A tudományok fejlődésével az ember és természet kapcsolata is folyamatos változásban van. A természet kiismerhetetlensége és uralma az ember élete és terményei fölött ijesztő jelenség lehetett kezdetben, ez is vezethetett az ókori vallások alapjainak megszületéséhez. Az egyiptomi és görög isteneket, mint természeti erők irányítóit tisztelték, imádták és félték. A világot alkotó négy őserő spirituális jellegéből és emberfeletti erejéből Empedoklész és Arisztotelész ideáiban sem veszített. Herakleitosz az egymást váltó erőkről ír, amelyek örökös körforgásban hol felerősödnek, hol elgyengülnek, de állandóan jelen vannak.  „Éli a tűz a föld halálát, a levegő éli a tűz halálát, a víz éli a levegő halálát, a föld a víz halálát.” [1] Ezekben az ideákban az embernek csak alárendelt szerep jut, ami a kereszténységben – Isten teremtményeiként – válik csak természettel egyenrangúvá. Mióta a tudomány fejlődésével egyre többet tudunk a működéséről, képesek vagyunk alkalmazkodni hozzá, kihasználni változatosságát, sőt lassanként irányítani is. Repülőkkel űzzük el az esőfelhőket, műhavat használunk a síeléshez, szabályozzuk a folyókat és hosszasan lehetne folytatni további példákkal. Miközben a modern ember egyik legsürgetőbb problémája megtanulni egyensúlyban élni a természettel, ahol nem használja túl a véges erőforrásokat.

Matók Zsuzsi – Water Still Life, 2020. Fotó: Biró Dávid

Tóth Ákos 140 kg-os szabványméretű jégtömbje mutatja be legtisztábban a természeti törvények következtében végbemenő változást. A magasba helyezett hatalmas tömegű szilárd jég hogyan válik folyékony vízzé, és a gravitáció erőinek engedelmeskedve a vízcseppek hogyan hullanak a rácsról a földre. A kimerevített idő a pillanatnyi változás minden fázisába láttatni enged, a cseppek hosszas zuhanás után csöppennek egy görögkereszt alakú acéltálcára és egy Máriát ábrázoló képen alkotnak tócsát. Matók Zsuzsi Water Still Life munkájának növényei háromdimenziós csendéletekként állítják meg az időt, ahogy lédús növényei tartósítva lebegnek a vízzel töltött műanyag burkokban. Tóth és Matók munkája egyaránt kísérlet a természet egy-egy pillanatának megragadására. Tóth televíziókon vetíti ki a rögzített olvadást, Matók munkájának címe is – Still Life – a mozdulatlanná dermesztett életre utal és a bomlást lassítja mesterségesen. Az emberi beavatkozás eléri határát, a természet erői megállíthatatlanul működnek és a természet befolyásolásának, másolásának illúzióját kapjuk csupán.

A két alkotás a víz szerepéhez különböző szemszögökből közelít. A tiszta víz – amin keresztül látszik a Madonna arca Tóth munkájában – az élet forrása, spirituális jellege mind a négy ősi elem egyikeként, mind a kereszténység tisztító erejeként (szenteltvíz, megkeresztelés) is elementáris erővel bír. Matóknál a természettudomány vizsgálta víz jelenik meg, ami Darwin evolúcióelmélete szerint az élet létrejöttének helyszíne. Az emberi testnek és növényeknek egyaránt jelentős részét alkotja, és életünk kezdetén 9 hónapot töltünk az anyaméhburok vízében. Matók Zsuzsi Water Still Life című alkotásának növényeit is anyaméhburok védelméhez hasonlóan öleli körbe. Franciául a csendélet natur morte, azaz halott természetet jelent, ezzel szemben Matók munkái az élet egy pillanatát konzerválják és a készülő új élet megszületésének, kicsírázásának lehetőségét is magában hordozzák.

Mátrai Erik, Gryllus Ábris – Doz, 2020. Fotó: Biró Dávid

Míg az eddig említett munkák a víz szerepét, fizikai, kémiai, biológiai jellegzetességeit vizsgálták, Mátrai Erik és Gryllus Ábris sokkal szubjektívebb formában, az emberi érzékszervek tapasztalatainak elemi élményét vették alapul. A Doz című alkotás két sorba rendezett 12-12 neoncső villódzásaival és 12 szó eltolt, egymásba fonódó hangjával a víz egy másik jellegét, a hullámok pulzáló mozgását utánozza. Ez a meditatív élmény egyik példája az ember és természet közötti kapocsnak, illetve a megismételhetetlen természeti működésnek. A víz hullámait a szél hozza létre, de mozgásukat árapályhullámok keltésével a Hold tömegvonzása és a Föld forgása okozta centrifugális erő is szabályozza. Egyszerre két ponton, a Föld két oldalán jelennek meg dagályhullámok, amelyek 24 óra alatt kerülik meg a bolygót, a dagály és apályhullámok pedig 6 óra 12 percenként váltják egymást. Az audiovizuális munka hangjai asszimmetrikusan, két egymástól eltérő ütemben 3/4, 4/3 poliritmusban találkoznak és a phaser (hullámzó) effekt fáziseltolódásai is késleltetik őket. A művészek sajátos módon ragadták meg a víz milyenségét, a hullámok természetét és igyekeztek annak változékonyságát is imitálni, sőt irányítani, uralni azt. A látszólag véletlenszerű fényvillódzások és hangütközések azonban megszerkesztett ritmust követnek és loop-ként ismétlődnek. Ugyan a természetnek is megvannak a saját törvényszerűségei, az ember alkotta imitációiban éppen az esetlegesség, a logika nélküli véletlenszerűség vész oda.

„A fóliát a szél tölti meg élettel, a szelet a fólia teszi láthatóvá.” Talán ez a művészet és a mai ember feladata is a világban, hogy újra láthatóvá tegyük a magunk számára a természetet, ami élettel telít minket, és amit mégis sokáig elhanyagoltunk. Koronczi Endre alkotása a láthatatlan, megfoghatatlan levegőt vizsgálja, konkrétabban az Adultusspiritus 11111217 nevű „fajt”, amiben egyedül a levegő a valóban természetes. A szél a „faj testét” alakítja, többi testrésze a városi ember számára már szinte „természetes” utcai szemeteskukából, bicikliből, ventillátorból és fóliából épül fel. Szintetikus, ember alkotta tárgyakból, amiket sorozatban gyártunk, miközben ezzel a már létező növényeket, állatokat pusztítjuk el. Egész állatfajok halnak ki azért, hogy az Adultusspiritus 11111217-hez hasonló fajok szülessenek. Elfejtjük, hogy mi csak látogatók vagyunk a Föld életében és nem elégszünk meg azzal, amit kínál, mohón többet kívánunk, még ha számunkra azok csupán ideig-óráig fontos dolgok is, míg a Földnek hosszú küzdelmet jelentenek. Mi szeméttel telítjük a természetet, az viszont bárhol „utat tör magának” és életet lehel Koronczi munkájába, vagy éppen Matók Zsuzsi ehető zöldségekből, gyümölcsökből és magvakból préselt kockáiba. A Pressed Cubes a természet hatalmát hirdeti, ahogy a szerves anyagok átalakulnak, az idő múlásával pedig környezettől függően színt, szagot, méretet változtatnak, ki is csírázhatnak és kitörhetnek az ember alakított kocka formájukból.

Vass Csenge, Barna Nóra és Mákó Rozi Urform című munkája szintén a modern emberre jellemző, szintetikus eszközökkel – tükörfóliával, reflektorral, motorral, videóval – a tűz ősiségét idézi. A tükörfóliából emelt falak között forognak a megvilágított vörös fóliacsíkok, amelyek tükröződése és a háttérben vetített videó által megtöbbszörözött mozgásai, ismétlődő szekvenciái a tűz lobogó jellegét imitálják. Az ősi rituális táncokat és magát a tüzet idézi az a táncperformansz is, ami a munkához készült. Mintha a pislákoló szikra, a lobogó tűz és a vízzel oltott hamu emberi alakot öltene – a koreográfia is így épül fel, összhangban a zenével. A táncban megszűnik a viszály ember és őserő közt, a táncosnak nincs hatalma felette, de alárendelve sincsen neki. Eggyé válnak és egyenrangúak lesznek, az ember ösztöni mozgásaiból előtör az az ősiség, ami a tűzben egyszerre jelent veszélyt és meleget adó forrást. Ezen a ponton az ősi rituálékat követve enged az ember a természetnek és az emberi kéz alkotta környezetben, ember által készített ruhákban újra átéli erejét.

Benczúr Emese – Glow Up, 2020. Fotó: Biró Dávid

A négy őselem mellett a középkori alkímia megkülönböztet egy ötödik elemet is: a gondolatot, amely önmagában képes megteremteni bármelyik másik őselemet. Ám a természeti törvények, az idő a gondolatokat is formálják. Az egyszer átélt élmények fokozatosan halványodnak, ahogy Benczúr Emese Glow up feliratot kirajzoló villódzó lámpái is. Bár fotókkal ezeket szintén igyekszünk megőrizni eredeti formájukban, a természet forgása megállíthatatlan. A felirat üzenete a Ragyogj fel, de a lámpák elemei pár nap alatt lemerülnek.

Érzékeink tompultak, lelkileg már túlterhelő lenne, ha mindent befogadnánk, amit az emberiség létrehoz és mindezt a maguk erősségében tennénk. Védekezésként gyakran becsukjuk a szemünket vagy hárítunk, így még ma sem foglalkozunk eleget a klímakatasztrófával, a természet egyensúlyának radikális átformálódásával. Pedig az emberi léleknek esszenciálisan szüksége van a természetre, hiszen az tartja életben testileg és lelkileg. Az önmagukban egyszerűnek tűnő jelenségek elementáris erővel hatnak, ha figyelemmel kísérjük őket. A kiállítás munkái is hasonló, természetben rejlő csodákra mutatnak rá, amiket az ember elidegenedése, mohó hatalomvágya gerjesztette ártó tevékenysége veszélyeztet. A természet ökoszintémája iránti érzékenység vagy szemléletváltás, a természeti környezet hatásainak újra teljes valójukban való befogadása a természet és saját pszichés egyensúlyunk megőrzésének, helyreállításának is kulcsa lehet.[2]

Kiállító művészek: Barna Nóra, Benczúr Emese, Gryllus Ábris, Koronczi Endre, Mákó Rozi, Matók Zsuzsi, Mátrai Erik, Tóth Ákos, Vass Csenge
Kurátorok: Kaposi Dorka, Kovács Andrea 

Fotók: Biró Dávid Négyzetes kép: Tóth Ákos – Gutter I., 2020. Képek a fejlécben, Facebookon és a főoldalon: Koronczi Endre – Ploubuter Park  Adultusspiritus, 11111217, 2020.

A kiállítás január 22-ig online megtekinthető, kísérőprogramjai az URFORM táncperformansz, online tárlatvezetés és beszélgetés Koronczi Endrével.

[1] Hérakleitosz: Töredékek B76

[2] Ecopsychology.hu: Mi az ökopszichológia?