Szeretjük az Örkény társulatát. Ezért esett nagyon jól, hogy a COVID-fertőzött, elszeparált Szilveszteren, 2020 utolsó estéjén nyolc és tíz között streamközvetítésen keresztül velük lehettünk. A színpadra kihelyezett „színészbüfében”, háttérben a nézőtérrel a streamkamerák jóvoltából voyeurként belehallgathattunk és beleshettünk abba a beszélgetésbe, amelyben elgondolkodtatva, magukban mélyre nézve elevenítettek fel pályájukból néhány pillanatot, leginkább a pályakezdés éveiből. A kopottas tér a nyolcvanas évek szilveszteri színházi közvetítéseit idézte, a gálaruhák méltóságteljes hangulatot árasztottak. Ez csöppet sem jelentett unalmasságot, sőt inni lehetett a szavaikat.

A társulatból tizenhárman vettek részt ezen az estén, Mácsai Pál társulatvezető moderátorként vezette a beszélgetést, Kerekes Éva, Csákányi Eszter, Takács Nóra Diána, Gálffi László, Csuja Imre, Tenki Réka, Zsigmond Emőke, Máthé Zsolt, Hámori Gabriella, Dóra Béla, Jéger Zsombor és Znamenák István anekdotázott, mesélt. A vallomásos-lírai jellegnél fogva őszintén beszéltek a sokszor küzdelmesen nehéz pályakezdés éveiről és az együvé tartozás fontosságáról a jelenben. Ahogy az kiderült, előre egyeztették a történeteket, a cél az volt, hogy olyanok hangozzanak el, amelyek nem ismertek, amit egymástól sem hallottak még. Ezek aztán füzérszerűen követték egymást, a sort Gálfi László kezdte és Hámori Gabriella fejezte be. Mácsai Pál „rögtönzött dramaturgként”, érzékenyen rajta tartotta a kezét a két óra lefolyásán. Három dalbetét elhangzását is ő jelentette be, melyek látszólag nem kapcsolódtak egymáshoz, de lehetőséget adtak Takács Nóra Diánának tervezett estjéből részletet bemutatni, Máthé Zsoltnak, hogy felelevenítse három kollégájával együtt a róla készült AlkalMáté Trupp előadás betétdalát, Molnár Gál Péter kritikáiból összevágva, végül Zsigmond Emőkének, hogy elénekeljen egy Szép Ernő-versfeldolgozást.

A történetek négy csomópont köré szerveződtek. Sok főiskolai/egyetemi felvételi történet hangzott el. Kinek könnyebben ment, kinek nehezebben, kinek nem sikerült sohasem. Kerekes Éva lenyűgözte hallgatóságát színpadi jelenléte varázsával, így már nem is kértek tőle monológot. Dóra Béla, bármennyire is szerette volna, nem tudta elkerülni, hogy felvegyék az egyetemre, két vers ismerete is elég volt hozzá. Így ért véget kamaszkori pályaorientációs válsága. Máthé Zsolt már fifikásabban oldotta meg a helyzetet Bobby monológjával a Dallasból. Hámori Gabriella csak arra emlékezett, milyen jó volt Bodó Viktorral találkozni a felvételin, történetéből könnyedség áradt. Zsigmond Emőkét elsőre felvették, de olyan kimerült volt a felvételi procedúra végére lelkileg és testileg, hogy csak kölcsönkapott zöld lavórját tudta maga előtt felidézni. Takács Nóra Diána nagyon kitartónak bizonyult, őt ötödszörre vették fel. Csuja Imrét, amikor végre rájött, mit szeretne, egyéves gazdasági területen végzett népművelői kitérője után, szorgalmának és tehetségének hála, azonnal felvették.

A főiskola mellett a másik pályakezdő helyzet a mesélő színészek számára a kaposvári társulat volt, Babarczy László igazgatása alatt. Csákányi Eszter főiskolai végzettség nélkül az itt töltött küzdelmes években vált színésznővé. Édesapja árnyékából itt tudott kilépni. Vagy itt kezdődött az a folyamat, melynek egy állomása volt, amikor édesapja kért tőle tanácsot egy Beckett-szerep kapcsán. Kerekes Éva még kamaszként ehhez a társulathoz kezdett kötődni, be is ugrott Julikát játszani a Liliomba. Znamenák István két története a valamikori odatartozás felejthetetlenségét idézte. Például arról, hogy a jó igazgató gyanút fog, ha társulata távollétében jó hangulatú próbákon vesz részt.

Harmadik metszéspontja a beszélgetéseknek a küzdelmes pályakezdés viszontagságai körül rajzolódtak ki. Gálffi Lászlónak Greguss Zoltánnal és Sulyok Máriával gyűlt meg a baja pályakezdő vígszínházi színészként, meg kellett harcolnia azért, hogy elfogadják, befogadják a társulatba. Ő egyébként mint a Színművészetin valamikor tanító tanár, az elhangzott történetekhez a katedrán állóként is hozzá tudott szólni, volt, akit ő engedett tovább a felvételin. Jéger Zsombor a szorongásának és bizonytalanságának adott hangot egy cannes-i vörös szőnyeges látogatása során, megmutatva, hogy a csillogás mögött milyen, nem is feltételezett nehézségek állhatnak. Tenki Réka két olyan történetet mesélt el, melyben büszke színházban dolgozó családtagjai az izgalomtól és örömtől, hogy színésznő lett belőle, magukban is, benne is kárt tettek, szerencsére hamar gyógyulandót.

Történeteik mesélése közben a negyedik metszéspont az egymáshoz kötődés különböző szálait mutatta meg. Takács Nóra Diána Csákányi Eszter krétakörös Arkagyina-szerepéhez köti megvilágosodása pillanatát, amikor rájött, miért is akart ő színésznő lenni. Tenki Réka főiskolásként nagyon sokra becsülte Kerekes Évát, és most itt ülhet vele egy társulati „büfében”. Ezek a megnyilvánulások arra mutattak rá, ők maguk szükségesnek érzik ezeket a viszonyulási pontokat kijelölni.

Mácsai Pál több ponthoz is kapcsolódott, miközben olvasó- és távollátó szemüvegét félénk és játékos mozdulatokkal cserélgette. A felvételi számára könnyen ment, még ha Radnóti Miklósnét, Fanni nénit nem is sikerült lehengerelni tényszerű tudásával a Candide-ról. Kaposvárhoz, ha nem is kötődik annyira, mint sokan a társulatából, színházigazgató elődjeihez igen. Saját igazgatói létét egyrészt a színház épületében egykor társulatot működtető Pünkösti Andorhoz és Várkonyi Zoltánhoz kötötte, másrészt színháza névadóját, Örkény Istvánt fontosnak tartotta az este során egy portréképen a háttérben elhelyezni. Mesélt arról a pillanatról is, amikor megfogant benne a gondolat, hogy egyszer színházigazgató lesz. A Nemzeti Színház-i Rómeó-szerepéhez köthető, ahhoz a pillanathoz, amikor ezt a nagyszerű lehetőséget nagyon tehetségtelenül és oda nem figyelve adták tudtára: az ügyelőn keresztül egy levélben. Úgy érezte, ez nem fordulhatott volna elő akkor, ha a színház igazgatásával minden rendben van.

Az este nem a szórakoztatásról szólt, mégis betöltötte azt a szerepet, ami szilveszterkor megfogalmazódik a potenciális színházi nézőben: tartalmasan szeretné eltölteni az óév utolsó óráit, kicsit máshogy, mint egy átlagos napon. Ez az év a járvány miatt a színház életét olyannyira felforgatta, hogy nem tudtak játszani, csak megszakításokkal, előadásaikkal is az online térbe kellett költözniük. Nagy ajándék a társulattól, hogy szilveszterre külön estet hoztak létre ebben az újszerű formában, a kommentelő nézők reakcióiból látni lehet, hogy mennyire hálásan fogadták ezt. Nagy színészszemélyiségeket láttunk, a mesélés mestereit. Az összetartó társulatban az újabb generáció is ott van a nagyok nyomában.

A képek forrása: az Örkény Színház facebook-oldalai: 

https://www.facebook.com/pages/%C3%96rk%C3%A9ny%20Istv%C3%A1n%20Sz%C3%ADnh%C3%A1z/782617228494779/

https://www.facebook.com/OrkenyIstvanSzinhaz

Örkény Színház társulata: Büfészínész/Színészbüfé 1.

2020. december 31. Stream-előadás

Mesélt:

Csákányi Eszter, Csuja Imre, Dóra Béla, Gálffi László, Hámori Gabriella, Jéger Zsombor, Kerekes Éva, Máthé Zsolt, Takács Nóra Diána, Tenki Réka, Znamenák István, Zsigmond Emőke.

Rendezte: Mácsai Pál

Zongorán közreműködött: Kákonyi Árpád