Csúcsidő veszélyhelyzetben, remek lakmuszpapír arról, hogy állunk magunkhoz és egymáshoz. Hárman dohányoznak a villamosmegállóban, poros maszkjuk a tokájukon, számolgatok, a lehetséges bírság hány kiló haltápra lenne elegendő. Március óta zsebre tett kézzel villamosozom, ha nagyon muszáj, a hátam közepével kapaszkodom. Folyton lesem, melyik oldalról kell utat adni a fölöslegesen hosszában közlekedőknek, hogy időben el tudjak lépni előlük. Ilyenkor úgy nézhetek ki a fekete maszkom alatt, mintha azt nézném, a velem utazó százötven emberből ki a szuperfertőző, hozzám ne érjetek, barmok. Tudatosan közlekedek, levegőt bezzeg, néha, elfelejtek venni.

A halak rendben. A Napot már megette a várdomb, de a kék óra még késik. Örülök, hogy sétálhatok. A villamosmegálló tele emberekkel, a hídfőnél mindig sokan vannak, egyértelmű, hogy nem szállok fel melléjük és gyalog megyek át a hídon, annak is a déli oldalán. A Duna nekem, mint minden ebben a városban, leginkább fekete-fehér, most viszont már a víz színét találgatom előre. Budáról még szürkének hat, csak mikor a középső pillérhez érek, válik kékké, meg zölddé, és de szépen harapja be magát az a barna földnyelv, amin híd is nyugszik. Sokszor jártam már ott lent, fáztam is már meg itt a feltűrt nadrágszár átvizesedése miatt. Sok fotóm van onnan paddal és anélkül, szerelmespárral és anélkül, parlamenttel és anélkül, de csak most jövök rá, hogy nem jó onnan fotózni, mert hazudik. Illetve remek, ha hazudni akarunk. Ha háttal állunk a hídnak és így készül a kép, lecsaljuk a nézőt a víz szintjére, pedig az a híd szintjéhez van szokva. Viszont lefelé fotózni jókor, jó szögben, jó napszakban, mikor a villamosok rogyásig vannak szuperfertőzőkkel, pompás. 

Már elkészült a kép, mikor a sirályokat nézem. Némelyik nagyot vinnyog a fejem fölött, majd két másodperc alatt vált nézőpontot és csatlakozik a padon ülőkhöz. Merev tüdővel és öt pár légzsákkal könnyű, haver. Csak felemeli a szárnyát, levegő be, majd csap egyet, levegő ki. Meg be is, nagyon menő. Nem minden madár tud repülés közben dumálni, de a sirály erős, vágja a szelet és közben be nem áll a szája.

Lélegezni tanulok. Nekem is jól jönne néhány pár légzsák a merev tüdőm mellé.