A jól eltalált cím pontosan kijelöli a kötetben is egymásra rakódó tartalmi rétegeket. Az elsődleges jelentésként szinte biztos, hogy valami technikai hibára asszociálunk. Ezt az elsődleges jelentéstartalmat már az első szöveg árnyalja, hamar kiderül, hogy nem a social média vagy a kütyük világának kritikáját olvassuk. A hibát jórészt a felhasználók, azaz a novellák főszereplői idézik elő, akik az alapvetően hiányos és elfedett hibákkal teli kapcsolataikat a technológia segítségével szeretnék korrigálni. A novellák okosan mutatják be, hogy a digitális és analóg tér többé nem szétválasztható, és ehhez az állapothoz a különböző generációk különböző alkalmazkodási stratégiát választanak. A cím egy lehetséges további rétege szerint, bár kapcsolatépítés és kapcsolattartás sosem volt még olyan gyors és egyszerű, mint a kötet jelenében, ez a kapcsolódás mégsem lesz sikeres és a szereplők végül magányosak maradnak.

A történetekben egy-egy alapvetően sérült vagy nehézségekkel terhelt kapcsolatot látunk, általában a robbanás előtti pillanatban, ahol a kimondatlan és megoldatlan problémákat a digitális eszközök segítségével vagy a virtuális térbe menekülve próbálják leplezni a szereplők. Mécs aktuális, tipikus eseteket választ, vannak elvált szülők, kivándorolt gyerekek, magányos idősek, távkapcsolatban élők, párkapcsolati egyenlőtlenségekkel küzdők. A novellák jórészt jelen idejűek, ismerős környezetből indulnak a történetek, a szereplők közti alapkonfliktusok finom utalásokból és viselkedésmintákból bontakoznak ki. Ezek a társas-kapcsolati hibák emelik el a történeteket a didaktikus szintről, a digitális világ adta lehetőségek futurisztikus és groteszk ábrázolása így nem válik unalmas közhellyé.

A kötet nyitónovellája, a Robbantott halak, egy hatvan körüli, elvált nő és lánya kapcsolatát ábrázolja, az anya a lánya segítségével szeretne elmélyedni az online társkeresés világában. Az online ismerkedés keretet ad a történetnek, de az sokkal inkább szól a válás és a gyermek elengedését követő felborult családi viszonyokról. Nem az anya tanítja a gyermekét, hanem a lánya adja szó szerint a szájába a szavakat a sikeres randizás érdekében. A novellákban többször visszatérő motívum, hogy a beszélő száj és maga a tartalom, amit mond, külön válik egy-egy másik személy vagy egy robot kommunikál az emberi testből (például a Prémium felhasználók vagy a Ti-ti-ti novellákban is azt látjuk, hogy az emberi kommunikáció, a mimika és a gesztusok programozottak). Itt a tátogó testet a hal metafora is erősíti, amely sokszoros jelentésekkel szövi át az egész szöveget. „[N]em úszkál már annyi hal ebben a tóban, hogy akár egyet is kiengedjünk a hálónkból.” (6.) – utal a lány a társkereső platform gyér felhozatalára. „Mintha visszadobták volna egy piszkos falú akváriumba, ahol már csak néhány lomha hal vegetál.” (7.) – így reagál az anya az ismerkedés kezdeti kudarcaira, a lány pedig így a sikertelen folytatásra: „Már két hete horgásztunk”. „Néha átcsúsztam magamba, aztán vissza anyába, nem tudtam ki beszél belőlem.” (11.), állapítja meg a lány. A virtuális világ kommunikációs káoszából végül az idősödő test valós tapasztalása rántja ki a lányt, aki az anyjának kiadva magát megy el vakrandira egy hatvanas férfival. Az első szöveg feloldással zárul, anya és lány halszeleteket mikróznak, amik teljesen szétrobbannak, ők pedig egy nagy közös nevetéssel törnek ki a tátogásból.

A kötet meghatározó hangneme a groteszk humor. Mécs bátran helyez nagyon aktuális kérdéseket (például a #zerowaste mozgalmat vagy a pc nyelvhasználatot) ironikus és groteszk történetekbe, így mutatva meg, hogy ezek az alapvetően fontos és társadalomjobbító törekvések gyakran szorongást is okoznak a mindennapokban. A megértés puffjaiban a főnök és a beosztott közötti kommunikációba köztes állomásként beépül egy chatbot, „moderátorként”. Úgy tűnhet, hogy a kommunikációs nehézséget a gépiesített és mérőszámokon alapuló belső irodai levelezés okozza, ugyanakkor a szöveg mélyebb rétegében ott húzódik a generációk közötti áthidalhatatlan távolság. „Tényleg azt gondoltad, hogy jó ötlet nőnapi üdvözletet küldeni a kollégáidnak, kérdezi. Sajnálja Józsefet, akit ő vett ide, mert tudta, hogy szorult helyzetben van, pár évvel a nyugdíj előtt senki más nem alkalmazná.” (25.) „József, kismilliószor átvettük már, hogy nem hölgyek, hanem kollégák, és azt hittem, ebből megérted, hogy a nőnapi üdvözlet sem helyénvaló.” (25.) A tragédia végül a túlfeszített alkalmazkodásból fakad, úgy tűnik, hogy a munkahelyi pc nyelvhasználat nem alkalmas a valódi problémák kezelésére.

Izgalmas és sűrű szöveg a Szerény javaslat, amely utalás Jonathan Swift azonos című szatírájára. Itt a gyermekek elfogyasztása helyett ez a tételmondat áll: „Az én 21. századi javaslatom: minden állampolgár kötelező érvényű lábeltávolítása a felnőttkor elérésekor.” (81.) Pali, a cikk szerzője, saját lábának összekötözésével ki is próbálja, milyen lenne láb nélkül élni. Pali csak az újságcikk hangján keresztül szólal meg a novellában, maga az elbeszélés sokkal inkább Pali feleségének tudatán keresztül szól, ütköztetve a cikk részleteit a házaspár jelenével. „Testünket a neoliberális kapitalizmus kolonizálta, így rabjai vagyunk ennek a nem funkcionális, hanem pusztán esztétikai ökoszisztémának.” (80.) – írja Pali cikkében. „Adél végül a piros ruha mellett dönt. Piros bugyiban és melltartóban áll, épp készül felhúzni az alakformáló harisnyát, ami úgy szorítja a hasát, hogy állandóan pisilnie kell, és alig kap levegőt benne.” (80.) Az előző mondatra hatásos ütköztetésként érkezik egy erősen testi rész. Ezekből az ütköztetésekből rajzolódik ki az igazi „kapcsolati hiba”, amely sokkal inkább szól egy idősödő férfi és még mindig fiatal feleségének párkapcsolati kríziséről, mint Pali szatirikus cikkéről, amely így olvasva már nem is annyira az ökológiai válságra, hanem egy személyes krízisre, saját öregedő testére reagál.

Az online kommunikáció zavaros terében a megszokott hierarchikus viszonyok is könnyen felborulnak. Jól példa erre a V című szöveg, ahol egy fiatal tanárnőt menesztenek, mert úgy tűnik, hogy a Messengeren kikezdett a saját diákjával. Itt is több kommunikációs félreértés együttes játéka vezet a főszereplő tragédiájához. A félreértés egyik eleme az online kommunikáció jelentős részét kitevő emojik bizonytalan értelmezése, emellett felsejlik a tanárnő magánéleti-párkapcsolati krízise is, és mindez ágyazódik abba a bizonytalan helyzetbe, ami abból fakad, hogy az iskolai kommunikáció szerves része lett az online kommunikáció is, ahol a tanár-diák hagyományos viszony megkérdőjelezhető.

A kötet szövegei tárcanovellák, jól sűrített, főként jelen idejű elbeszélések. A karakterek típusok, sok esetben az ábrázolt kapcsolatok is tipikusak, amivel nincs is semmi gond, a terjedelem ennyit enged meg. Néhol viszont egy-egy karakter vagy motívum elnagyoltnak vagy túlmagyarázottnak hat. Például a Műanyagmentes falafelgolyókban megjelenő hipszter pár ábrázolása vagy Az álmaidat is add nekem novellában a gyűrű („egyszerre emlékeztette végtelenre és bilincsre” (118.)) motívuma. A kötet zárónovellájában éles ellentétként jelenik meg az idegösszeomlás szélén álló, munkamániás Nóra és a vidéki elvonulásban élő, sokgyerekes barátnője. A zárókép Nóra állandóan csörgő telefonjának rituális eltemetése. A két barátnő közti különbség kicsit itt is elnagyoltnak tűnik, a telefon pedig, mint minden kártékony és rossz dolog szimbolikája is közhelyesnek hathat. De értelmezhető úgy is ez a lezárás, mint annak tudatosítása, hogy a gyorsaságot és egyszerűséget biztosító eszközök adta lehetőségekkel is a legtöbbször kudarcot vall a szereplők közti kommunikáció. Innen nézve tökéletesen passzol a kötetkompozícióba a telefonnal való leszámolás.

A kötet nagy erénye, hogy Mécs kifogyhatatlannak tűnik a kreatív ötletekből, a groteszk alapszituációkat gördülékenyen bontja ki, és képes felépíteni egy olyan jelent, ami szinte semennyire sem különbözik az olvasóétól és hitelesnek tűnik benne egy robotpap temetése vagy egy haldokló influenszer tizenöt évre előre legyártott posztjai.

Fotó: Bach Máté