Magyarországon megszokottá vált az a gyakorlat, hogy kortárs zeneszerzőnek leginkább akkor van szerzői estje, ha valamilyen jubileumot tart. Ez eleinte tíz-, majd évenkénti bemutatót jelent. Pedig ha a piaci igényt nézzük, azt egy zeneszerzőnek évente egy szerzői estje talán lefedné. Ha pedig művelődési érdekeket nézünk, akkor – különösen ebben a mostani korszakban, melyben sosem látott mértékben tágult az ország zeneszerzőinek nemzetközi recepciója – jóval gyakrabban kéne kortárszenei koncertekről tudósítást írnom.

Jelen helyzetben persze nem szerzői estről, hanem a szerző és tisztelői köré épült fesztiválról van szó, ami ebben a formában kiemelkedő esemény a fesztiválok között is. Kurtág jelentőségét nyilván nem kell méltatnom, nem is tudnám: azt feltételezem, hogy a világban szinte hetenként tartott Kurtág-eseménnyel kellően reprezentált büszkeségünk. Ám muszáj szóvá tennem azt is, hogy a böngészőm a „Kurtág koncert 2021” keresőkifejezésre csak Budapestre adott ki találatot. Pedig tudjuk, hogy szellemisége a nagyvárosi egyetemek, kisvárosi zeneiskolák, konzervatóriumok környékén is jelen van.

Budapesten a BMC a Zeneakadémiával és a Müpával összefogva szervezte a fesztivált, a járványhelyzet miatt kizárólagos élő-közvetítési rendszerben. Ebben az időszakban ez a technika Magyarországon is nagyot lendített a zenehallgatások mennyiségén. Talán lehet remélni, hogy az élő-közvetítés a járvány után is megmarad kisegítő lehetőségként azok számára, akik egy-egy koncertre valamilyen ok miatt nem tudnak eljutni. Azt azért már most látni, hogy az élő közvetítés nem fogja fölváltani a jelenléti koncertet: nincs annyi mikrofon, mely többet hallana egy koncerttermi előadáson, mint egy pár emberi fül, és nincs annyi kamera sem, amennyi le tudná fedni az ember szemének mozgását.

A fesztivál nyitóestjét Generációk találkozása címmel a BMC koncertterméből közvetítették. Fazekas Gergely bevezetője után a koncert ősbemutatókkal kezdődött, elsőnek a fiatal, mindössze huszonhét éves dél-koreai szerző, Hankyeol Yoon Hipab című művét játszotta az UMZE kamaraegyüttese. Hankyeol Yoon nevét a mai zenét alaposan monitorozók ismerhetik: az Eötvös Alapítvány mentoráltja, a 2017 genfi zeneszerzőverseny közönségdíjasa, az európai zenei élet talán legmosolygósabb alkotója, aki néhány éve karmesterként is számontartott művész. A koncerten bemutatott nyitányszerű művében rövid, tömör szegmensekből összeálló anekdotikus megfogalmazásokkal adja tiszteletét. Zenéjét a könnyűzene hiphop és a jazz bebop műfajai ihlették, így könnyen befogadható, optimizmust sugárzó zene szól igazi ajándék mindenkinek.

Hasonlóan fiatal komponista Leonardo Marino, szintén az Eötvös Alapítvány mentoráltja. Őt ismerjük tavalyról, mikor ugyanitt mutatták be Autoritratto című művét. Az alapján kidolgozott szólamvezetésű, mély szellemiségű filozofikus művet vártam tőle. A Previsioni del tempo részben ilyen, ám időnként könnyedséget szinte kihívóan pimasz módon megjelenítő, ezzel együtt mégis tiszteletteljes ünnepi zenemű, amely egy jól kivehető és áttekinthető ismétlődő szerkezetbe ágyazott váratlan zenei eseményeket. A műben a szerző a jazz történetében jól ismert cross-over technikákat használja, miközben a cím – magyarul Időjárásjelentés – programként is megjelenik.

Mindkét ősbemutatót az UMZE kamaraegyütteséből alakult szextett szólaltatta meg: Ács Dominika fuvolán, Benyus János kürtön, Schlanger Tamás ütőshangszereken, Kiss Péter zongorán, Szabó Judit csellón, Gyetvai Gábor pedig nagybőgőn működött közre. A kisegyüttest Vajda Gergely vezényelte (itt olvasható interjúnk vele a Külföldön Sikeres Magyar Művészek projektünkben).

Ha Kurtág helyét keressük a mai kultúránkban, muszáj kitekintenünk arra a szellemi körre, ahonnan ő származik. Ebben a körben egyrészt megjelenik a progresszivitás ismert európai képviselőire való reflektálás, másrészt a személyes kötődés a magyar kultúrához, nyelvhez, művészethez. Ligeti György olyan kapcsolódási pont, melyben mindkét magatartás találkozik. Pályájuk együtt indult, Kurtág többször hivatkozik Ligetire, nemcsak barátként említve őt, hanem arra a pályatársra is, akire fölnézett. Ligeti kétségkívül hatott a hatvanas évek elején csaknem teljesen új pályaívet kezdő Kurtágra. A két komponista habitusa ugyan teljesen eltérő: a harsány, kápráztató Ligeti mellet Kurtág visszafogott tömör, szinte halk. Mégis erőteljes párhuzamok találhatók a két életműben.

Ezen az esten Ligeti Aventures és Nouvelle Aventures című műveinek megszólaltatása adózott ennek a kapcsolatnak. A jelentésen túli szöveg nélküli, és a szövegnélküliségével is jelentést hordozó igen nehéz vokális szólamokat Sarah Defrise, Devi Suriani és Daniel Nicholson énekelte, a kamaraegyüttest az Aventures előadásánál Rajna Martin, a Nouvelles aventures esetében Jonas Bürgin vezényelte. A mű emberi helyzetek sűrített ábrázolása, megélése. Ligeti ezeket a helyzeteket úgy keveri, mintha színdarabot látnánk: rövid jelenetek váltakoznak kiegyensúlyozott karakterisztikával és kontrasztokkal. Különleges, azaz a mai napig szokatlan hangszereléssel, melyeknek éppúgy jellemzője az ütőshangszerek szólisztikus megszólalása, a zongora ütős- és effekthangszerkénti használata, irreguláris tárgyak, pl, vendéglátótálca leejtése, vagy hangtölcsérek alkalmazása énekesekkel, akik előadásmódjához az erőteljes indulatokat ábrázoló mimika és a néha hétköznapi, néha meg szokatlan, bizarr gesztusokkal kísért előadásmód tartozik.

A négy évvel később komponált Nouvelles Aventures szerkezetileg az előző darab folytatása, bár annál jóval szakaszoltabb. Gyakran jelenik meg a drámai csend. A hangszeresek intenzívebben vesznek rész a vokális jelenetekben. A darabot Jonas Bürgin abbadói csenddel fejezte be: nem eresztette le a kezét addig, míg a darab utolsó hangjai a fülben és az emlékezetben lecsengtek. A hangszeresek mindkét darabban Ács Dominika, Benyus János, Kiss Péter, Szabó Judit, és Gyetvai Gábor voltak, hozzájuk csatlakozott Mali Emese csembalón és Holló Aurél ütőshangszereken.

Én szünetet tartottam volna itt, ha szabad egy kritikai megjegyzést tennem. A live streaming – akárcsak az élő koncert – külön előkészületeket, kivonulást, valamint befelé fordulást is igényel. A koncentrációhoz energia kell, ennek pótlására nem jutott így lehetőség. Feltételezem, a koncert második felét nem csak én nézem fáradtabban és dekoncentráltabban.

Ám a szünet elhagyása is indokolt, mivel az esten megszólaló első Kurtág-darab, az 1993 és 1998 között komponált ... pas à pas - nulle part … erőteljesen reflektál Ligeti művére. Ugyanúgy a nyelven túli jelentéseket keresi, de nyelvvel. Samuel Beckett Töredékeire írt 30 tételes dalciklusában a francia nyelv hordozza azokat a mimikákat és gesztusokat, amiket Ligeti a két Aventures-ben használt. A szöveg és a zene viszonya és cselekedetbe ágyazottsága ugyanolyan leegyszerűsített, mint amennyire ez húsz évvel később Kurtág operájában, a Végjátékban is megjelenik. A dalokat Daniel Nicholson értően és kifejezően interpretálta. Az énekkel végig szoros párhuzamban megszólaló ütőshangszereket Holló Aurél kezelte, a decensen háttérben megszólaló vonóstriót Osztrosics Éva hegedűvel, Bársony Péter brácsával, és Szabó Judit csellóval alkotta. Alig lehetett észrevenni az előadást ülve dirigáló Eötvös Pétert.

A koncert záródarabja, Kurtág késői műve a Négy Akhmatova költemény. Kurtág érdeklődéséhez hozzátartozott a huszadik század progresszivitása, így a  szovjet-orosz költészet is. Ez az érdeklődés korábbi munkáiban is megjelent, és bizonyos értelemben ennek köszönheti Kurtág azt az ismertséget, amivel elfoglalja helyét a világ szellemi élvonalában. A rendkívül nehéz ciklus zeneileg két részre tagolható: az első két dal alatt a zenekar a háttérből kvázi kíséri az éneket, míg a második kettőben a hangszeresek az énekessel egyenrangú szerepet kapnak. A két különböző textúrát két karmester vezényelte: Rajna Martin az első kettő, Jonas Bürgin pedig az utolsó két dalt.

Az előadók közül kiemelkedik Jőrös Andrea szopránénekes, aki ezt a szélsőséges sokszínűséget, amit a versek közvetítenek – a félelem, a csodálkozás és a gyász költői képeit – a nagyon tömör kurtági ornamensekbe tudja helyezni, maradéktalan empátiával. A ciklusban Kurtág egy-egy dallamtöredéket megismételtet a zenekarral, és így fűzi tovább szinte cselekményessé a különböző gondolatmeneteket.  A második két vers olyan egyéni teljesítményeket mutatott, hogy a darabban szereplő, de még nem említett zenészek is megérdemlik nevük említését: Calvo Rios Angela (oboa) Klenyán Csaba és Szűcs Péter (klarinétok), Klebovich András (kürt),  Pálfalvi Tamás és Welneck Zoltán (trombiták), Gyivicsán György és Czirok Zoltán (harsonák), Bojtos Károly, Holló Miklós és Váczi Zoltán (ütőshangszerek), Razvaljaveva Anasztázia (hárfa), valamint Szalai András cimbalom. Köszönet nékik.

A február 19-i koncertről szóló írás itt olvasható.

Fotó: Fényművek / Balint Hrotko