Akármi legyen is a végleges konszenzusa a Bíró-Balogh Tamás (eredeti a kézirat) és Sárközi Éva (hamisítvány) közt zajló vitának, szenzáció vagy hamisítvány az irat, egy valóban izgalmas történetet hozott 2021 februárjának közepe. Irodalom, gyanú, vitán felül álló költői életmű, remek irodalomtörténészek, árverés, pénz – közösségi média, és tán ez a kis cikkecske is...

A hisztéria minden formája megengedett, mivel József Attila népszerűségéből cseppet sem veszít, a mai fiatalok is autentikusnak találják. Így a személyéhez vagy a neki tulajdonított írásokhoz való viszony is túlfűtött. Az ilyen érzelmi megnyilvánulásokból itt most nem idézek.

Megemlítendő azonban a felhozatalból az, amit Sárközi Éva cikke alatt hozzászólásában Veres András József Attila-kutató megjegyez: árverésre bocsátották a kéziratot, így a hitelesség pénzügyi kérdéseket is felvet, emiatt nem nevezhető pusztán irodalomtörténeti belügynek.

Egy olvasónk, Kovács Endre János valószínűleg a mindenkiben ott szunnyadó nyomozói-kincskeresői ösztöntől vezéreltetve kezdett kutatni az ügyben. Mint megjegyzi, „eleve gyanakodva” olvasta az új „vers” felbukkanásának hírét, majd hozzáteszi: „a szignó és a dátum is legalábbis érdekesnek látszott”. Azt is kifejti, miért: „nem találtam olyan kéziratot, ahol a 3-as és az 5-ös számjegyeket így írta volna József Attila, valamint a nevéből sem szokta kihagyni az i betűt”.

Ha már nyomon volt, nem állt meg félúton. Összehasonlította a Bíró-Balogh Tamásnak az antikváriumi hitelesítésben is elemzett Számvetés című vers kéziratát az „Editével”.

Felfedezése elég lehengerlőnek tűnik: „én több kéziratból vagdostam volna össze a végeredményt, itt azonban egyetlen forrásból származik az összes szó, többnyire még a szövegen belül is egymáshoz közeli helyekről”.

Azt már én teszem hozzá, hogy József Attila nem az a százszavas ember volt, így érthetetlennek tűnik, miért ugyanazokból a szavakból írt volna verset, amelyek már korábban egyszer felbukkantak egy másikban. Mester Csaba adatelemző egy 2015-ös munkája szerint költőink közül ő használta verseiben a legtöbb egyedi szót, azaz a legritkább nála a szóismétlődés.

Akkor mi lehet az oka annak, amit most látunk, hogy egy későbbi szöveg minden egyes szava megtalálható egyetlen korábbiban? Erre mindenképp van egy kézenfekvő magyarázat: könnyű ugyanúgy leírni a szavakat, ahogy József Attila korábban tette. Még nagy kezdőbetűk is szinte csak ott vannak, ahol a bizonyítottan eredeti kéziratban voltak. (Érdekes különbség a ’Kedvesem’ – ennek elemzését grafológus hajlamú olvasóinkra bízzuk.)

Edit

Erős felütés után – Bíró-Balogh Tamás berúgta az ajtót – a szemünk előtt zajló történetben a nyomozás már megkezdődött, a nyilvánosság előtt Sárközi Éva és Kovács Endre János más-más úton, de hasonló eredményhez jutott.

Egyelőre azonban még nem tudni, kinek, miért volt érdeke a kéziratot létrehozni – mert cui prodest scelus, is fecit –, ha az valóban hamis. Vegyük csak a legeslegegyszerűbb okot, és ez a szórakoztatás.

Miért is nem az a címe a versnek, hogy Judit, ha akkoriban Szántó Judittal állt szorosabb kapcsolatban a költő? Mert az a név mást jelent. És mit is takar az a szó, hogy Edit, ha kicsi betűvel írjuk? Ezt: szerkeszteni (to change a text, or a document). Például egy korábbi vers néhány szavából egy újat. És mit is csinált a „hamisító” a Számadás című verssel? Editálta.

Más már nem is kellett hozzá, mint egy egy asztal, hagyatékból előkerült tinta, toll és papír.

(Lehet, hogy mindez a képzelet játéka csupán – ám bocsássa meg nekem a Kedves Olvasó, ennek oka akkor az, hogy túl sokat foglalkozom a Prae Kiadó Krimi Ma című sorozat köteteivel, és friss pályázata döntős műveivel.)

Kovács Endre János felfedezése (az utánközlés "valid", a szíves engedelmével):
balra a Számvetés, jobbra az „Edit”