A szonátákat és partitákat Perlman még 1986-1987 között vette fel a Concordia College-ban, New Yorkban, majd 1988-ban adta ki őket a Parlophone Records. 2015-ben a sorozat ismét publikálásra került a Parlophone és a Warner Music Group Company gondozásában, míg végül idén egy hazai közvetítő cég, a Magneoton Music Group közreműködésével is forgalomba került.

Bach sorozata komponálásától a sikerig, az egyes darabok önálló előadásától a hat mű elválaszthatatlan egységének interpretálásáig hosszú utat járt meg. Majdnem egy évszázad telt el a darabok komponálása (1720., valószínű azonban inkább, hogy Bach ekkor rendszerezte a különböző darabokat sorozattá) és publikálása (1802., Nikolaus Simrock, Bonn) között. Megjelentetésük után, hogy a romantikus ízléshez igazodjanak, gyakran zongorakísérettel (lsd. Schumann vagy Mendelssohn) adták elő. A sorozat rehabilitálásában meghatározó szerepet játszott Joseph Joachim, magyar származású hegedűművész. Még a 20. század első felében is a legtöbb előadó részenként tűzte Bach szonátáit és partitáit műsorra. Adolf Busch és George Enescu azonban megértették Bach műveinek egységként történő felfogását és jelentőségét, és az 1930-as évek első felében Nathan Milstein volt az egyik első hegedűművész, aki mind a hat művet együtt, eredeti formájában illesztette a repertoárjába. Milstein példáját követte Szigeti József, Jascha Heifetz, Yehudi Menuhin és még sokan mások. Ma már a szólóhegedű-repertoár elengedhetetlen részét képezik Bach szonátái és partitái, és a sorozatból rendszeresen készülnek felvételek is.[1]

A lemez borítója. Forrás: amazon.com

“Bach, Szonáták és partiták hegedűre mérföldkő nemcsak a szólóhegedű-repertoár tekintetében, hanem az egész zenetörténetben egyaránt. Eddig nem akadt olyan zeneszerző Bach előtt vagy után, aki hasonló felépítettségű csodát tudott volna létrehozni, vagy jobban kihasználta volna a hegedű polifonikus adottságait, mint Bach ebben a hat darabból álló sorozatában.”[2] ‒ kezdi a CD-pároshoz írt bevezetőjét Jean-Michel Molkhou. Valóban, Bach művészetében a barokk hangszeres polifónia fejlődésének csúcspontját érte el, tehát a homofóniával ellentétben az egyes szólamok önállósága kap hangsúlyt. A polifonikus zenében ezért nincs dallamkíséret, hanem a szólamok egyenlő arányban töltenek be vezető és alárendelő szerepet úgy, hogy megtartják függetlenségüket mind dallamilag, mind ritmikailag a többi szólamtól.[3] A sorozat három szonátából és három partitából épül fel. A három szonáta sok hasonlóságot mutat: mindhárom négy tételből áll (lassú-gyors-lassú-gyors), a második tétel egy gondosan kidolgozott fúga, a harmadik tételben mindegyik esetben hangnemváltás történik, a negyedik tételben pedig a concerto-stílus köszön vissza. A három partitát egyben tartja a különböző tételek azonos hangneme. A partita gyakorlatilag a szvit szinonimája, Bach tánctételek variációját hozta létre. Az első és a második partita a francia mintát követi (Allemande, Courante, Sarabande, Gigue) módosításokkal és variációkkal, míg a harmadik partita jelentős eltérést mutat ettől a rendszerezéstől.[4] 

Itzhak Perlman, többszörös Grammy-díjas izraeli-amerikai hegedűművész és karmester, számos alkalommal megkísérelte felvenni Bach szonátáit és partitáit, de ezek sosem jelentek meg. Végül kivárta azt az időt, amíg megért benne a sorozat technikai és intellektuális előadása. Már negyven éves is elmúlt, mire végül felvette és ki is adatta a sorozatot a Parlophone Recordsnál. Ez is mutatja, hogy mennyi kihívással jár a Szonáták és partiták hegedűre előadása és értelmezése. Bach sorozata minden tekintetben remekmű és Itzhak Perlman tolmácsolásában hallgatni kiváltság.

A felvétel elérhető lemez, CD, illetve digitális formában is a warnerclassics oldalán.

[1] Molkhou, Jean-Michel, Johann Sebastian Bach, Sonatas and Partitas for Solo Violin, BWV 1001-1006, ford. Howe, Susannah, 1988.

[2] Fordítás a szerzőtől.

[3] Polifónia, mimi.hu, https://www.mimi.hu/zene/polifonia.html, (utolsó letöltés ideje: 2021. 03. 12.)

[4] Molkhou, 1988.

Négyzetes kép a leadben: classicfm.com