bezár
 

film

2021. 03. 02.
Filmezni az összetartozásért
Visky Ábel: Mesék a zárkából
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Visky Ábel sokoldalú dokumentumfilmje a film nyelvét használja arra, hogy kapcsolatot teremtsen a börtönbüntetésüket töltő apák és az őket hazaváró gyerekek között egy közösen megalkotott mesevilágon keresztül. A Mesék a zárkából a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) online versenyprogramjában lesz először látható.

1961-ben a francia filmkészítő Jean Rouch és a szociográfus Edgar Morin olyan újszerű dokumentumfilm-formát teremtettek meg az Egy nyár krónikájával, amelyben a szereplők maguk is kreatívan részt vettek a róluk készülő, őket bemutató film készítésében, visszanézték a felvételeket, és megjegyzéseket, gondolatokat fűztek a látottakhoz. A módszer sikere arra világított rá, hogy a dokumentumfilmben nemcsak a puszta megfigyelés mutatja meg a valóságot, hanem az is izgalmas, ahogyan a szereplők kapcsolatba kerülnek a produkcióval, láttatni, megmutatni szeretnék önmagukat a közönség számára. Egy ilyen filmben a főszerepet maga a filmkészítés alakulása kapja, de ez nemhogy megkérdőjelezné a hitelességét, hanem éppen egy mélyebb szintjét mutatja meg a valóságnak.

prae.hu

Az elmúlt években több olyan magyar dokumentumfilm is készült, amelyek középpontjában a filmkészítés és a szereplők kapcsolata állt: a Könnyű leckékben Kafiya a film segítéségével mutatja meg, hogyan változott meg az élete, miután Szomáliából Magyarországra menekült. A Nagyi projektben az alkotók saját nagymamáikat vonják be a készülő munkába. Az Egy nő fogságban esetében pedig a főszereplő a kamera előtt tárja fel kilátástalan helyzetét, s a rendező iránt kiépülő bizalma később arra sarkallja, hogy megszökjön rabságából. Ezek a motívumok Visky Ábel Mesék a zárkából című dokumentumfilmjében is nagyon fontosak, ezúttal azonban egy korábban nem látott helyzetben, új formában bontakoznak ki.

Mesék a zárkából

A film kettészakadt családok életét mutatja meg, amelyekben a börtönbüntetésüket töltő családapák meséket írnak és küldenek haza a gyerekeiknek. Van egy második szintje is, és ettől lesz különleges az egész: a meséket ugyanis a stáb leforgatja a család szereplőivel és az apákkal, s ezeket az alkotásokat a film során mi is egészében megnézhetjük. Visky Ábel és stábja nagy fába vágta a fejszéjét, amikor ezt a kettős filmezést kitalálta. Az eredmény viszont önmagáért beszél, mert érzékeny, és sok emberi pillanatot sikeresen rögzítő alkotás született, amely tele van empátiával, és amely humánusan mutatja meg társadalmilag kirekesztett, kriminalizált emberek szeretetét, odafigyelését, gondosságát és összetartását, három mesén keresztül.

Mesék a zárkából

A történeteket kitaláló apák a közös kultúrkincsként létező népmesék sémáiból annyira ösztönösen merítenek, hogy ezeken keresztül tudattalanul is a saját élettapasztalataikat és fájdalmaikat fejezik ki. Mindhárom történet univerzális mesesémákat használ, de érezhetően mindegyik család személyes motívumokat, fájdalmakat, traumákat dolgoz fel bennük, öntudatlanul is. Egy sárkány, aki elrabolta a király (apa) fogsorát, a halászok, akiket a gyermekek halakként mentenek meg a háborgó óceánból, egy malacka, aki az otthonát keresi. Nagyon jó ötlet, hogy Viskyék a három filmet három különböző stílusban alkották meg: míg az első mese képkivágásokkal, rajzfilmként készült, a második komolyabb animációs effekteket is használ, a harmadik pedig egy teljesen élőszereplős, összetettebb alkotás – a legjobb a három közül. A mesék az elszakítottságról, az elhagyatottságról, a magára maradottságról szólnak, ám egytől-egyig boldog, harmonikus befejezéssel zárulnak, így a mesék birodalmában a család tagjai áttételesen megélhetik vágyaikat, ahogy hazaérnek, megmenekülnek, egymásra találnak. A meseforgatás egy olyan világot teremt számukra, ahol a valóságos akadályokat elkerülve találják meg újra egymást. Minden alkalommal, amikor egy mese elkezdődik a filmben, felemelkedünk a komor börtönfalak árnyékából, felrepülünk a szegénység mélységeiből, és az örök érvényű mesék birodalmába kerülünk, vizuálisan és képletesen is.

Mesék a zárkából

A lezárásból szerencsére az sem maradt ki, amint a szereplők visszanézik az elkészült meséket. Ezek a legszebb pillanatok a filmben. Katartikus lezárást adnak a nézőknek, ám nyitva marad az a kérdés, hogy ténylegesen milyen módon változtatja meg a szereplők életét a forgatás, az alkotó munkafolyamat. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a kreatív dokumentumfilmes forma nélkül ezek a mesevilágban történő találkozások semmiképp nem tudtak volna megszületni, s így ennyire emberközeli pillanatokban sem lehetne nézőként részünk. Már csak ezért is érdemes megnézni a Mesék a zárkábólt.

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál részletes programja, valamint a jegy-és bérletinformáció megtalálható a www.bidf.hu oldalon.

Mesék a zárkából (Tales From the Prison Cell) - színes, magyar nyelvű dokumentumfilm, 2020. Rendező: Visky Ábel. Producer: Gyárfás Eszter, Petrányi Viktória. Operatőr: Nagy Zágon, Kürti István. Látványtervező: Tasnádi Zsófia. Jelmeztervező: Pócsik Lujza. Vágó: Hargittai László, Vághy Anna. Zeneszerző: Asher Goldschmidt. A film megtekinthető a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál online programjában először március 3-án 15:45-től.

Képek: BIDF

nyomtat

Szerzők

-- Horányi Péter --

Horányi Péter az ELTE Filmtudomány Tanszék mesterszakán végzett 2019-ben. 2016 óta jelennek meg filmes kritikái és írásai. 2020-tól a MOME Művészettudomány PhD képzés doktorandusza. A nemfikciós történetmesélés és a digitális technológiai környezet kapcsolata foglalkoztatja.


További írások a rovatból

Dan Schoenbrun: Ragyogj TV, ragyogj!
Az idei Verzión fókuszba kerülnek az anyák küzdelmei
A filmek rejtett történetei a BIFF-en
Velencében láttuk Pablo Larraín és Pedro Almodóvar új filmjét

Más művészeti ágakról

Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés
Interjú Beck Tamással, a 33. Salvatore Quasimodo Költőverseny fődíjasával
art&design

A besorolás deficitje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés