Az eredeti üzemnek otthont adó Pécs mellett azonban számos külföldi és magyar városban is jelen vannak az egyéni ornamentikáról és pompázatos színkavalkádról már messziről összetéveszthetetlen Zsolnay-kerámiával fedett alkotások, amelyek nélkül minden bizonnyal Budapest belvárosa is egészen más képet mutatna napjainkban. A fővárosban ugyanis mintegy kétszáz épület viseli magán a dinasztia keze nyomát, amelyek javarészt 1875 és 1914 között épültek - sőt, a nagy számú megrendelések miatt gyár is létesült Budapesten a cég terjeszkedései során.

Az alapító Zsolnay Vilmos, aki eredetileg festőművésznek készült, valódi polihisztor és álmodozó volt: kortársai a „legnagyobb fazekasmesternek” nevezték, ugyanakkor ismerte a kor jeles építészeit, így Lechner Ödön, Ybl Miklós, Steindl Imre és Schulek Frigyes munkáin is felfedezhetjük a legendás épületkerámiát. Noha a tőkés többféle anyaggal kísérletezett, így többek között a fajansz, a majolika, a fagyálló pirogránit és a porcelán is megjelenik a repertoárban, az igazi áttörést mégis az opálosan tündöklő és sokféle színárnyalatban játszó titokzatos bevonat, az eozin jelentette, amely nevét - különleges optikájára utalva - a hajnal görög istennőjéről kapta.

A korábbi évszázadokban az antik, az arab, a mór és az itáliai képzőművészetben is létezett az eozinhoz hasonló máz, az idők során azonban a recept elveszett, és ha valaki meg is fejtette a titkát, mint tette azt a művész Giorgio Andreoli, a metódust valamennyien magukkal vitték a sírba. Így volt ez egészen Zsolnay színrelépéséig, aki a kályhák, burkolatok, csempék és dísztárgyak mellett a kiegyezés korabeli építkezési projektekben is aktív szerepet vállalt, különösen a dinamikusan fejlődő fővárosban, ahol főként a belváros, a Duna-part, a Nagykörút, az Andrássy-út és Zugló épületein köszönnek vissza a jellegzetes motívumok.

Magyar Állami Földtani Intézet (Fotó: Wikipedia)

A budapesti épületek stilisztikai skálája igen szélesnek mondható, hiszen megjelennek közöttük szecessziós, historizáló, neogótikus, neoreneszánsz és premodern képviselők is, miközben mindannyian magukon viselik az olyan Zsolnay-jellegzetességeket, mint a vörös, zöld és sárga színek dominanciája, a geometrikus, növényi és magyar népművészetből kölcsönzött motívumok, az allegóriák, a modern és mitikus alakok, a rombuszok és négyszögek sokasága, illetve a keleti, elsősorban török, perzsa, indiai és közel-keleti díszítőelemek használata.

Már saját korában is csodájára jártak Zsolnay művészetének szerte a glóbuszon, termékeinek csodálatos esztétikai és fizikai tulajdonságai miatt, ennélfogva az 1872-es bécsi, és az 1878-as párizsi világkiállításon is sikeresen szerepelt a Zsolnay-pavilon, amely utóbbin az aranyérmet jelentő Grand Prix díjat is elhozta a vállalkozás, majd később a Városligetben megrendezett 1896-os milleniumi rendezvénysorozatból is kivette a részét a család, aminek emlékét egyaránt őrzi részben Vajdahunyad várának, valamint a Millenium Házának építészete.

Aki ismerős a pesti utcákon, az a központban nap mint nap találkozhat a mester remekműveivel, amelyek immáron a budapesti városkép szerves részeivé váltak: ilyen a Központi Vásárcsarnok a Fővám téren, az Iparművészeti Múzeum az Üllői úton, az Astoria megállónál lévő ELTE-BTK kampusza, de a kisföldalatti megállóinak gyönyörű és nosztalgikus burkolatai, a Hősök terén lévő Műcsarnok, sőt, az Országház egyes részei és a Fővárosi Állatkert Elefántháza is a Zsolnay-cég munkáját dicsérik.

Az Elefántház hiteles helyreállításnál is nagy hasznát vették a Zsolnay termékeknek, mivel az épület eredeti tervei elvesztek, viszont a Zsolnay gyár „nagykönyve” pontosan dokumentálta a felhasznált elemek színét, méreteit és darabszámát, így néhány 1912-ben – az akkor elkészült – épületről készült fénykép mellett ezek a dokumentumok nyújtották a legnagyobb segítséget a Vastagbőrűek Háza és a torony hiteles helyreállításához. Fotó: Ildikó A.

A gyakorlottabb szemek további helyeken is bukkanhatnak klasszikus Zsolnay-alkotásokra, így például a Pest szívében található Párizsi Udvar (Belvárosi Takarékpénztár) esetében, a Váci utcai Thonet-háznál, a Stefánia úti Földtani Intézetnél vagy a Dohány utcában megbúvó Hungária fürdő homlokzatát vizsgálva, miközben a budai oldalon a csodálatosan dekoratív és meseországként a rakpartba ékelődő Várkert Bazár, a Budapesti Műszaki Egyetem Szent Gellért téri komplexuma, valamint a várnegyedben magasló Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) tetőszerkezete jeleníti meg a Zsolnayak örökségét.

A főváros mellett természetesen Pécs lépten-nyomon bővelkedik a manufaktúra remekműveiben: a kulturális negyed mellett a Postapalota épülete és a Zsolnay-mauzóleum révén is megemlékezik a település híres szülötteiről. Emellett a kortárs irodalomban P. Horváth Tamás regénytrilógiája állít emléket a dinasztiának, amely romantikus-fantasztikus stílusban tálalja a cég történetét elsősorban Vilmos és fia, Miklós életútján keresztül. A Prae Kiadó (A Zsolnay és Tündérváros), valamint a Partneres Pécs Kiadó (Öt torony) gondozásában megjelent sorozat kalandos, cselszövésekkel, alkimistákkal, szabadkőművesekkel, ipari kémkedéssel fűszerezett történetvezetése mellett jócskán felvonultat valós történelmi tényeket is a családról, amely örökre megváltoztatta mind a magyar iparművészet, mind fővárosunk arculatát.

A Zsolnay gyár kiállítási csarnoka, a sajtó által Tündérvárosként emlegetett 1907-es Pécsi Országos Kiállítás és Vásárban