy anya- és egy baba-alak kétfelől, ugyanolyan színűek, és a kettejük közötti másmilyen színű tér is valahogy emberi alakú lett volna. Itt ez a kétfelőli szorítás adja ki a kisbetűs embert, ahogy két kötettel ezelőtt az életben betöltött szerepek, az előzőben a cselekvés határozta meg.

PRAE.HU: A kötetben vannak komoly és kedves szülőversek. Vagyis gyerekneveléssel kapcsolatos versek. Felteszem, hogy ezek valós személyről íródtak. Kicsit megtévesztőek (talán nem is szándékosan) a Szolcsányi-versek abból a szempontból, hogy mennyire alanyi költészetként olvashatóak. Néha teljes homályba burkolóznak, néha pedig kristálytisztán érthetőek. A szavak és a történetek közé szabad-e párhuzamot vonni?

Hát, ha jobbra nem tudtam sarkallni az olvasót, szabadni persze, hogy szabad. Csak közben tudja, hogy nem engem vagy a gyerekemet vagy az anyámat ragadta meg, hanem önkényesen rábízta magát a nyelvre, mintegy pirosnak vette a borítót. A betűvel jelölt álombeli szereplők sem feltétlenül állandóak, Á. lehet Áron az egyik álomban, Ágoston a másikban. A konzisztensen jelölt családi szerepek köré, anyám, nagyanyám stb. fel lehet építeni egyfajta sztorit, de talán izgalmasabb a beszélő szorongástörténete, az alvó félelme, az apa féltése milyen erkölcsi, zsigeri, logikai azonosságokat, eltéréseket mutatnak.

PRAE.HU: Például az álomleírásoknál könnyű beleírni utólag bármilyen képtelenséget, de valamiért mégsem hiszem, hogy ez megtörtént (mármint: azt hiszem, hogy ezeket jelenetről jelenetre így álmodtad meg)

Akkor jól hazudtam – vagy most hazudom azt, hogy hazudtam.

Fotó: Szegedi Éva

PRAE.HU: Azt gondolom, kifejezetten élvezted az álmaid megírását. Én azokat élveztem a legjobban olvasni, nagyon lendületesek. Pl. „Pilis, éjszaka. Kocka alakú tartályban hideg víz. Vékony szeletekre vágott agyak lebegnek benne.”

Volt néhány olyan álom, amit a felriadáskor elengedtem, mert ilyen izgit biztos nem felejtek el, meg az ágy is olyan puha meleg. Aztán felébredtem és annyi maradt meg, hogy volt benne hegyező. Ebből okulva idővel rávettem magam, hogy kibotorkáljak és leírjam, amire emlékszem. Aztán közben néha felébredtem annyira, hogy legyen nevem, családom, veszítenivalóm, legyen miért és tudjak kombinálni, hazudozni, és akkor már írtam értelmezéseket is.

PRAE.HU: A másik, amit mondani akartam: nagyon jók a hasonlataid! Ezeket jegyzetből írod? „Szégyen és kíváncsiság, egy félig mártott sültkrumpli gondolhat így a ketchupra.” Ha valami, ez instára való, de tök jó, hogy mégsem instaverseket írsz.

Ahogy nézem, az igazi profiknak más rakja fel instára a verseit, szóval nyugtával dicsérjük a napot. Egyébként egyszer elképzeltem, hogy valaki magára tetoválja egy versemet. Aztán elképzeltem, hogy átírom, csak hogy kicsesszek vele, és szerencsétlen kereshet egy korrektúrajelekben járatos tetoválót. Szóval így nehéz lesz.

PRAE.HU: Logikus lépés szokott lenni ilyenkor (mármint ha apa lesz az ember) a mesekönyvírás. Téged foglalkoztat az ilyesmi? Írsz meséket neki? Vagy inkább olvassa a Pirost?

Egyelőre a kulturális eszmélkedés szabadon, kodifikálatlanul történik, kvázi paradicsomi ártatlansággal, dalok, gyurma, történetek, legó, mesék, gyerekszáj. Jó ez így.

Facebook-fotó: Merklin Orsolya

Fejléckép: Szolcsányi Ákos