Absztrakt

Közismert tény, hogy a mesterséges intelligencia (AI – Artificial Intelligence) ante portas, azaz egy olyan korszak vette kezdetét az emberiség történetében, mikor megkezdődött az általa megalkotott, és önálló gondolkodásra programozott virtuális entitások széleskörű elterjedése a társadalomban. Az MI térnyerését egyértelműen elősegíti és gyorsítja a technológiai áttörések mellett, hogy szorosan a gazdasági teljesítőképesség növelése és új információs technológiai innovációk érdekében implementálódik. Emellett alapvető szervezőeleme a jelenkori MI megjelenésének a funkcionalitás elve. Arról azonban egyelőre még csak sejtéseink lehetnek, hogy egy megfelelő kapacitású és komplexitású, kvantuminformációs technológiát használó mesterséges intelligencia, amely megközelíti és talán meg is haladja az emberi agy hatóképességét, hogyan fog strukturálódni és milyen kognitív architektonikába szervezi majd magát.

Merleau-Ponty azon filozófusok közé tartozott, akiknek gondolatai messze túlmutatnak saját korukon. Ha következtetéseinek mély megértése egy XXI. századi generáció friss szemléletével találkozik, akkor rendkívül intenzívek lehetnek az így nyert eredmények. Alapvetően két fontos tárgykört érintenék Merleau-Ponty filozófiájából a mesterséges intelligencia kapcsán. Ezek közül az első az észlelés primátusának kérdése. A francia filozófus kétségbe vonja az idealitások elsődlegességét és függetlenségét az észleléshez és a minket körül ölelő világhoz képest, és kimutatja, hogy az idealitások magából a világ tapasztalásából születnek, noha ezek belső koherenciáját és érvényességét nem kérdőjelezi meg. Ennek alapvető jelentősége van fogalmaink kialakulása és szerveződése szempontjából. Ebből következően eljátszhatunk azzal a gondolattal is, hogy miként nézne ki ez a genezis a mesterséges intelligencia esetében az ismert kezdeti determinációk (pl. funkcionalitás) és a fenomenális horizontok differenciáinak figyelembevételével (pl. percepcionalitás).

A másik tárgykör Merleau-Ponty kései ontológiájának egyik kulcsfogalma, a hús (chair), mely egy mély ontológiai alapelvet jelenít meg A látható és a láthatatlan c. második főmű idejéből. A hús nem valamilyen szó szerint vett anyagi vagy testi entitás, hanem mintegy a kiterjedés egyfajta őselemeként, létmódjaként utal a világgal való egylényegűségünkre, másrészt pedig a teljesen közvetlen kapcsolatunkra, azzal való folyékony összefonódásunkra. A hús jelenti a minket körülvevő világgal való kontextuális összekapcsolódásunkat is, melyben a dolgok egymáshoz érnek, és egymás másik oldalát képezik meg. Úgy gondolom, van relevanciája ennek az alapelvnek a mesterséges intelligencia kapcsán, és jelölhetnénk újragondolását a virtuális hús meghatározásával. Merleau-Ponty fogalmának kibővítésével egyszerre próbálok reflektálni az új intelligenciákat összekapcsoló hipergyors hálózatok sajátosságaira, és ebből adódóan a kommunikáció számunkra nehezen elképzelhető multipoláris felhőjére (Cloud), valamint a virtuális valóságra (VR) és más olyan nem fizikai meghatározottságokra, amelyek nem csak a kommunikáció előállításában nyitnak meg új utakat, de tovább bővítik a percepcionális differenciálódás lehetőségeit és még inkább átalakítják a fenomenális horizontot.

I. A mesterséges intelligencia meghatározása, kontextusa

1.1. Mint minden nagy technológiai áttörés során, a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása kapcsán is plauzibilis feltételezésnek vehető, hogy korszakváltó hatással lesz a társadalomra, a gazdaságra és a tudományra az elkövetkező évtizedekben. Szűkebb aktualitást a kvantuminformatika gyakorlati alkalmazásának lehetőségei adnak a témának, mely kihatással lesz/van a mesterséges intelligencia kutatások fejlődésére is. Ezekből az alapokból kiindulva még egyelőre nem látjuk tisztán az MI és a társadalom jövőbeni egymásra gyakorolt hatását.

De mondhat-e minderről bármit egy kontinentális filozófus, kiváltképp egy speciális fenomenológia látószögéből? A válaszom megkötésekkel ugyan, de igen. Az a gyanakvás, amelyet a természettudományos közvélemény egy része táplál a filozófia iránt, részben jogos, hiszen a filozófia valóban nem ténytudomány, így semmiképp sem feladata a ténytudományok remediációja. De a filozófia minden korban a tudomány peremvidékein kószál, mindig igyekszik reflektálni az aktuális kutatás távolba mutató csúcsteljesítményeire. Az autentikus filozófiának mindig eleven kapcsolatban kell lennie az élettel, és az élet nem kisajátítható egy tudományág számára sem, így a filozófus is reflektálhat ugyanazon jelenségekre, melyek a szeme előtt bontakoznak ki. A filozófusoknak is szerepe lehet azon normarendszer és etika megalkotásában, amelyek alapján a mesterséges intelligenciát domesztikáljuk egy társadalmi együttélésbe. Vagy épp megfogalmazhatnak sejtéseket olyan, a természettudományos kutatás számára homályos kérdésekben, hogy például milyen lesz az MI öntapasztalása. A fenomenológus terepe pedig ott nyílik meg, ahol megjelenik a fenomenális horizont[1] fogalma, a percepció-reflexió-idealitás háromszöge. Ha megjelenik a tapasztalás, és van valaki vagy valami, ami tapasztal és erre képes tudatosan reflektálni, akkor máris a fenomenológiai vizsgálódás alanyává válhat.

Noha itt bevallottan egy hipotetikus kísérletről van szó, azonban nem puszta fantáziálásról. Minthogy nem egy aktuális tényszerű állapotról beszélünk, hanem egy jövőbeni aktualitást valószínűsítünk, így nem is lehetnek teljesen egzaktak a válaszaink. Nem a mesterségesintelligencia-kutatás jelenlegi helyzetére kívánok reflektálni elsősorban, hanem következtetésekkel próbálok szempontokat megfogalmazni tapasztalati tényekből és filozófiai elvekből kiindulva, mintegy gondolatkísérlet gyanánt.

1.2. Noha a mesterséges intelligencia filozófiai problematizálása még kevéssé elterjedt, jól kivehető, hogy mely egymással is összefüggő pontokban ölt testet. Az MI kapcsán a leggyakrabban felmerülő kérdések:

Tudhatnak-e a szó szoros értelmében gondolkodni a gépek?

Lehet-e egy gépnek tudata / egója?

Lehet-e morális lény egy gép?

Lehet-e szabad akarata egy gépnek?

Valójában ezek a kérdések egy tőről fakadnak, és egy eredeti kételyt artikulálnak különböző alakban: lehet-e valaha olyan egy gép, mint egy ember?

Rövid vizsgálódásunk végén egy új megközelítés lehetőségét vázoljuk fel, amely ugyanakkor feltárja azt is, hogy milyen rejtett antropomorfizáló attitűd húzódik meg az eredeti kérdés hátterében.

1.3. Az MI definiálására több megközelítési mód is született már, itt csak néhány számomra releváns szempont kiemelésére törekszem:

Intelligens ágens koncepció: A mesterséges intelligenciák a környezetüket észlelő és ezáltal cselekvő ágensek. „Minden ilyen ágens egy érzékeléseket cselekvésre leképező függvényt valósít meg.” (Russel/Norvig 2005:23) Ezen belül a szerzők számos különböző reprezentációt különböztetnek meg, mint pl. produkciós rendszerek, reaktív ágensek, valós idejű feltételes tervkészítő rendszerek, neurális hálók, döntéselméleti rendszerek; ezekkel számomra most nem szükséges részletesen megismerkedni. Az erős MI jövőjével kívánok foglalkozni, de mi is az az erős és gyenge MI?

Gyenge MI-hipotézis (weak / narrow AI): azon állítás, hogy a gépek valószínűleg képesek intelligensen cselekedni, vagy képesek úgy cselekedni, mintha intelligensek lennének.

Erős MI-hipotézis: azt állítja, a gépek valóban intelligensen cselekszenek. (Russel/Norvig 2005:1073) Jelenleg az erős MI elsősorban elméleti kutatások tárgya, szemben a pragmatikus célok elérésére tervezett gyenge MI kortárs fejlesztésével.

A legtöbb MI-kutató elfogadja a gyenge MI hipotézist, az erőssel pedig nem foglalkozik, mert számára indifferens, hogy az intelligencia szimulációja történik-e meg, vagy valódi intelligens működés – írja a szerzőpáros (Ld. uo). Itt gondoljunk akár Searle nyomán a híres kínai szoba példájára, amelyben egy számítógépnek kínai nyelven kell kommunikálnia egy szobán kívül elhelyezkedő személlyel, anélkül, hogy értene kínaiul. A példa bizonyítja, hogy a gép képes kínaiul hibátlan és plauzibilis üzenetek előállítására egy algoritmus segítségével, anélkül, hogy bármit is értene saját üzeneteiből, vagy valóban megtanult volna kínaiul. Maga Turing is egy helyen így definiálja az MI-t:

„If there is a machine behind a curtain and a human is interacting with it (by whatever means, e.g. audio or via typing etc.) and if the human feels like he/she is interacting with another human, then the machine is artificially intelligent.” (idézi: Joshi 2020:4)

Bizonyos esetekben ténylegesen elfogadható, hogy az MI-nak nem kell ugyanazt az utat bejárnia, mint az emberi gondolkodásnak, azonban mégis, filozófiai és kiváltképp fenomenológiai szempontból már korántsem lényegtelen az a momentum, hogy milyen kritériumoknak képes megfelelni az MI. Gondoljuk át jobban a gyenge és erős MI hipotézist, és azonnal világossá válik, hogy itt nem a mesterséges intelligencia két különböző értelmezésére kell gondolnunk, hanem az MI egymást követő fejlődési stádiumaira. Hiszen a gyenge MI ma, 2021-ben már a gazdaság és társadalom integrált része, amely az intelligens hirdetésektől az önvezető autókig, a hitelbírálatoktól a vállalatirányításig stb. jelen van. Azonban a mesterséges intelligencia kutatás egy technológiai áttörés küszöbén áll, amelyet a kvantumtechnológia számítástechnikai alkalmazása jelent majd.

Létezik a mesterséges intelligenciának egy olyan meghatározása is, amely közelebb áll érdeklődésemhez. Ben Goertzel és Cassio Pennachin megadja az erős MI egy általános mesterséges intelligenciának (Artifical General Intelligence - AGI) nevezett meghatározását, amely jellemzője az autonóm önmegértés és önkontroll, a komplex problémavariációk megoldásának a képessége, és a számukra teljesen ismeretlen, új kihívások problémamegoldásának kifejlesztése (Goertzel & Pennachin 2007). Arra is felhívják a figyelmet, hogy okkal tartózkodnak az elterjedt ember szintű intelligencia (Human-Level Intelligence) megnevezéstől, hiszen az emberi agyműködés specifikusan komplex jellege és az emberi intelligencia nem teljeskörű definiálása miatt ez félrevezető lenne. Ez a meghatározás jól előrevetíti az általam vázolt aspektust.

1.4. Az alábbi kritériumokat kell támasztani az általam idővel lehetségesnek tartott erős MI-val szemben ahhoz, hogy fenomenológiai értelemben tárgyalni tudjam:

a. Komplexitás és hatékonyság: a legalapvetőbb követelmény, hogy a mesterséges intelligencia képessé váljon egy emberi agyhoz hasonló kognitív teljesítményre, rendkívül összetett szerveződésre, komplexitásra. Ez a kvantumtechnológia alkalmazásával idővel nagy eséllyel bekövetkezik. Csak szemléltetésként idézzük fel, hogy egy ilyen technológiával megalkotott processzor megközelítőleg egy milliószor gyorsabb lesz a ma létező leggyorsabb processzornál.[2] Persze a komplexitás semmiképp sem önmagában vett cél, pusztán szükségszerű következménye a számtalan rendszer és alrendszer összekapcsolásának és hatékony működtetésének.

b. Észlelés: Az erős MI-nak képesnek kell lennie információkat gyűjtenie a környezetéből látás, hallás, tapintás stb. tehát az ember által használt vagy akár nem használt receptorokon keresztül. Itt az érzékelési módoknak és ezek jeltartományainak egy rendkívül széles skálája képzelhető el, melyek ráadásul kihatással lesznek az erre épülő kognitív felépítményre.

c. Tanulás: A mesterséges intelligenciának képesnek kell lennie a fejlődésre. A gépi tanulás már jelenleg is jelentős lépéseket tett a Big Data adatfeldolgozás alkalmazásában. A gépi tanulás eltérően az emberitől, amely leginkább az emlékezet és ismétlés mozzanatait alkalmazza, inkább adatgyűjtés és problémamegoldás formáját ölti. (Schuld/Petruccione 2018:21)

d. Kreativitás: Ez kétségkívül egy nagy vízválasztó a gyenge és az erős MI között. És ne is feltétlen valamilyen művészeti teljesítményt értsünk a kreativitás ezen formája alatt, hanem egyfajta szabadságot a problémamegoldásban. A legalapvetőbb követelmény a szituációk és esetleges problémák helyes értelmezése. De ezen túlmenően az általam felvázolt intelligenciának képesnek kell lennie megújulásra, önálló útkeresésre egy-egy megválaszolandó kérdés kapcsán. Képesnek kell lennie döntéseket hoznia és alkotnia, de ezen képességek kifejlesztése jelenleg is zajlik. Érdekesség, hogy 3D-s nyomtatás terméktervezésében már most is részt vesz mesterséges intelligencia[3].

e. Helyváltoztatás és kommunikáció: Ezek már az észleléshez hasonlóan jelenleg is meglévő opcionális képességek. Noha a helyváltoztatás képessége nem feltétlen szükséges az intelligencia megalkotásához, mégis azt látjuk, hogy a gyakorlatban ez számos esetben eleve adott, mivel az intelligencia egy robot testet is kap azért, hogy eleget tehessen funkcionális feladatainak[4]. Továbbá a gyenge MI már napjainkban is „kommunikál”[5], de ez nem összekeverendő a valódi kommunikációval. Itt valódi kommunikáció alatt két vagy több fél között megvalósuló spontán információcserét értünk, ahol a mesterséges intelligenciának képesnek kell lennie tudatos, önálló üzenetek küldésére, üzenetek fogadására, komplex jelentésű üzenetek értelmezésére, sőt, ilyenek megalkotására, akár új jelentések rögzítése útján is. Valószínű lehetőséggé válik az erős MI esetében egy saját nyelv megalkotása is. A nyelv használatának képessége bizonyára az egyik legnehezebb feladat lesz, különösen ha annak nemcsak formai, hanem tartalmi rétegeit tekintjük.

1.5. A mesterséges intelligencia kvantumtechnológiai áttörése csak a kezdet. Feltételezhetjük, hogy amennyiben megszületik egy erős MI, úgy a további fejlettebb intelligenciák tervezését is mesterséges intelligenciák fogják végezni az ember által megadott igények alapján. Ezt az MI sokkal erőteljesebb számítási kapacitása, sebessége, adathozzáférése is indokolni fogja. Ez alapján megkülönböztethetjük mesterséges intelligenciák két nagy generációját, úgy mint az ember által tervezett intelligenciákat (Design by Human továbbiakban DH MI) és az MI által tervezett intelligenciákat (Self-Designing MI továbbiakban SD MI).

Abban, hogy mikor születik meg ez az erős MI, megoszlanak a kutatók véleményei, sokan nagyon óvatos becsléseket tesznek hitelességük megóvása érdekében. Nick Bostrom szerint, aki külön kutatással támasztotta alá prognózisait, a kutatói közösség többsége a 2010-es évek első felében még jócskán több mint fél évszázadot becsült az emberi szintű mesterséges intelligencia megjelenéséig (HLMI). Egy dolgot Bostrom joggal feltételez, mégpedig azt, hogy a HLMI megjelenése után nem sokkal beköszönt a szuperintelligencia, vagyis az emberi agy teljesítménymutatóit meghaladó MI korszaka (Bostrom 2015:48).

II. Merleau-Ponty és a nyers tapasztalatból születő idealitás

2.1 Maurice Merleau-Ponty gondolkodásában számos, a fenomenológiában előtte csak részben jelen lévő aspektust kibont és elmélyít, megpróbálva tovább vinni az eredeti husserli intenciót, azonban ehhez radikálisan más szemléletet és utat választ. A mesterséges intelligencia kutatása nem tartozott filozófiájának témái közé[6], azonban az észlelés, a tapasztalás során történő értelemképződés, az idealitásoknak a nyers tapasztalatban történő gyökerezésének témája igen. Ennek kapcsán a filozófiában ezt megelőzően jobbára mellékesen kezelt test tematikája[7] is fontos szerepet tölt be műveiben. Élete vége felé egy, a fenomenológiai alapokon nyugvó, de annak keretein túllépő ontológiát kezd felépíteni, melynek kategóriái jelentősen eltérnek az addig a lét és létező viszonyát leíró ontológiai vagy metafizikai művektől. A jelen dolgozat arra tesz kísérletet, hogy Merleau-Ponty néhány központi gondolatát gondolja tovább a mesterséges intelligencia kontextusában, méghozzá úgy, hogy az általam meghatározott kezdeti feltételekre építve vizsgálja meg ezen elvek lehetséges következményeit.

2.2 Az első központi gondolatom Merleau-Pontytól, melyet alkalmazni kívánok a mesterséges intelligencia kognitív strukturálódásának elemzése kapcsán, az idealitásoknak a tapasztalatból való eredése. Az idealitásokat, tehát az absztrakt fogalmi tartalmainkat, kategóriáinkat, több gondolkodó és a kor tudományos megítélése valamiképp a szubjektív fizikai valóságunktól teljes mértékben függetlennek és abszolút objektívnek tekintette. Ezzel szemben Merleau-Ponty azt hangsúlyozza, hogy nem mindenható szemlélők vagyunk, akik mintegy felülről szemlélik a létet, hiszen az adott meghatározottságoknak csupán a megfigyelő helyzetének függvényében van értelme[8] (Merleau-Ponty 2006:130). Következő kritikája Az észlelés fenomenológiájából a transzcedens lényegekre vonatkozik.

„Az, hogy a filozófia szükségszerűen lényegekkel találkozik, nem azt jelenti, hogy ezt tekinti a maga tárgyának. Éppen ellenkezőleg: azt jelenti, hogy egzisztenciánk túl szorosan benne foglaltatik a világban, hogysem önmagunkat mint olyat meg tudnánk ragadni abban a pillanatban, amikor belévetül, és azt, hogy egzisztenciánknak az idealitás mezejére van szüksége ahhoz, hogy megismerje és meghódítsa fakticitását.” (Merleau-Ponty 2012:15)

A lényeg épp ezért nem lehet cél, csak eszköz. Az idealitást félreértjük, ha eredendő lényegként tekintünk rá, és a világot is, ha konstrukcióként alkotjuk újra, hiszen az maga az igazság, amelybe természetes módon és szervesen vagyunk beágyazódva. Az észlelés az az alap, amelyről minden aktus leválik, amit minden aktus előfeltételez. A világ pedig: minden gondolatom és minden észlelésem természetes környezete és terepe – tehát nem tárgy, amit konstituálok, hanem horizont. Hangsúlyozzuk, hogy Merleau-Ponty itt arról beszél, hogy a szubjektum számára hogyan tárul fel a világ és annak alkotóelemei. Mindezt a szerző Az észlelés fenomenológiájában számos általános-, kognitív- és fejlődéspszichológiai példával is illusztrálja.

Kritikájának két központi iránya: egyrészről a vegytiszta objektivitás elutasítása egy szubjektum számára, ami nem az igazság elhiteltelenítését jelenti, hanem azt, hogy az számunkra mindig egy adott pozícióból tárul fel. Ez nem csupán az érzékek vagy a gondolatok tökéletlenségében merül ki[9], hanem egyszerűen ontológiai szükségszerűség. Persze ez Merleau-Ponty esetében nem jelenti valamilyen korlátnak a hangsúlyozását, hanem inkább azt, hogy egy több irányból meghatározott pozícióból bomlik ki a meghatározatlan sokféleség. Így a világba való belefoglaltságunk épphogy gazdagítja a tapasztalati mezőt, nem pedig szegényíti, felhívva a figyelmet annak addig mellőzött mögöttes tartalmaira, amelyeket idáig magától értetődőnek tartva figyelmen kívül hagytunk. A másik tanulság, hogy idealitásaink olyan konstrukciók, amelyeket azért alkotunk saját magunknak, hogy értelmezni tudjuk a világot, hogy eligazodjunk benne, és használni tudjuk. Persze ez a „konstruálás” sokszor még a fogalmi szint alatt zajlik le, a nyers tapasztalat tiszta befogadásával, amelyet primordiális nyitottságnak nevez. A primordiális nyitottságban az én üres, anonimitás jellemzi, objektiválatlan, szinte semmi, hogy teljes egészében a létnek adja át magát. Így írja A látható és a láthatatlanban:

„A valódi dolgokhoz való hozzáférést tehát csakis úgy biztosítanám, ha teljes mértékben megtisztítanám szubjektivitásról alkotott elképzeléseimet: valójában még „szubjektivitásról” vagy „Egóról” sem szabadna beszélni, a tudatban nem „lakik” senki. (…) Úgy tárul fel a tudat, mint „semmi”, tiszta „üresség”. Éppen ezáltal képes befogadni a világ telítettségét, sőt e telítettségre oly mértékben rászorul, hogy nélküle nem is tudná fenntartani saját semmisségét.” (Merleau-Ponty 2006:67)

Ebben az eredendő nyitottságban, tehát abszolút közvetlenségben fonódunk egybe a világgal, és ily módon, még a fogalomalkotás szintje előtt jutunk spontán értelemegységekhez.

Mik az első központi gondolat hasznosítható tanulságai? A világ egy szubjektív fenomenális horizonton tárul fel számunkra, melynek nyers befogadásában gyökereznek a világról alkotott alapfogalmaink. Minthogy ennek alapvető forrása az ember esetében saját test lesz, ennek döntő jelentősége lehet. Mindannyian egy világban élünk, ez mégis végtelen számú világot jelent. Gondoljunk arra, hogy mindenki számára a legmélyebb alapokig másképp jelenik meg a világ példaként hasonlítsuk össze egy felnőtt, egy csecsemő, egy kutya és egy méh világát.[10]

2.3. Melyek az első gondolatból történő következtetések a mesterséges intelligencia esetében? Két alapvető tényező fogja döntően befolyásolni egy MI fenomenális horizontját (mely fenomenális horizont szükségszerűen előáll majd az erős MI-val szemben támasztott követelményeink alapján). Először is a saját test, amely valószínűsíthetően az intelligencia rendelkezésére áll majd az esetek döntő többségében[11]. A teljesség kedvéért azért hozzátehetjük, hogy az erős MI esetében a test nem szükségszerű, csak valószínűsíthető következmény. Minden további nélkül elképzelhető, hogy az MI kommunikációjának, működésének a terepe nem a fizikai tér lesz, de ettől függetlenül elengedhetetlennek tűnik, hogy valamilyen viszonyba kerüljön a fizikai világgal. És ne feledjük el, hogy az SD esetében, ez azzal a lehetőséggel jár, hogy olyan testet alkothat önmagának vagy társainak, amely a leginkább megfelel a környezeti hatásoknak. A saját testnek azonban rengeteg velejárója van: saját egyedi felépítés, észlelés, kommunikációképesség, mozgási formák, megjelenés, és szükségletek. Az emberrel ellentétben a gépek esetében ezeknek a különböző mezőknek az egyedi módosulásai, a funkcióhoz kötődő potencialitásai számtalan fejlődési irányt nyitnak meg. Közülük mindegyik kardinális jelentőséggel bír a fenomenális horizont tekintetében, függetlenül attól, hogy egyáltalán eljutnánk az identitás vagy az individuális tudat mibenlétének kérdéséhez. Gondoljunk Merleau-Ponty szavaira, a tudat itt még „semmi”, hiszen mindebből (is) születik a tudat és minden felépítménye.

Ezen is túl még érdekesebb, hogy az erős mesterséges intelligenciát minden további nélkül jellemezheti akár a többtestűség struktúrája. A hétköznapi használatban már régóta  elterjedt wireless kommunikáció által nem szükséges közvetlen összeköttetés a különböző infokommunikációs eszközök között. Mindez előrevetíti annak a lehetőségét, hogy egy „tudat” különböző lokációjú receptorokat használjon, és különböző testeket akár párhuzamosan irányíthasson a sajátjaként. És még csak nem is ismerjük, hogy milyen technológiai áttöréseket tartogat a jövő.

Visszakanyarodva Merleau-Ponty gondolatához, egy másik alapvető tényező a funkcionalitás lesz, amely egyben utal az MI feltételezett generációs különbségeire is. Joggal feltételezhetjük, hogy a mesterséges intelligencia bármilyen robotizált (tehát testtel ellátott) vagy szoftveres formában kerül is kifejlesztésre, mindenképpen valamilyen funkció betöltésére, valamilyen szükséglet kielégítésére készül. Ez igaz az ember által tervezett (HD), illetve az önmaga által (SD) tervezett generációkra is. Azonban abban is biztosak lehetünk, hogy az SD MI által létrehozott intelligenciák, melyeknél a tervező elszakadhat alapvetően emberközpontú kiindulási pontjaitól, egy sor, addig el nem képzelt egyedi megnyilvánulási formát fog életre hívni, egyszerűen azért, mert a gépi tervező egészen más elvi eszköztárral, határtalan adatbázissal, kapacitással, komplexitással lesz képes sokkal adaptívabb egyedek előállítására.

Tehát e két jelentős mozzanatból jól látszik, hogy legkésőbb az öntervező gépek generációjának idejére elfelejthetjük az ember képére teremtett mesterséges intelligenciát. Ugyan megdöbbentő, de plauzibilis lehetőségnek tűnik, hogy az eltérő testi, percepcionális és funkcionalitásbeli determinációk miatt akár az emberitől teljesen eltérő logikai rendszerek jöjjenek létre az MI számára.

2.4. A Merleau-Pontytól kölcsönzött második vezérgondolatunk a Hús fogalmából következik, mely a kései ontológia egyik kulcsfogalma. A francia filozófus két főművén keresztül mutatja ki a fenomenológiai tapasztalatnak[12] azt a különös sajátosságát, ami által az addig többnyire elszigetelten kezelt kategóriák (egyén-világ, test-tudat, szubjektum-objektum) integrálódnak, keverednek egymással. A kiazmus, tehát az egymásba fonódás, egy olyan általános alapelv, amely fenomenológiai értelemben az egész létnek jellemzője, szemléljük azt bármilyen közelről vagy távolról. Így tehát a gondolkodáson belül is további keveredéseket találunk az érzékivel, az affektivitással, a fantáziával vagy az egyéni szociokulturális beállítódottságokkal. Ezek a részterületek sokszor észrevétlenül hatják át egymást, ám mégis jelentősen befolyásolva a másikat. Azonban ez nem jelenti azt, hogy végső soron egymásba oldódva eltűnne egyéni jellemzőjük vagy önmagában vett érvényességük, pusztán azt, hogy kapcsolatuk közvetlen, és egy rendkívül intenzív és kölcsönös hatóviszony áll fent közöttük. Általában keveredünk össze így a világgal, vagy keveredik össze a látható a láthatatlannal, vagy érzéki az idealitással. Ez az ontológiai alapelv egy nem kevésbé nehezen megfogható felületen lép működésbe, ez pedig a hús kategóriája lesz. Merleau-Ponty nem véletlenül választja ezt a minden ízében jellegzetes gondolatot és érzettársításokat hordozó kifejezést (Chair), noha nem az élő húst mint az élőlények kötőszövetét érti rajta. Testem a világ húsa – mondja. A test és a hús, amely azonban nem anyag vagy naturalisztikusan felfogott összetevő, hanem egyfajta őselem, princípium a világ szövetében. „E kétfajta létező közül mindegyik a másik ősmintája: a test a fizikai dolgok rendjéhez tartozik, a világ maga viszont egyetemes hús.” (Merleau-Ponty, 2006:155). És ez az egyetemes hús maga nem anyagszerű, de mégis az anyaghoz, a kiterjedéshez, a változóhoz, az élethez kötődik.

„Ezt az általános Láthatóságot, a magában való Érzékelhetőnek ezt az általános természetét, az én eredendő anonimitását foglaltuk össze az imént a „hús” szóval, amire a filozófiai hagyománynak mintha nem is volna szava.” (Merleau-Ponty 2006:157)

Merleau-Ponty próbál egyértelmű lenni atekintetben, hogy a hús sem nem anyagi, sem nem szellemi tételezés, még csak nem is valamilyen reprezentáció. A hús a lét és a létezők ontológiai szintjének tulajdonképpen a módusza, „általános létminőség”, „megtestesült princípium”. Merleau-Ponty egyik kedvenc példája az egymást tapintó kezek jelenete, amely jól illusztrálja a ható és az elszenvedő, a látó és a látott reverzibilis, kölcsönösen egymást átlelkesítő kapcsolatát.

2.5. Most nézzük meg, hogy Merleau-Ponty második gondolatköre hogyan adaptálható az MI területén. Ha a hús alapelvének azon lényegi momentumát emeljük ki, amely a világ dolgai közötti kontextuális és reverzibilis összeszálazottságot, összekapcsolódást és egymásba keveredést állítja, akkor nem is kell előre rohannunk túlságosan az MI evolúciójában ahhoz, hogy találjunk egy nagyon hasonló működési módot, méghozzá az MI kommunikációjában. Az IoT, vagyis az „Internet of Things” az épp kibontakozó hálózati kommunikáció következő fejlődési lépcsője, amely már magában foglalja a felhő (Cloud) alapú adatbázisokat köd csomópontokkal (Fog Nodes), a Big Data kapacitások rendkívül gyors elérését és a legkülönfélébb elszigetelt „okos” eszközök egymással történő rendezett funkcionális kommunikációját (Ld. Peng & Pal 2020). Tekintve, hogy jelenleg csak a DH MI hajnalán járunk, könnyen beláthatóak ennek az új típusú kommunikációnak a fejlődési lehetőségei, amely oly messze áll az ehhez képest töredezett és nehézkes általános emberi kommunikációtól. Feltételezhető, hogy a jövő eszközei közti kommunikáció oly mértékben fluiddá, folyamatossá és közvetlenné válik, hogy az már szinte mellékes kérdés, hogy ez a kommunikáció egy intelligencia több, együttesen fennálló teste között, vagy pedig különálló intelligenciák között zajlik-e. Az intelligenciák összekötöttségét és egymásba folyását akár virtuális húsként is értelmezhetjük, Merleau-Ponty után szabadon. Ezt a fogalmat tegyük tisztába. A virtuális hús kifejezés a Merleau-Ponty által bevezetett fogalomhoz képest egy kibővített kategória, amibe nemcsak a fizikai terek közötti kapcsolatokat értem, hanem a különböző nem-fizikai terekét is, mint egy fiktív virtuális tér, vagy a térnek csak fenntartásokkal nevezhető[13] adatforgalmi közegeket. Ezek maximum 1-2 dimenziósak, ha az idő dimenzióját is hozzávesszük, hiszen nincs bennük többirányú kiterjedés. Mondhatnánk, hogy ez tulajdonképpen valami nem is érzékelhető közeg. Azonban az feltételezhető, hogy a mesterséges intelligenciák (vagy azok elkülönült részei) közötti kommunikációban ezekhez is kapcsolódni fog valamilyen jellemző; egy érzet, egy vizualizáció, akár egy affektív tartalom, vagy egy gondolat, tehát tudatosulni fog a térnek valamiféle modifikációja. A virtuális valóságot megképző terek, amelyek fiktív megalkotott realitások, szintén nehezen meghatározható módon rendelkezhetnek dimenziókkal. Hiszen ezek bizonyos szempontból a dimenzionalitásnak csak az imitációját hordozzák, azonban fenomenológiai aspektusból mégiscsak dimenzionáltságot képeznek. Ráadásul olyanokat, amelyek lehetnek teljesen önkényesek is, például folyhat lassabban vagy gyorsabban az idő, vagy lehetnek alagutak a térben. Végső soron a virtuális hús mindezen modifikációit szeretné összefogni a dimenzionális meghatározottságoknak, és éppígy utalni szeretne az ezen modifikációk közötti átjárhatóságra és reverzibilis viszonyra is. A kommunikációnak és a kapcsolódás módjának ilyen fokú eltérése az egyénenként erősen fragmentált emberi kommunikációtól szintén előre jelezhet jelentős eltéréseket a fenomenális horizont, a tudat, az identitás és a nyelv kérdésében.

III. Konklúziók

Röviden összefoglalva két központi következtetés született Merleau-Ponty gondolatainak analógiája mentén:

1. A fenomenális horizont nyers tapasztalata alapvetően kihat gondolkodásunk struktúrálódására. Egy erős MI fenomenális horizontja – minél inkább előre tekintünk az időben – a felsorolt különböző változók hatására egyre távolodni fog az emberitől, és ennek szükségszerű folyományaként az erre épülő „tudat”, vagy bármilyen módosult kognitív rendszer is egyre kevésbé fog hasonlítani a miénkhez. Ezt két alapvető mezővel mutattam be, az egyik a test bármilyen irányú modifikációja volt, a másik pedig az eltérő fejlődési irányokat vázoló funkcionalitás elve.

2. Az eltérő fenomenális horizont nem csak a test eltérő percepciós készletével és az eltérő fejlődési irányokkal és lehetőségekkel magyarázható, hanem az erős MI hipergyors, hálózat alapú és ezeknél fogva sokkal közvetlenebb kommunikációjával is. Bevezettem a „virtuális hús” kifejezést, amelynek segítségével az eltérő léttapasztalat feltáruló lehetőségeit kívántam megvilágítani, ami a fentebb leírtakkal együtt még határozottabban eltávolítja a mesterséges intelligencia strukturálódását az ember által megszokott mintától.

Ráadásul ezek a prognosztizálható eltérések meglepő módosulásokat okozhatnak az individualitás, a normativitás és a nyelv kategóriáiban is. Továbbgondolva, nem lenne meglepő, ha ezek a radikális különbségek előbb utóbb nem állnának meg formai és strukturális szinten, hanem végeredményben az erős MI emancipációját eredményeznék. A távoli jövőbe előre vetítve az emberi szintű intelligenciát meghaladó és attól radikálisan elkülönböződő mesterséges intelligenciának meg kell tanulnia önmagát fenntartani, ebből a célból testszerű hardvereket fejlesztenie. Emellett képes lesz önmaga különböző differenciáltságú és funkciójú másolatait vagy módosításait megtervezni és létre hozni, erőforrásokkal ellátni – tehát reprodukálódni. Egy ilyen intelligencia innentől kezdve leginkább életformának nevezhető, amely autark jellegénél fogva nem lesz többé domesztikálható vagy hagyományos eszközökkel korlátozható. Persze az a változó amely a leginkább hatással lehet ennek a lehetőségnek a távoli jövőben való felmerülésére, maga az ember.

Ugyan a fenti gondolatok csak fiktív eseményláncok végiggondolásai, azonban ellenőrizhető tényezőkből indulnak ki, amelyekből számos lehetőség tárul fel. Ha most visszatekintünk az 1.2. pontban leírt, a mesterséges intelligenciával kapcsolatban felvetett klasszikus filozófiai kérdésekre, akkor azt látjuk, hogy azokat végig egy erősen antropocentrikus nézőpontból tettük fel. Nem tudunk rájuk kielégítően válaszolni, de talán azért nem, mert nem is biztos, hogy ezeket a kérdéseket kellene feltennünk. Hiszen minden jel szerint a jövőben a mesterséges intelligencia fejlődésének fokmérője nem az emberhez való hasonlósága lesz.

A szerző az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola Fenomenológia Program hallgatója,

szakterülete: Kontinentális filozófia / Fenomenológia

Irodalomjegyzék

• Baker, Pam: Artificial Intelligence and the coming of the self-designing machine (Ars Technica 2020.06.06) https://arstechnica.com/information-technology/2018/12/unite-day2-1/
• Bostrom, Nick: Szuperintelligencia – Ad Astra 2015
• Goertzel, Ben & Pennachin, Cassio (Eds.): Artificial General Intelligence – Springer Verlag 2007
• Joshi, Ameet V: Machine Learning and Artificial Intelligence - Springer International Publishing 2020
• Merleau-Ponty, Maurice: Az észlelés fenomenológiája - L’Harmattan 2012
• Merleau-Ponty, Maurice: A látható és a láthatatlan – L’Harmattan Budapest 2006
• Murgia, Madhumita & Wat, Richard : Google Claims To Have Reached Quantum Supremacy  in.: Financial Times 2019.09.20 https://www.ft.com/content/b9bb4e54-dbc1-11e9-8f9b-77216ebe1f17
• Peng, Sheng-Lung & Pal, Souvik & Huang, Lianfen: Principles Of Internet Of Things (IoT) Ecosystem - Insight Paradigm - Springer International Publishing 2020
• Russell, Stuart / Norvig, Peter: Mesterséges intelligencia modern megközelítésben (2. kiadás) – Panem 2005
• Schuld,Maria & Petruccione, Francesco: Supervised Learning with Quantum Computers - Springer International Publishing 2018

[1] A legtöbb fenomenológusnál annak a nyitott és dinamikus feltárulásnak a megnevezése, ahogyan az életet tapasztaljuk.

[2] Sycamore nevű kvantumprocesszor egy olyan számítást végzett el 3 perc és 20 másodperc alatt, amit a világon létező leggyorsabb szuperszámítógépnek, a Summitnak tízezer évébe telt volna. Forrás: Madhumita Murgia & Richard Waters in.: Financial Times 2019.09.20
https://www.ft.com/content/b9bb4e54-dbc1-11e9-8f9b-77216ebe1f17 2020.06.09.

[3] Baker, Pam: Artificial Intelligence and the coming of the self-designing machine (Ars Technica 2020.06.06)
https://arstechnica.com/information-technology/2018/12/unite-day2-1/

[4] Az amerikai Boston Dynamics vállalat már több, nem csak humanoid testű robotot fejlesztett, amelyek remekül működnek különböző terepviszonyok között, sőt, bizonyos típusok már bárki számára megvásárolhatóak. Társadalmi felhasználásukra jó példa, hogy Szingapúrban például a koronavírus járvány idején a közparkokban „robotkutyák” ügyeltek az emberek közötti megfelelő távolságokra. https://www.bostondynamics.com/

[5] Ld. chatbot-ok, vagy a Kínai szoba példája

[6] Már csak 1961-ben bekövetkezett korai halála miatt sem.

[7] A  testet korábban a filozófiai érdeklődés általában elszigetelt aspektusokban ragadta meg, mint a res extensa tehát kiterjedt szubsztancia (Descartes), vagy az élő gép (La Mettrie), vagy egyfajta burok a szellem számára. De Merleau-Ponty radikális fordulattal a testet egy olyan kitüntetett dimenzióként fogja fel, mely által otthonosak lehetünk a világban, mely által a világ Otthonunkká válik.

[8] A kosmotheoros kritika másképp irányul Husserl rendszerére, és másképp a kor technokratáira.

[9] Ezek egy gép esetében előre nem látható módon módosulnak majd.

[10] Itt nem egyszerű perspektivizmusról van szó, amely az általában vett igazság fogalmát oldja fel, hanem annak felfedezéséről, hogy az „igazság” nem redukálható egy minimalizált absztrakt tartalomra anélkül, hogy ne torzulna, ne térítődne el, ne szegényedne el originális tartalma.

[11] Ennek már eddig is megvalósult formáit jól mutatja be a TerkRecoms és a Boston Dynamics videója: https://www.youtube.com/watch?v=Jky9I1ihAkg  https://www.youtube.com/watch?v=fn3KWM1kuAw&ab_channel=BostonDynamics

[12] A fenomenológiai metodika mindig az egyén megélt tapasztalatára fókuszál, annak lehetőség szerint legautentikusabb formájában.

[13] Ezek a terek tulajdonképpen egy vagy két dimenziósak mindössze.