Horváth Gideon 2019 körül kezdett méhviaszt használni az alkotásaihoz, főként queer ökológiai jelentősége miatt, ami újraértelmezi a természetet, szexualitást és biológiát a queer teóriák szerint. Megtöri az ökológia antropocentrikus elveit. Horváth korábbi műveinél is már megtapasztalhatjuk, mint például a Deviaton finds a way (2020) című kiállításán, ahol egyik alkotásán leopárd csigákat láthatunk, azaz hermafroditákat, akik egymást, sőt, önmagukat is meg tudják termékenyíteni. A queer ökológia egyik szintén fontos részét képezik a méhek, ugyanis a beporzással a növények megtermékenyítését segítik, így nem csoda, hogy a megtermékenyítés-termékenység kulcsszavak. Ha nincs beporzás, akkor nem terem szőlő, nem lesz bor, így a Bacchanáliák sem történhetnének/történhettek volna meg – tehát a méhek munkája szerves része a faunok egyik kedvenc elfoglaltságának. De a méhviasz anyaghasználata máshogy is kapcsolódik a faun mondavilágához, hiszen Ovidius Fasti című műve Bacchushoz kapcsolja a méz felfedezését, aki körül mindig láthatjuk a félig ember félig kecske lényeket. Az egész kiállítás az ebben a folyamatban termelődött méhviaszból született, ugyanis

fluid, könnyen változtatható, tapintásra testszerű anyagról van szó, amely éles kontrasztban áll az installációkat kifüggesztő láncokkal és kötelekkel, utóbbiak az elzárás és visszatartás jelképei. A törékeny üvegfelületek ablakszerűen engednek betekintést ebbe a kettős világba, a kiteljesedés vágyába és ennek, önmagunk biztonsága érdekében való elrejtésébe.

Ahogy az artist talkból[1] kiderült, a kiállítás címében a realness a drag bálok világára utal, ezeknek célja pedig, hogy a tökéletes illúzióval megszabaduljanak az előítéletektől. Vagyis a drag queenek – pont, mint a viasz – képesek más formát ölteni, így be tudnak illeszkedni. Ezzel ellentétben a faun, mint a vágy megtestesítője, az őszinte identitás, a felszabadult lét, bármennyire is próbálkozik, nem tud belesimulni a heteronormatív világba. Arról nem is beszélve, hogy a faun nem létezik, így a realnesst, azaz valóságosságot még nehezebb ráhúzni. Már a címben találkozhatunk egy elsőre megférhetetlennek tűnő párossal, ahogy azt az anyaghasználatban is láthattuk.

 Horváth Gideon: A megcsonkított faun (méhviasz, üveg, ISBN – könyv+galéria, 2021), fotó: Bíró Dávid

A kiállítás az önmegvalósítással és a saját magunk másságának elfogadásával operál, kezdésként – avagy nullpontként – éppen ezért egy nagyon erős műalkotással fogadja a látogatót. Ahogy belépünk a kiállításra, A megcsonkított faun című művel találjuk magunkat szemben, amelyen a heteronormatív világba való beilleszkedési vágy késztette saját maga megcsonkítására, azért, hogy a társadalom által megalkotott normarendszerből ne lógjon ki, és elfogadják. Az emiatt felhalmozott dühből indul ki, nem takarja már megcsonkítottságát a lehullott-lehullatott fügefalevél. Tovább haladva azonban egy fejlődéstörténetet tapasztalhatunk meg, a beilleszkedési kényszervágy helyett hogyan tanulja meg elfogadni önmagát és másságát. Horváth Gideon szavaival élve „[a] faun egy számkivetett alak, egy természet szellem (nature spirit), aki egyedül rója a tájakat, saját kénye és kedve szerint, a társadalomtól távol, néhol eltévedt utazókat útbaigazítva.”[2] Itt mi vagyunk az eltévedt utazók, a faun pedig saját élettörténetén vezet minket végig. A faun torz, törött tükrében következhet be a megcsonkított egyén felismerése. Az Álló faszú faun tekint a megelőlegezett jövőbe című installáción már nincs megcsonkítva, ez tehát nem volt egy tartós állapot, nem egy végleges stigma. Ahogy Bacchust is széttépik és újra feltámad, úgy éled itt is újjá a faun. Egy folytonos izgalmi állapotba kerülve tekint a jövőjébe, termékenyen, ahol lehetősége nyílik végre önmagának lennie. Ám még szemből nézve az alakot, felirat jelzi rajta, hogy „straight looking”, azaz szó szerint fordítva egyenesen néz, átvitt értelemben a jelentése: heteronak néz ki, nem teljesen mutatja ki önmagát.

 Horváth Gideon: Álló faszú faun tekint a megelőlegezett jövőbe (méhviasz, tükör, ISBN – könyv+galéria, 2021), fotó: Bíró Dávid

A teljes faunná válást a barlangi vak gőte, azaz olm szobrokkal oltárszerűen közrezárt maszknál érjük el. A barlangi gőték vak kétéltű lények és erőteljesen a többi érzékszervükre hagyatkoznak, ami hiperérzékennyé teszi őket. Ez viszont nem jelent egyet a védtelenséggel, mert előnyükre fordítják – mondhatni csúcsragadozóként élnek. De a kihalás közelébe kerültek az ember környezetszennyezése miatt. Az oldalsó falon, magányosan egy kisméretű denevérfej van, amit elsőre nehéz bárhová beilleszteni, de elérve a kiállítás közepén lévő maszkhoz, láthatjuk, hogy a két állat keveréke jelenik meg rajta. Szarvak, denevér lebeny, apró gömböcök díszítik, a szemet főként takarva, azaz a többi érzékszerv hiperérzékenységbe fordul, az átálláshoz szükséges fókuszálásba. A maszk sokszor szolgál dolgok elrejtésére vagy éppen álarcként, segítségével az ember valaki mássá válhat. Itt pont, hogy megmutatkozhat igazi énje, és általa meg is mutatja. Horváth Gideon a néző számára szintén felajánlja a maszkot, hogy ő is önmegvalósíthasson – tehát válaszút elé érünk. Felvegyük a maszkot vagy ne? Visszautasítjuk az igazi, elzárt énünket, vagy büszkén felvállaljuk? Az egész kiállítás egy történeten vezet minket végig, amelynek katarzisát ez a pillanat jelenti.

 Horváth Gideon: A faun maszkja (méhviasz, üvegbúra, ISBN – könyv+galéria, 2021), fotó: Horváth Gideon

Továbbmenve a Mámoros faunhoz érünk, ahol az üvegre ragasztott mű előtt állva már szarvval, faunként jelenünk meg az üveg másik oldalán állónak. A művön nyelv, szarvak, még több olm, embriók és szőlőfürtök szerepelnek, szimbolizálva azt, ahogy bekövetkezik a faun egészének kiteljesedése. Kérdés, hogy a művet csak távolról figyeljük-e, vagy büszkén beleállunk ebbe a szerepbe, felvállalva eddig elnyomott és talán eddig általunk se elfogadott énünket. Az utolsó falon a levél alakot öltő faun már élcelődik a világgal, ezzel is mutatja, hogy teljesen elfogadta magát, és a hiba, a természetellenesség nem benne lakozik. A Faun passing as a fig leaf nem a heteronormatív világ által elfogadott személyként akar passingelni, hanem a cenzúra jeleként, fügefalevélként, azzal, amivel Ádám és Éva takarta magát a bűnbeeséskor, és aminek a fáját az antik görögök és rómaiak Bacchus számára szentelték. Körülötte még több nyelvet figyelhetünk meg, ahogy fügékkel, fallikus jelképekkel játszanak, egyensúlyoznak, erőteljesen erotikus felhanggal, a termékenységet szimbolizálva. Alattuk egy-egy lefolyt csepp jelzi, hogy enyhén olvadnak, emlékeztetvén minket a méhviasz folytonos halmazállapotának változására. A megcsonkított fauntól így érünk el az elfogadásig és önmegvalósításig. Egy teljes kört tettünk, visszatértünk a kiindulópontig. A kezdet és a vég egybeolvad, mint a kétarcú Janus, akit már korábban is felfedezhettünk a kiállítás kettősségében, a címtől, az anyagon át a témáig.

 Horváth Gideon: Mámoros faun (méhviasz, üveg, ISBN – könyv+galéria, 2021), fotó: Bíró Dávid

Az anyagválasztás és a faun mitológiája, mint téma Kiss Kata Dóra filozófiai esszéjével közösen az antropocentrikus heteronormatív és bináris gondolkodás helyett queer ökológiai vonatkozásokra épít, és maga a kiállítás egy LMBTQ+ fejlődéstörténetként halad végig Gadó Flóra kurátor összeállításában. Egy trauma feldolgozásának dühéből és a magyarországi aktuálpolitikából indult ki, megtörve a tabusított témát, hogy a végére (újból és újból) megtanulhassa elfogadni önmagát. A belső igazi én és a külső elvárások harcának lehetünk tanúi. A kiállítás velünk szintén feltetteti a kérdést, hogy felvállaljuk-e mi is másságunkat (bármilyen vonatkozásban), vagy inkább csak szemlélők maradunk, beilleszkedve a társadalmi normák közé.

Fotók: Bíró Dávid és Horváth Gideon
Fejléc kép: Horváth Gideon: Álló faszú faun tekint a megelőlegezett jövőbe (méhviasz, tükör, ISBN – könyv+galéria, 2021), fotó: Bíró Dávid
Négyzetes kép: Horváth Gideon: Faun passing as a fig leaf (méhviasz, üveg, ISBN – könyv+galéria, 2021), fotó: Horváth Gideon
Kép a főoldalon és Facebookon: Horváth Gideon: Mámoros faun (méhviasz, üveg, ISBN – könyv+galéria, 2021), fotó: Bíró Dávid

[1] Horváth Gideon – online artist talk a Faun realness c. kiállításhoz az ISBN könyv + galéria facebook oldalán, január 20.

[2] Részlet Horváth Gideon „Nem tudom mikor váltam faunná” című esszéjéből, ami az Artmagazinon jelent meg.