Előző cikkemben – az internetet böngésző felhasználók olvasási szokásait figyelembe véve – csak annyi aspektusra tértem ki az árverésre bocsátott József Attila kézirat-együttes problematikájának tárgyalása során, melyek elegendőek a hamisítás gyanújának igazolására. Lehet, hogy tévedtem. Ó, kedves Bíró-Balogh Tamás és kedves Antikvárium.hu, ne sóhajtsanak fel megkönnyebbülve, ez nem az a pillanat. Abban tévedtem, hogy elegendő a laikus olvasó számára is (az irodalomtudományi szakmát ugyanis meggyőztem), s abban, hogy muszáj röviden fogalmaznom. Nem volt elegendő a nem irodalomtudós olvasó számára, és nyugodtan kifejthetem hosszabban is. Jakob Nielsen szerint mítosz, hogy az emberek nem olvasnak el hosszú szövegeket, vagy nem szeretnek görgetni. Kíváncsi vagyok Jakob Nielsennek igaza van-e. Remélem igen.

Az aukciósház kommunikációja és a kéziratszemle (autopszia)

Az Antikvárium.hu február 22-én este 6 óra után a következő közleményt tette közzé: „néhány szakértő kétségbe vonta a kézirat eredetiségét, haladéktalanul egy helyszíni szemlére hívtuk meg az érintetteket. Az Antikvárium.hu kezdeményezésére február 22-én, hétfőn 10 órakor a Petőfi Irodalmi Múzeumban számos szakértő részvételével megvizsgálták József Attila ismeretlen versének kéziratát. A hitelességgel kapcsolatban semmilyen perdöntő cáfolat nem hangzott el, a szakértők további részletes vizsgálatokat javasoltak. A restaurátor szakértő megállapította, hogy az elkobzó irat 50 évnél nem fiatalabb. Azt a felvetést, hogy az „Edit” című vers József Attila Számvetés című versének kéziratáról másolt szavakból állna, a szakértők elvetették. A kialakult tudományos véleménykülönbség miatt a József Attila ismeretlen »Edit« című versének kéziratát és a hozzá kapcsolódó Arany János által aláírt Ballagi Mór szótárat az Antikvárium.hu a 12. dedikált könyvek és kéziratok internetes árveréséről visszavonja. A tételek (003, 086) értékesítésére a minden kétséget kizáró vizsgálatok után kerülhet sor.”

Közleményének kibocsátása előtt az Antikvárium.hu nem egyeztetett azokkal, akiknek a véleményére hivatkozott.

Az alábbiakban ismertetem a közlemény és a valóság közötti különbségeket

1. Nem néhány szakértő vonta kétségbe a kézirat eredetiségét, hanem minden, az Antikvárium.hu-tól független szakértő, aki tanulmányozta a kézirat-együttest.
2. A „helyszíni szemlét” nem az Antikvárium.hu kezdeményezte, hanem a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárának vezetője és a József Attila kutatók. Az Antikvárium.hu csak azt kezdeményezte, hogy mindez ne Szegeden, vagy budapesti telephelyén, hanem a PIM-ben történjen, és valamennyi érdeklődő kutató ugyanott és ugyanabban az időben tekintse meg a kézirat-együttest.
3. Állításukkal ellentétben a hitelességgel kapcsolatban perdöntő cáfolatok hangzottak el.
4. A szakértők nem javasoltak további részletes vizsgálatokat, csak arra tettek javaslatot, hogy a biztonság kedvéért igazságügyi írásszakértő is vizsgálja meg a kéziratokat, mert ez a bevett eljárás része.
5. A restaurátor szakértő nem állapította meg, hogy az elkobzó irat 50 évnél nem fiatalabb. Azt állapította meg, hogy a papír nem fiatalabb 50 évnél.
6. Azt a felvetést, hogy az „Edit” című vers József Attila Számvetés című versének kéziratáról másolt szavakból állna, a szakértők nem vetették el.
7. Nem alakult ki tudományos véleménykülönbség a kéziratszemlén. Tudományos véleménykülönbség csak Bíró-Balogh Tamás és a jelen lévő független szakértők között alakult ki. A kéziratvizsgálaton jelen lévő szakértők arra a konszenzusra jutottak, hogy mind a József Attila-, mind az Arany-kézirat hamisításának gyanúja alapos, ezért a kéziratokat vissza kell vonni az árverésről.

Mi történt valójában a kéziratszemlén?

1. Jelen voltak a József Attila Társaság elnökségének tagjai, a Petőfi Irodalmi Múzeum és az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének munkatársai. Az Antikvárium.hu részéről Chovanecz Balázs és Bíró-Balogh Tamás.
2. A PIM restaurátor szakértője elektronmikroszkóppal megvizsgálta a kéziratokat. A mikroszkóp képét kivetítette, így azt a jelenlévő filológus szakértők is tanulmányozhatták. A restaurátor a következő megállapításokat tette: a kéziratok krimináltechnikai papír- és tintaelemzése alapján nem állapítható meg a hitelesség. Ilyen korú papírok beszerzése nem okoz nehézséget. A régi papírral olyan szinten egyesül a ráírt vagy rágépelt tinta, hogy ennek kora nem állapítható meg. A kézirat minden bizonnyal egyik kéziratról a másikra való átmásolással készült. A hamisító feltehetően anilintintát használt a József Attila-kézirat és az Arany-ajánlás esetében is. Az eltérő színt más-más színezék bekeverésével érte el. A tinta fakulásához természetes körülmények között mintegy 20 évre van szükség, de a folyamat különböző módszerekkel jelentősen felgyorsítható. A kívánt eredmény akár hónapok, sőt hetek alatt elérhető. Felvetette azt is, hogy a jegyzetlapok, melyekre József Attila írását másolták, nem jellemzőek az 1930-as évekre.
3. A kéziratokat a jelenlévő filológus szakértők kézbe vették, és szabad szemmel is tanulmányozták. Ezután megerősítették a restaurátor megállapításait.
4. Megállapították, hogy a Számvetés több ismert kézirata közül nem a szegedi Móra Ferenc Múzeumban és nem a PIM-ben őrzött kézirat volt az „Edit” másolásának forrása, hanem az, mely az interneten nagy felbontásban hozzáférhető.
5. Az Arany-ajánlással kapcsolatban megállapították, hogy a másolás forrása Arany János Augusztin Józsefnek írt, Margitsziget, 1881. július 17-i keltezésű levelének tisztázata. A hamisító nem ismerte fel, hogy a levél tisztázat, nem Arany János kézírása. Bíró-Balogh Tamás pedig nem ismerte fel, hogy az ajánlás és a keltezés nem Arany János kézírásával íródott, csak az aláírás. A tisztázat Vaderna Gábor és Korompay H. János szerint Arany Jánosné kézírása. Arany csak aláírta a levelet, melynek saját kezű piszkozata is fennmaradt. Ez utóbbi fekete ceruzaírás, melyet az MTA Kézirattárában őriznek. A tisztázat – mely tehát a hamisítás forrásaként szolgált – a Nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumban van, de fotója 2018 szeptembere óta megtalálható az interneten.
6. Vaderna Gábor ismertette filológiai érveit, amelyek megerősítik a hamisítás tényét. A levél végén Arany így köszön el: „Éljen boldogul!”. Az ajánlás szövege: „Élj boldogul!”. Bíró-Balogh Tamás szerint az ajánlás ugyanannak a fiatalembernek szól, akinek a levél. Ennek ellentmond az a tény, hogy őt Arany nem tegezte (a levélben sem), sőt nagyon kevés embert tegezett, s e személyeket az Arany-kutatás pontosan meg tudja határozni. A keltezés tanúsága szerint a levél és az ajánlás ugyanazon a napon készült, ugyanott. A restaurátor azt állapította meg, hogy a levéltest és az aláírás különböző tintával íródott. Tehát Arany a levél esetében használta a saját tintásüvegét, tollát, és aki a tisztázatot készítette, szintén használta a sajátját. Az ajánlás tintája egyikkel sem egyezik, viszont a kétféle írás ugyanazzal a tollal és tintával készült. Az ajánlás Ballagi Mór Uj teljes magyar és német szótárának előzéklapján díszeleg. Vaderna Gábor szerint nem életszerű, hogy Arany magával vitte a szótárt a Margitszigetre, semmi szüksége nem lehetett ott rá, mellesleg kitűnően tudott németül. Az sem életszerű, hogy Arany egy szótárt ilyen ajánlással adjon bárkinek is. A szótár maga pedig – kiadásáról ismert adataink alapján – később lett bekötve és előzéklappal ellátva, mint az ajánlás napja. Ugyanis az eredetileg különálló füzetekben kiadott szótár csak 1881 augusztusában jelent meg egyben. Bíró-Balogh Tamás állítása, hogy „éppen Arany ajándékozási bejegyzése mutatja”, hogy a szótár korábban jelent meg, nem tartható, mert semmi más forrás nem támasztja alá. Az Arany-hamisítással kapcsolatos további érveket lásd Kőrizs Imre cikkében.
7. A szakértők egyetértettek abban, hogy az elkobzásról szóló gépiratos feljegyzés minden hitelét elvesztette. A rajta lévő szövegnek ellentmondanak a rendőrség eljárási szabályai és Barta István életrajzi adatai. A dátum és a pecsét nem áll összhangban egymással. Az irat hamisítvány voltát azóta két levéltáros is bizonyította. Sarusi Kiss Béla főlevéltáros, osztályvezető a pecséttel és a dátummal kapcsolatos feltevéseimet igazolta, azaz azt, hogy a pecsét nem lehet 1946. június 4-e előtti. Nagy Sándor főlevéltáros pedig Barta István málenykij robotra való elhurcolásának pontos idejéről talált – magától Bartától származó – levéltári dokumentumot (BFL Budapesti Központi Járásbíróság iratanyaga I-XXI. sz. Fond XVII.1712.a/ 822396.) A dokumentum Barta aláírt nyilatkozata, melyben ez áll: „A felszabadulás után bejártam a bankba 1945. március 21.-ig, akkor elvittek hadifogolynak és a Szovjetunióból 1947. junius 24.-én érkeztem vissza.” (A levéltárosokkal Kőrizs Imre vette fel a kapcsolatot.) Tehát Bartát nem állíthatták elő Budapesten július 3-án.

Mi a tudományos módszere egy kézirat hitelesítésének?

Először arról, mit takar az a kifejezés, hogy tudományos módszer. Nagyon egyszerű: követni kell egy folyamatsor lépéseit: vizsgálat – hipotézis – modellezés – ellenőrzés – bizonyítás… s da capo …, ha billeg az argumentáció. A lépések során a forrásokat kritikusan szemléljük, és figyelembe vesszük a kontextust. Mit jelent ez? Amíg a folyamatsor végére nem értünk, mindent kérdésesnek kell tekintenünk. A dolgokat nem önmagukban vizsgáljuk, törekszünk átlátni az összefüggéseket, ügyelünk az ok-okozat sorrendre és viszonyra. Összegyűjtjük a tényeket és eldöntjük, hogy van-e hatásuk a hipotézisünkre, vagy ugyan igazak, de nem alkalmasak feltevésünk igazolására. Kifejezetten keressük a hipotézisünknek ellentmondó körülményeket. Ha az ellentmondások megdöntik a hipotézisünket, tehát ha tévedtünk, nem ragaszkodunk tovább a feltevésünkhöz. Ez a legnehezebb persze, felismerni tévedésünket, és elengedni a csodás felfedezést. De a tudomány mindig is tévedések és kudarcok sorozatán keresztül fejlődött.

Bíró-Balogh Tamás hitelesítési kísérletének ismertetése

Népszerű kollégám a tudományos módszer folyamatsorában egy elemet átugrott. Az ellenőrzést. Nem kérdőjelezett meg semmit, és ragaszkodott a hipotéziséhez. Felcserélte az okozatot az okkal. Olyan tényeket helyezett egymás mellé bizonyítás gyanánt, melyek ha külön-külön igazak is, nem relevánsak a kézirat hitelességének megállapításában.

Megvizsgálta a kézirat-együttest. Ráismert a költő vonalvezetésére és szavaira. A papír és a tinta korabelinek tűnt számára. A vers ihletőjét a név és a dátum alapján azonosította. A kísérő iraton szereplő név és a költő közötti kapcsolatot figyelembe vette.

A vizsgálat és modellezés után azonban azonnal áttért a bizonyításra. Bizonyítása sarkköve pedig maga a kézirat-együttes volt, melynek hitelességét nem ellenőrizte. Tevékenysége abban merült ki, hogy igazoljon minden elemet, amit a kéziraton és a kísérő iraton talált. Látta, amit látott, és hitt benne. Az van odaírva, hogy … tehát igaz.

Ismertette, hogy mi szerepel az elkobzási iraton, majd kijelentette a következőt: „A notesz tehát, József Attila versével, Barta István tulajdonában volt, tőle kobozta el a rendőrség pár hónappal a világháború vége után.” A noteszre ceruzával rá van írva, hogy „Barta István”, tehát Barta Istváné volt. József Attila használt noteszt, tehát ez a notesz is hiteles. Barta kapott kéziratokat József Attilától, tehát ez a notesz is Bartáé, és József Attilától kapta.

Talált olyan József Attila verskéziratot, melyben láthatók versszakokat elválasztó jelek, tehát az „Edit” is vers, és József Attila írta. Az általa példaként felhozott kéziratnak ugyan nincs címe, nincs datálva és nincs aláírva, de úgy érvelt, hogy az „Edit” hitelességét pont az bizonyítja, hogy van címe, van keltezése és alá van írva.

Az „Edit” minden egyes szava benne van a Számvetésben, tehát minden szó József Attila szava, tehát az „Edit”-et József Attila írta.

Ugyan tudta, hogy József Attila sokkal később kezdett érzelmeket mutatni Gyömrői Edit irányába, és egész más hangnemű verseket ihletett, de szerinte az „Edit” bizonyítja, hogy nem úgy van, ahogy a szakma eddig – tényeken alapulva – számon tartotta. Az …aki szeretni gyáva vagy című 1936-os vers egy változatának Edit volt a címe, tehát az „Edit”-et József Attila írta.

Terminológiai kérdések fel sem merülnek Bíró-Balogh Tamásban. Jegyzőkönyvnek nevezi a pecsétes sajtcetlit, holott ennek a szónak nincs nyoma benne. Elkobzás szerepel benne, de ő lefoglalást és elkobzást emleget felváltva. Nem merül fel benne, hogy mi oka lehetett bárkinek arra 1945 júliusában, hogy elvegyen valakitől egy szótárt és egy verses noteszt. Nem kérdezi meg, hogy miért nem szerepel az iraton az előállítás indoklása, miért nincs az iratnak címe. Nem nézett utána alaposan, hogy mit írt a mestere, Lengyel András Barta Istvánról.

Ennek ellenére folyamatosan Lengyelre hivatkozik, mint a gyerek a felnőtt tekintélyi személyre. Nem tudom, hogy Lengyel András mit szól ehhez, de kíváncsi lennék rá.

Összefoglalva, Bíró-Balogh Tamás argumentációja két pilléren áll: 1.) ez és ez van leírva a kézirat-együttesben, tehát úgy igaz, ahogy le van írva; 2.) nincs rá ugyan példa a költő biográfiájában és életművében, de mivel ez van a kézirat-együttesben, tehát úgy igaz, ahogy le van írva, tehát a biográfiát és az életművet kell átírni.

Az elemi játékszabályokról

A kéziratok hitelességét vitató József Attila-kutatók írott felvetéseire Bíró-Balogh Tamás nem reagál tudóshoz illően, korrekt vitacikkben. Viszont számos interjút és nyilatkozatot ad, melyben relativizálni igyekszik a független szakértők konkrét tényállításait, és megpróbálja kikezdeni szakmai hitelüket. Ezekben gyakran hivatkozik tekintélyes irodalomtörténészekre – pl. Tverdota Györgyre –, olyan kijelentéseket tulajdonítva nekik, amit ők soha nem mondtak. Konkrét ellenérvekre újabb és újabb feltevésekkel, kifogásokkal válaszol, melyeket eszében sincs bizonyítani. Egyre inkább úgy viselkedik, mint a viccbeli, szeretőjével rajtakapott feleség, „nekem hiszel drágám, vagy a szemednek?”

Hogyan állapítottuk meg, hogy az „Edit” hamisítvány?

Gyanúsan nagy az egyezés a Számvetéssel, minden szava onnan jön, csak a kompozíció más. József Attilától távol álltak az efféle gesztusok, nincs olyan verse, de még versvázlata sem, melyből ilyen – de akár sokkal csekélyebb – mértékben emelt volna át szavakat egy másikba. Az az ötlet pedig, melyet Bíró-Balogh Tamás fejteget, hogy az „Az Edit nem más, mint a Számvetés »újraírása«, »kifordítása«, megerősítő modalitásúvá váltása.” – egyenesen nonszensz. Képtelenség, lehetetlenség, értelmetlenség, ostobaság, badarság. De tényleg.

A szöveg nem mutatja az érett József Attila verseire jellemző jegyeket. A gondolat megfogalmazása túl banális, idegen József Attilától. Az „Edit” egyszólamú és nagyon egyszerű a mondanivalója. „Ezért üldögélek / a világban. / – / Minden pillanat / édes, kellemes / – / Ezért a szivemen, / már nem / sötét dolgok ülnek / kedvesem – mosolygok.” A költő üldögél, mint Micimackó a kuckójában és a mézre gondol, a sötét verem pedig, melynek fenekén a mézescsupor sejtelmesen vigyorgott, csak álom volt, a költő mosolyog. Megjegyzem, akadt a közösségi oldalon egy kommentelő, aki még ezt a mondanivalót is túl bonyolultnak érezte, s minden adódó alkalommal előadta koncepcióját, hogy sokkal érthetőbb lenne a vers, ha az szerepelne benne, hogy „kedvesem mosolygott”. Ez megmagyarázná szerinte, hogy miért érzi a pillanatot édesnek, kellemesnek a költő. Nemcsak úgy „lárpurlár”, hanem azért, mert látja kedvese mosolyát.

Ha a szöveg nagyon nem a költőre jellemző, példa nélküli az életműben, nem illik abba az időszakba, melyre datálva van, olyan tulajdonságai vannak, melyek más hasonló ismert kéziratokon nem fedezhetők fel, akkor hiába van ott az aláírása, hiába van keltezése, címe, dokumentációja, felmerül a gyanú, hogy nem eredeti. Az „Edit” esetén ez a helyzet. A gyanú nagyon alaposnak látszik, mert a fent felsorolt jegyek mind fennállnak.

A vers a Gyömrői Edit – József Attila kapcsolatról eddig ismert adatoknak is ellentmond. Ekkor jött el a pillanat, hogy felhívjam az Antikvárium.hu-t, és jelezzem, megtekinteném a kéziratot. Nem riasztott vissza, hogy a kéziratok nyilván Szegeden tekinthetők meg. De nem jártam sikerrel. Az aukciós telefonszám elérhetetlen volt (nem vették fel a megadott mobilszámot és nem is hívtak vissza). Több kollégám is ugyanígy járt, végül 2 napi türelmes próbálkozás után a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárosa és Tverdota György fel tudta velük venni a kapcsolatot. A cég először budapesti telephelyét jelölte ki arra, hogy ott megtekinthetjük a kéziratokat. A helyszín az Antikvárium.hu kérésére módosult a PIM Vörös termére. Ez alatt a pár nap alatt azonban muszáj volt tovább dolgoznom a kéziratok azonosításán, mert Tverdota György és Veres András úgy ítélte meg, hogy az árverés megkezdése előtt mindenképpen el kell készülnie a szakvéleményemnek és nyilvánosságra is kell hozni azt. Erről lásd még Tverdota György és Veres András írását.

A kísérő irat hitelességének kérdésével folytattam az ellenőrzést. A hamisítás gyanúját itt is több tényező együttes fennállása alapozta meg. A dokumentumnak nem volt címe, s a szövegezése alapján sem derült ki belőle, mi célból állította ki a hatóság. Nyugtaként szolgált az előállított számára elkobzott értékeiért? Jegyzőkönyv az intézkedésről? Az elkobzott tárgyak leltári irata a rendőrségi bizonyítékraktárba kerülésről? Maga az elkobzás ténye is hiteltelennek tűnt, hiszen a rendőrségnek ilyen jogosultsága még a háborút követő zavaros időkben sem volt, s ésszerű oka sem lehetett rá. A cédula hivatalos jellegét egyedül a rajta lévő pecsét látszott igazolni, így ebből indultam ki. A pecsét és a keltezés azonban ellentmondott egymásnak. Barta Istvánról pedig kiderült, hogy abban az időpontban, melyben állítólag Budapesten előállították, Arhangelszkben tartózkodott. A legmeglepőbb az, hogy ez utóbbi tényt Lengyel András – akire a kéziratok hitelességének bizonygatásában Bíró-Balogh Tamás folyamatosan hivatkozik – egy háromszor is publikált tanulmányában évekkel ezelőtt megírta már. (József Attila „örök barátja”. Barta Istvánról, kérdőjelekkel, Művelődés (Kolozsvár), 1995. 11. sz. 42–44. Újraközölve: Irodalomismeret, 1996/1–2. 80–84. Kötetben: József Attiláról: Életrajzi „aprólék”, Szeged, 2008, Bába Kiadó, 240–246.)

Milyen hibákat követett el a hamisító és mit csinált jól?

Mit csinált jól? Egészen jól utánozta a költő kézírását. Ügyesen választott tintát. A papír határeset. Ennyi.

Mit csinált rosszul? Rossz verset írt és túlbiztosította magát. Cím, aláírás, dátum, proveniencia (származás, eredet), kísérő irat, szótár… túl szép, hogy igaz legyen, és sok hibalehetőségre ad alkalmat. Túl sok mindent halmozott egybe, ezért túl sok fogódzót adott a hamisítás leleplezésére. Nem ismerte elég jól a költő életrajzát és lírájának jellegzetességeit. Végül pedig nem gondolt arra, hogy vannak olyanok, akik egész életüket tették fel az irodalomtudományra. Érdekli őket a téma, és tudóshoz illően nagyon gyanakvók, nem hisznek el semmit ellenőrzés nélkül. (Csak szólok, hogy ha legközelebb ő vagy más ügyesebb lesz, akkor is rajtakapjuk. Dennis Dugan filmjének címét parafrazeálva: Ne szórakozz a filológussal!)

A szerző filológus, a kéziratszemle egyik résztvevője, az  ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet munkatársa és a József Attila Társaság elnökségi tagja