– „Trust me, I’m a feminist.”

Beretvának leesik, hogy a pólója feliratát olvasta le. Mátéról köztudott, hogy retorika óráin a paradoxon alakzatát a „férfi feminista” szókapcsolattal tanítja. Beretva begombolja a kabátját, vállat von.

– Mindig is feministának tartottam magam.

– Már az oviban is?

Beretvának ehhez most nincs kedve. Vállat von megint. Tisztában van azzal, hogy bár nyíltan feministának vallja magát, nem egészen az. Túlságosan szereti a nőket, így gyakorta inkább lovagiasan viselkedik, máskor túlkompenzál. Férfi kollégákkal beszélgetve kerüli a szexista témákat. Soha nőt nőiességében megbántani nem tudott (hacsak nem kifejezetten ez volt a célja). Olykor szarkasztikusan szexista, s ebből már adódott félreértés. Ha másvalaki tesz vállalhatatlan megjegyzést, Beretva összevonja szemöldökét. Hallgató hölgyekkel elvből nem flörtöl, bár ebben nem lehet teljesen bizonyos. Kiáll a női írókért, olvassa, tanítja és közli is őket, de ha listákat állít össze vagy díjakra tesz jelölést, valahogy mindig férfiak jönnek ki a végén. Ezen már sokat gondolkodott.

Máté témát vált, miközben rágyújt. Beretvát nem kínálja, ő meg próbál nem sóvárogva nézni. Jólesne még egy cigi az online órája előtt, de kiürült a doboza.

– Hallottad?

Beretva nem tudja, mire gondol Máté, talán az alapítványi átállásra, de erről sem akar vele beszélni. Mátéról köztudott, hogy republikánus objektivista. Ezért csak annyit mond:

– Nem. Mit?

– Kálmánt bevitték a kórházba. A tüdejére ment rá.

– Pfff… Ez nagyon gáz.

Kálmán a tanszékvezetőjük, nem szükségképp fiatal már. Egyébként liberális cinikus. Múlt héten lett beteg, állítólag az unokájától kapta el a vírust. Néha ő hozza el az egyetemi óvodából, besegít az elvált lányának. Kálmán révén került Beretva a tanszékre, ideiglenesen, egy kolléganő helyére, aki novemberben szült, de az őszi szemesztert már nem kezdte el. Az ő óráit tartja most Beretva.

– Hát, reméljük, gyorsan túllesz rajta.

Mátéról köztudott, hogy már átesett a víruson, viszonylag enyhe tünetekkel. Beretva még nem. Kissé túlsúlyos, és öndiagnózisa alapján cukros is – nem kezeli –, így tart a dologtól. Most fel is teszi a maszkot, és indulna, de ekkor Andi lép ki a főépület kapuján, vidáman integet, és már csatlakozik is. Előveszi dohányát, cigipapírját, nekiáll sodorni. Beretva érzi, hogy meg van mentve.

– Hallottátok? – kérdezi Andi. Beretva próbál finoman Máté felé bökni a fejével, és nemet inteni, utalva arra, hogy ne most beszéljék át, hogy tegnap a HÖK és a szenátus karöltve megszavazta az alapítványi átállást. Andi nem veszi észre vagy nem érti a mozdulatot, folytatja. Igaz, másról beszél, közben Beretva felé nyújt egy sodort cigit. – Megint botrány van a kötelező olvasmányok körül. Vicc.

Persze nem tartja igazából viccesnek, Beretva tudja, hogy Andi kedélyes külseje gondoktól terhelt szívet takar. Középtermetű, karcsú nő, göndör barna hajjal és széles lencséjű hipszterszemüveggel. Andi demokrata szubjektivista. Két gyermek édesanyja, és elképesztő energiákkal jött vissza dolgozni a szülés után. Hat évvel ezelőtt, de azóta is a tanszék motorja. Máté persze nem hallott a botrányról, róla köztudott, hogy nincs fenn a „szociális médián”. A tévében csak a Spektrumot nézi. Beretva azonban tudja, miről van szó. Az ismert jazzénekesnő azt nyilatkozta, hogy a militáns Szigeti veszedelem helyett Petrőczi Kata Szidóniát kellene tanítani a középiskolákban. Az egyik napilap azonnal cikkezett a kérdésben „Az feminin áfium ellen való orvosság” címmel, a kultuszállamtitkár pedig csak annyit mondott komoly képpel a parlament folyosóján, hogy: „Utánanézünk.” Az énekesnő persze nem azt nyilatkozta, hogy „helyett”, hanem hogy „mellett”, illetve „is”, de ez a tény a botrányban érdektelen részletkérdéssé vált. Andi arról beszél a könnyed érdeklődést mutató Máténak és a dekoncentrált Beretvának, hogy Petrőczi Kata Szidónia kegyes életű volt és kegyes irodalmat művelt, költészetében a fennkölt vallásos témák keverednek a zaklatott, személyes érzelemkifejezéssel: Krisztushoz fohászkodva emeli az Úr és a majdani olvasói elé életének panaszát – egyszerre művel közösségi költészetet és modern értelemben vett lírát. Na ezt próbálja valaki eladni az iskolában, mondja Máté és gondolja Beretva. Andi erre előveszi a telefonját, és elindítja a Sebes árvizeknek, kegyetlen szeleknek… kezdetű vers új hip-hop feldolgozását.

Máté gyorsan elköszön, online konzultációja kezdődik. Beretvának még van ideje az órájáig. Andinak is. Úgy döntenek, szereznek egy kávét. A büfénél találkoznak Zsuzsával. A magas, mindig elegáns kosztümöt viselő hatvan körüli Zsuzsa a tanszék másik erős embere, Kálmán mellett, pontosabban után. Alig észrevehető fejcsóválással olvassa le Beretva pólójáról a feliratot. Zsuzsa konzervatív szkeptikus. Beretvának még nem ajánlotta fel a tegeződést, de most így fordul hozzájuk:

– Hallottátok? – hatásszünetet tart, nyomatékos pillantást vetve Beretvára, – Zsuzsi elment egy multinacionális céghez dolgozni.

Zsuzsi, Zsuzsa tanítványa tavaly fejezte be a doktori képzést. A disszertációját nem adta ugyan le, de csak maximalizmusa miatt – tulajdonképpen befejezte. Zsuzsi is esélyes volt arra a tanársegédi helyre, amelyre végül Kálmán Beretvát vette fel. Mindenki tudta, hogy ez nem Zsuzsiról és Beretváról, hanem Kálmánról és Zsuzsáról szól. Beretvának sincs még doktori fokozata, de ő rosszabbul áll a dolgozatával is. Egyre rosszabbul. Zsuzsi egyértelműen a legtehetségesebb volt Beretva generációjából, és Beretva sokáig reménytelenül bele volt zúgva. Talán még most is, bár ezt nehéz volna megmondani. Az egyik OTDK-n, Veszprémben kicsit össze is kavarodtak. Iszogattak, ünnepeltek – Zsuzsi megnyerte a régi magyaros tagozatot, Beretva harmadik lett a modern lírában –, és volt egy jó estéjük. Nem sokkal később Zsuzsit eljegyezték, azóta baráti távolságtartással viszonyul Beretvához. A vőlegénye mérnök, remek állása van. A többiek húzták is Zsuzsit azzal, hogy könnyű neki, foglalkozhat a hobbijával, az irodalommal, úgyis eltartják. Beretva sosem vetemedett arra, hogy ilyet mondjon. Bár ebben sem lehet teljesen biztos. Igaz, a tanársegédi fizetés alig több, mint a hobbi szint. Beretva nem merte bevallani a nyár végi osztálytalálkozón, mennyit fog keresni egyetemi oktatóként. 140 ezer forintot. Zsuzsa továbbra is meredten, fagyos mosollyal bámulja Beretvát. Folytatja:

– Nem is adja le a doktori értekezését. – Újabb szünet. – Pedig zseniális.

Andi nem tud erre mit mondani, sok ilyet látott már. Sok ilyet hallott már. A lelke mélyén szomorú, de ha magára venné minden komoly tehetség elveszítését, képtelen lenne tovább dolgozni. Beretva sem tud mit mondani. Eszébe jut, hogy még harmadéven kiselőadást kellett volna tartania egy kurzuson, de a választott könyvet csak félig olvasta el, ráadásul ahhoz is másnapos volt, hogy kimentse magát. Zsuzsi tartotta meg helyette az előadást, felkészülés nélkül. A tanár, történetesen Kálmán, nem értette a helyzetet, de rábólintott a cserére. Aztán arra gondol Beretva, hogy nem kell-e Zsuzsinak visszafizetnie így az ösztöndíja egy részét? Zsuzsa, továbbra is Beretvát fürkészve, megválaszolja föl nem tett kérdését:

– A vőlegénye, Gábor visszautasíthatatlan lehetőséget kapott Japánban, azonnali kezdéssel. Zsuzsi nem akart kiköltözni, így visszaadta a gyűrűt. Szakítottak.

Beretva bizonytalanul a szája elé emeli a kezét, és leveszi a szemüvegét. Hányinger jött rá. Ránéz a telefonjára, két perce van az óráig. Sokan felvették a kurzusát, nem várathatja őket. Aprókat öklendezve indul, hogy megtartsa előadását Kísérlet a feminista kritikai nézőpont megteremtésére címmel.

„Sebes árvizeknek, kegyetlen szeleknek
Érzem kemény zúgását,
Szívemnek fájdalmit, iszonyú kínjait,
Szemeim könyvhullását
Meg nem állíthatom, óránkint jajgatom
Szerencsém változását.”

Borítókép: Petrőczi Kata Szidónia és Pekry Lőrinc a Vasárnapi Újság címlapján; Forrás: Berszán Gábor: Irodalomtörténet - másképp