Bagossy Levente díszlettervező hófehér, letisztult, luxus nappali belsője fogad minket a színpadon – jelen esetben a képernyőn. (Akár az öt évvel ezelőtti előadásban volt, melyről a prae.hu művészeti portálon akkor Hutvágner Éva számolt be – a szerk.). Semmi otthonosságra vagy családi életre utaló jel, leszámítva persze a plazmatévén felbukkanó digitális kandallót vagy akváriumot. Ezt a hófehér teret töltik ki tablóként a családtagok a kezdő jelenetben.  Mindenki feláll a ráillő, merev pózban anélkül, hogy bármilyen viszony felsejlene köztük. A háttérben meghúzódó, Flipote-ról – némán is erős jelenléttel játssza Osváth Judit – szintén csak akkor derül ki, hogy a nagymama szolgálója, amikor az erős orgánumú, karakteres Csoma Judit Pernelle asszonyként megszólítja. Csoma szájából úgy ömlenek a zúgolódó szavak és az el-elrontott, a műveltséget mutatni vágyó szólások és közmondások, mintha Parti-Nagy Lajos szándékosan rá írta volna át a szerepet.

A rendezés a kellékek és a jelmezek szintjén is törekszik a XXI. századiságra, ahogyan a viszonyrendszerek esetében is, bár ott kevésbé rugaszkodik el az eredeti drámában megírtaktól, inkább csak megfűszerezi azokat. Például Tartuffe és az érte őrjöngve rajongó, elvakult családfő, Orgon között érezzük a szexuális feszültséget. Tettlegességig azonban nem megy el a címszerepet harsányan, borzasztóan (és szándékosan) túlzóan játszó Nagy Zsolt, valamint a szélsőségesen szenvedélyes Orgont alakító Znamenák István.

Ugyanez a kétértelmű „fűszerezés” figyelhető meg Elmira és Tartuffe kapcsolatánál is. Az egyszerre vérbő és hűvös magatartású Pálya Pompónia játéka nem egyértelműsíti, hogy vajon az érzelmileg és testileg is valószínűleg kielégítetlen nő csábítja-e el a befogadott idegent, vagy fordítva, mint ahogyan írva vagyon. Természetesen a lebuktatásnál, a fizikai erőszakba és abúzálásba torkolló jelenetben már látható, hogy mindez Elmira ellenére történik – bár erről inkább a vörös fények és Nagy Zsolt agresszív kirohanása győz meg, mint Pálya viselkedése.

Hirtelennek és in medias res-szerűnek tűnik Orgon lánya, Marianne és Valér közötti szerelem. Kókai Tünde néhol elkényeztetett, hisztis kislány, máskor pedig határozott, harcos nő, Patkós Márton mindvégig szenvedélyes és vagány. Közös jeleneteikben mégis hektikusnak, kényszeresnek hatnak. Lehet ezt a szerelem természetével meg a fiatalsággal magyarázni, azonban a kidolgozottság, az „innen indultunk, idáig jutottunk” érzése hiányzik ebből az őrült szerelemből.

A kétszínűségtől átitatott káoszban egyfajta támaszpontként funkcionál a cseléd, Dorine, valamint az értelmiségi sógor, Cléante karaktere. Kerekes Éva és Csuja Imre önazonos, cinikus alakításuk üdítő színfoltok az önhazugság, a becsapás és az elhallgatás mindent eltakaró fehérségében. Az ő viszonyuk mindenkivel tisztának és egyértelműnek tűnik, ily módon érződik a többiek romlottsága – jó ötlet és a segítség ahhoz, hogy a néző eligazodjon a jelenetek sűrűjében. Minden előadás fontos része a jelmez, ám itt talán a leginkább, ugyanis tökéletesen kiegészíti a szereplők milyenségét. Damis esetében például csak külső jel az elegáns öltöny. Dóra Béla játékából egy dühkitöréses, agresszív, meg nem értett és el nem fogadott gyerek bontakozik ki.

Ignjatovic Kristina jelmezeinek bravúrja azonban a lábbelikben rejlik. A Pernelle asszony falusi ruházatát kiegészítő ezüst tornacipő – a kényszeres divatosság és igazodás vágyának jegyében. Marianne lenge ruhácskája alatt az edzőcipő – hisztis kislány és keményen odalépő nő. Tartuffe mezítláb, őt kiszolgáló, egy szót sem szóló szolgája pedig papucsban.

Aztán Jéger Zsombor egyszer csak szintén ledobja strandpapucsát a sokáig néma szolga szerepében. A végén hátba támad mindenkit. Ő sem az, akinek látszik, hiszen amikor Nagy Zsolt a kereszt alakú háttérfalnál hangosan röhög a nyomorult, jogi úton kisemmizett Orgonon és családján, a szolgája támadja hátba. Az odarendelt TEK-esekkel szitává löveti Tartuffe-öt, az állam érdekében megalkuvásra kényszeríti Orgont. Váratlan, de nem elképzelhetetlen, nagyon a mát idéző lezárás.

Ebben az utolsó jelenetben gondolta csak tovább és újra Bagossy Molière mindmáig érvényes alaptéziseit. Egyébként „csak” hűen visszaadja azt a József Attila  által leírt, örök igazságot, amely nemcsak Molière századát jellemezte, hanem a jelenünket is teljesen átitatja:

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

Bár lehet, ez is éppen elég egy színházi előadástól.

Fotó: Gordon Eszter, 2015

Molière: Tartuffe
Parti Nagy Lajos szabad fordításában.
Pernelle asszony, Orgon anyja - Csoma Judit m.v.
Orgon – Znamenák István
Elmira – Pálya Pompónia m.v.
Damis – Dóra Béla
Mariane – Kóka Tünde
Valér - Patkós Márton
Cléante – Csuja Imre
Tartuffe – Nagy Zsolt
Dorine - Kerekes Éva
Lojális úr, törvényszolga – Máthé Zsolt
Rendőrhadnagy - Jéger Zsombor
Flipote, Pernelle asszony szolgálója - Osváth Judit m.v.
Dramaturg: Gáspár Ildikó
Díszlet: Bagossy Levente
Jelmez: Ignjatovic Kristina
Rendező: Bagossy László
Örkény István Színház, 2015.
Streamelés: 2021. február