art&design
Hogy hol bukkanhat a művészetrajongó Budapesten művészetre? A válasz: bárhol… És ez a bárhol a város egyik talán legpozitívabb tulajdonsága – ha ezt nem „bojkottálná” lassan már egy éve a járványhelyzet. Budapesten szinte bárhová is megyünk, belebotlunk a művészetbe, azonban vannak olyan izgalmas helyek is, amelyek nem kerülnek nyomban a látóterünkbe, pedig centrális és meghatározó szerepet töltenek be a kortárs magyar művészeti szcénában. Így megéri a kalandozást, hogy a jól ismert terepet elhagyva, a város egy távolabbi szegletébe is ellátogassunk.
Az Art Quarter Budapest ProjectSpace nevezetű kiállítóhelye az egykori sörgyár téglaépületének földszintjén helyezkedik el; néhány szó magáról a kiállítótérről. A terrakotta színű külső téglafalak és a white cube-ra emlékeztető hófehér felületek megjelenése izgalmas kontrasztot képez, melyet csak tovább fokoz a kiállítótérben megjelenő fa tartópillérek rusztikus erdeje. Természetesen, főként nem a kiállító tér miatt[1] járunk kiállításra, de ez sem tekinthető elhanyagolható momentumnak, mivel a kiállított anyag keretét az a tér adja, melyben megjelennek, a tér segítségével elegyednek szóba egymással is a képek, teremtődik meg köztük a kapcsolat, mint ahogy arra az alábbiakban példát is láthatunk. És ha már képek, Mátrai Erik vibráló színekkel megfestett geometrikus témája, az Ellipszis tökéletesen érvényesül ezen a helyszínen. Míg a térben minden a derékszögek és az egyenesek mentén funkcionálisan rendeződik, melybe még a szögletes vásznak is beleillenek, addig az ezzel „szöges” ellentétben álló formák kifejeződnek, így kaphat még nagyobb hangsúlyt a témául választott forma. Mellé pedig a művész a színtani kísérletezést, a spektrum színeinek vizsgálatát választotta alkotásai s egyben kísérletei tárgyául is. A színnel való foglalkozást a festészet egyik alappillérének tekinthetjük, azonban határhelyzetet is jelöl, mivel tudományterületek, diszciplínák határterületén, közös metszetében helyezkedik el, és talán pont ez is az oka annak, hogy mindig újra és újra előkerül.
Milyenek is a színek, hogyan működnek, és hogyan viszonyulnak egymáshoz? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a színtan, mely inspirációs forrásául szolgált a kiállított festményeknek. Azonban ezekre a kérdésekre nem egyszerű felelni, mert a szín definiálása már alapjában véve is problematikusnak tekinthető, Michael Pastoreau szavaival élve:
[…] a szín az ember által létezik, a szín az ő teremtménye.[2]
Mint szinte már mindennel, a színekkel is foglalkoztak az ókori filozófusok (Platón, Arisztotelész) és véleményük nagyon sokáig meghatározta a színekről és a látásról alkotott gondolkodást Európában: „szín fény; fény, amely tompul vagy elsötétül, ahogy a különféle tárgyakon vagy közegeken hatol át. Gyengül a mennyisége, az erőssége és a tisztasága is, és ezáltal különféle színeket hoz létre.”[3] Ekkoriban a színeket még egy tengelyen helyezték el, melynek két végpontját a fehér és a fekete jelölte, a színek ma ismert kapcsolatai (a zöld a sárga és a kék között helyezkedik el, és a vörös ellentéte) nem voltak ismertek még a 16. században sem. Először a festők kezdtek kísérletezni a színek keverésével, majd a tudósok is egyre több elméletet fogalmaztak meg. Az első színköröket is még Arisztotelésztől származó gondolatok határozták meg,[4] és Newton volt az, aki a színekről való gondolkodást előremozdította prizmakísérleteivel, a spektrumszínek felfedezésével – Mátrai Erik is ezekkel a színekkel kísérletezik a ProjectSpace-ben kiállított festményein. A színtanok közül mindenképpen meg kell említeni Goethét,[5] ugyanis ennek történetében épp annyira megkerülhetetlen, mint az irodalomtörténetben, a színtan „vörös fonala” az ő életművén is keresztülvezet.[6] Goethe szoros kapcsolatban állt Arthur Schopenhauer filozófussal, aki szintén írt a színekről (A látásról és a színekről),[7] ugyanakkor levelezett Philip Otto Runge festőművésszel is, aki színelméletét egy színgömbben képzelte el.[8] Egy nagyobb időbeli ugrással pedig elérkezünk a Bauhaus alkotójához, Johannes Ittenhez, aki a legbehatóbban foglalkozott a színharmóniákkal, színkontrasztokkal, munkássága mai napig meghatározó.[9]
A kiállításra belépve Fenyvesi Áron kurátor bevezető gondolatai fogadták a látogatót, melyben alaposan körbejárta az ellipszishez társítható szabad asszociációk és jelentések garmadáját.[10] Egy színkört ábrázoló festmény előzte meg a kiállítótérben látható, 2016-2017 között készült ellipszis munkákat, ezáltal is utalva a forrásra, a színtanra. Egy-egy kép az „egyszerűnek tűnő” koncepció mélyére tekintve gondolatok sokaságát képes elindítani bennünk. Mátrai festészete itt színekkel, formákkal és térhatásokkal játszik. És mint azt az alkotótól megtudtam, a képeknek ugyan van címük, de végül ezeket nem helyezték el a kiállítótérben – talán így jobb is, a befogadó szabadon kalandozhatott a színes, geometrikus világban, anélkül, hogy egy cím korlátozta volna ebben. Tehát az egész eggyé vált, és azt az érzést erősítette fel, hogy minden mindennel összefügg, összetartozik, egy oszthatatlan, közös atmoszférát alkot.
Az egyik először feltűnő festménypár a kék és narancs színeivel operáló ellipszis (Feszített ellipszisek 01.-02.). Ezen a képpáron ugyanazt a formát, az egymáson elmozduló ellipszisek konstrukcióját láthatjuk a kék és a vele komplementer narancs árnyalataival megfestve. Mindkettő egy barnába hajló háttér előtt jelenik meg; míg a narancs erőteljesen monokróm, addig a kék változat jóval kontrasztosabb, tisztább hatást kelt. Ez a kontraszt nemcsak a színérzetben, hanem a térérzetben is megjelenik, mintha a kék ellipszisbe bele tudnánk nézni, akár egy tó tükrébe. Ezen a képpáron jól megérthető, megfigyelhető az, hogy mivel is foglalkozik a színtan.
Egyik kedvenc képcsoportom a „spektrum ellipszisek” csoportja volt, ahol a színek viszonyának vizsgálatát érhettük jól tetten. Egymástól nem is olyan messze három változatot is kiállítottak, a Spektrum ellipszis kék háttérrel és a Rozsdás és szürke spektrum ellipszis című alkotásokat. Ezeken a képeken egy vékony, a spektrum színátmeneteit magába olvasztó ellipszisvonalat látunk egy egyszínű háttér előtt. Az ellipszis alatt a háttérszínre rávetülő árnyék képzeteként megismétlődik az ellipszis, azt a hatást keltve, mintha a vibráló színkavalkád gyűrűje a levegőben lebegne. Sőt, el is képzeljük, hogy ez az ellipszis valójában egy kör forma, melyre perspektivikusan látunk rá – a festő mindezen hatást a színekkel és a geometriával éri el. Tovább fokozza a színek élénkségének szinte térbeli csillogó hatását az anyaghasználattal is, ugyanis valóban fényesebbek, vastagabb festékrétegűek a színes ellipszisek. A technikai tudás a térérzet illúzióját kelti már ezekkel a legegyszerűbb eszközökkel is. A színek működését jól példázza, hogy míg a kék háttéren jóval határozottabban látjuk kirajzolódni az ellipszis vonalát, addig a rozsdabarna háttéren a színeket fényesnek a szürkén pedig tompának érzékeljük.
Az Ellipszis sötétben című festményen egy fekete háttéren sötétkékkel kitöltött ellipszis látható, amely az egymáson elcsúsztatott, egymásra rétegezett színes ellipszisekből áll össze. Ezt a képet látva az az érzetünk támad, hogy egy vastag padlójú sötét helyiségből nézünk kifelé a sötétkék éjszakai égboltra, ahonnan egy kis fény szűrődik be az üregbe oda, ahol állunk. Tovább nézve a képet értelmezhetjük úgy is, hogy egy lapos, térbeli kerek objektumot látunk. Mátrai szinte mindegyik képe kapcsán felmerül ez a térérzeti bizonytalanság, melyből játékosságuk fakad. Ezek a bizonytalanságok a vizualitás megtéveszthetőségére, összezavarhatóságára is felhívják a figyelmet, s rámutatnak arra a kérdésre, hogy valóban tudjuk, mit látunk? A „hiszem ha látom” közhely érvénytelenségét is implikálják, ugyanis el kell gondolkoznunk azon, hogy lehet, hogy azt látjuk, amit hiszünk?
Mátrai Erik: Kilógó ellipszis. akril, papír 24 x 32 cm, 2020. Fotó: Biró Dávid
Több festmény együttesen alkotott egy jól elhatárolható képcsoportot, ezekben a képekben a közös, hogy a fekete szín domináns rajtuk. A kilógó ellipszis című alkotásnál szintén rétegzéssel állítja elő a művész a különleges hatást. A megdöntött „fekete” ellipszis a „fekete” háttéren jelenik meg, a lila és a narancs árnyalatai derengenek föl a nagy feketeségben. Izgalmassá az teszi ezt a kompozíciót, hogy optikailag egy fekete a még feketébben jelenik meg. Lehet még ennél is sötétebb? A fekete ellipszis érintőjéről pattan le a narancsosan majd lilásan izzó ellipszissáv, amellyel gondolatban el is érkezhetünk Fenyvesi Áron egyik bevezető mondatához: „A mértani alakzat jelentése nemcsak Mátrai képein mutat túl a puszta geometrián: a bolygók és az égitestek elliptikus pályája révén az univerzum fenséges miszticitásával is feltöltődik.”[11] A fekete a feketén; ezzel a halvány derengéssel hasonlóan elgondolkodtató, mély, távoli és rideg, mint a végtelen űr, egy sötétben suhanó üstökös képzetét is magunk elé idézheti a kompozíció (köszönhetően az ellipszis hosszabbik átlója és a vászon széleinek bezárt szöge okán, a mozgás, suhanás képzetét kelti),
azt a pillanatot, amikor a naphoz kellő közelségben a fagyott sziklatömegről izzó részecskék szakadnak le s csóvává fejlődve maradnak hátra a száguldó objektumról. Ezek a fekete képek érzékeltetik azt a varázslatos végtelen ürességet, melybe félve, de ugyancsak kíváncsian nézünk bele.
Az Ellipszis spektrum feketében című munkán megjelennek a színskála színei egymásra rétegzett ellipszisek formájában, de a Betámasztott ellipszis című festményen* például valóban azt érzékelhetjük, hogy egy sötét alagútszerű térből egy végtelen mély feketeségbe igyekszünk, melynek határán valamiféle halovány narancsszínű fény dereng. Ezeknek a „fekete képeknek” további érdekes tulajdonsága, hogy különböző szögekből, különböző mennyiséget tudunk befogadni a képfelületen lévő színekből, a különböző részletek textúrája, a formák esetenként eltérő matt és fényes részletei mind hozzátesznek ehhez a hatáshoz. Mátrai Erik képein tehát számos példát láthatunk arra, amit a színtan eleve a színek tulajdonságainál, kölcsönhatásainál, s ezáltal a színek optikai hatásánál vizsgál.
A világűr tematikájánál maradva a Gázóriás című kép utal az égitestek egyik típusára, a hatalmas méretű gázbolygókra, melynek négy képviselőjét (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz) a mi naprendszerünkben is megtaláljuk. A képen egy sötétszürke, derengő háttér közepén jelenik meg egy kékekből és bordókból lilává egybeolvadó, rétegzett ellipszis forma, az egész felületen apró fehér pöttynyi felületek sokasága. Ha nem ismernénk a címét, erről a kompozícióról s annak színvilágáról akkor is az univerzumra és a milliárdnyi csillagra asszociálnánk.
Elliptikus pályánk végéhez közeledve még meg kell említeni a Borsos Lőrinc művészpáros kiállított munkáit is. Mátrai Erik stencil sablonjait felhasználva készítették el a kiállításon szereplő alkotásaikat, így ezeken az ellipszis forma és a kartonokon a spektrum színei, rétegei Mátrai alkotói módszeréből adódóan szerepelnek, ezt egészíti ki az alkotópáros fényes, fekete felületkitöltéssel. Itt egy újabb dimenziója jelenik meg a feketének, a nehéz és áthatolhatatlan sötétség – meghamisíthatatlanul és színértékileg is egyöntetűen fekete –, amely a puha rétegekből összeálló kompozíciókkal határozott ellentétben áll. A műalkotások elhelyezése sem a falakon, hanem a térben történt, ezáltal is kontrasztot képezve Mátrai festményeivel, s a tér, a szín és a forma kísérleteinek záróakkordjaként teljessé téve a kiállítást. A kiállítás a jelen helyzet sok nehézségének köszönhetően, de ezen belül azonban igazán szerencsés módon online formában jelenleg is körbejárható Biró Dávid videóján keresztül.[12]
Mátrai Erik honlapja. Borsos Lőrinc (Lőrinc Lilla és Borsos János) honlapja
Fotók az enteriőrről: Biró Dávid. Reprodukciók: Tóth Dávid. Kép* a Facebookon és a főoldalon: Mátrai Erik – Betámasztott ellipszis. Akril, vászon, 30 x 45 cm, 2020. Fotó: Biró Dávid
[1] Szeptemberben viszont az a lehetőség, hogy a Végre tanulhatunk valamit című kiállítást a Kincsem-palotában rendezte meg a Kisterem Galéria, nagy izgalmat keltett. Balajthy Boglárka: PERMANENS VÁLSÁGKEZELÉS. Interjú Valkó Margittal, a Kisterem Galéria tulajdonosával és vezetőjével legutóbbi kiállításukról (prae.hu, 2020. 11. 20.)
[2] Causse, Jean-Gabriel: A színek hatalma. Partvonal Könyvkiadó, Budapest, 2016. 15. o.
[3] Pastrouea, Michael: A fekete, egy szín története. Budapest, 2012 (2008). 199. o.
[4] I.m.: 200. o.
[5] A színtannal az Enigma X. évf., 2003, 35. száma foglalkozik kiemelkedőbben.
[6] Causse: 2016. 16. o.
[7] Ostwald, Wilhelm: Goethe, Schopenhauer és a színtan, Enigma, Színtanok, X. évf, 2003, 35. szám, 51. o.; Arthur Schopenhauer: Színelmélet. Enigma, X.évf, 2003, 35. szám, 73.o.
[8] Philipp Otto Runge Levélváltása Goethevel és Tieckkel a színgömb kapcsán, Enigma, Színtanok, X. évf, 2003, 35. szám, 15-50. o.
[9] Király Andrea: A színekről. In: Bubik Veronika (szerk.): Vizualizáció a tudománykommunikációban. Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2013. 59–80. o., itt: 63–71. o. ;Itten, Johannes: A színek művészete, Budapest, Corvina, 1978
[10] Fenyvesi Áron: Mátrai Erik: Ellipszisek
[11] Fenyvesi Áron: Mátrai Erik: Ellipszisek
[12] art quarter budapest: Erik Mátrai – Ellipses. Videó: Biró Dávid.
Szerzők
-- Nagy Tamara --
Művészettörténész, Az ELTE BTK doktori hallgatója, kutatási területe a 19-20. századi művészet és tudománytörténet.
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
