A kezdetben négytagú GM49 1981-ben alakult, az együttest Galla Miklós alapította. Darabjaik az itthoni hallgatók számára a még évekkel később is ismeretlen és nehezen befogadható igényes és profin előadott reggae-ska vonalon mozogtak, abszurd humorú, ironikus szövegvilággal. Két sikertelen kislemez és néhány jobban, de több rosszabbul sikerült koncert után Galla Miklós még utoljára átalakította a formációt és szintipop stílusban próbálkozott: végül 1985-ben megjelent a GM49 első és utolsó nagylemeze, a Digitális Majális, azonban ez az album sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így egy évvel később az együttes feloszlott. A formáció ma már a múlté. A múlt viszont manapság újra előkerül videó és fájlmegosztókon, és nem kell nagyon keresgélnünk ahhoz, hogy lássuk: az együttesnek egész tisztes hallgatótábora akad. A jelenleg Norvégiában élő Borza Attilával beszélgettem, aki 1981-83-ig volt a GM49 dobosa.

PRAE.HU: Kezdjük a jelennel. Mivel foglalkozol mostanában?

BA: Norvégiában élek már 18 éve, és persze azóta is dobos vagyok. Ez utóbbi talán nem is olyan különös, hiszen 6 éves korom óta erről álmodtam. 12 éve játszom egy hatosban, amivel táncos rendezvényeken és bálokon lépünk fel. Ez a műfaj Magyarországon a nyolcvanas évek közepére a disco megjelenése miatt teljesen kihalt. Kb. kétévenként kiadunk egy CD-t, és jelen vagyunk a médiában, de az utcán senki nem fordul utánam, vagyis nem futottam be. A szabadidőmben pedig zenéket gyártok a kis házi stúdiómban, képeket festek, és a nejemet simogatom, akit imádok.

PRAE.HU: Mesélj a „régen várt négytagú zenekar” indulásáról, hogyan csöppentél bele az eseményekbe, és mi volt szereped az alkotói folyamatokban?

BA: Az indulásnál nem lehettem ott, mert éppen a hazát védtem, de a belecsöppenés nem a „véletlen” eredménye volt. Galla Miki és én 14 éves korunkban ismerkedtünk meg, és kölcsönösen szerettük egymás muzikalitását. 16 évesen már volt zenekarunk, ami persze nem volt jó, de hozzátartozott a tanulási folyamathoz. Visszatérve a belecsöppenéshez: mialatt én ilyen csúnya barnás-zöld ruhában doboltam a vitézuraknak, a Miki létrehozta a GM49-et, és hát valahogy nyilvánvaló volt, hogy a ”szabadulásom” másnapján már én dobolok a zenekarban. A Mikinek ez fontos volt, én pedig nagyon szívesen mentem. Így történt, hogy egy kész műsorral rendelkező zenekarba léptem be, ahol átvettem Birta Géza helyét, aki egyébként egy nagyon helyes és ügyes fiú volt. Mivel a dalokat teljességében a Miki írta és hangszerelte, így én csak a dobok mögött alkothattam. Ott viszont szabadon. A szerepem pedig az volt hogy minél agyafúrtabb és feszesebb alapot játsszak alájuk, egy külsőségeiben masszív agybeteg figurájával megtoldva. Igazán élveztem a dolgot.

PRAE.HU: Milyen felvételi körülmények voltak akkoriban? Manapság sokkal könnyebb rögzíteni bármilyen hangot...

BA: Igen. Akkoriban kizárólag analóg, vagyis szalagos magnók voltak. Főleg 16 vagy 24 sávosak. Ez egyben azt is jelentette, hogy a zenészek nem hibázhattak a felvételek alatt, mert technikailag nem volt mód a korrigálásra. Ma már gyakorlatilag elég, ha csak egy verze meg egy refrén sikerül jól, mert azokat egy gombnyomással be lehet másolni a további megfelelő helyekre. Ha pedig az énekesnek becsúszik egy pár hamis hang, akkor azt is pillanatok alatt ki lehet javítani digitálisan. Én például a dobjaim hangját ma már számítógépen készítem el, és azokat is használom színpadon és stúdióban is. Persze azért az igazi jó produkciók még mindig úgy készülnek, hogy kvalifikált zenészek végigjátsszák a dalokat, mert egységesebb, emberközelibb, és hangulatában is érezhetően jobb!

PRAE.HU: Miket vettetek még fel a két kislemezen kívül?

BA: Felvettük a Szoba dalt a rádió 6-os stúdiójában és ugyanott elkezdtünk felvenni egy LP-t, amin igazán remek dalok voltak, de a munka megállt valahol félúton. Azt hiszem, főleg azért, mert sem Wilpert Imre, sem Bolba Lajos nem volt boldog a gondolattól, hogy a GM49-nek nagylemeze lesz. Ez a félkész-kiadatlan lemez volt a legerősebb anyag a GM49 történetében. Sokszor gondolkoztam azon, hogy mi lett volna, ha az a lemez megjelenik. Mégpedig azzal a médiatámogatással és reklámmal, amit az anyag megérdemelt volna.

PRAE.HU: Ki volt ez a két személy?

BA: Wilpert Imre a Hanglemezgyár fiatal tehetségekkel foglalkozó osztályának a főnöke volt. Bolba Lajos pedig a Magyar Rádió zenei osztályának a vezetője. Ha már ez szóba került, akkor elpletykálok egy nagyon komikus történetet. Ez szorosan összefügg azzal a bizonyos LP-vel ami soha nem látott napvilágot. Szóval a felvételek idején egy napon a Miki azt kérdezte tőlem: „Te Atti! Nem lehetne, hogy az egyik számban a 2-4- re a pergő helyett vizet ütögetnél? Hallottam ilyet egy felvételen, és olyan eszméletlen jó volt. Tudod, olyan vízcsobbanás, és jól be van zengetve, meg hallani lehet, ahogy a vízcseppek visszahullanak a vízbe.” Mondtam neki, hogy biztosan lehet, és hogy megoldjuk. Na, a következő stúdiónapon (mindig késő este és éjjel dolgoztunk) mondtuk a Lakatos Gabinak (aranyos hangmérnök volt a Rádió 6-osban), hogy mit szeretnénk, és hogy kellene egy jó nagy lavór. Mivel a stúdióban nem lehet vizelni, bemikrofonoztak nekem egy hatalmas lavór vizet a vécében a kövön. Kivezettek egy monitort is, én meg elkezdtem paskolni. Négykézláb a Magyar Rádió női WC-jében, éjfélkor. Aztán jött az instrukció a fülembe hogy üssek nagyobbakat, mert kicsi volt a jel. Na jó, akkor én itt ronggyá ázom ma éjjel, gondoltam és ütöttem, ami csak belefért. Többszöri utántöltés, falakon csurog a víz, a kövön is ujjnyi vastag már. Már csukott szemmel verem, mert minden ütés után a képembe fröccsen. Nehéz az újhullámosok élete, gondoltam! Egyszer csak azt látom, hogy két láb áll előttem. Felnéztem, és a Bolba tekintélyes figurája tornyosult ott. Nem tudom, mióta állhatott ott. Kellőképpen ostobán éreztem magam ott négykézláb a lábai előtt, csurom vizesen. A helyiségben árvíz, és valahogy ösztönösen éreztem, hogy ez sok lesz neki. Hosszasan és gondterhelten nézett rám, majd azt kérdezte: „Mit csinálsz te itt?” Hm... ő... GM49 lemezt, mondtam. Mást már nem kérdezett, hanem távozott. Arra gondoltam micsoda stressz lehetett szegénynek. Szinte láttam a lelki szemeimmel, ahogyan felfedezi a folyosón a kábeleket, és azokat követve megy a furcsa hang után. Azóta sem tudom, hogy mit keresett ott éjfélkor, és mi játszódott le a lelkében ott a WC ajtóban állva, de az volt az utolsó sáv, amit rögzítettünk azon az anyagon.

PRAE.HU: A giccses, ám mégis kihagyhatatlan kérdés: Legjobb/legrosszabb koncertélmény?

BA: Legjobb: Budai Ifjúsági Park. 82 nyarán FMH. Körterem. A koncertet részben vagy talán egészben a TV rögzítette. Legrosszabb: Jaj!!! Abból annyi volt, hogy nem is tudok választani.

PRAE.HU: Végtére is miért szűnt meg az együttes a Digitális Majális után?

BA: A Digitális Majális korszakban már nem voltam a zenekar tagja, de azt hiszem, a válasz egyszerűen a sikertelenségben rejlik. Gondolom, a Miki belátta, hogy a közönség nem tud hozzá viszonyulni, és ezért hátra húzódott, hogy átadja a helyét egy szép, kellemes hangú, színpadhoz szokott énekesnek. Írt egy nagyon melodikus, gömbölyű és zeneileg kedves anyagot, amin mellesleg annyi jó zene van, hogy az már luxus, és nyilván bízott abban, hogy sikeres lesz. Nem tudom, hogy mekkora marketinget kapott a lemez, de gondolom nem sokat.

Azt sem tudhatom mekkora volt a zenekaron belüli széthúzás. Egy valami viszont bizonyos. Az, hogy nem jutott el a közönség lelkéig. A sikertelenség pedig megöli az ambíciót. Gondolom, ez történhetett. Mindettől függetlenül a Miki rendkívül egyéni harmónia- és dallamvilággal rendelkező szerző. Érdekes lett volna megélni, ha a fordítottja történik, és a sikerek állandóan továbblökték volna az egyre jobb dalok írása felé.

PRAE.HU: A Youtube kommentedben írod, hogy „annyit ért el a produkció, amennyit megérdemelt”. Mit lehetett akkoriban elérni? Manapság egészen mást jelent „híresnek” és „sikeresnek” lenni.

BA: Az „annyit ért el a produkció, amennyit megérdemelt" arra utal, hogy egy produkció mindig pontosan annyira sikeres, amennyire azt a közönség méltatja. Ez persze egy fránya dolog és sok esetben igazságtalannak tűnik, de mivel minden termék, és így a zene is, az emberek számára készül, így nem vitathatjuk el tőlük a megítélés jogát. Hogy mit lehetett akkoriban elérni? Hm... Ennyi idő távlatából nekem most úgy tűnik, hogy BÁRMIT. Nyilván kényelmes lenne mindent ráfogni az akkori rendszerre és a kegyeltjeire, csak hát az egy önámítás lenne. Mint mondtam, a közönség mindig kiválasztja a kedvenceit. A választás pedig attól függ, hogy mennyire stimulálja őket a produkciód! Mert a közönséget stimulálni kell, ha azt akarod, hogy szeressenek. A korunk és a vele járó tapasztalatlanságunk miatt mi ezt nem tudtuk. Mi csak játszottuk a magunkét és közben reméltük, hogy tetszeni fog. Nem tudtuk hogy a sikernek meg van a kiszámítható mechanizmusa. Erre ma már megvannak a zene üzleti világában a profi szakemberek, akiknek az a dolguk, hogy tudatosan beletegyék bizonyos produkciókba azokat a bombákat, amik aztán fel is robbannak a közönség agyában és lelkében. Megkapják a dózisukat, elégedetten hazamennek, és legközelebb ismét eljönnek.

Végül pedig vannak a kevesek, akikből eszköztelenül és őserővel szabadul ki valami olyan varázslat, ami azonnal eléri az emberek lelkét. Ők a művészek.

PRAE.HU: Sokan azt mondják, akkor még nem ismerték a reggae-ska vonalat, magyarán a GM49 "megelőzte a korát". Mit gondolsz erről?

BA: Valóban újszerűnek hangzott a dolog. A története viszont pontosan ugyanaz, mint az összes többi Magyarországon megjelent zenei stílusnak. Nevezetesen, hogy valaki vagy valakik a zenekarból buzgón hallgatják a leges-legújabb „Nyugati” zenéket, és azt villám gyorsan importálják.

Ez a valaki a mi esetünkben a Miki volt. Nyilván nem az történt, hogy ellopkodtunk számokat, hanem a Miki addig hallgatta ezeket, hogy egy kis idő után ő is képes volt jó dalokat írni abban a stílusban. Ez persze csak is azért fordulhatott elő, mert alapvetően tetszett neki a műfaj, és találkozott az ő muzikalitásával. Egyébiránt a Miki rendkívül nyitott ember, és az összes zenei stílusban megvannak a kedvencei.

PRAE.HU: Ennyi GM49 hallgatás után világossá vált – előttem legalábbis –, hogy mind a reggae-ska mind a szintipop korszakok dalainak van egyfajta „pop” jellege, ámde a sok helyütt abszurd humorral bíró szövegvilág és az ezt tükröző énekdallam valamennyire mindig „furcsává” tette a dalokat. Kevés esély maradt arra akkor, hogy befogadhatóvá és populárissá váljanak.

BA: Ezzel azt hiszem rá is tapintottál a lényegre. A Miki a habitusából adódóan mindig a dolgok komikumára figyel. Ez ugyanannyira a személyiségéhez tartozó dolog, mint például a zenei tendenciái. Na most optimális esetben ez nagyon szórakoztató és sikeres tud lenni. Másfelől pedig a 70-es és 80-as évek halálosan ŐSZINTE rockzenéje annyira betöltötte a teret, hogy szinte nem volt már egy talpalatnyi hely sem a szakmában.

Természetesen nem arról van szó, hogy nem voltak komolyabb gondolatai, hanem sokkal inkább arról, hogy mind zeneileg, mind külsőségeiben, mind pedig tartalmilag megérett az idő egy újabb alternatívára. Viszont a kontraszt olyan nagy volt, hogy egyszerűen nem nyelték le. Gondolj bele! Torzított gitárszólók, meg rekedt hangú nagy orgánummal rendelkező énekesek nyomták a "Minden sarkon álltam már" jellegű szövegeket. Arra pedig lehetett illuminált állapotban csápolni. Az akkori koncertlátogatók jó része ehhez volt SZOKTATVA. Ez egy tapasz volt a sebeikre.

Na most gondolj bele, hogy ehhez képest egyszer csak kijött a színpadra egy 40 kilós figura, akin egy iszonyú citromsárga lakk bőrkabát volt, a fején meg egy zsebkendő és vékony hangon azt énekelte, hogy „Az orrom egy kicsit nagy”. Közben pedig úgy táncolt, mint ahogy egyébként a közönség 99 százaléka. Hát, gondolom, érzed a dolog pszichológiai jelentőségét. Aztán jött a Telken meg a Szoba dal, és akkor már elkerülhetetlenűl megértették, hogy az a madárijesztő ott rólunk (emberekről) énekel. Ilyenkor a közönségnek két lehetősége van. Vagy kifütyüli a zenekart, vagy pedig hajlandó szórakozni egy órát a saját komikumán. Végül is jót tesz a kedélyállapotuknak és még az ingük sem lesz csupa ragasztó.

Voltak remek szövegek és kevésbé jól sikerültek is. Ez minden zenekarnál így van. Az alapvető félreértés inkább az volt, hogy a közönség simán összehasonlított minket a P-Mobillal! Ahelyett hogy megengedett volna magának egy kis lazaságot, és a Mikit annak tulajdonította volna, aki volt. Egy jó bohócnak, akinek az volt az üzenete, hogy: „Gyerekek ne vegyétek már annyira komolyan az életet meg magatokat! Nézzétek már, én is milyen Hülye vagyok !” No ez elég újhullámos nem?

PRAE.HU: A GM49-et sokan fedezik fel újra manapság, mikor kezd minden zene kontextusából kiragadottá, így időtlenné válni. Youtube videók - így találtam rád is -, last.fm oldalak, neten terjedő kiadatlan felvételek… Nem gondolkodtatok el, hogy össze kéne dobni egy, a régieket „rendesen” összerakó kiadványt? Netán új felvételeket gyártani?

BA: Ó! Ez igazán hízelgő ránk nézve. Amennyiben valóban van erre kereslet akkor nyilván érdemes lenne. Ezt persze én nem látom át ennyi idő távlatából. Érzésem szerint van annyi (jó) anyag, ami elegendő lenne egy GM49 CD-hez. A kérdés inkább az, hogy valóban van-e aktualitása 25 év után egy olyan zenekar esetében, akit szinte végig a teljes sikertelenség övezett? Ami pedig az új felvételek lehetőségét illeti: Valóban érdekes lenne! Az persze nyilvánvaló, hogy szerzeményekben, hangzásban és hangszeres teljesítményekben is nagyon eltérne az akkori GM49-től. Tudod, mi is, és a 25 évvel ezelőtti politikai, társadalmi, fizikai és lelki környezet is olyan sokat változott. Mindennek ellenére a Galla Mikivel bármikor szívesen dolgoznék, mert 35 év igaz barátság köt minket össze. Ezen kívül pedig imádom a zeneiségét!

PRAE.HU: Akkor mi az akadálya? A Mikinek nem fordult meg a fejében egyszer sem ilyesmi? Főleg manapság, amikor már-már közhellyé kezd válni a „rég elfeledett x magyar együttes újra összeáll koncert és-vagy lemez erejéig” jelenség...

BA: Utoljára kb. 10 éve jött szóba ilyesmi, és ha jól emlékszem, a Miki egy médiás ismerőse vetett fel valami hasonlót. Amennyiben valóban van ennek létjogosultsága és a többieket is össze lehet szedni, akkor, amint már említettem rajtam nem fog múlni a dolog.

PRAE.HU: Nos, ez a jó pár számos félkész anyag sokaknak megvan mp3-ban, fájlcserélőkön terjed, nekem is megvan. Örülsz ennek? A GM49-es videókat is sokan nézik a Youtube-on...

BA: Igen, ennek nagyon-nagyon örülök, mert ez volt az egyetlen oka annak, hogy ezek a dalok elkészültek. Nevezetesen, hogy másokat szórakoztassanak!!! Soha nem is gondoltam, hogy a GM49-nek lesz majd bármiféle utóélete. Most pedig szívből örülök annak, hogy 25 év után vannak, akiket szórakoztat. Érdemes volt megcsinálni őket.

GM49 a Wikipedián
GM49 diszkográfia a Discogson
GM49 a Last.fm-en