PRAE.HU: Több Hommage festményt is készítettél Bruegelnek, Giottonak és Giorgionénak, sok nyári képeden pedig Szinyei Merse Pál Léghajója is megjelenik. Ezek a művészek elég különbözőek, mégis mind hatással voltak rád. Mi fogott meg bennük, és hogyan hatottak rád? Van esetleg más művész is, aki inspirál(t)?

Nagyon szeretem a Hommage formát, többször nyúltam hozzá az elmúlt időben, számomra ez tiszteletadás a régi korok művészeinek. Szerintem bárki, aki ecsetet fog, vagy vizuálisan valamit létrehoz, fontos, hogy tisztában legyen azzal, mibe szól bele. Ez egy időtlen képhalmaz, amibe utána egy kortárs művész is belepakolja a saját képeit, vagy legalábbis szeretné. Éppen ezért nekem a Hommage eszköz a képi gondolkozásra. Az említett művészek mellett is sokakat szeretek és tisztelek. Például Giorgio de Chirico metafizikus képei is hatást gyakoroltak rám, neki nagyon sok Hommage-t készítettem korábban. Giorgio Morandi színvilágával hatott rám leginkább, de Barcsay Jenő, Matisse és Kandinszkij Hommage-t is készítettem még az egyetem alatt. Ezek a képek egyszerűen érzések, hangulatok, amik hogyha megragadnak, onnantól kezdve az ember szereti azt a képet vagy művészt, én pedig ezt a Hommage-ban idézésként is kifejezem.

Ha konkrétabban nézzük, Bruegelnél sok kicsi embert láthatunk hétköznapi helyzetekben. Pont ez az, ami tetszik, ahogy kavarognak a több száz éve ellesett emberi karakterek. Egy teljesen más kor, mégis otthonos, felszabadult. Nagyon szeretem Bruegel hangulatát, képeinek ritmusát, ahogy megtölti a kép terét a rengeteg kis figurával. Gyerekjátékok című képén például a gyerekek igazából egymással játszanak, nem a megjelenített játékokkal, kontaktusok alakulnak ki a képen belül, ettől izgalmas igazán.

Giottonál a tér az, ami megfogott, éppen ezért téridézetekről beszélhetünk a neki szánt Hommage-okon. Magas fokon minimalizálom a teret, legtöbbször egyetlenegy szín marad belőle, de néha van egy-egy térelem is. Az Álom a parton Giotto Szent Gergely álma című freskója alapján jött létre, itt egy baldachin és kazettás mennyezet jelenik meg a kép felső terében. A Kánai menyegző festményén szintén egy nagyon szép, szimmetrikus, zárt tér látható, amit a Menyegző a parton című képembe emeltem át kis alakú emberekkel kiegészítve. Giottonál arányaiban nagyobbak az emberek, de nála is meg van az az elhelyezés, hogy fent van az épület tere, alul pedig az embereké. A harmadik, amit Giottonál idéztem, az a Rend megalapítása, amit egy fürdővé alakítottam át reneszánszkék színnel. Egy nagyon harmonikus, furcsa kékről van szó, amit reneszánsz képeken figyeltem meg. Bizonyos témákhoz színeket is társítok.

 Ronga Eszter: Álom a parton, 2020. 50x50cm

Giorgionenél a Koncert a szabadban című képe mint téma fogott meg, egy koncerthelyzetet festettem meg egy városligeti koncert alapján. Többen hozzányúltak ehhez a képéhez, sok átirata van, és akkor miért ne csinálnám meg én is, szabadon értelmezve?

Szinyei hatalmas élmény volt számomra idén, a Léghajó az év nagy rátalálása nekem, halálának 100. évfordulója pedig aktualitást is adott a motívumnak. Itt egy konkrét élmény is közrejátszott, mikor a Városligetben megépült a játszótér egy gigantikus méretű piros-fehér léggömb mászókával, ami mellett mindennap elmegyek a műterembe menet.

Kortársaknál nyilván valami inkább szakmailag vagy barátilag tetszik, például egy spanyol festő, Juan Genovés festményeit nagyon szeretem, nála is kis emberek vannak, viszont ő plasztikusan ragaszt bele gombokat kollázs-szerűen, így alakítja ki képein a tömegeket.

PRAE.HU: A festményeiden megjelenő makettszerű apró embereket mindennapi jelenetekben ábrázolod, mintha egy terepasztalt néznénk, vagy felülnézeti játékból irányíthatnánk az életüket. Mi vezetett téged arra az említett festőkön és példáikon kívül, hogy ezeket a kisméretű figurákat egyszerű, hétköznapi jelenetekben ábrázold?

Ez nagyon sok élmény és képi próbálkozás eredménye. 2018-ban festettem először pici embert a képeimre, ekkor volt a váltó idő, amikor megjelent az ember és elkezdte uralni a teret. Előtte inkább a térre és a környezetre figyeltem, ami bizonyos fokon a kezdetektől absztrahálódott. Mindig is egyszerűsítettem a színek felé, azok alapján próbáltam megragadni az érzeteket, hangulatokat.

Rómában jártam 2018 nyarán, ahol azt tapasztaltam, hogy óriási terek vannak, óriási léptékek, azon belül pedig rengeteg ember. Ez a furcsa kontraszt számomra érdekes, igazán élő. Rómában sok szituációban rálátunk a terekre, mert dimbes-dombos. Az egyik ilyen kedves helyem a Piazza del Campidoglio, amit Michelangelo tervezett. Az volt talán az első kis olasz tér, amit – akkor még kőmintázattal együtt – megfestettem.

 Ronga Eszter: Campidoglio tér, 2018. 120x120 olaj,vászon

Nyár végén a Margit-szigeten is ráépült egy élmény az olasz rácsodálkozásra. Ugyanaz, amit a nagy tereken figyeltem meg, itt a természetben jelent meg. Nagy zöld mezőkön piknikeztek az emberek, és jól, sőt, otthonosan érezték magukat ebben a furcsa helyzetben, a nagy tér kontrasztjában. Mindenkinek megvolt a saját helye, biztos távolságban a másik csapattól, miközben kiszabadulhattak a városból a napfénybe nyár végén. Rómában az emberek átsuhannak a tereken, tartanak valahová, nem nagyon stagnálnak, nem állnak meg. Ez a két nagyon furcsa és más élmény épült össze.

PRAE.HU: Tárgyak ritkán jelennek meg nálad, de amikor mégis, akkor szinte mind játék, gyakran csúszda. Sokszor találjuk magunkat a vízben vagy a parton, nosztalgikus balatoni hangulattal övezve. Ezeket a gyerekkori élményeid mennyire befolyásolták?

Ösztönös élmény lehet, ami megjelenik, vagy ami befolyásol. Gyorsan kialakult, hogy ha kicsi embert festek, akkor előbb-utóbb a vízparti fürdőzők felé sodor a téma vagy a vizuális probléma. A vízparton pedig mi az az építészeti elem, ami megjelenhet? Iszonyú nagy csúszdák. Ezeknek van egy gyors, lendületes, A-ból B-be átjutás érzete, ami nem a legbiztonságosabb dolog. Abszolút van benne egy gyermekkori felszabadultság vagy önfeledtség érzet.

Ronga Eszter: Csíkos strandtörölköző, 2020. 70x100cm olaj,vászon

PRAE.HU: Apró figuráidat lehet úgy nézni, mint céltalan, semmibe tartó emberek, de közben mind húzzák a saját horizontjukat, a saját kis történetüket írják. Karaktereid arctalanok, és bár távolságot tartanak egymástól, mégis egy térben, közösen jelennek meg. Inkább a nagy egészet látod a képeiden, vagy minden embert egyesével figyelsz meg és értelmezel? Vagy összeérnek az egyes emberek életei és saját világai?

Minden kis karakter, aki rákerül a képemre, megkapja a maga másfél-két óráját és a maximális figyelmet, mind egyenlő. Ezért is ugyanakkorák. Minden részlet nagyon fontos, de mindig figyelnem kell arra, hogyan helyezkedik el a nagy egészben a részlet, mi a ritmus, mi a megfelelő hangsúly. Ahogy létrejön egy kép, hogy ki hol jelenik meg benne, hol lesz a helye, egy egyensúly játék. Azt nem gondolom, hogy a képeimen céltalan figurák is megjelennek, mert ma kevés bolyongó embert lehet az utcán látni, ezért

nagyon céltudatos figurákat igyekszem megjeleníteni, akik pontosan tudják, honnan hova mennek. Keresztülvágnak akár az egész festményen.

A figurák abszolút kapcsolódnak, sok esetben az árnyékuk is összefonódik. Valamilyen hatás is létrejön, nem fizikális kapcsolat, hanem közös térélmény. Ezt szeretném azzal elérni, hogy az árnyékok összeérnek. A festményeimről gyakran lelóg egy-egy árnyék, ami egy másikon folytatódik, kép a képpel is interakcióban van. Ez óriási játék számomra. Minden részlet hangsúlyos és van szerepe, de ugyanakkor a nagy egész is fontos. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy csak egy részre figyeljek, mind a kettőre kell egyszerre.

PRAE.HU: A Hegyvidéki Kulturális Szalon oldalán az Ars Poeticádban fontos inspirációdként az utazást és a sétálást jelölted meg, viszont az előbbire már szinte nincs is lehetőség. Hogyan alakította át az alkotást számodra a bezártság érzése és a helyzet miatti szorongás?

Sokkal több időm van festeni, az biztos. Rengeteg olyan séta- és utazásélmény lapul a tarsolyomban, amit elő lehet kapni, feleleveníteni. Kicsit nosztalgikusabb ez az időszak, és valahol örülök, hogy jut idő elővenni, átnézegetni, majd új figurákat behozni és akár izgalmas alakokat találni egy több éve fotózott, jelentéktelen utcaképen. Nem hátráltat a helyzet, mert tudok alkotni, de várom, hogy újra lehessen nagyobb távokat megtenni, új inspirációt gyűjteni.

PRAE.HU: Legújabb képeden, a Buborékpillanatokon buborékba zárt embereket látunk sétálók mellett. Az elzártság, a távolságtartás és a vírus elleni védekezés ihlette? Várhatunk még tőled hasonló műveket?

Alapvetően lehet úgy nézni a képeimet, hogy mindig távolságot tartanak az alakok, mert mindig van 2-3 méter köztük. Akkor is van egy kis burok, ha nem rajzolom meg effektíve. Ezen a képen lilás, kicsit ködösebb színmezőben találhatók az alakok. Buborékban jelennek meg páran, és  ugyanúgy fejjel lefelé vannak, ahogy a buborékokban megfordul a kép. Az utazás furcsa helyzetét mutatja meg, ahogy az ember kiszakad a környezetéből, azt a köztes időt, amikor nincs még ott, ahol majd lesz. A buborék inkább erre a kiszakadt helyzetre utal, ez egy pillanati érzés, múló dolog, ami szétpukkad. Örülök, hogy akkor a védelem érzete is társul ezekhez a buborékokhoz. Jelen helyzetünk abszolút hozzáad a képhez, muszáj úgy tekintenünk, hogy ez is beugrik, mégsem kizárólagosan erről szól. Bízom benne, hogy ha elmúlik ez a szituáció, akkor is marad jelentése és élménye a képnek.

Ronga Eszter: Buborékpillanatok, 2020. 40x40cm

PRAE.HU: Ha már az új művedről beszélünk, vannak esetleg kiállításterveid? Lehet egyáltalán tervezni a második hullám alatt? Itt kikerülhetetlenül felmerül az online tér és a hagyományos kiállítótér közti aktív, átalakuló diskurzus…

Ez nagyon nehéz helyzet most, sok kiállítást visszamondanak, nem valósulnak meg, vagy akár valami alternatív megoldás születik, például online kiállítássokkal. Sokkal idegenebb, ridegebb egy olyan virtuális térben nézelődni, ahol nem lehet közelebb kerülni a képekhez. Én például nagyon szeretem anyagában nézni a képeket, mennyi festék került rá, mennyire csillog, mennyire fényes, milyen a kép széle… Ezt most nagyon nehéz megtenni.

Mindenki tervez, mindenki szeretne kiállításokat. Művésztelepre készülök a nyáron, szeretném, hogy megvalósuljon. Konkrét kiállítás, amire pár hónapon belül össze kellene készülnöm, nincs, de csoportos kiállításokra és pályázatokra folyamatosan készülök, de ezek is abszolút mobilisak. Kíváncsian várom és figyelem, hogyan alakul át a művészeti világ.

Nem zavar, hogy folyamatosan készen kell állni bármire bármikor,

mert ha pozitívan nézzük, lehet, hogy pár héten belül összeáll valami, és szuper dolog lesz belőle. Ha negatívan, akkor pedig készülök valamire, de nem jön össze mégsem. Van benne izgalom, oda-vissza működik. Egy művésznek sokkal tudatosabbnak kell lennie ebben a helyzetben.

Nem olyan rég benne vagyok egy művészeti csapatban, a Kéknyolcad-ban, nekünk is lett volna egy bemutatkozó kiállításunk. Rég vártunk rá, de a helyzet miatt nem lehetett kivitelezni. Felötlött, hogy miért ne lehetne akkor a kirakatban? Végül megvalósult, nagyon furcsa módon, alkalmazkodva, mert volt B terv, kreatív megoldás. A művészeknek egy jó tulajdonsága ugye, hogy kreatívak, és ki tudnak találni olyan dolgokat, ami nem feltétlen jutna eszébe bárkinek bármikor. Kíváncsi vagyok, hogy miket találnak ki mások. Néhány online kiállítás is jó hangulatú, de tényleg feladja a leckét, hogyan oldják meg, méghozzá sokszor az utolsó pillanatban. A kirakat kiállítást másfél hetünk volt kitalálni, hogy most legyen vagy ne legyen, vagy mi legyen egyáltalán. A Bartók 1 Galériában mappákat raktunk ki, hogy érzékeltessük, hogy mégsem tudunk megmutatni mindent, csak egy szeletét. Most bontottuk, három hétig volt látható.

PRAE.HU: A bizonytalan kiállítási lehetőségeken kívül milyen nehézségeket állított a fiatal művészek elé a járvány, és szerinted milyen kilátással számolhatnak?

Mindenképp egy alkotó időszakról van szó, ehhez viszont nyilván befektetésre van szükség. Az, hogy alkot a művész, a vásznak és a festékek felhalmozásából is áll. Ha valakinek van ideje és ezt anyagilag meg tudja oldani, akkor ő jól jár. Akinek bármi nehézsége van, az már kevésbé. Például az oktatásban többen származnak vidékről, nekik sokkal nehezebb eszközökhöz jutni, de végül is ez sem megoldhatatlan. Pozitívan és bizakodóan állok hozzá, tudok dolgozni, nem panaszkodhatok.

Viszont tapasztalom, hogy az emberek jobban nyitnak a festmények és a képek felé. Egy kortárs festmény mellett otthon is szívesebben töltik az idejüket, vagy az íróasztaluknál, ahol most nap mint nap ülnek. Talán lett egy plusz érdeklődés, főként a hazai alkotások iránt. Rengeteg felület áll egy művész rendelkezésére, hogy ma megjelenjen, és szerintem nagyon jól kezelik nálunk ezeket. Igyekeznek látszani és jelen lenni, így nagyon sokan követik őket, nem csak a művészettel foglalkozók.

Ronga Eszter: Játékos szabadidő, 40x40cm

PRAE.HU: Az oktatásnál maradva, ősztől rajztanárként is dolgozol egy művészeti középiskolában. Fiatal pályakezdő művészként milyen nehézségekkel találkoztál, és miket tapasztalsz magában az oktatásban?

Nagyon furcsa helyzet, hogy pont a pandémiában kezdtem el tanítani. Két hónapot voltam bent teljes jelenléttel. Kicsit valóban magára hagyatott egy művészlélek ma, és aki művészetet tanul, még inkább. Önállóbbnak kell lennünk, otthon kell kialakítani azt a környezetet, ahol inspirálódunk, ahol tudunk dolgozni, és ahol megpróbálunk a jelenlétünkkel valamennyire hatni, de sokkal nehezebb. Tehát a legnagyobb hiány és egyben kihívás az igazi jelenlét, hiszen ezt nem lehet pótolni. Az biztos, hogy most átértékelődnek és új értelmet kapnak az egyszerű dolgok, mint például lemenni a boltba.

Középiskolában a 14-18 éves korosztály nagyon örül annak, hogy iskolai keretek közt, kis burokban alkothatnak, fejlődhetnek. Technikailag készülnek fel a művészeti pályára, náluk még nem jelentkezik a pályázatos világ. És én pont ezt a helyzetet, a gyermeki hozzáállást, a lelkesedést és a technikák kipróbálásának első élményeit élvezem nagyon, szeretem újra élni a tanításban, miközben várom az új tehetségeket.

Kell a művésznek ez az idő, mint ahogy megvan a lepkének a gubója, amikor kitalálja magát. Mikor kikel és kialakul az a dolog, ami őt igazán érdekli és tényleg csinálja, akkor biztosan megtalálja a módját, hogy azt létrehozza és működjön. Addig keres, amíg nem talál csatornát. Hiszek a lelkesedésben és a szerencsében is, ezek kellenek a művészi pályafutáshoz, annak beindulásához. Soha nem egyszerű, sosem volt az, mindig is meg kellett a művészeknek küzdeniük azért, hogy láthassák őket, hogy eljusson a kép a műteremből a nézőhöz, ami egy kihívás.

PRAE.HU: Hogyan tudod megoldani az oktatást ebben a helyzetben?

Tavasszal bejáratták az iskolák a felületeket és módszereket. Igazából nagyon jól működik. Maga a rajzóra is bővült, folyamatos a korrektúra, írásban, szóban és akár képileg is korrigálhat a tanár. Kicsit más, lehet, hogy időszerűbb is. Tudunk alkalmazkodni, és ez jó dolog, ebből a helyzetből is tanulhatunk.

 Ronga Eszter honlapja, és instagram oldala
Fotók: Kiss Botond András képzőművész