A koncert címe, Fehér éjszakák, az éjféli nap jelenségére utal, ami északon tapasztalható, amikor a Nap 24 órán át nem nyugszik le. Kézenfekvő tehát, hogy a műsor is északi szerzők műveit tartalmazta: Jean Sibelius, Valse triste, op 44. darabjával indult az este, amit egy másik Sibelius-mű, a d-moll hegedűverseny, op 47. követett, Baráti Kristóf szólistával, majd Grieg Peer Gyntjéből hallhattunk részleteket (Reggeli hangulat, Anitra tánca, Arab tánc, Åse halála, A hegyi király csarnokában, Solvejg dala).

Akseli Gallen-Kalella, Symposion, 1894. Életkép Sibelius tivornyázásaiból. Balról jobbra: Oskar Merikanto (zeneszerző, az asztalra borulva), Robert Kajanus (karmester) és Jean Sibelius. Forrás: houstonsymphony.org

A Valse triste (Szomorú keringő) egy rövid zenekari mű. Sibelius hat darabot komponált sógora, Arvid Järnefelt, Kuolema (Halál) című, 1903-as darabjához[1], de a Valse triste egy különálló zenekari műként lett híres és azóta a szerző kézjegyévé vált. A darab gazdag szín- és hangulatvilága nem egyedi a klasszikus zenei hagyományban: Carl Maria von Weber is felismerte már, hogy a keringő lüktetése alkalmas valami mélyebb mondanivaló közvetítésére (lsd. Afforderung zum Tanz, 1819.) A Valse triste melankolikus hangvétele azt a lelkiállapotot örökíti meg, amikor idős korban, halála előtt az ember visszatekint fiatalkori emlékeire.[2] Figyelemreméltó, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában éppen ez a darab került a műsor első helyére, hiszen ilyen hangvételű és tartalmú művet inkább az este zárásaként tudnánk elképzelni. A zenekar játéka pontos és fegyelmezett volt, a néző mindenképp felkapta a fejét egy ilyen koncertnyitány hallatán.

A d-moll hegedűverseny Sibelius egyetlen versenyműve, keletkezési ideje körülbelül egybeesik a Valse triste-ével. Sibelius 1904-ben komponálta és egy sikertelen premier után, 1905-ben átdolgozta. Ferenc von Vecseynek – az akkor mindössze 12 éves magyar hegedűművésznek, aki a kor “Wunderkind”-jének számított – ajánlotta a darabot, miután az első ajánlott, Willy Burmester nem tudott megjelenni a versenymű bemutatóján. Sibelius maga is sokáig hegedűművésznek készült és legnagyobb vágya volt, hogy a hangszer virtuóza legyen, de idővel be kellett látnia, hogy túl későn (15 évesen) kezdett el hegedülni ahhoz, hogy igazi virtuóz válhasson belőle.[3][4] A darab magas technikai elvárásai miatt nagy kihívást jelent a szólistának, szinte a versenymű egésze virtuóz részekből áll össze. Baráti elég technikás és tapasztalt hegedűművész ahhoz, hogy hiba nélkül eljátsszon egy olyan darabot, mint a d-moll hegedűverseny; a hangok közötti szünetekben is volt izgalom, de összehasonlításképp: Kelemen Barnabás 2018-as interpretációját a Deutsche Radio Philharmonie-val, Pietari Inkinen vezénylete alatt erőteljesebbnek és dinamikusabbnak éreztem.

Edvard Grieg Peer Gyntje szintén eredetileg színpadi zenének készült, akárcsak a Valse triste, Ibsen azonos című drámájára írta 1875-ben. Grieg már a darab komponálása előtt a skandináv zene egyik vezéralakjának számított, de a Peer Gynt mégis kiemelkedik szerzeményei sorából. Maga Ibsen kérte őt fel 1874-ben, hogy írjon zenét a darabhoz, ami nehezebb és lassabb munkának ígérkezett, mint azt először sejtette. Eredetileg egy 90 perces zenekari művet írt, amit később lerövidített. Peer Gynt – egy norvég paraszt, aki elrabol egy menyasszonyt az esküvőjéről, majd elhagyja, hogy bejárhassa a világot – utazásait a különböző hangszerek bevonásával érzékelteti Grieg. A premiert 1876. február 24-én tartották a Mollergaden Színházban, Christianiaban, a mai Osloban, és bár a darab nagy sikert aratott, Grieg mégis csalódottan távozott, mivel a színház svéd vezetése megszabta az egyes számok hosszát és sorrendjét. Az eredeti partitúra, ami több dalt és kórusművet is tartalmaz, csak egy évvel Grieg halála után, 1908-ban lett elérhető, majd egészen a 80-as évekig elveszettnek hitték, és csak azóta adják elő teljes egészében.[5][6][7] A Nemzeti Filharmonikusok Peer Gynten keresztül elvezetik a hallgatót a világ különböző pontjaira, varázslatos légkört teremtve a koncertteremben és otthonainkban. Rajna Martin, a 26 éves karmester vezénylete az egész koncert alatt lendületes, kezei alatt a zenekar nem esik szét, összefogja és egyben tartja a zenészeket.

Grieg 1903-ban. Forrás: wqxr.org

Sibelius és Grieg, zenéjükön keresztül, mindketten hozzájárultak saját nemzetük, az addig nemzeti önállósággal nem bíró és hosszú zenei tradícióval nem rendelkező, finn és norvég identitástudat kialakulásához és megszilárdításához. A Nemzeti Filharmonikusok estje méltó reprezentációja volt a két nagy skandináv zeneszerző munkásságáról való megemlékezésnek. Köszönet a Művészetek Palotájának, hogy ingyenes közvetítéssel tette ezt lehetővé, az egyetlen sajnálatos dolog, hogy a koncert nem hallgatható vissza.

[1]  Valse triste, Musicwithease.com, https://www.musicwithease.com/sibelius-valse-triste.html. 

[2]  Clive, Michael, Sibelius - “Valse Triste” from Kuolema, op 44., Utahsymphony.org, https://utahsymphony.org/explore/2019/01/sibelius-valse-triste-from-kuolema-op-44/.

[3] Jean Sibelius, Karelia Suite, The Portobello Orchestra, http://www.theportobelloorchestra.co.uk/ProgrammeNotes/SibeliusKarelia.php.

[4] Potter, Tully, Sibelius Violin Concerto, Tarisio.com, https://tarisio.com/lso-digital-exhibition/sibelius-novacek-bell/.

[5] Schwarm, Betsy, Peer Gynt, work by Grieg, Britannica.com, https://www.britannica.com/topic/Peer-Gynt-by-Grieg.

[6] The Story Behind Edvard Grieg’s Peer Gynt, Classicfm.com, https://www.classicfm.com/composers/grieg/guides/story-behind-griegs-peer-gynt/.

[7] Grieg Peer Gynt, op. 23, Musopen.org, https://musopen.org/music/779-peer-gynt-op-23/.

Négyzetes kép a leadben: kultura.hu, fotó: Felvégi Andrea.